Tolna Megyei Népújság, 1965. augusztus (15. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-15 / 192. szám
1 o. TOLNA WEGYEt NfiPtJSAQ 1965. augusTfns Í5. iBS ♦ p R ♦ T Hat világ csúcs ötven perc alatt Mi történt harminc évvel ezelőtt a michigani stadionban ? — Goebbelsék szégyenükben elillantak a lelátóról — Ötvenéves Jesse Owens, minden idők leghíresebb atlétája Ébenfa színű bőréről, gondozott Arbor stadionban. Ott tartották egyet, kettőt és amikor a homok- rizurajarol ismerték az egyete- meg az atlétikai versenyeket. ba ért, a fehér zsebkendő jó tá,AJután egeszen más tette Owens már jóval a verseny volságban a háta mögött maradt. ^g”lrUV^' megkezdése előtt kifutott a stadi- A bírák ismét nem győzték Ma otven éves, ügyes üzletem- on gyepére. Bemelegített. Csodál- eleget csodálni: vajon lehetséges-e bér benyomását kelti. Pedig nem koztak is sokan azon, mire való az, hogy az ember ennyit repülsz- Próbálkozott mint üzletember ennyi mozgás, nem fárad-e ki a is megélni de tönkrement. Szeren- sok gyakorlattól? cséjére régi ismerősei ismét párt- Ma az ilyesmin senki sem cső- fogásukba vették és megbízták dálkozik. Owenst egy kissé nyug- Illio-nis állam ifjúsági bizottságá- talanította hátfájása. Előző nap bán egy olyan szerepkörrel ame- ugyanis mint birkózó is fellépett lyet könnyűszerrel betölthet. s ellenfele jól a szőnyeghez vág- És ma Jesse Owens — róla la. Mire azonban a pisztoly eldördült, megfeledkezett minden fájdalomról; Azután csak a célbírók csodál- __ koztak. Nem akartak hinni szeOlyasvalaki, mint Maurice Her- műknek. Jesse Owens 9,4-et fu- zog Franciaországban. Igaz, ez az lőtt a 100 yardos távon, beállította kezetes versenyen utóbbi — az Annapurna meghó- azl a világrekordot, amelyet Wy- mint magasugró dítója — valamivel többre vitte, koff, egy másik amerikai 1930. hiszen miniszteri beosztása van. óta tartott. Azonkívül Jesse Owens egy ma- Azután kiderült, hogy Jesse gas csúcsba sem szúrhatta bele Owens nem 9,4-et, hanem 9,3-at zászlaját, de az a hat világcsúcs, futott, mert a mutatók a versenybíráknál ezt a számot mutatták. van ugyanis szó — mindenütt szívesen látott vendég érdeklődéssel hallgatott szónok, a jóakarat egyik leghatékonyabb nagykövete.. amelyet ő 1935 nyarán 50 perc alatt felállított, többet ér minden hegy megmászásánál. Egyik csúcsa — távolugrásban — 25 évig állt ellen minden ostromnak. Ezért maradt olyan sokáig fogalom a sportban, s alakja nyilván sosem halványul el a sportot szerető fiatalok emlékezetében. GOEBBELS ÉS HITLER - SZÉGYENT VALL 1936-ban a náci propaganda az olimpiai játékokat is a fasizmus szolgálatába szerette volna állítani. A versenyeknek, a szervezésnek, az egész olimpiának a német ember felsőbbrendűségét kellett volna bizonyítania. A nagy olimpiai stadion díszpáholyában szinte mindennap ott volt Hitler és miniszterei. Azon a napon is feltűntek a helyükön, amelyiken James Cleveland Owens vágtaszámait futotta; De nem várták meg, hogy a győztest kihirdessék. Nem viselhették volna el, hogy egy néger embert lássanak a dobogó legmagasabb fokán. Ahogy értesültek róla, hogy a 100 méteres síkfutást néger nyerte, elhagyták a páholyaikat. Az a néger pedig, akinek volt bátorsága Berlinben is győzni, James Cleveland Owens volt — vagy ahogy őt a világon sokkal többen ismerik: Jesse Owens; A német közlönyökben az állt, hogy az amerikai vágtázó segédmunkás. Pedig Jesse Owens egyetemi hallgató volt, és azoknak a fajgyűlölőknek mutatta be klasz- szisát, akik a négereket ember szómba sem vették. Owens Berlinben legyőzte a viMÉG NÉGY VILÁGREKORD Csak harminc perccel később Owens ismét a salakpályán volt. A 220 yardos síkfutás rajtja következett. Óriási előnnyel ért elsőnek a célba, ideje 20,3 volt. Három tizedmásodperccél jobb jön? 8,13 métert mértek. S ez volt az a határ, amelyről a világ legjobb távolugrói az elkövetkező 25 évben csak álmodni mertek. És amikor ezt a világrekordot is felállította, 50 perc telt el első rajtja óta. ötven perc alatt Jesse Owens hat világrekordot döntött meg. Valamit Jesse Owens ma is sajnál Azt, hogy azon az emlé- nem rajtolt is. Tizenhat éves sem volt ugyanis, amikor már a két métert is átugrotta! Abban az időben az világraszóló eredmény volt. (S ma is az, ha 16 éves gyermekről van szó!) — Dave Albitron, a magasugrás rekordere volt a legjobb barátom — mesélte később Owens. — Nem akartam a legjobb barátomat rekordjától megfosztani, ezért nem indultam, mint magasugró. Edzőm azonban jól tudta, hogy egy kis csiszolással a 2.07 métert is átugrottam volna, anyMai sportműsor Kosárlabda: A megyei női ifjúsági válogatottak országos tornája Kecskeméten. Kézilabda NB II: A Tolnai Vörös Lobogó női csapata a Győri Postás ellen játszik Tolnán, délelőtt kilenc órai kezdettel. A Si- montornyai BTC férficsapata délután 14.30 órakor a Pécsi Ércbányász ellen szerepel Pécsett. Úszás: Dombóvárott tizenegy órától megyei serdülő és ifjúsági úszóverseny. Részt vesznek Dombóvár, Máza-Szászvár, Bonyhád úszói. Honvédelmi verseny: Az MHS bonyhádi járási elnöksége Bomy- hádon délelőtt kilenc órai kezdettel rendezi az alapszervezetek közötti összetett honvédelmi versenyt. Színhely: az MHS vásártéri lőtere. ökölvívás: A Dunaföldvári Vörös Lobogó ökölvívócsapata dél- •Éött tíz órai kezdettel Pakson bemutató mérkőzést rendez az ifjúsági házban. Labdarúgó NB III: Mohácsi TE —Szekszárdi Dózsa 17.00 óra; V: Horváth, Dombóvári Spartacus— Dombóvári VSE 17.00. V: Sutyor. Labdarúgó megyebajnokság: Máza-Szászvár—Cikó 17.00: V: Berta, Bogyiszló—Szekszárdi Petőfi 17.00: V: Zsigmond, Bonyhád —Bátaszék 17.00, V: Szabó, Fadd —Simon tornya 17.00, V: Nagy Sz. Honvéd—Fomád 10.30, V Paulai, Paks—Kisdorog 17.00, V Bencze, Tamási—Dunaföldvár 17.00, V: Vindics, Sz. Gépjavító —Tolna 17.00, V: Teierling. Járási bajnokság: Váralja— Mucsfa 17.00, V: Khizi, Kakasd— Závod 16,00, V: Tóth, Aparhant— Nagyvejke 16,30, V: PaczoUti, Majos—Kéty 16,00, V: Bőte. Megyei labdarúgó-bajnokság B csoportjának csapatai között barátságos jellegű mérkőzés: Hőgyész—Tengelic 16,00, V: Paár, Szakcs—Nagydolog 16,00 V: Hopp, Győré—Sióagárd 16.00 V: Halasi, Iregszemcse—Kanacs 16.00 V: Nemes, Szakály—Decs 16.00 V: Csipák, Zomba—Szedres 16.00 V: Schönfeld, Tévéd—Gerjezi 16.00 V: Schmidt; korder lehettem volna... A főiskolai bajnokság után időt futott Owens a hivatalos mar ak*«- világrevilágcsúcsnál. A rekord egyúttal 200 méteren is érvényes volt. Harminc perc alatt tehát há- Owens megjelent az amerikai rom világrekord dőlt meg. bajnokságon, három bajnokságot Larry Snyder, az ohiói egyetem megerőltetés nélkül megnyert és csapatának edzője bizonyos volt megkapta az olimpiai kiküldetést, benne, hogy Owensben van még Berlinben a 100, 200 méteres erő és nemsokára ismét rajtoltatta síkfutásban, távolugrásban és a a 220 yardos gátfutásban. 4x100 méteres váltóban nyert Megismétlődött az előbbi eset. aranyérmet. Ez már addig sem Owens ismét nagy előnnyel győ- volt egyedülálló teljesítmény, zött. 22,6 másodperc alatt futott Kreanzlin vágtázó 1900-ban színét a tíz gáton. Ezzel ismét meg- tén négy aranyérmet nyert és lág legjobbjait, három olimpiai kijavított két világcsúcsot: a 220 yardos és a 200 méteres gátfutás világrekordját. AZ ELSŐ UGRÁS NYOLC MÉTEREN FELÜL Snyder edzőnek sietnie kellett versenyzőit, s köztük elsősorban Owenst, mert a távolugrást már megkezdték az erre a versenyszámra kijelölt atléták. S mindjárt a homokgödör szélére letette fehér zsebkendőjét. Pontosan a 23 láb (7.01 méter) jele mellé. A világrekordot addig a japán Nambu tartotta 7,98 méterrel. A japán atléta 1931-ben érte el ezt a nagyszerű eredményt és sokan meg voltak győződve arról, hogy ezt a távolságot soha többé nem ugorják át az atléugyanúgy Nurmi is 1924-ben. De hat világcsúcsot 50 perc alatt csak egy ember döntött meg. Ez Jesse Owens. Kerékpárosaink a száz kilométeres országos csapatbajnokságon Megyénk kerékpáros-válogatottja az elmúlt vasárnap részt vett az országos csapatbajnokságon, melynek a távja száz kilómét« volt. A verseny előtti edzéseken a kerekesek remek időket hajtottak, így az egyik edzésen elért eredménnyel az elmúlt három évben magyar bajnokságot lehetett volna nyerni. Ennek alapján bizakodással mentek versenyzőink az országos bajnokságra. A versenyen a sorsolás nem kedvezett. Harmadiknak indították a Tolna megyei ifjúsági csapatot. Bakó az erős kezdés után már az első húsz kilométer után leszakadt, de Vanitsek jól bírta magát és így a negyven kilométeres tempót tartotta három főre csökkenve is. Befogták a Budapesti Vasas együttesét — akik három perccel élőbb indultak — amikor Fejősnek kiszakadt egy küllője, mely félcsavarta a váltóját. A pótkereket a kísérővel kicserélték, de ettől kezdve egy áttételt tudott hajtani Fejős. Végül 2 óra 46 perc lett a csapat eredménye, mellyel nyolcadikak lettek az induló huszonkét csapat közük A félnőttéknél Forgács és K. knnyi jó formáját Könye gyen gébb erőnléte kicsit visszavetette, így 2 óra 49 perces időeredménynyel a üzenkettedik helyet érték el. Tegnap és ma kerekeseink á Kaposvár—Marcali távon hajtanak, majd Marcaliban háztömb- körüli emlékversenyen vesznek részt. Itt szintén megyeválogatottunk indul. HIRDESSEN a TOLNA MEGYEI Népújságban ! rekordot adott át a múltnak és négy olimpiai aranyérmet nyert. A berlini olimpiának ő volt a legeredményesebb szereplője. Volt még ennél nagyobb tett is. Ma mégsem erről a négy olimpiai érméről híres Owens, hanem azokról a rekordjairól, amelyek évtizedekig fennálltak. Jesse egy szegény néger földműves .hetedik gyermekeként jött a világra 1915-ben. Alabama államban született és már hatéves korában kénytelen volt munkába állni, hogy tandíjra való pénzt valahogyan összegyűjtse. Volt cipész, szolga és pincér is. Közben tanulmányait sem hanyagolta el. A legszerencsésebb napja kétségtelenül 1935. május 25-e volt. Ezen a napon az ohioi egyetem ismeretlen főiskolása bevonult a történelembe. A „TlZ NAGY” BAJNOKSÁGA Amerika tíz legnagyobb egyetemének sportolói ezen a napon találkoztak Michiganban. az Ann Owens könnyed léptekkel közeledett a vonalhoz, ahonnan el kellett rugaszkodnia. Jól kimérhette lépéseit, mert csak millimétereket hagyott kihasználatlanul. Magasba lendült, ollózott A Tm. Állami Építőipari Vállalat Szekszárd, Széchenyi Út 37. SZ; ÁCSIPARI TANULÓNAK FELVESZ 1950. évben született és a 8 általános iskolát elvégzett fiúkat, a dombóvári 516. sz. intézethez, dombóvári munkahelyre. A tanulók étkeztetése biztosítva, szállásbiztosítást a vállalat segíteni fogja. Ezenkívül felvételt hirdet a vállalat egy fő bádogos, és egy fő ács oktatói feladat ellátására. (67) — Az őszi forduló is jól kezdődött a megyei bajnokságban. — Fadd távolmaradására gondol? — Igen. A fadd i sportkör ezzel kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt. — Álljunk meg egy pillanatra. Egy személyt nem szabad azonosítani egy egész sportkörrel. A sportkör, de különösen a labdarúgók nem tehetnek arról, ha a sportköri elnök „hibázott — De ő arra hivatkozik, hogy nem kapott autót, azért nem mentek el. — Hát idefigyeljen: autóbuszt elsősorban nem szombaton délben kell kérni. Da ha már úgy adódott, hogy késése miatt nem kaptak akkor még mindig megcsinálhatták volna azt amit a zombaiak. — Ok mit csináltak? — A zombaiak sem kaptak járművet, de azért elmentek a mérkőzésre. Az egész falut összeszaladták, és szereztek annyi motort, hogy el tudjanak menni. — Erről jut eszembe, hogy a Dózsa ifjúsági csapatának is óillitó- lag el kell mennie Bonyhádra, hogy a Kisdorogon félbeszakadt mérkőzést lejátsszák, — Bonyhádon kell lejátszani? — Igen. a szövetség így döntött. — Nem értek vele egyet. Miért verje magát kiadásba a Dózsa, mert Kisdorogon az egyik néző tettleg akarta bántalmazni a játékvezetőt? — De hal voltak a rendezők? — A pálya szélén, de a játékvezető jelentése szerint ekkor már a rendezői karszalag a zsebükben volt. — Pedig már többen volna, de Gycaikon ki- n-nf számolgatták, hogy vül minden csapat ma- Máza-Szászvártól el- gáévá tette a szövetség vesznek néhány pontot elgondolását, a Petőfi meg vissza- — Most már mindegy, esik és akkor már tt Ha Dunaszentgyörgy játVasas a bajnok. — Máza-Szászvár ügyét szerdán tárgyalták, a pontelvétel még nem biztos. Ami a Peszani akar, akkor ők menjenek el ma Gyönk- re. — Csakhogy a duna- tófit ületi, vasárnap szentgyörgyiek sem es- annyit lőttek a csatá- lek a fejükre. Ok tart- rok, mint másik tíz iák, hogy kolcsonkenyer meccsen. Ettől függet- visszajár. lenül még lehet bajnok a Vasas. — De állítólag most aj Petőfi-csatárokat céllövő tanfolyamra kiilrosszmaju — Mi hír mérkőzésről? — Néhány szurkoló szerint a kupamérkőzésre gyűjtögeti erejét Bonyhád. Vasárnap is emiatt hagyott pontot Simontornyán. — Tehát meg akarja verni a ETO-t? az MNK- dik, mert nagyon voltak. — Gyönköt el kellene olyan tanfolyamra, ahol a sportbecsület a tantárgy. — Mi baja azokkal a Vasas a Győri szegény gyönkiekkel? Nem nekem, ha— Az ökölvívók is ezt tartják, és ezért tudják olyan jól elcsépelni egymást a szorítóban. Vasárnap is olyan jó ökölvívó-mérkőzések voltak. Dunaföldváron, Máza- Szászvár ellen, hogy a közönség lelkendezett örömében. — Csak az edző nem a lövéseik ta?so1’ tnert a dunaföldvcmitatlanok van csapatból egy eo pontatlanok aIatí t{z olyan verseny. viszont 2°t vittek el> áki most _„■ már számításba jöhetne k uldem a felnőtt csapatban. — A máza-szászvá- riak pedig alig várják az augusztus 20-át, hogy Dunaföldvárnak visszaadják a vasárnapi ve— Úgy gondolom, ezt nem a dunaszentgyör- reseget. még a legvérmesebb gyieknek van velük ba- — Mit szól az új szurkolók sem remélik, juk. Az elmúlt vasár- labdarúgó-szabályokhoz? ők már kiegyeznének nap Dunaszentgyörgy- — Eddig is nagy káosz azzal is ha a Vasas a re nem utazott el volt a pályán, de mi. megyebajnoki mérkőzé- Gyönlc. Igaz, hogy nem lesz majd ezután? seit megnyerné. bajnoki mérkőzés lett — Bábeli zűrzavar