Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-09 / 160. szám
1965. július 9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Meghallgatta és jóváhagyta Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesének tájékoztatóját a KGST végrehajtó bizottságának 18. üléséről. A Minisztertanács tudomásul vette a külügyminiszter beszámolóját Nagy-Britannia kormányának elnökével és külügyminiszterével folytatott tárgyalásairól. A kormány megtárgyalta a pénzügyminiszternek az 1964. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztését és úgy határozott, hogy az Elnöki Tanács elé terjeszti. A Minisztertanács elfogadta az OKISZ elnökének a kisipari szövetkezetek elmúlt évi működéséről szóló jelentését és határozatokat hozott a kisipari szövetkezetek munkájának további javítására. A földművelésügyi miniszter a mezőgazdasági munkák elvégzéséről, az élelmezésügyi miniszter a felvásárlás előkészületeiről adott tájékoztatást. A kormány a tájékoztatókat tudomásul vette, majd napi ügyeket tárgyalt. (MTI) Központi rendelőintézet épül Bátaszéken A volt pénzügyőri laktanya átalakításával úgynevezett központi körzeti rendelőintézetet létesítenek Bátaszéken, körülbelül egymillió forint költséggel. A munkát három év alatt végzik el. Az idén anya- és csecsemővédelmi szolgálatnak rendeznek be helyet, és a három körzeti orvosi rendelőt is itt vonják össze. Az idei költségekhez a községfejlesztési alapból ötvenezer forintot ad a tanács, és 220 ezer forintot a megyei tanács. A jövő esztendőben laboratórium, röntgenvizsgálati rendelő épül, 1967-ben pedig orvosi lakásokat adnak át az épületben. Lesz két garzonlakás és egy három szobás lakás. Felújítják a faddi tanácsházát Faddcm százezer forintos költ- j séggel 400 folyóméter kövesút készül a Béke utcában. Az útépítésnél a lakosság 21 ezer forint értékű társadalmi munkát végez. Járdaépítésre 159 ezer forintot szavaztak meg a tanácsülésen. A munka kivitelezésére akkor kerül sor, amikor megkapják a járdaépítéshez szükséges folyamikavicsot. A lakosság a járdaépítésnél 17 ezer forint, értékű társadalmi munka végzésre tett vállalást. Az idén 172 ezer forintos költséggel felújítják a tanácsházát. Ezerötszáz holdat elvert a jég Kanacson A Kanacsi Állami Gazdaságban katasztrofálisan nagy jégverés pusztított az elmúlt napokban. Az első jégverés június 3-án volt, 1500 holdon pusztította a gazdaság növényi kultúráját. Átlagosan a kár 80—90 százalékos, de a területnek majdnem felén száz százalékos. Például 500 hold kukoricát teljesen tönkretett az elemi csapás. A szőlőben és gyümölcsösben körülbelül 10 holdat ugyancsak megsemmisített a jég. Két nappal későSB, július 5-én j a gyapa-pusztai részen hullott jég, de szerencsére jóval keve-1 sebb, mint a másfél ezer holdon, j Gyapa-puszta mellett főleg a dohányt érte károsodás, körülbelül 20 százalékban, és mint Réczei Árpád főmérnök mondja, egy kicsit megnyomta a többi növényt is. Azokra a területekre, amelyeket fel kell szántani, takarmányokat vetnek nagyobb részben, főleg muhart és kölest. Az egyik zivatar alkalmával tűz is keletkezett Matild-pusztán. Villámcsapástól kigyulladt az egyik sertésszállás, a tetőszerke-j zet teljesen leégett. A jószágot sikerült megmenteni, és a dunaújvárosi meg a székesfehérvári tűzoltóság segítségének köszönhető, hogy nem történt nagyobb kár. JIlikor aktuális rqjj, téma ? A KISZ-T1TKÁR, Kasza István kézfogás helyett a csuklóját nyújtja. — Nem alkarom, hogy olajos legyen a keze, — mondja mentegetőzve, s hozzáteszi. Némelyik látogatóm, amikor látja, hogy olajos a kezem, mellőzi a kézfogást. — A KISZ-munka érdekelné? A téma most nem aktuális. A fiúk a „gáton” vannak, nem érünk rá gyűléseket tartani, ez az igazság. Ne értse szó szerint, de nem úgy megy Várdombon a KISZ-élet, mint néhány évvel ezelőtt. Akkor úgy volt, hogy a KISZ versenyt szervezett a fiatalok között. A verseny egy ideig ment, aztán ellaposodott Amióta gépjavító állomássá alakultunk át más a munkaszervezés. Szalagrendszerben dolgozunk, s külön nehéz is lenne kimutatni, mennyi munkát végeznek a fiatalok és mennyit az idősebb szakmunkások. A fiatalok teljesítménye benne van a vállalási összeredmé- nyekben. — A KISZ-élettel röviden végeztünk volna, de megkérdezném: Mikor tartottak KISZ-gyűlést? — Mostanában nem, s azt is megmondanám, miért. A nyári nagy munkák alatt nem gyűlése- zünk, mert nem jönnek össze a fiatalok. A fiúk egy része a területen dolgozik. Az ipari tanulók és a fiatal szakmunkások többsége a környező falvakból jár be. A vonat, autóbusz érkezése, indulása a munkakezdéshez és a munkaidő befejezéséhez van igazítva. Sokszor még arra sincs idő, hogy kimosakodjanak. Rohannak, hogy le ne késsék a járművet, — Bár képletesen, de azt mondta Kasza elvtárs, a fiúk a „gáton” vannak és megállják helyüket Ezek szerint mégis csak van valamiféle versenymozgalom a gépjavító állomáson. — Igen. Két gépállomással is versenyben állunk. A nagydorogiakat talaj munkára és kombájn- aratásra hívtuk versenyre. A legutóbbi értékelés szerint talaj- munkában és növényápolásban előrébb voltunk a ranglétrán, mint a nagydorogiak. Hogy meddig tarthatjuk az előnyt, nem tudjuk. Sajnos, a várdombi körzethez tartozó tsz-ekben elég sok a vizes terület, bár nem szeretnénk, de megtörténhet, hogy azfokozaí mellé 1000 forintot, az aratásban emiatt lemaradunk. ezüstfokozat mellé 700 forintot, a bronzfokozat mellé 500 forint ju- A GÉPJAVÍTÁSBAN a Tamási talmat tűzött ki Vörös Antal, a versenye- gépjavító állomás igazgatója. — A „Szakma ifjú mestere’’ Gépjavító Állomással zünk. Vállalásaink úgy szólnak, hogy géphiba, illetve felületes mozgalmat a KISZ szervezte, de munka miatt kiesésünk nem lesz. van még egy említésre méltó, s Általában este 10 óráig tartunk aktuális dolog, — mondja a KISZ- ügyeletet, de ha a helyzet úgy titkár. A szakszervezet rendezé- kívánja, éjszaka is dolgozunk, ja- sében júniusban 42-en külföldön vitjuk a gépeket, hogy másnap voltunk idősebb dolgozók és fiamunkába állhassanak. tálak vegyesen. Négy napot töl— Van még egy kezdeménye- töttünk Csehszlovákiában. Testzésünk, amiről aktuális beszélni, véri üzemet és közös gjazdaságo— folytatja belemelegedve a KISZ-titkár. — Tavaly az idősebb munkások közül 25-en vé- sza elvtárs? geztek tanfolyamot, s tettek szak- — Nem, még nem munkásvizsgát. Az idősek példá- volt az első utam. jára a KISZ is elindította a „Szakma ifjú mestere” mozgalmat. Kéthetenként konzultációt kát látogattunk. — Volt-e már külföldön Kavoltam, ez — És milyen tapasztalatokat adott az első külföldi út? — Sok szép élményben volt rétartunk. Szeptemberre tervezzük szünk, s bennünket főleg az a ba- a vizsgát, s az anyag átvételének ráti fogadtatás ragadott meg, megkönnyítésére kérdéseket dől- amellyel lépten-nyomon találkoz- goztunk ki. A gépszerelők 25 kér- tunk. A tmavai gépjavító állo- désben feldolgozva veszik át az máson akárcsak nálunk, sok fiatal anyagólt. A mi csoportunk, az dolgozik. Fizetésük nagyjából esztergályosok 5 kérdéscsoportot megegyezik a miénkkel. A motor- kapott. A fiatal mesterjelöltek kerékpár iránti szeretetük is hakészülnek a szeptemberi vízs- sonló. Akárcsak nálunk, a legtöbb gára. Táskájukban az élelem mellett szakkönyveket cipelnek, s tanulnak vonaton, autóbuszon. A kérdések között ilyenekre kell választ adni a vizsgázóknak: fiatalnak az a vágya, hogy saját motorkerékpárja legyen — mondta mosolyogva. A FIATALOK gyorsan barát„Beszéljen a fémek jellemző tu- koznak, s a csehszlovákiai úton lajdonságairól.” „Ismertesse az majdnem mindenki barátot szereke fő részeit, a kiemelő berende- zett magának, akivel levelezési zés működési elvét.” Van száza- kapcsolatban áll. Megállapodtak, lék- és űrtartalom-számítás, mér- viszontlátogatásban is, és a tma- tan és szerkesztés a kérdések kö- vai gépjavító állomás dolgozói zött: „Rajzolja fel a folyadékfék vázlatát és ismertesse működését.” visszaadják a Ezek az egyszerű kérdések, de dombiaknak, vannak „fogósak” is. A fiatalokat tanulásra ösztöna nyári munkák befejezése után látogatást a várA rövid félórás beszélgetés bár nehezen indult, sok újat adott, zik a konzultációt vezetők, Kó- annak ellenére, hogy a KISZ- sa János főmérnök, Komáromi titkár olyasmit mondott, hogy László technikus. Maguk is fiatalok, s szívesen foglalkoznak a most nem aktuális a fiatalokról, a KISZ-életről írni. Bőven volt kiszesekkel. A konzultációt ve- miről beszélgetni és feljegyzést zetőktől a fiatalok erkölcsi ősz- készíteni és olyan fiatalokról írtönzést kapnak, de az anyagi ősz- ni, mint Kasza István és társai tönzés sem hiányzik. A három nagyon is hálás téma. legjobb vizsgázó, arany-, ezüst-, illetve bronzérmet kap. Az aranyP. M. CIKKÜNK NYOMÁN: Fegyelmit kaptak a mulasztó gépkocsivezetők nári oklevéllel a zsebében. Az érvényesülés formái és útjai, ha ezt nézzük eléggé kiszámíthatatlanok, de elég egyértelműek. Miért is kellene ezek után töprengeni azon, hogy vannak divatos szakmák és melyek azok? Valaki talán eldönti egy csendes délutáni magányában a szakmákról a divat dolgát? Nem. Az élet, vagy még pontosabban mi szüljük ezeket. Ne legyen a képlet keresztrejtvény: szezonban a Balaton mellett pincérnek lenni nagyobb karriert jelent, mint az egyetemi oktatói állás. Még nyelvek ismerete nélkül is. Vajon hol és mikor lehetne ezt a kérdést megfelelően szabályozni? A termelő munka mellett mind jobban jelentkezik egy nagyobb méretű terület: a szolgáltatás, amelyik különösebb fizikai erőfe. szítést nem igényel. Létezik-e vajon ezen a terepen olyan irányt szabó szempont, amelyik helyére teszi a dolgokat? Jó lenne például egy emberséges, de célratörő szelektálás. Ebben az esetben a suszter a kaptafánál maradhatna s a „könnyebb munka” jogán nem lehetnének visz- szaélések. Az ugyanis ma már elképzelhetetlen számunkra, hogy az írógép mögött erőteljes, meglett férfi üljön, Hasonlóan változott az egyenjogúság értelmezése a traktorosság viszonylatában is. E vágányon továbbmenve: bizarr helyzet lenne óvodában férfit látni, holott fel évszázada még a tolnai óvodában is férfi ügyelt fel a gyerekekre. Napjainkban anakronizmus már, hogy tapasztalataink szerint vannak férfiak — nem a régi életpályák meg- bolygatására gondolunk —, akik kalauzi, jegyszedői, telefonköz- pontosi, adminisztrátori stb. állást töltenek be, minden fogyatékosság nélkül. Olvasóink ennél a bekezdésnél példák sokaságát idézhetnék bizonyára. S a kérdést végigvíve a női egyenjogúságról is lehetne szólni. De nézzük újra a bizonyítványt. Kicsit sürítve: olyan oldalát mutatjuk most, amely bizonyos rétegek körében napjainkban téma. Idős tanárember invitált bennünket egy délutáni feketére, aki, nem tudni mi okból, ugyancsak diszkréciót kért, ám annál szaporább beszéddel mesélt nagyon idevágó történetet. Egyik fiatal ismerőse, aki a palánki mezőgazdasági technikumban végzett, havi 2 ezer forintot keres. Az apa, a gyerek jövőjét, anyagi jólétét is nézve, egy családi tanács alkalmával hivatkozott erre a jónak ígérkező életpályára. Az anyagilag jól szituált fiatalemberrel érvelt. Mire a vegyész pályán inaskodó fia gőgös tartással így válaszolt: — Kétezer? Ez nem pénz, mi ennyiért nem dolgozunk. A jelenlévő mama, aki évtizedek óta pedagógus, nem állhatta a diskurzust szó nélkül: — Kisfiam, huszonkilenc éve szereztem tanári oklevelet, s alig több a fizetésem, mint azé a fiatal agronómusé. A fiú rendreutasította: — Mama, te hallgass, te csak tanár vagy. Nos, mennyit ér hát a bizonyítvány, az oklevél? Egy-egy esetnél, úgy tűnik, nagyon sokat. Máskor meg azt látja az ember, felesleges fáradozni valamilyen diplomáért. Mégis érdemes. A kor objektív parancsa, hogy a ma emberének ne legyen üres a tarisznyája. Legtöbbször nem is merül fel úgy a kérdés, hogy éremes-e vagy sem. Ezért ezt a témát tulajdonképpen csak jelezni lehetett, összefoglalni az igazság erejével ható tanulságokat levonni azonban nem. — Vége — SZEKULITY PÉTER — SZOLNOKI ISTVÁN A Népújság június 26-i számában cikket közöltünk arról, hogy két nappal előbb miért késett azoknak az ebédje, akik a dunai árvízvédelemnél dolgoztak. A lles számú Autóközlekedési Vállalat igazgatója cikkünk nyomán eljárást indított a cikkben szereplő Szilágyi Gyula és Kovács János gépkocsi vezetők éllen. Az igazgató elvtárs levele így szól: „Hivatkozással a Tolna megyei Népújság 1965. június 26-i számában megjelent „Amiért késett a pörbölyiek ebédje” című cikkre közlöm, hogy az érintett két gépkocsivezetőt fegyelmi eljárás keretében felelősségre vontam. A lefolytatott fegyelmi eljárások eredményeképpen Szilágyi Gyula gépkocsivezetőt azonnali hatályú elbocsátással, Kovács János gépkocsivezetőt pedig alacsonyabb munkakörbe történő áthelyezéssel büntettem.” Hatszázezernél több homokzsákot építettek be eddig a Duna Tolna megyei szakaszának és mellékfolyóinak gátjain a töltések megerősítésére, leterhelésére, a buzgárok elfogására. Ma már apadóban van a Duna, egyre kevesebb helyen kell tovább erősíteni a töltést. Lankócnál, a 17 100-as szelvénynél azonban még van tennivaló, itt még most is szükség van az újabb homokzsákokra. Most azonban már egyre kevesebbre.