Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-19 / 195. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. augusztus 19. Tovább támadnak a dél-vietnami szabadságharcosok A dót-vietnami szabadságharca- katonát, aki a Georgia állam- haditörvényszék elé azon a cí- sok kedden este több támadást beli Fort Benningben egy hete mén állítják, hogy megtagadta intéztek az amerikaiak és saigoni éhségsztrájkkal tiltakozik az el- feletteseinek parancsát, hogy koimánycsapatok állásai ellen, len, hogy Vietnamba küldték, egyék. A helyőrség orvosa ki- Amerikai közlés szerint egy pár- haditörvényszék elé fogják Alii- ^klUtlannf tette^a tani és mégis beosztják egy katonát arra, hogy harci egység- Vietnamba küldött csapatba. A ben szolgálhasson. Bsenhower feltűnő beismerése tizánegység megkísérelte, hogy behatoljon a Da Nang légitámaszpont védelmi vonalai mögé. de a tengerészgyalogság tüzet nyitott rájuk, aminek következtében visz- sza kellett vonulniok. A partizánok támadásainak célpontja volt még a Dúc Co-i katonai központ és a Holloway tábor Plaikuban, Eisenhower az Egyesült Álla- dél-vietnami kormánynak és ő ____ ____ mok volt elnöke washingtoni sál- maga csak az elődei által vállalt v alamint Phu" íiuu megerősített tóértekezletén kijelentette, hogy el- kötelezettséget teljesíti, állás Saigontól 15 kilométernyire nöksége idején nem ígért semmi- A volt elnök egyértelműen kiészakra féle fegyveres támogatást a dél- jelentette hogy kormánya csak a Mint a UPI jelenti, az amerikai vi^na™ kormánynak. SEATO által előírt katonai intézten gerészgyalogság a Da Na.ng-i E^hower szavai nagy feltű- kedeseknek tett eleget es csupán támaszponttól mintegy öt kilomé- n«?t keltettek, hiszen Johnson el- gazdasági segítséget igeit Del------- ----------nők. az Egyesült Államok agresz- Vietnamnak. s zióját igazolva nem egyszer ar- Ez lényeges ellentmondás Johnra hivatkozott, hogy a két koráb- són és Eisenhower között — így bi elnök, Eisenhower és Kennedy kommentálja a New York Times is fegyveres segítséget adott a Eisenhower sajtóértekezletét. Háromnegyed millió aláírás Vietnam békéjéért ternyire délnyugatra tisztogató műveletet hajtott végre a partizánok kezén lévő öt falu ellen, azzal a céllal, hogy kiterjessze a támaszpont védelmi körzetét és elejét vegye a Da Nang ellen ismételten indított támadásoknak. A saigoni rendőr-parancsnokság ellen végrehajtott merénylet sebesült áldozatainak egyike, egy dél-vietnami rend óé, belehalt sérüléseibe, — írja az AFP. —j En- Újult erővel folytatódik ha- aláírással adtak nyomatékot kőnek folytán a halálos áldozatok zárukban az Egyesült Államok vetélésüknek: vonják ki Délkeletszáma hatra emelkedett. súlyosbodó vietnami agressziója Ázsiából az amerikai csapatokat, A VNA vietnami hírügynökség elleni ültakozó megmozdulások számolják fel az imperialisták kasorozata. Az Országos Béketa- tonai támaszpontjait, s tartsak tiszteletben a vietnami nép on_ rendelkezési jogát, nami nemzetko^ b^tteaghoz m- katórsénak) hogy a városok és Közvéleményünk mély felháfalvak lakói eddig csaknem 22 000 bontással fogadta az Egyesült ars ä s. * m.»,egy 20.0. ... rint újabb 15 000 del-korear kato- vélben bélyegezték meg az elve- tok létszám;inak fölemelésére és Az AFP* arról számorbehogy temült provokációkat, banditatá- a zsoldos háború kiterjesztésére Wtostel Belton amenkai néger madasokat és háromnegyed millió vor.atkoté döntéseit, s a helsinki beke-világkongresszus határozatainak szellemében újabb gyűlé-1 sek egész során hallatja szavát. közölte, hogy a vietnami néphadsereg összekötő bizottsága a viet- nácsnál elmondták az MTI munTragikus hirtelenséggel elhunyt Kersák György Tragikus hirtelenséggel, 48 éves korában meghalt Kersák György, a magyarkeszi Petőfi Tsz helyettes elnöke. Vasárnap este családias vadászvacsorát rendeztek, amelyen a vadászokon kívül részt vettek a családtagok is. Mindenki jól érezte magát. Kersák György is, bár évek óta szív- bántalmai voltak és ezért igen mérsékelt életmódot folytatott. Éjféltájban hirtelen rosszullét fogta el, szívgörcsöt kapott és a j helyszínen meghalt. Kersák elvtárs pártvezetőségi tag, községi tanács- és vb-tag, járási tanácstag és a mezőgazdasági állandó bizottság tagja volt. 1964-ig a magyarkeszi Széchenyi Tsz elnöke volt, majd a tsz-ek egyesítése után a Petőfi Tsz-ben a helyettes elnöki tisztséget töltötte be. Kersák György a megfontolt, józan élet mintaképe volt, sok tisztségében kötelességeit lelkiismeretes odaadással látta el. M. M. Massemba-Debat Moszkvában Alphonse Massemba-Debat. a Brazzaville-i Kongó elnöke, a Nemzeti Forradalmi Mozgalom Párt főtitkára Moszkvába érkezett és a szovjet vezető kitel tárgyal. Massemba-Debat, mielőtt útra kelt volna a szovjet fővárosba, kijelentette, hogy Kongó népének megítélése szerint a Szovjetunió anyagi és erkölcsi segítsége igen jelentős. És hangsúlyozta: hazája a Szovjetunió által megjelölt úton kíván haladni. Képünkön Mikojan (balról) tárgyal a Massemba- Debat vezette küldöttséggel. Jobbról Alphonse Massemba-Debat. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) A fővárosi bíróság ítélete összeesküvésre irányuló előkészületért A fővárosi bíróság szerdán délután hirdetett ítéletet Ligeti József és társai bűnügyében. A 19 éves Ligeti József februárban államellenes szervezet létrehozását határozta el. Ezt közölte társaival: a fiatalkorú P. Imrével, valamint a 22 éves Hoppe Antallal. Csoportjukba, amelyet „magyar ellenállók nemzetközi ébredő szervezetének” neveztek, több személyt igyekeztek beszervezni. Megegyeztek abban is, hogy katonai szolgálatot teljesítő személyeket vonnak be a csoportba. s így fegyvereket szereznek. Ligeti izgató tartalmú verseket írt, s azokat több személynek megmutatta. Ligeti és P. Imre áprilisban elhatározta, hogy illegálisan elhagyja az országot, s az Egyesült Államokba megy. Ligeti magával vitte az izgató tartalmú verseket, s a csoport tagjainak kötelességeit tartalmazó „nyilatkozatokat”. A határrendészeti szervek a vádlottakat elfogták. A bíróság mindhárom vádlottat bűnösnek mondta ki összees küvésre irányuló előkészületben. Ligeti Józsefet és P. Imrét pedig tiltott határáüépésre irányuló előkészületben is. Ezért Ligeti Józsefet négy évi és hat hónapi, Hoppe Antalt két évi és 10 hónapi, P. Imrét két évi és négy hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész az Ítéletet tudomásul vette, az elítéltek és védőik enyhítésért fellebbeztek. Események SOROKBAN Moszkvában hivatalosan közöl- A szivar alakú, hosszúkás ték hogy augusztus 17-én talál- TV—134 óránként 850—900 kilo- koztak az SZKP és az Olasz méteres utazósebességgel szál- Kommunista Párt képviselői. útja 73 utasát. A turbómotorok A baráti légkörben lefolyt be- a törzs mögött vannak elhelyez- szélgetés során elvtársi eszmccse- ^e> s Í9V a fülsiketítő zúgás alig re folyt a két pártot érdeklő "dtol be az utastérbe. kérdésekről, valamint a nemzet- ^ 62-es hatalmas légiexközi helyzet és a nemzetközi Pf^ss 186 utasát óránként 900 kommunista mozgalom időszerű kilpmetieresutazósebességgel szál- problémáiról. htja. Az IL—62 leszállás nélkül * tudja megtenni a Moszkva— Phom Penhben szerdán beje- NeW■ Y°,rk távolsá30t. A gép pnom Pennoen szerdán beje maximahs utazómagassága 13 000 lentettek, hogy Norodom Sziha- méter. nuk kambodzsai államfő elfő- * gadta az albán kormány meghí- Pénteken délelőtt Bukarestben vását és decemberben Tiranába összeül a Román Népköztársaság látogat. nagy nemzetgyűlése. Az előrelát• hatólag két napig tartó parlamenti ülésszak fő napirendi A vnukovói repülőtéren a pontja az új alkotmány terve- légierők napja alkalmából új- zetének megvitatása, végső mgg- ságíróknak bemutatták a polgári szövegezése és törvényerőre eme- légiflotta két sztárját, a TU—134 ^se lesz- és az IL—62 utasszállító repüló- j gépet. Újabb intézkedések Peruban a partizánmozgalom elfojtására A perui hatóságok újabb intézkedéseket hoztak az országos méretű partizánmozgalom elfojtására. A szenátus kedden elfogadta a képviselőház által már jóváhagyott javaslatot, amely öt évi börtöntől halálos ítéletig terjedő büntetést szab ki mindazokra, akik erőszakkal kísérlik meg a rend megbontását, A törvényjavaslat a továbbiakban 7,5 millió dollár összegű hitéit irányoz elő a „szélsőséges elemek” — azaz a partizánok — elleni harcok költségeire. A gerillák győzelmei után a kormány „megtorló intézkedésre” határozta el magát. A sorkatonaságot vette igénybe és olyan egységeket, amelyek „szakképzettek a felforgató akciók felszámolásában”. A katonai túlerő és főleg a bombázások elől a partizánok az Andok sziklái közé vonultak vissza. Az ENSZ-ben kedden este hozták nyilvánosságra X) Thant • ENSZ-főtitkár költségvetési tervezetét az 1966. esztendőre. A tervezet összege 116 737 110 dollár, azaz nyolcmillió dollárral több, mint az idei költségvetés. A költségvetés-tervezetet U Thant főtitkár a szeptemberben megnyíló új ENSZ-közgyűlés elé terjeszti. • Első ízben láthatják a nézők a szovjet űrhajósok leszállását az „Ember a világűrben” című dokumentumfilmben, amely beszámol a Voszhod—2 űrrepüléséről. • Csen Ji kínai külügyminiszter Djakartában baráti beszélgetést folytatott Chivu Stoica- val, a román államtanács elnökével. Kedd este Csen Ji találkozott Aidittel, az Indonéz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnökével is. Keskeny, kanyargó földút vezet Ladományba, azt mondják, ha ősszel meg tavasszal esik az eső, csiak lóháton lehet megközelíteni, mert különben az ember belesüllyed a latyakos, ragadós sárba, ami a cipőt is lemarja a lábról. A település a hegyek között bújik meg, a házak odalapulnak a domboldalhoz, egyik-másikra terebélyes, régi fák vetnek árnyékot. Innen út csak a három-négy kilométerre fekvő Hónig-pusztára visz, azon túl aztán megszakad az összeköttetés, a ladományiak szerint arra már vége a világnak. A hatos út, ahol százával suhannak naponta a Skodák, Opelek, Maszvicsok Pest vagy Pécs felé, Ladománytól mindössze nyolc kilométerre van. Bent a hegyek között mégis megállt egy kicsit az élet, televízió nincs, rádió is csak elvétve akad. A villanyt már régen bevezették Ladomány huszonnyolc házába, de a rádió még sok helyen felesleges, az áramot hiába pocsékoló dolognak látszik. Ujuág jár néhány, főleg napilapok, hetilap vagy folyóirat talán ha kettő akad. Az emberek nagy része a termelőszövetkezetben dolgozik, NOMÁDIA anyagi gondokkal küszködő család ritka. A pénznek itt nagyon nagy értéke van, összekuporgatják, takarékkönyvbe gyűjtik, ez jelenti itt a továbblépés kulcsát. Továbblépés? Az ember természetesen mindig jobb körülmények közé akar kerülni, s ez érvényesül a hegyek között is. Érdekes dolgot meséltek erről, szépen példázza a nagyobb hely vonzását. Hónig- puszta még Ladonjánynál is el- dugottabb, sárosabb. áld ott lakik, mindenképpen szeretne bekerülni Ladományba. És be is költözik. Addig rakja élére a forintokat, amíg összejön egy ház ára, akkor felpakolja a családot és ladományi lakos lesz. A falvakban általában nem túl gyakori a házvásárlás vagy eladás, itt azonban évente öt-hat ház is gazdát cserél. Ladományban körülbelül száz ember lakik, de szinte állandó a cuerélődés, új lakók érkeznek és ladományiak mennek el, a környező nagyobb helyekre. Házat olcsón lehet venni, nagy a vándorlás, valóságos nomáddá alakult ki. * , Nomádiában tanítani nem köny- nyű. Dobos László tanító immár hét éve tölti a tudományt a ladományi meg a Hóndg-pusztai gyerekek kemény kobakjába, összevont felsőtagozatot, tehát négy osztályt tanít. Ilyen osztályokban nehéz megfelelő eredményt elérni, egyre-egyre kevesebb idő jut' mint az osztott iskolákban. A ladományi gyerekek ennek ellenére kitűnően megállják a helyüket akármelyik középiskolában, ezt a tanulmányi naplók bizonyítják. Ladomány egy kicsit száműzetési helynek látszik, idekerülni nem nagy öröm, elkerülni még nehezebb, mert ki megy Ladományba, a világ végére? Ne bolygassuk a múltat. Dobos László hogyan került ide, az a fontos, hogy jól megállja a helyét, helyesebben helytáll ezen a poszton. Markáns arcú, szemüveget viselő, középkorú ember a tanító.