Tolna Megyei Népújság, 1965. szeptember (15. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-17 / 219. szám
4 T0LWÄ MEGYEI NEPÜJSÄG 1965. szeptember 1”. Tettekkel politizálnak, bizonyítanak a szövetkezeti tagok Érdemes visszalapozni az elmúlt években készült közgyűlési jegyzőkönyveket, határozatokat. Ilyeneket olvashatunk: „Szövetkezetünk gazdasági eredményeit csak úgy növelhetjük, ha megoldjuk a műszaki fejlesztést.” A Sárközi Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben nemrég tartottak vezetőségválaszló küldöttközgyűlést. Négy év munkájára tekintettek vissza. A beszámoló és a vita tanulságát tömör megfogalmazásban így lehetne visszaadni: A szövetkezeti tagság tettekben politizált. A számadatok statisztikai felsorolása unalmas dolog, de teljesen nem mellőzhető. Ahhoz hogy a legutóbbi vezetőségválasztás óta eltelt négy év fejlődését mérni lehessen, néhány számadatot be kell mutatni. Négy évvel ezelőtt egy és negyedmillió forint értéket képviselt a szövetkezet vagyona. Az idénre megközelíti a kétmillió forintot. A decsi szövetkezeti tájház portája annyira terjedt, hogy most már két utcára szolgál. Saját erőből vásároltak házat és gépkocsit. Közös műhelyt létesítettek. A &151Iamelyet a szüli naiarozai vetke2eti köz_ gyűlésen hoztak, végre lett hajtva. Gyarapították a közös vagyont, megoldották a műszaki fejlesztést, megsokszorozták a termelést. A gazdasági terv minden évben reális megalapozottsággal készült, de végrehajtásához nem hiányzott az a bizonyos plusz, ami nélkülözhetetlen: a szövetkezeti tagok szorgalma, becsületes munkája. Egy évvel ezelőtt a szövetkezetiek restellkedve fogadták a látogatót. Ha az illető külföldről érkezett, nem győztek magyarázkodni, sőt egyenesen szégyenkeztek. Akkor még a határozatban foglalt táj házbővítés alapjait rakták le azzal, hogy megvásárolták a házat. Azóta nagy munkát végeztek. A kívülállók számára lehetetlen vállalkozásnak tűnt az 1964. őszén megindult építkezés. Most már maguk a szövetkezeti vezetők is így vallanak: bátorság kellett ahhoz, hogy hozzáfogjunk, de azért mertünk hozzáfogni, mert bíztunk a tagságban, a közösség összefogásában. Nem csalódtunk. Segítettek a szövetkezeti tagok, sokszor erejükön felül is. Magunk is sokalltuk, hogy az asszonyoknak néha nem volt vasárnapjuk. A bontásnál 60—70 asszony nyüzs- gött. Az volt a szerencsénk, hogy erőfeszítésünket támogatta a párt, a tanács, a Hazafias Népfront is. Valóban társadalmi volt, amit csináltunk — társadalmi összefogással. Az építkezés ják a látogatót. Van mit felmutatni. A műszaki fejlesztés során közös műhelyt és gépekkel felszerelt előkészítőt állítottak munkába. A közös műhely felállítása óta kiegyenlítődött a bedolgozótermeléssel járó ingadozás. Az 1961. évi termelési érték megkétszereződött. Az idén fél év alatt termeltek annyi népművészeti árut, mint 1961-ben. Befejeződött az építkezés. A négy évvel ezelőtti vezetőségválasztás óta lezárult egy szakasz A határozatok sorra-rendre megvalósultak. Tettekkel politizáltak, bizonyítottak a szövetkezeti tagok Eredménnyel zárult a négy év és az újonnan megválasztott vezetőség is azzal az elhatározással fogott munkához, hogy tovább növeli a szövetkezet hírnevét. P. M. ▼▼▼▼▼▼ Sárközi Gyula: c4 szingapúri \ Baromfiyár Hátán Körül még kukoricatáblák hú- ahol egy nagyméretű építkezés csupán két brigád dolgozott: az zódnak. A közöttük vágott kés- alapozását kezdték meg a közel- egyik a „baromfivár” helyét tűzte kény úton alig lehet belátni oda, múltban. Amikor ott jártunk, még ki Báta fölött a dombtetőn, a másik pedig a hozzá vezető út tükrét készítette, Látni még semmit sem lehet belőle, de már elég sok szó esett róla: Bátán azért, mert az idén is 10,5 vagon baromfihúst adó közös gazdaságban szűkén vannak a hellyel, meg aztán nem is a legolcsóbb mulatság baromfit tenyészteni úgy, ahogy most folyik: 25—30 ezer csibét, libát elhelyezni nem könnyű. Magánházaknál is sok található a termelőszövetkezet baromfiai közül. Máshol viszont azért beszéltek a bátai baromfinevelőről, mert késett az építkezés kezdése, s félték az időjárástól meg attól, hogy nem sikerül teljesíteni az idei célkitűzéseket; Az építkezés azonban most már elkezdődött. Méreteiről nem sokat lehet még mondani, körvonalait csupán a tervek vázolják. Annyi azonban mar ezek alapján is bizonyos, hogy Báta határában a megye legma- ' gyobb mezőgazdasági beruházásainak egyike lépett a megvalósulás útjára. Ä „baromfivárróH azonban van már néhány érdekesség számba menő adat; A November 7* Termelőszövetkezet szakemberei szerint az 1966; végére elkészülő létesítményben teljesen gépesített munka folyik majd „európai színvonalon”. A tervek szerint állandóan 50 ezer baromfi lesz bent», s évente egyebek között 8 millió tojást szállítanak ei belőle. Megold néhány gondozási problémát is. Csak egy összevetés: a bátai közös gazdaság jelenlegi tojótelepén 1500 baromfit két fő gondoz; Az új létesítményben 4500 tyúkra mindösze egy gondozó ügyel majd. S hogy ez a felügyelet milyen lesz, arra ismét egy adat: az itt tartott tyúkok mindegyike évenként 240—250 tojást ad. Még csak zsinórok jelzik az épületek körvonalait. Hamarosan azonban emelkedő falak adnak hírt a készülő létesítményről. Megyeszerte vizsgálják a talajok fertőzöttségét A Fácánkerti Növényvédő Állomás megfelelő szakembergárda bevonásával ezekben a napokban újabb, igen hasznos akció lebonyolítását kezdi meg Tolna megyében. A mezőgazdaságban, bár általában kielégítő a védekezés, mégis sok kárt okoznak a földeken, a terményekben a kártevők és a kórokozók. Ez a búzatermesztésre is vonatkozik. Most a hatásosabb védekezés érdekében az ősszel elvetésre kerülő földtáblákon megvizsgálják az úgynevezett kártevő-fertőzöttséget. Ezt a sok hozzáértést és szakértelmet igénylő munkát a megyeszékhely határában, a Szek- szárd-Palánki Felsőfokú Mező- gazdasági Technikum első éves hallgatói is segítik tanáraik irányításával és közreműködésével l HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban1 — 37 — A kéttagú zenekar argentin rumbát játszott. A parketten három pár táncolt szorosan egymáshoz tapadva. Elisa pedig, akit a múltkor a magyar lányok annyira megtépáztak, a Bob Elisája átlátszó, lenge öltözékben egymaga járta a táncot. Hosszú, fekete, vállig érő haja uszályként röpködött utána. A sarokban búslakodó görög matrózt bűvölgette táncával, egyelőre nem nagy sikerrel. Sári tekintete az ürességbe meredt. Nem látott semmit, senkit, a zene is csak halvány foszlányokban ért el tudatáig. Ivott és szívta a méregerős Caporallt, amit egy Marseilles-i matróz hagyott neki emlékül a jó múltkorában. Most minden szem a halkan kinyíló ajtóra szegeződött. A dobos kezében is mintha egy pillanatra megállt volna az ütő. Sári lassan a kijárat felé fordította a fejét. Lustán, minden érdeklődés nélkül, gépiesen. Alacsony, vékony, ferde szemű emberke állott az ajtóban szélesen mosolyogva és kissé félszegen hajlongva. Feltűnően elegánsan volt öltözve. Sári rögtön leolvasta róla a gazdagságot s már érdeklődéssel nézte. „Itt a keleti herceg, akiről álmodtam! Eljött értem, hogy magával vigyen! De kár, hogy ilyen nyiszlett!” Alig futott át agyán eme gondolat, amikor az elegáns, valószínűleg japán vagy kínai úriember belépett a terembe és egyenesen a Sári asztalához tartott. — 38 — — Megengedi, miss, hogy helyet foglaljak asztalánál? — kérdezte kifogástalan angolsággal. — Parancsoljon, uram! — mutatott Sári udvariasan a mellette levő üres fotelre. A kis japán előbb meghajolt és bemutatkozott: — Kuomoro. Sári biccentett, kezét nyújtotta és így szólt: — Sarah. A japán, mert most már nem volt kétséges, hogy a felkelő nap országának fia, helyet foglalt. A pincér máris ott termett, sőt signorina Adeline is berobogott a szokatlan vendég tiszteletére s míg a pincér a rendelést vette fel, széles mosollyal gömbölyű arcán hol a japánra, hol Sárira vigyorgott. — Tíz szál piros rózsát hozzál az asztalra! — súgta oda félszájjal a távozó pincérnek olaszul. Aztán Sárira mosolygott, és még rá is kacsintott: — Légy nagyon kedves ehhez az úrhoz! — Si, signorina — felelte Sári tisztelettudóan és szendén, mint egy apácazárdai növendék. A japán egy üveg cinzánót és valódi francia pezsgőt rendelt, amit a pincér sűrű: „Si, si! Yes, yes, mister!” kíséretében írt fel. De tudta jól, hogy az Aranyhalacskában nem tartanak ilyen luxusitalokat, s amikor kiment a söntésbe, egy piccolót gyorsan átszalasztott a szomszédos üzletbe, hogy azonnal hozzon két üveg valódi francia pezsgőt. Signorina Adeline megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a pezsgő jégbe hűtve Sáriék asztalára került. Ám korai volt az öröme, mert a japán úr — .39 — alig egy félóra múlva újabb megoldhatatlan rejtély elé állította a pincért és a tulajdonosnőt. Kuomoro úrnak ugyanis, amikor megtudta Sáritól, hogy a magyar italokat szereti, felcsillant a szeme és nyomban hivatta a pincért: tokaji aszút rendelt. A pincér szeme kerekre tágult az ismeretlen szó hallatára és ijedtében háromszor kérdezte vissza a fura ital nevét. Végül Sári sietett a segítségére s megmagyarázta a kínjában izzadó pincérnek, hogy egy világhírű magyar borfajtáról van szó. — Si, si, signorina — hajlongott a pincér és homlokát sűrűn törölgetve kisietett a teremből. Egyenesen signorina Adeline-hez rohant. — Rémes ez a sárga vendég, signorina! Érthetetlen, soha nem hallott borokat rendel. Tokaji aszút! Hallott már róla, signorina? Mert én még soha. Pedig már harminc éve vagyok a szakmában! — Hogyne hallottam volna! Híresebb bor, mint a bordói vörös vagy a rajnai rizling. Szégyellheti magát, hogy sose hallotta hírét. Gyorsan küldje be a városba Guiliót, hogy a föld alól is, de hozzon három üveggel belőle. Tokaji nélkül ne merjen hazajönni — villámlott a szeme a signori- nának és a pincér talán még egy árnyalattal sá- padtabb lett, mint volt. — De nagyon gyorsan! Te meg menj vissza a japán úrhoz, s mondd azt neki, hogy a pincébe küldtél borért és legyen türelemmel.
