Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-24 / 225. szám

•v«i3' Köti TOLNA MEGYEI» wjbesowtAmL-Bonsmssm* NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TQLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 225. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Péntek, 1965. szeptember 21. Őszi munkák - őszi gondok Miért kevés a traktoros Az őszi munkák a paksi járásban is ugyan­olyan gondot adnak a termelőszövetkezetek tagjainak, az irányító szakembereknek, mint másutt. Lényegesen többet, mint az elmúlt évben, hiszen a késői kitavaszodás, a későbbi aratás miatt az őszi munkákat is később le­hetett kezdeni. < . - ­A járási tanács megbízott mezőgazdasági osztályvezetője, Dávid Csaba néhány szám­adattal illusztrálja a munkák állását: — Tavaly szeptember 17-ig befejeztük a si­lózást. Az idén ezideig a silótakarmánynak csak 87 százalékát takarítottuk be. A burgo­nyaszedésben tavalyhoz képest hét százalékkal vagyunk elmaradva, a cukorrépaszedésben két százalékkal, a napraforgó-betakarítás jóformán el sem kezdődött, és a vetőszántásban is van néhány százalékos elmaradás. A tavalyinál csak az őszi takarmánykeverék vetésében, a nyári és az őszi mélyszántásban állunk job­ban. Különösen nagy a lemaradás a gépi mun­kákban, amelyet csak úgy tudnánk pótolni, ha 140 gép menné két műszakban. Ténylegesen jelenleg húsz két műszakos gépünk van, és a lehetőségeket korántsem használjuk ki. Egy hónappal ezelőtt kértük a szövetkezeteket, ké­szítsék el a gépi, fogatos és a kézierő-mérleget. Alig néhány tsz készítette csak el. — A legnagyobb gond a gépi munka. Hogy előbbre jussunk, a már említett két műszak mellett a vasárnapi műszak bevezetésével és a koplex munkákkal lehetne gyorsítani az üte­met. A két műszak ellen több helyen van olyan érv, hogy a felelős vezetők nem szívesen adják át a gépüket váltótársuknak. A szövet­kezeteknek meg kellene találni a módját, hogy anyagilag érdekeltté tegyék a felelős vezetőket. — Mivel a kukorica még nem érett, és sok helyen a napraforgó sem, lehetőség van arra, hogy mire ezekre a növényekre sor kerül, fel­szedjék a burgonyát, a cukorrépát, és még eb­ben a hónapban elvessék az árpát, a takar­mánykeveréket, és a búzának 20—30 százalé­kát. Erre annál inkább megvan a lehetőség, mert kevés búzavetés lesz kukorica után. El­vetni minél előbb, ez a tiszta munka, - mert nem számíthatunk mindig az ideihez hasonló, esős tavaszra, nem lehet hivatkozni arra, hogy a novemberi búza 19 mázsás termést adott. Az osztályvezető megállapításai után a dunaföldvári, a bölcskei termelőszövetkezet elnökeinek véleményét idézzük. Napraforgószedés kombájnnal A dunaszentgyörgyi Ezüstkalász Termelőszövetkezetben megkezd­ték a 200 hold napraforgó betakarítását. A munkát az erre a célra átalakított SZK—3-as kombájnnal végzi Grósz György. (Foto: Bakó Jenő.) Pere Ferenc, az Alkotmány Tsz elnöke: — A szántáshoz kevés a gépi erőnk, ötszáz hold letakarított területünk van, amelyen lehetne dolgozni. Három idegen D—4—K traktor dolgozik két műszakban. Ugyanakkor egy lánctalpas gép, amely a nyár óta dolgozott két műszakban, az utóbbi egy hónap­ban alig dolgozott valamit, soro­zatos üzemzavar miatt. Most is bent áll a Bölcskei Gépjavító Állomáson, egy 3500 forintos al­katrész törése miatt. Ha ez a traktor nem esik ki, két-három- száz holddal több szántásunk len­ne most. így minden körülmény Jendrolovics Ferenc, ■— A két műszakhoz kevés a traktorosunk, de a nehéz univer- zálgépeink — jó részét a gép­állomástól vettük át —, állapota sem a legjobb, hiszen négy MTZ-t ismét középjavításba kell adni. Fura dolog, hogy tizenkilenc erő­gépünkhöz kevés a traktoros, amikor a télen harmincat képez- tettünk ki. Sajnos, van olyan, aki nem vállalja a munkát, de olyan is van, akire a magatartása miatt nem lehet a gépet bízni. Ha lenne a két műszakot indokolja, és 8 három idegen gép mellé 4—5 sa­ját traktorunkat tudjuk erre be­állítani. — A burgonya betakarítását befejeztük, a rozs és az őszi árpa vetését ugyancsak. A cukorrépa­szedés mintegy két héttel előbb befejeződik, mint a búzavetés ha­tárideje. A búzavetésnek csak öt-hat százaléka lesz kukorica után, de ez is korai, MV—40-es. Azt a területet, amely ismét ka­lászos után lesz vetve, HCH-val fertőtlenítjük. a Virágzó Tsz elnöke: annyi, hasonló képességű trakto­rosunk, nem okozna gondot a két műszak sem. Mindenesetre tanul­tunk, és a következőkben jobban megválogatjuk, kit küldünk trak­torosképzésre. így kénytelenek voltunk a Kunszentmiklósi Gép­állomással szerződést kötni. — Elvégeztük eddig az összes őszi vetéseknek mintegy 47 szá­zalékát, öt vetőgépünk dolgozik komplex brigádban. Tábori László, a bölcskei Petőfi elnöke: — A kettős műszakhoz nincs elég emberünk, így nyújtott mű­szakban és vasárnapi műszakban dolgoznak. A vasárnapi mun­káért 50 forint többletbért fize­tünk. A rendelkezésünkre álló gépi erő elég lesz a munkákhoz; Az ősziárpa-vetésünk a befeje­zés előtt áll, a betakarításból a napraforgó, a kukorica és a má­sodvetésű siló van vissza. Csak 44 hold kukorica után vetünk búzát. Kertész Ferencnek, a dunaföldvári tanácselnök­helyettesnek — Sokat beszélünk arról, hogy milyen gondot okoz a kettős mű­szak, de ugyanakkor a meglévő lehetőségeket.sem használjuk ki. Itt volt például a vasárnap. Jó idő volt, de alig néhány gép dol­gozott a határban. Talán egyedül a Virágzó Tsz a kivétel, amely­nek tizenhárom traktorából hét dolgozott vasárnap. Az Arany­kalásznál nyolevanan-kilencvenen szedték a burgonyát, de a gépek a véleménye: sehol. (Az Aranykalász elnöke; Hat vagon műtrágya érkezett, azt szállították). Mindenképpen arra kell törekedni, hogy addig vé­gezzük el a munkákat, amíg a jó idő tart. örvendetes az, hogy a földvári tsz-ek jobban állnak a munkákkal, mint az előző évek­ben, de az időjárás adta lehető­ségeket még jobban ki lehet hasz­nálni, BL Az ENSZ általános ügyrendi bizottságának napirendi vitája Az ENSZ általános ügyrendi bizottságának ülésén nagy vita alakult ki az ír megbízott ama javaslata körül, hogy vegyék napirendre az ENSZ jövőbeli bé­kefenntartó műveletei hatásköré­nek és finanszírozásának kérdé­sét. Fedomenko szovjet képviselő ellenezte az ír javaslat megtár­gyalását, kijelentette, hogy ez a javaslat kikezdj a Biztonsági Ta­nács hatásköréit, mert az ENSZ alapokmánya szerint a Bizton­sági Tanács felelős a békefenn­tartó intézkedésekért. A javaslat kedvező feltételeket teremthet az imperialista politikához. Teljesen indokolatlan, hogy a közgyűlés foglalkozzék a kérdéssel, hiszen az a 33 tagú különbizottság ha­táskörébe tartozik és ez a bizott­ság még nem fejezte be munká­tette, hogy elsőrendű jelentőségű Kína ENSZ-beli jogainak kérdé­se és azt sürgetően meg kell vi­tatni. A csangkajsekista küldött tagadni próbálta a Kínai Nép- köztársaság jogát, hogy elfoglalja helyét az ENSZ-ben. Yost ameri­kai megbízott a csangkajsekista küldöttet támogatta és kijelen­tette, hogy a tajvani ki na; kor­mány törvényesen van képvisel­ve az ENSZ-ben. A szovjet képviselő kijelentet­te. hogy küldöttsége támogatja a kérdés napirendre tűzését. A lengyel és a magyar küldött szin­tén támogatta a kérdés napirend­re tűzését. Megállapították, ha Kína nincs jelen az ENSZ-ben nem lehet megoldani egyetlen fontos nemzetközi kérdést sem. ját. A lengyel és a román küldött szintén ellenezte az ír javaslat napirendre tűzését. A mexikói küldöttség áthidaló javaslatot tett: csatolják az ír javaslatot más előzetes napirendi ponthoz, amelynek értelmében átfogóan meg kell vitatni a béke fenntartását célzó ENSZ-műveie- tek egész kérdését, minden vo­natkozásban, beleértve a 33-as különbizottság jelentését is. Több küldöttség — köztük Tunézia, Irán, Haiti. Kuwait megbízottja — támogatta a mexikói javasla­tot. Végül szótöbbséggel (18 sza­vazat mellette, 3 ellene, 2 tar­tózkodás) elfogadták a mexikói javaslatot. Ennek eredményeként a közgyűlés napirendiére kerül a békefenntartó ENSZ-művéletek kérdése. Az ügyrendi bizottság elhatá­rozta. hogy a 20 ülésszak napi­rendjére tűzik a Kínai Népköz- társaság ENSZ-jogai helyreállí­tásénak kérdését. Quai són -Sa ckey ghanai külügyminiszter kijeién­Sok küldöttség, köztük Laosz, Marokkó, Irán, Chile szintén Kí­na ENSZ-jogainak elismerése mellett szólalt fel. kül felvették a közgyűlés napi­rendjére. Couve de Murville francia kül­ügyminiszter szerdán este New Yorkba érkezett, hogy az ENSZ- közgyűlés ülésszakán átvegye a francia küldöttség vezetését. A Reuter ennek kapcsán megjegy­zi, 1962 óta most történik először, hogy külügyminiszter áll a fran­cia ENSZ-küldöttség élén. Az általános ügyrendi bizott­ság egyhangúan napirendre tűz­te a magyar küldöttség javasla­tát, amely arra irányul, hogy az ENSZ vizsgálja meg a nemzet­közi magánjog kérdéseit, különös tekintettel a nemzetközi keres­kedelem fejlesztésére. A javaslat azt a célt szolgálja; hogy az ENSZ a kereskedelem fejlesztése érdekében lehetőségei­nek kihasználásával segítse elő a korlátozó jogi intézkedések csök­kentését, mozdítsa elő a magán­jogi rendelkezések bizonyos fokú összehangolását Végül a kérdést szavazás nél­Magyar felszólalás a tokiói atomértekezleten Harmadik napja folyik Tokió­ban a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 9. értekezlete. A vi­tában eddig 19 küldöttség képvi­selői szólaltak fel köztük a len­gyel, a csehszlovák, az ultrán és a magyar küldöttség vezetői. Tétényi Pál, a magyar küldött­ség vezetője a csütörtöki ülésen mondott beszédében hangsúlyozta: Az ügynökség határozataival se­gítse elő azt a törekvést, hogy az emberiség megmeneküljön az új atomveszélytől. A két japán város atomkatasztrófájának nem szabad megismétlődnie, — A magyar küldöttség több­ször is rámutatott arra — foly­tatta —, hogy a nemzetközi atom­energia ügynökség munkájának eredményessége nagymértékben függ attól, mennyire sikerül kor­látozni a nukleáris fegyverkezési hajszát. Ezzel kapcsolatban a magyar küldöttség nevében helytelenítet­te az ausztráliai, a holland és a norvég küldött kijelentését, hogy az ügynökségnek nem szabad az atomfegyverkezéssel összefüggő kérdésekkel foglalkoznia. :ST

Next

/
Thumbnails
Contents