Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-25 / 199. szám

c TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1&G5. augusztus 25. Közel tízezer néző a háromnapos tamási lovasversenyen A dél-magyarországi területi lo­vasbajnokság ezúttal is hatalmas tö­megeket mozgósított a háromnapos tamási versenyre. Közel tízezren te­kintették meg a színvonalas, izgal­makban bővelkedő számokat. A ver­senyt a jó rendezés jellemezte, melyért elsősorban a tamási járási és községi tanács dolgozóit illeti di­cséret. Szuprics János, Bács Ottó, Molnár István, Kovács József, Teier- iing Mátyás, Horváth József, Bruch Ferenc, Kardos Ferenc a versenyt megelőzően már hosszú napokon át fáradoztak, hogy méltó legyen a bajnokság az eddigi hagyományok­hoz. A rendezők, a pénztárosok, a földművesszövetkezet dolgozói min­dent elkövettek a siker érdekében, ami nem is maradt el. A versenyre értékes tiszteletdijakat ajánlott fel a Fomádi Állami Gazdaság, az ozo­rai Egyetértés Tsz, a nagyszokolyi Béke Tsz, a magyarkeszi Petőfi Tsz, a tamási tej Üzem, a szakályl Kapos Völgye Tsz, a tamási községi tanács, a tamási járási tanács, a tamási V] Élet Tsz, a tamási Vörös Szikra Tsz, a pincehelyi Vörösmarty Tsz, a ta­mási Széchenyi Ts2, a regölyl köz­ségi tanács, a tamási földművesszö- A Dalmandi MEDOSZ három fiatal lovasa: balról Vámosi Ferenc, középen vetkezet, a Koppányvölgyi Vízgazdái* Marosán János, jobbról Nagy András. kodási Társulat, a gyönki földműves- flr DÓMa) Parancs, 2. Kovács János szövetkezet, az értényi Buzakalász SÍI regölyi Népakarat Tsz, a Tamási Ver (Határőr Dózsa) Trojka. Ifjúsági területi bajnokság összesi- (Mezőhegyes) Inka, 3. Keppel István tett eredménye: l. Márkus Károly Tsz, a gyönki Vörös Csillag Tsz, a (Dalmand) Maxim, 4. Varró József (Határőr Dózsa), 2. Nagy László (Me­zőhegyes), 3. Nagy István (Határőr Dózsa), 4. Krizsán János (Határőr Dózsa), 5. Simon János (Határőr Dó­zsa), 6. Szeles Rózsa (Mezőhegyes) Kezdő lovak 110 cm-es akadályon: 1. Varró József (Határőr Dózsa) Vámpír, 2. Márkus Károly (Határőr Dózsa) Ónodi, 3. Major István (Boly) Zajos, 4. Hriazik Pál (Határőr Dózsa) Ügyész, 5. Rakovics Antal (Mezőhe­gyes). Lajta, 6. Krizsán János (Határ­őr Dózsa) Vosztok. Bajnoki döntő 150 cm-es akadályon: I. rész. 1. Keppel István (Dalmand) Maxim, 2. Suti István (Határőr Dó­zsa) öregúr, 3. Varró József (Határ­őr Dózsa) Pihenő, 4. Hriazik PáJ (Határőr Dózsa) Orlov. 5. Kruzsicz József (Mezőhegyes) Fantázia, 6. Suti István (Határőr Dózsa) Veterán. Bajnoki döntő 150 cm-es akadályon: II. rész. 1. Varró József (Határőr Dózsa) Pihenő, 2. Hirling János (Ha­tárőr Dózsa) Obeliszk, 3. Suti István (Határőr Dózsa) Veterán, 4. Kruzsicz József (Mezőhegyes) Fantázia, 5 I Kovács János (Mezőhegyes) Baliba, \ 6. Kelemen József (Határőr Dózsa) Volga. Csapatverseny lio-től 140-cm-es aka­dályon: 1. Kiskunhalasi Határőr Dó- ( zsa ;,A” csapata, 2. Mezőhegyesi MEDOSZ, 3. Kiskunhalasi Határőr j Dózsa „B”, 4. Bolyi MEDOSZ, 5. Dalmandi MEDOSZ. Kitartásos ugratás 160—180 cm-es isa ★csj* Universiade, 1965. Márkus Károly, a Határőr Dózsa versenyzője Ónodi nevű lován az aka­dály felett. gyesipari Ktsz és a kisszékely 1 Apri- Díjugratás 140 cm-es akadályon: 1. lis 4. Tsz. Suti István (Határőr Dózsa) Veterán, A verseny mindhárom napján a 2. Hirling János (Határőr Dózsa) közönség elégedetten távozott, mert Obeliszk, 3—4. Varró József (Határőr (Dalmand) Kakukk. színvonalas versenynek lehetett ta- Dózsa) Pihenő, és Suti István (Ha- akadályon: 1. Kovács János (Mező­ny.,. tárőr Dózsa) Parancs, 5—6. Hriazik hegyes), Inka, 2. Suti István (Határ­Eredmények: Pál (Határőr Dózsa) Orlov, és Varró őr Dózsa) Veterán, 3. Keppel István Kezdő lovak 100 cm-es akadályon: József (Határőr Dózsa) Pó. 1. Hriazik Pál (Kiskunhalas) Vosztok nevű lován, 2. Kruzsicz József (Me- zőhegyes) Mara, 3. Rakovics Antal :||| (Mezőhegyes) Mérges, 4. Varró Jó- g||g zsef (Kiskunhalas) Vámpír, 5. Rako­vics Antal (Mezőhegyes) Lajta, 0. Verle József (Békás) Rigó. Ifjúsági díjugratás 120 cm-es aka­dályon: 1. Krizsán János (Határőr Dózsa) Papagály, 2. Márkus Károly (Határőr Dózsa) Ónodi, 3. Krizsán János (Határőr Dózsa) Vosztok, 4. Nagy András (Dalmand) Maxim, 5. Nagy László (Mezőhegyes) Ideál, 6. Berkovies István (Baja) Csoki. Díjugratás 130 cm-es akadályon­1. Varró József (Határőr Dózsa) Pó. 2. Suti István (Határőr Dózsa) Pa­rancs, 3. Kruzsicz József (Mezőhe­gyes) Fantázia, 4. Kovács János (Me­zőhegyes) Galiba, 5. SuÜ István (Ha­tárőr Dózsa) öregúr, 6. Hirling Jáho* (Határőr Dózsa) Obeliszk. Nyeretlen lovak ugratása 130 cm- es akadályon: 1. Suti István (Határ­A Dalmandi MEDOSZ kitűnő lovasa, Keppel István Maxim nevű lován nagy sikert aratott. TENISZ Kedden délelőtt folytatták a félbeszakadt, illetve a női egyes, női páros, férfi egyes, férfi páros teniszmérkőzéseket. Magyar szempontból kellemetlen csaló­dást okozott Széli, aki már ön­bizalmát vesztve lépett a pályá­ra a szovjet Jermolova ellen, és szinte küzdelem nélkül, alig sze­rezve pontot kapott ki 6:0-ra, 6:l-re. így a döntőt Jermolova játssza az olasz ■ Riedl ellen. A női páros döntőjét a Riedl, Gobbo páros játssza a Jermolo­va, Sazanova szovjet páros ellen, akik kedd délelőtt befejezték hétfőn félbeszakadt mérkőzésü­ket a Slamova, Neumannova csehszlovák páros ellen és vég­eredményben 7:5, 6:4 arányban nyertek. A férfi egyes mérkőzései so­rán már a négy közé jutásért játszottak, és itt kitűnt a javuló formában játszó Tiriac (román), aki a csehszlovák Kodest köny- nyedén győzte le 6:4, 6:1 arány­ban. További eredmények: Fox (amerikai)—Courcol (fran­cia) 6:3, 6:1. Lejusz (szovjet)— Ecklebe (NSZK) 6:4, 6:2, j. Wa- tanabe (Japán)—Maioli (olasz) 6:4, 6:4. A férfi páros mérkőzéseken a magyar Szőke—Szőcsik páros csak három játszmában adta meg magát, az igen jóképességű Eck­lebe, Gattschal (NSZK) páros­nak, akik 6:2, 3:6, 6:2 arányban győztek. További eredmény: Tiriac, Marmureanu (román)—Baba re zi, György (magyar) 6:2, 6:4. A vegyespárosban az elődöntő­ket játszatták le, ezek eredmé­nyei: Tiriac, Dibar (román)— Lihaosev, Sazanova (szovjet), 6:4, 6:3 Schneider, Lepoutre (hol­land)—Friemot. Rouchon (fran­cia) 6:4, 9:7. A már hétfőn bejutott Lejusz, Jermelova (szovjet) és a Maioli, Riedl olasz párossal együtt a keddi győztesek alkotják az elő­döntő játékosait. VIVÄS Női tőrcsapatunk bekerült a négyes döntőbe. Kedden reggel a női tőrcsapa­tok versenyével folytatódtak a vívóviadalok. A magyar csapat a B-asoportban, Románia, Ang­lia és az NSZK ellen vívott a négyes döntőbe jutásért. Nagyon érdekesen alakult a magyar—ro­mán mérkőzés: 7:2-re vezetett a magyar együttes, de a hajrára ez az előny 8:7-re olvadt. Ekkor lépett pástra Gulácsi és Drimba. Ha Drimba 4:1 arányban győz, akkor a román csapat nyeri a találkozót. A román versenyző már 3:0-ra vezetett, innen egyen­lített Gulácsi. 4:3-ra ugyan Drimba nyerte a csörtét, és így 8:8 lett az eredmény, de a ma­gyar csapat egyetlen találattal megnyerte a találkozót. Ebből a csoportból Magyarország és Ro­mánia, az A-csopor.tból pedig a Szovjetunió és Franciaország jutott a négyes döntőbe. 2. FORDULÓ: Magyarország—Anglia 14:2 3. FORDULÓ: Magyarország—NSZK 8:5 Az elődöntőben Magyarország a Szovjetunióval, Franciaország Romániával mérkőzik. A TÖRÖK KÜLDÖTTSÉG LÁ­TOGATÁS A EGRI GYULÁNÁL Az Universiadén részt vevő tö­rök sportküldöttség vezetői, prof. Cevat Yücesy és dr. Erői Zey- tinoglu, Yüksal Tamtekirmek. a budapesti török követség ügyvi­vőjének kíséretében kedden dél­ben látogatást tettek Egri Gyu­lánál, a Magyar Testnevelésd és Sportszövetség elnökénél. A török sportvezetők tolmá­csolták Sekip Inai török állam- miniszter üzenetét, és átadták Nuri Gücüyener-nek, a török sportszervezetek igazgatójának levelét az MTS elnökének. A kora délutáni órákban a tö­rök sportvezetőket fogadta Sar­lós István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is. A vendégek Isztambul polgár­mesterének üzenetét adták át a vb elnökének. ÚSZÁS Négy szám döntője szerepelt a programban: az 1500 m*es gyorsúszáis, a 200 m-es női mell­úszás, a 4x100 m-es nőd gyors, és a 4x100 m-es férfi vegyesvál­tó. 1500 m. gyors: I 1. M. Wall (Egyesült Államok) 17:09,9 p (Universiade-csúcs), 2. S. Delic-Gejman (Szovjetunió) 17:17,8 p, ...5. Katona Jóasef (Magyarország) 17:48,2 p. A 200 m-es nőd mellúszásban a szovjet Babanyina végig vezet­ve, fölényesen került az első helyre. Harmadiknak nagy küz­delem után Egervári Márta ér­kezett a célba, míg a másik ma­gyar, Kármán hatodik lett. 200 m. női mellúszás: 1. S. Babanyina (Szovjetunió) 2:52,4 p, (Universiiade-csúcs), 2. E. Schmidtová (Csehszlovákia) 2:56,4 p, 3. Egervári Márta (Ma­gyarország) 2:57,3. A 4x100 m-es férfi vegyesvál­tó a vártnál sokkal izgalmasabb, színvonalasabb, érdekesebb ver­senyt hozott. A magyar váltó, amely mindvégig a harmadik he­lyen feküdt, '■ nagyszerű orszá­gos rekorddal került dobogóra. 4x100 m. vegyesváltó: 1. Egyesült Államok 4:03,9 p, (Univereiade-csúcs), 2. Szovjet­unió 4:05 p, 3. Magyarország (Csákány, Lenkei, Gulrich, Dobay) 4:06,4 p, országos csúcs, régi 4:06,9 p. A 4x100 m-es női gyorsváltó­ban a magyar úszók csaknem nyolc méter előnnyel értek első­nek a célba. Ezzel a magyar úszók negyedik aranyérmüket nyerték. 4x100 m. női gyors váltó: 1. Magyarország (Erdélyi, Ko­rányi, Egervári, Madarász) 4:21,8 p, 2. Nagy-Britannia 4:27,9, 3. Szovjetunió 4:31,1 p. Ezzel befejeződtek az Univer­siade úszóversenyeinek küzdel­mei. Az arany-, ezüst- és bronzér­meken 11 ország versenyzői osz­toztak. 1. Egyesült Államok 7 4 4 2. Magyarország 4 1 5 3. Szovjetunió 2 7 4 4. Japán 1 — 1 5—7. Franciaország 1 — — Jugoszlávia 1 — — NSZK 1 — — 8—9. Hollandia — 2 — N agy-Britannia — 2 — 10. Csehszlovákia — 1 1 11. Románia — — 2 VÍVÁS Elődöntő: Magyarország—Szov­jetunió 9:5, gy: Gulácsi (3), Da- máadi (3), Vadász (2), Szalontai (1). illetve: Prudszkova (2), Ju- becskaja (2), Karoleva (1) és Ivanova (0).

Next

/
Thumbnails
Contents