Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-11 / 162. szám

6

Féja

és szabadcsapata

Mindenekf eleit gazdánkat, az Igazságot kell szolgálnunk, — olvassuk egy helyen Féja Géza új könyvében, a Szabadcsapatban, másutt pedig ezt mondja: A fejlődő, más szóval a történelem sodrába jutott néphez kell hűségesnek lennünk, nem pedig megtett utunk régi stációihoz. Ez a két, szinte mellékesen odavetett megjegyzés valójában ennek a nagyszabású könyvnek mottója is lehetne, hisz minden lapjáról ez sugárzik felénk, az Igazság és a néphez való hűség. S épp ez teszi hitelessé, s könyvéből a majdani történettudomány és irodalomkutatás egyaránt bőven meríthet. Pedig valójában a legnehezebbre vállalkozott. A köztudatban egyre inkább egyetlen sémává szürkül a két háború közötti Magyar- ország. s nem egyszer megfeledkezünk arról a heroizmusról, — Németh László jelzője, ő írta abban az időben éVV Féjárói és Bajcsy Zsilinszkyről — ami a legjobbakat fűtötte, s amivel előkészítői lettek az eljövendőnek. Féja ennek a kornak nemcsak szemtanúja volt, hanem fáradhatatlan harcosa is, s még ha tévedett is — bár ki nem tévedett azokban az ellentmondásokkal teli időikben? — egyetlen törekvése volt, utat vágni a jövőnek.

A Szabadcsapatban ez a kor elevenedik meg, hitelesen, roppant érzékletességgel. Féja Géza a teljes kort vetíti elénk: egyik felében az irányító, korrupt politikusok, a hatalom gátlástalam birtokosai, a másik oldalon pedig az egyre tisztuló, mind élesebben kirajzolódó mozgalom, amelynek politikai szervezője — Féja er- nyedetlen közreműködésével — Bajcsy Zsilinszky Endre.

A kor egészéből jobbnál jobb portrék rajzolódnak ki, mindjárt a kötet elején az ifjúkori mesteré, Szabó Dezsőé, aztán a ma már majdnem teljesen feledett Bányai Kornélé, majd Erdélyi, Sinka, Sértő, Szabó Pál, Sárközi György arcéle villan fel. S itt vannak a politikusok is, Hóman, Gömbös, Bethlen, a jelentéktelenebbek társaságában, s a kor fölé magasodtál Bajcsy Zsilinszky Endre, alci a nyilas őrület utolsó napjaiban életével pecsételte meg politikai pályafutását. Amikor róla ír, tolla áttüzesedik, de a szeretet és hódolat sem teszi elfogulttá, mert megvan benne a legfőbb bátorság: a múltat, s benne saját magát a kritikus szemével vizsgálja, az Igazsággal méri össze.

Ábrázolóművészete, jellemző ereje mindenképpen teljes, hibátlan Néha egy jelző, rövid magyarázat is plasztikus képet ad. Egy helyen a Horthy-korszak hivatalosan elismert íróit (ma már nevükre sem emlékszik senki) sorolja fel. Ilyeneket olvasunk benne: Cséplő István (plébános), Domonkos István (ugyancsak plébános), Gyallay Domokos (erdélyi salabakter), Kincs István (kövér plébános). Szász Károly neve mellett zárójelben: Szászok nélkül 1867 óta elképzelhetetlen volt a hivatalos irodalom. Sikerül annak idején tönkretenniök a nagytehetségű Tolnai Lajost, ezért nemzedékeken keresztül jutalmazták őket. — A kép teljes ezzel a stílus-remekléssel, mely az elfeledett plébános-írók után irodalom- történeti ítéletet mond a Szászokról. Hadd tegyem mellé saját emlékemet: még az én ifjúkoromra is jutott egy Szász, s ebben a szörnyű Szász-szaporodásban őt már legeslegifjabb Szász Káröly- nak hílták.

Féja Géza könyve utóhangjában joggal hivatkozik az irodalmi rangra emelkedett önéletírás hajdanvolt művelőire, Kemény Jánosra, Bethlen Miklósra, Cserei Mihályra, akik valóban elődei ebben a nemes műfajban. Könyve, az ezt megelőző Bölcsődal című kötettel s a reméli folytatással, azonban más örömöt is tartogat azoknak, akik végigkísérték gazdag pályáját. Az olvasó szüntelen úgy érzi, hogy századunk irodalmának ez a színes, sokoldalú írója pályája csúcsára érkezett el, s a tapasztalat, igazság, megértés ormairól tekint végig a múlton. ítéletében ott van a sokat tapasztalt ember bölcsessége, az igaz művész hite, s a múlt summázásá- ban ezért érezhetjük, hogy a jelennek és a jövőnek beszél.

CSÁNYI LÁSZLÓ

A harag kútfeje

Vastag erekben buzog bennem a harag az autótulajdononok ellen. S ezt így szemtől szembe, fe- héren-feketén megmondom, jóllehet, ők többen vannak nálam. Haragszom rájuk, mert:

Attól kezdve, hogy az első forintot betették a takarékba, másról sem beszélnek, mint a „KOCSI”- ról. „Jaj, istenem, mennyi benzint megeszik ez a kocsi! Az ember másra sem győz keresni!”. Vagy: „Képzeld, milyen dolgok történnek! Megyek szépen a Retek utcában, negyvennel, egyszercsak elém kanyarodik egy motoros rendőr és azt mondja: szúrjak le

ötszáz forintot, mert megsértettem a

KRESZ-t. Fantasztikus, hogy mi pénzt megeszik egy ilyen kocsi!”.

Mindig karambolt csinálnak és mindig mást hibáztatnak. Az ember nem tud mellettük tiszta levegőt

szívni. Csupa benzin- és olajszagúak. Már a testüket is átitatta a motalkó, egészen a csontig. Mindig hamarabb odaérnek, ahová éppen indulni kell, jóllehet mindig későbben indulnak. S nekik semmi sincs messze. Ha azt hallják, hogy Siófokon új szállodát nyitottak, elmennek és megnézik, én meg csak képen látom. Nincs menetrendjük, akkor indulnak, amikor akarnak. Nekem ott kell hagynom egy jó bankettet, mert megy a vonatom, ők nyugodtan dajdajolnak reggelig is.

Olyan várakozásteljesen néznek rám, ha felvesznek. Elvárják, hogy megdicsérjem a kocsit és elismerésemet fejezzem ki a gondos és figyelmes vezetésért, ök néha még az egész családjukat is beültetik az autóba és úgy mennek kirándulni, meg a

strandra, meg a szomszéd utcába a Náncsi néni névnapjára, én meg gyalog viszem a fiaimat a hőségben, és amikor a kicsi elfárad a nyakamba kell vennem. Engem mindig megvágnak a ruhatári díjjal, ha esernyő, vagy ballonkabát van nálam, de őket sose, mert egyszerűen bennhagyják a cuccot az autóban és azzal a kis kulcscsal lezárják az ajtaját.

Soroljam még? Azt hiszem, máris meggyőző a harag indítéka.

Pardon! Egyet még kifelejtettem. Egyetlen egyet, de talán a legsúlyosabbat. Bizonyára azért is maradt ez utoljára.

Legjobban pedig azért haragszom az autótulajdonosokra, mert én nem vagyok autótulajdonos. Ha én is az leszek, majd bolond leszek magamra haragítani magamat!

Sz. Simon István

Ötletfői a fil

Hogyan születik a film ?

Vidéki múzeum egyetlen termében vagyunk, ahol ritka őskori leletektől mázas cseréptányérokig, kitömött állatoktól a pipagyűjte- mónyig minden megtalálható. A sarokban egy első világháborúbeli magyar katona gumiból készült, festett alakmása áll. S a múzeumban az egyik tárló előtt két pap elmerülten tanulmányoz egy érdekes görög vázát és ügyei sem vetnek a körülöttük zajló nyüzsgésre, a ki-kigyulladó, majd újra kialvó ezer-kétezer és ötezer vattos lámpák forró fénysugarára. Azután éles, berregő hang hasítja át a zajt, nyomában csend támad, még egyetlen kattanás és ettől kezdve csak a filmfelvevő gép halk berregése hallatszik.

A filmfelvevő gép, hiszen az egész múzeum díszlet csupán, amely a Magyar Filmgyártó Vállalat egyik Gyarmat utcai műtermében áll, s a két pap nem más, mint Gábor Miklós és Darvas Iván.

A körülbelül egyperces jelenet, amelynek beállítását, világításpróbáit és felvételét végigkísértük, 10—12 embernek körülbelül egy órai munkájába került. Vajon milyen hosszú, s milyen utat jár be a film, amíg egy író filmötletéből eljut a vetítővászonig.

Az első szakasz a forgatókönyv elkészítése. Ha egy írónak filmre alkalmas ötlete van, először két- ! három oldalas vázlatot, szaknyel- ! ven szinopszist készít belőle. Később ezt bővíti ki filmnovellává, s ha az megnyeri az illetékesed: tetszését, akkor hozzálátnak a forgatókönyv megírásához. Hozzálátnak — s nem véletlen a többesszám, mert itt már bekapcsolódik az írás munkájába a ; dramaturg, aki elméleti képzett- ' ségével. szakértelmével, rendsze- ! rés bírálataival segíti az írót a , film-mese kibontakoztatásában. ! És igen gyakran részt vesz a mun- I kában a születendő film rendezője is. Példaként említsük ismét

azt a filmet, melynek egyik jelenetét láthattuk. A címe „Játék a múzeumban” lesz, Huszti Tamás és Bán Róbert, a film írója és rendezője öthónapos közös munkával alkották meg a forgatókönyvét.

A forgatókönyv lapjait két függőleges hasábra osztják, s baloldalt láthatók a technikai utasítások, a mozgások leírása, a színhely megjelölése, jobboldalán pedig a közben elhangzó párbeszédek. A forgatókönyv jelenetekre, a jelenetek pedig beállításokra tagolódik.

Végleges elfogadásakor kezdődik meg a színészek kiválasztása, melyet gyakran próbafelvételek előznek meg. (A rendező több színésszel is eljátszat és filmszalagra rögzít néhány jelenetet a készülő filmből s e rövid jelenetek leve- títése után dönti el, melyikük a legalkalmasabb a szerepre.) Ugyanakkor a díszlettervező elkészíti az úgynevezett belső, tehát műteremben készülő felvételek díszleteit, a jelmeztervező megrajzolja a jelmezeket, s a kellékesek megvásárolják, előteremtik mindazt, amire forgatás közben szükség lesz. A külső, vagyis eredeti, nem filmgyári környezetben készülő jelenetek helyszínét a rendező hosszas terepszemlék eredményeképpen választja ki.

Az előkészítő szakasz végén a gyártásvezető, a film gazdasági főnöke elkészíti a költségvetést. Érdekes megjegyezni, hogy az átlagos magyar film költségkerete 1: ülbelül 3 millió forint, de

akad film, amely ennek két-há- romszorosába is belekerül.

Nos, kiválasztották a színészeket, a helyszíneket, készek a díszletek, ruhák, együtt minden kellék, s megvan a pénz is. Kezdődhet a forgatás. Első teendő a felvételek sorrendjének meghatározása. Természetesen sosem a forgatókönyv sorrendjében forgatják a jeleneteket, hanem csoportosítják az azonos helyen játszódó külső felvételeket, majd ezen belül az azonos fényviszonyok mellett játszódóakat (nappal vagy este, napfényes, borult, vagy éppen esős idő), majd hasonlóképpen csoportosítják az azonos díszletek között játszódó belső felvételeket is, hogy az egyik díszletet lebontva felépíthessél? helyére a másikat.

Emlékezzünk a forgatás ellesett pillanataira. A nagy nyüzs gést egyrészt a kellékesek csinálták, akik elvégezték az utolsó simításokat a tárgyakon, majd a világítók, akik a rendező és a felvételező utasításait követve világítási próbát tartottak. Ezután a rendező beállította a színészeket és egy-két (bizonyos esetben több) próbát tartott. Ha a rendező elégedett a párbeszédekkel, s a színészek mozgásával, utasítást ad a felvétel megkezdésére. A duda (a mér említett éles, berregő hang) jelzi a felvevőgép indulását, kattan a csapó ez a különleges szerszám, amelyen rajta áll a film címe és beállításszáma, nehogy a laboratóriumban különböző filmek anyagai összekeveredjenek. A csapó hangja után beállt halálos csendben az operatőr megindítja a filmfelvevő gépet, amely külön szalagra rögzíti a képet, s külön a hangot. A különböző időben és helyen felvett képek tömegében azután — a rendező irányításéval — a vágók teremtenek rendet, vágják, megfelelő helyen összeillesztik, leragasztják a filmszalagokat. A zenét, a beszédet és a zörejeket tartalmazó hangszalagokat pedig a keverők egyesítik, s a hang- és képszalagot végül a laboratóriumban másolják össze végleges, úgynevezett standard-kópiává. A két-háromezer méter hosszú celluloid szalagot fémdobozokba zárva elindítják a mozik gépházai felé, hogy a vetítőgépbe fűzve az élettelen szalag ismét megelevenedjék. Zilahi Judit

Szilvást Lajos:

A félarcú ember

férfi, aki szemben ült velem a vasúti kocsi fülkéjében, kellemetlen volt. Bőrét arcának jobb felén, homloka tetejétől I a nyakáig, s gondolom, azon túl I is, ahol már az ing takarta — forradások torzították el. Mintha leforrázták volna, s a forrázás okozta sebeken a többszöri plasztikai műtét se volt képes segíteni.

i Nem akartam megismerkedni vele, s annak is örültem, hogy csak a legritkábban pillant rám, és eltorzult jobb arcát nem mutatja. Hogy mégis megismerkedtünk, annak a kalauz volt az oka. Kérte a jegyeket, s megkérdezte, hová utazom. Megmondtam a falu nevét, ahová tartottam — a község bányászairól akartam riportot Írni — s ekkor észrevettem, hogy a falunév hallatára utitársam is felfigyel.

— Jobban tette volna — szólalt meg rekedtes hangon —, ha a gyorssal utazik ...

Valahogy így elegyedtünk beszédbe. Megtudtam tőle, hogy ugyanabba a faluba tart, ahová 1 én megyek. Ott is lakik. Ö az

I igazgató az általános iskolában ... *

A faluban — amikor az emberekkel beszélgettem — egylszer | önkéntelenül szóvá tettem, hogy együtt utaztam a vonaton' az iskolájuk igazgatójával. S akkor hallottam a történetet...

A dolog úgy kezdődött, hogy a falu öreg . iskolája 1941-ben már nagyon rozoga állapotban volt. Uj isiköla kellett volna, de nem volt rá pénz. A falu emberei akarták az iskolát, s amikor látták, hogy senki más nem segíthet szükségükön, csak ők maguk, az elöljáróság úgy cselekedett, ahogy cselekedhetett. Ami kevés pénzt az adóból félre tudtak rakni az iskolaépítésre, „forgatni” kezdték. A bíró értett az üzleteléshez s ha már — tőke híján — a magsa javára nem űzhette, az elöljárók jóváhagyásával tette a falu javára. Aztán fát vásároltak az erdőn, felvágták, beszállították a városba. Amit nyertek rajta, kölcsönadták a kocsmárasnak, aki új vendéglőt akart építeni, s mi tagadás — jó kamatot kértek, így gyarapodott lassacskán az összeg. Idővel összejött az épületfa, az alapozáshoz kő, a malterhoz a homok... De teltek az évek, s 1943-ra még mindig csak az alapozási munkálatokkal készültek el. Pedig a tanító maga is együtt dolgozott — cipekedett, kubikolt, döngölt — a többi önkéntessel. Akarták az iskolát, s legerősebben maga a tanító akarta: nem saját magénak — a gyerekeknek, akik egymás hegyén- hátán szorongtak a nyirkos, vén iskola két szűk helyiségében.

Az öreg iskolaházban lakott a feleségével, s az új iskola az öreg ház mellett épült. És egyre keservesebben épült, mert a faluban hónapról hónapra fogyott a férfiember. Vitték őket a frontra, katonának, s odahaza jobbára csak az öregek maradtak.

1943-at írtak akkor.

Sokan elvesztették mér a türelmüket, de a tanító nem. Azt mondogatta az embereknek: húsz éve düledezik már az öreg' iskola, hát ennyi idő után már igazán nem számít, hogy egy évvel kor

rabban, vagy későbben épülnek fel a faiak, s /kerül tető a házra. Éis bár csigalassúsággal, mégis felnőttek a kőből, téglából rakott falak. Ekkor vitték el a frontra a falu ácsát. Ács nélkül pedig... Hiszen, ha pénzük lett volna! De nem volt már egy pengőjük se arra, hogy ácsot fogadjanak a városból, vagy máshonnan a környékről.

Ettől fogva az emberek nem törődtek a felhúzott falakkal, amelyekben vakon ásítoztak az ablakok és az ajtók nyílásai. Ott járt el a falu naponta — a mezőre menet, meg a munkáiból jövet — a leendő iskola előtt, de mindenki csak bosszúsággal tudott ránézni a félbemaradt alkotmányra.

Jött a tél és a tanító ócska deszkáikkal fedte be a falak tetejét, nehogy kárt tegyen bennük a téli fagy, az eső, meg a hó. S valaki ekkortájt azt mondta róla a kocsmában, hogy kezd megbolondulni. Az iskola miatt...

1944-ben, a nyár elején elkezdődtek a bombázások és a járási főszolgabíró elrendelte, minden ház udvarán légoltalmi bunkert kell ásni. ennyi és ennyi centi mélyre és ilyen meg ilyen vastag földréteggel a tetején. Az emberek megásták a bunkerokat, de továbbra is az udvaron állva bámulták. hogy szállnak nagy kötelékekben észak felé az ezüstfehér repülőgépek százai, kon- denzcsíkot húzva maguk után.

Később — ekkor már a Kárpátokban folytak a harcok — katonaság is került a faluba, messziről való katonák, s köztük egy, akinek civilben ács volt a mes-