Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-26 / 200. szám

ÍS6S. augusztus 26.

TOLNA MEGYEI NEPŰJSAQ

3

Mai beszélgetések:

Építkezésekről

— építőmunkásokkal

Építkezéseink körül nincs minden a legnagyobb rendben. Gyakoriak a határidő-elcsúszások, nagyon sokszor kétszeri-háromszori módosításra is szükség iKm. Az elkészült épületek, lakóházak sem felelnek meg mindig a követelményeknek, több esetben még az épület elfoglalása után is javításokra van szükség.

Az építőipari vállalatok vezetői gyakran nyilatkoznak: elmondják, hogy ezért és ezért módosították a határidőt, ilyen és olyan problémák miatt nem megfelelő a kivitelezés minősége.

Az építőipar néhány problémájáról, a fent említeti hibákról most építőmunkásokkal beszélgettünk: hogyan látják ők a dolgokat, akik „elsőkézből” érdekeltek,

A Wossinszky utcai bérház építkezésén három kőműves szakmunkást kérdeztünk meg: Lőrincz Árpádot, Belvaracz Andrást és Róth Ádámot. Mindegyikük a Tolna megyei Építőipari Vállalat dolgozója.

bosszantó szervezési hibák, és körülbelül mennyi kiesést jelentenek?

Lőrincz Árpád:

— Megint csak példát említek. Nem erről az építkezésről van szó, de előfordult. Kőműves szakmunkás vagyok, ezt tanultam, ehhez értek. Egyszer néhány napra beállítottak festéket vakarni, meg a falat tisztítani. Ehhez még csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy 7,50 forint az órabérem. Nem tudom mennyire fizetödik ki az ilyesmi az államnak?

— Milyennek látják építkezéseink korszerűségét? Elsősorban a megfelelő gépellátásra, a munka megkönnyítésére, az építkezések ütemének gyorsítására gondolunk.

Lőrincz Árpád kőműves szakmunkás:

— Nem dicsekedhetünk túlságosan a gépellátással, sokkal többre lenne szükség. A korszerű építkezéshez szükséges gépek, berendezések sokszor hiányoznak. De nem ez a legnagyobb hiba. Sokszor olyan gépet sem biztosítanak. amivel rendelkezik az építőipar. Mondok mindjárt egy példát: amikor a házat állványoztuk, kézzel kellett felcipelni és felhúzni a pallókat. Azt hiszem nem kell mondani, ez mennyire lassította, nehezítette a munkát.

— Szerintem a rossz szervezés miatt a meglevőket sem tudjuk kihasználni. Egyik építkezésen szükségünk lett volna malterkeverő gépre. Nekünk azt mondták. a másik brigádnak szüksége van rá, így a segédmunkások három-négy napig kézzel keverték a maltert. A gép meg ott állt a bódéban, mert kiderült, hogy abban az időben mégsem használták. Csoportostól mentünk könyörögni. mire odaadták.

Belvaracz András kőműves szakmunkás:

— Én is azt mondom, kevés a gép. Egy ehhez hasonló nagyságú építkezéshez adnak egy malterkeverő gépet. Felállítják az épület egyik oldalán, akik közéi vannak hozzá jól járnak. A másik oldalon dolgozókhoz a segédmunkás cipeli a maltert. Nehezebb, és sokkal lassabban megy a munka. Egyszerűen meg lehetne oldani: a másik oldalra is állítani egy keverőgépet.

Róth Ádám brigádvezető:

— Mondok mást. Egyszerű dolog. de sokszor előfordul és bosz- szantó. Egyik kőművesem elküldte a segédmunkást a raktárba, hozzon malterosvödröt. Eddig kettőjüknek volt egy, mivel különböző szinten dolgoztak, nagyon lassan haladt a munka. A segédmunkás visszajött azzal, hogy a raktáros nem adott: délelőtt nem ér rá ilyesmire, jöjjön délután.

— Mindegyikük mondott példát olyan hibára, ami jó szervezéssel nem fordulhatott volna elő. Gyakoriak-e ezek a

Belvaracz András:

— A brigádvezető mindig meghatározza. hogy a téglákat az épület melyik részére rakják le, hogy minél gyorsabban hozzájuthassanak a kőművesek, ne kelljen messzire cipelni. A gépkocsi- vezetők legtöbbször semmibe veszik a kérést, ott dobáltatják le az anyagot, ahol kedvük tartja. A segédmunkásnak sokszor körbe kell járnia a téglával az épületet. vagy kétszáz méterről ta- licskázni a homokot.

— Nyilván Önök tudják legjobban milyen gyakoriak a határidő-eltolódások. Ilyenkor általában építőanyag-hiányra szoktak hivatkozni a megkérdezettek. Mi a véleményük erről?

Lőrincz Árpád:

— Esetenként előfordul, hogy valóban anyaghiánnyal küzdünk. De én mást mondok: nézze meg a lépcsőházat. Az előttünk itt dolgozó brigád olyan munkát végzett, hogy az elfogadhatatlan. Most kezdhetjük elölről ugyanazt, amit már egyszer megcsináltak. Ez két-három napi pluszmunkát jelent. így aztán hiába próbáljuk betartani a határidőt. Arról nem is beszélve milyen nehéz valaki hanyag, nemtörődöm munkáját rendbe hozni. Aztán azok a dolgok is hozzájárulnak a határidő-elcsúszáshoz, amit már elmondtunk.

Belvaracz András:

Utazik a

Százötven tonna kerítésdrótot állítanak elő az idén a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál. A Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat szekszárdi telepe — ugyancsak az idén —

240 tonna drótfonatai kap és oszt et a me~ gye boltjai között.

Azt hihetnénk, mi sem egyszerűbb, mint Dombóvárról ellátni a megyét kerítésdróttal.

Ezzel szemben a dombóvári vállalat ez évben egyetlen méter gépfonatot sem szállít a megyébe. A harmadik negyedévben Szegedre és Békéscsabára

szállítják a dombóvári gépfonatot, hasonlóképpen a negyedik negyedévi diszpozíciók is Szegedre és Békéscsabára szólnak. A mádrótfonat

ixisúton szállítanák is, sokat lehetne megtakarítani.

Ámde arról, hogy kinek szállítson a dombóvári vállalat, nem itt döntenek, hanem a Belkereskedelmi Minisztérium Vas-Műszaki Főigazgatóságán. Olt pedig „csak" döntenek, minden különösebb következmény nélkül. A fuvarköltség ugyanis a szállító vállalatot terheli nem a kereskedelmet.

Évek óta beszélünk, írunk és hallunk a szállítóeszközök jobb kihasználásáról. Kevés a teherautó, a vasúti kocsi. A nehézségeket csak fokozzák az ésszerűtlen szállítások, A szállítóeszközök felesleges lekötése népgazdasági kár.

m I-— Nálunk egy napi munkakiesés is nagyon sokat jelent, a határidők szorosak. tempós 1 munkával lehet csak betartani. Mégis előfordul, hogy valami miatt kiesik egy-egy nap. Augusztus húszadika utáni vasárnap munkanap volt. Az itt dolgozó emberek nagy része nem Szek- szárdon lakik, mindennap autóbusz hoz és visz bennünket. Elfelejtkeztek a személyszállító gépkocsi szállítási határidejének meghosszabbításáról, és így mindegyikünk otthon töltötte a napot, kényszerűségből. Pedig nekünk sem mindegy, a vállalatnak sem.

Róth Ádám:

— Időnként megtörténik az is, hogy hiába kérünk, nem kapjuk meg időben az anyagot. Egy alkalommal Beremendről kértünk cementet, nem szállították pontosan. Két napig ültünk tétlenül, mert éppen az a munka lett volna soron, mást nem tudtunk csinálni. Ha ilyen, vagy hasonló eset kétszer-háromszor előfordul, máris oda a határidő.

•

íme a nyilatkozatok. Az emberek nem is annyira építőiparunk korszerűtlenségét kifogásolják, tudják: ezt rövid idő alatt nehéz megoldani. Inkább azokról a hi- | bákról ejtettek szót, amelyek kö- 1 rültekintőbb munkaszervezéssel, lelkiismeretesebb munkával kiküszöbölhetők lennének.

Kónya József

sodik negyedévben Szegedre és Veszprémbe küldték az árut, az első negyedévben pedig Kaposvárra és Zalaegerszegre.

Akkor honnét kapja a szekszárdi nagykereskedelmi raktár a gépfonatot?

A 240 tonna felét Dombóvárról, a Vasipari Ktsz-töl. Ugyanis ez a szövetkezet is állít elő kerítés- drótot. A másik 120 tonnái, azonban Budapestről és Nóg- rádmegyerről. Pedig ha a budapesti és nógrádmegyeri gépfonatot Szegedre és Békéscsabára irányítanák, sokkal kevesebb gondja lenne a dombóvári vállalatnak. Gyakori eset, hogy üresen megy teherautó Dombóvárról Szekszárdra, vihetne a vállalat termékét. De még ha

„Ezt én csináltam

Bonyhádon találkoztam az egyik cipőgyári munkással, és beszélgetésünk során rápillantott cipőmre: ezt a cipőt is én csináltam. Jogos büszkeséggel szólott munkájáról és elvállalta, hogy a cipőt ő csinálta. Mert tudta, hogy a cipő jó. Keze alól csak jó minőségben kerül ki munka. Pedig a gyárban, ahol barna félcipőmet készítették, nemcsak ismerősöm munkája rejlik lábbelimben, hanem tucatnyi munkásé: szabászoké, tűzőké — aljakészítőké, mestereké, művezetőké. S ez a nem kis büszkeséggel tudomásomra hozott felismerés teljes joggal történt. És nagyon jó, ha a munkás büszke termékére.

Az elmúlt héten hídfestőkkel találkoztam. Ott a brigádvezető dicsekedett azzal, hogy a héttagú brigádjával rájuk bízták a pécsi vasútigazgatóság összes vasúti hídjának karbantartását. A Tolnai Fémipari- és Szerelő Ktsz ügyes kezű szervízmunkásai úgy mennek egy-egy munkát elvégezni — pedig a szervizmunka a legkényesebb, a legbonyolultabbak közé tartozik —, hogy soha nem okolják őket, mert rosszul dolgoztak.

A munka becsületéről, a becsületesen véezett munka ió érzéséről ma már mind többet hallok üzemekben. A munkások körében kezd kialakulni egy olyan szokás, hogy az emberek eldicsekszenek munkájukkal. Jogosan teszik ezt. Hisz nem kell restellkedni annak a festőbrigádnak sem. amelyik Szekszárdon az I/B jelű bérházat valkiddal festette be. A munka minősége kiváló. És általánossá kezd már válni, hogy az emberek a mennyiségi munka mellett, a hangsúlyt, a fő figyelmet a munka minőségére fordítják. Igaz, számos központi, de üzemi határozat, intézkedés is arra ösztönzi a munkásokat, művezetőket, hogy a termék minőségét egyre javítsák. A minőség jele, a Trade Mark, ma kezd ismét visszatérni a termékeket borító csomagolóeszközre, árura. A márka becsülete ismét tért követel magának. Munkások, műszakiak szorgalmazzák a márka bevezetését. Pedig mindenki tudja, hogy sok-sok munkát nagy figyelmet kíván a bejegyzett minőség megtartása.

És, a dicsekvés csak akkor jogos, ha a minőség változatlan, ha arra kevés reklamáció, vagy egyáltalán nem érkezik kifogás. Persze egy adott minőség, akár egy fal festésének állapota is, nemcsak a befejező munkát végző dolgozón múlik. Mert a fal esetében a vakoló munkás, de még a habarcskészítők lelkiismeretessége is szükséges hozzá, hogy a festék tartson a falon, ne peregjen le... vagy a cipő esetében, a bőrgyári tímárnak, gépmunkásoknak is része van a jó minőségű cipő dicséretében, amennyiben a bőr tartja a színét.

Persze mindenben, így a munkások dicsekvésében is tapasztalunk túlzást. Előfordul, mert emberi tulajdonságok, és mert mostanában mind többen büszkén merik mutatni munkájukat. Túlzások is vannak, persze. Ismerek olyan ag- ronómust, üzemi mérnököt, aki saját magának tudja egy egész közösség munkáját; így beszél az ilyen ember — elvetettem ennyi meg ennyi búzát. Vagy: felépítettem ezt a bérházat. Amennyire dicséretes az előbbi a munkára büszkeség, legalább annyira káros, az ilyen jelenség. Mert itt már azt tapasztaljuk, hogy a közösségi munka eredményét egy személy tudja magáénak, ő előbb-utóbb csalhatatlannak hiszi magát ítéletében, a munkát a legjobbnak tartja mindenekelőtt.

Én ezt csináltam — halljuk nem egyszer brigádvezetőktől, munkásoktól. Megállnak és szívesen beszélnek arról is, hogyan csinálták azt a munkát. Elmondják apró munkafogásaikat — a Bonyhádi Cipőgyárban ez is szokássá vált — megtanácskozzák, hogy társaik közül többen a jobb fogással csinálják a munkát, mert nemcsak minden munkás büszkélkedhet az áruval, hanem több kerül az állam és a munkás borítékába is. Mert végeredményben anyagi hatása van a kiváló minőségű munkának, az állandóan minőségét tartó terméknek. Az építők szakszervezetében hallottam arról, hogy egy brigád kérte, hogy keresetüknél vegyék figyelembe a munka minőségét — magyarul: garanciát vállaltak munkájukra. Mert most még az a szokás, hogy a hibás terméket, amennyiben visszaküldik a gyárba, vagy építés esetén bejelentik, a köz pénzén javítják a hibát, pedig lehet, hogy a tettes egy kis utánjárással gyorsan kiderülne. És ha ezt megtudnák mind többen —, azt is természetesen aki rendszeresen jó minőségben végzi munkáját, — akkor segítség volna ez egy egész gyári, építési kollektíva munkájában. Végeredményben ismét csak jól járna mindenki.

Legyünk arra büszkék, dicsekedjünk vele, ami jó, ami kifogástalan, ami használható termék. De legyünk azon, hogy mind több munkás, műszaki mondhassa el, mutathassa: ezt én csináltam.- PJ -