Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-08 / 159. szám

TOLNA N\EGYÍ ‘IX­TOAO PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK NÉPÚJSÁG A magyar SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT tolna megyei bizottsága és a megyei tanAcs lapja ■f XV. évfolyam, 159. szám. ARA: 60 FILLÉR Csütörtök, 1965. július 8. Újabb amerikai egységek szálltak partra Vietnamban ) Z. o. Mennyit ér a bizonyítvány ? 2.-3. o. Interpelláció útügyben 3. o. Megkezdődött az idei gabona átvétele Beszétgétés Farkas Lászlóval, a Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatójával Az aratás befejező része az, hogy az új gabonáit beszállítják a raktárakba. A tárolás komoly gondot jelent, hiszen köztudomá­sú, hogy raktáraink kapacitása kicsi. Komoly gondja a Gabona­felvásárló és Feldolgozó Vállalat­nak az átvétel lebonyolítása, a tá­rolás úgy, hogy a már megter­melt és átvett gabonát ne érje károsodás. Farkas Lászlótól, a vállalat igazgatójától az iránt ér­deklődtünk, hogyan készültek fel az új termés átvételére, tárolá­sára; — Az új gabona átvételére igye­keztünk kellő gonddal felkészülni. A befogadó raktárakat kitisztítot­tuk, fertőtlenítettük. Raktározási gond az idén is lesz, bár jobb a mostani helyzetünk, mint tavaly; Sokat segített a felépült húsz du­naújvárosi szín; 1400 vagonnal emelte a raktárkapacitást. Ugyan­csak enyhíti gondjainkat az is, hogy kétezer vagon gabonát tá­rolnak a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. A tárolá­sért mázsánként hat forintot' fi­zetünk, azonkívül kezelési díjként mázsánként és hetenként 18 fil­lért; — Egyébként már előre felmér­tük azokat a lehetőségeket, ame­lyek szerint szükségraktárakat tu­dunk igénybe venni, s ebben megállapodtunk az illetékes köz­ségi, járási vezetőkkel. Számol­tunk azzal is, hogy az időjárás továbbra is ilyen esős marad, és aszerint kell raktároznunk az át­vett termést, illetve szükségraktá­rakat igénybe venni, — Hogyan történik majd, biz­tosított-e a zavartalan, fenn­akadásmentes átvétel? — Minden termelőszövetkezet­tel megállapodtunk már, hova és mikor szállítsa a gabonáját. Meg­állapodtunk abban is, hogy ki lesz a felelős átadó, aki a minősítésnél is jelen lesz. Az elmúlt évhez ha­sonlóan az idén is kizárólag mű­szerrel minősítünk, de még szigo­rúbban vesszük a pontosságot, és azt, hogy a tsz átadója jelen le­gyen. így akarjuk elkerülni az esetleges, későbbi reklamációt, Egyébként tavaly is rendben folyt a minősítés, nem kifogásolták, reklamálták a szövetkezetek; — Már előre intézkedtünk ar­ról, hogy az átvétel gyors legyen. A raktárak nyitvatartási idejét nem korlátozzuk, szükség esetén vasárnap is átvesszük a gabonát. Gondoskodtunk arról is, hogy a raktárosok túlmunkáját kellően díjazhassuk; — Számításaink szerint az át­vételre kerülő gabona 73 százalé­kát hídmérlegen mérlegeljük, és azzal is biztosítjuk a gyors átvé­telt, hogy a mezőgazdasági üze­mek a gabona egyharmadát öm­lesztve szállíthatják; A lehetősé­gekhez mérten igyekszünk kikü­szöbölni a kézi erőt, a zsákolást, gabonafúvók, felhordok munkába állításával; — Az átvételbe egyébként a malmok keverőüzemek is bekap­csolódnak, tehát ezzel is gyorsab­bá válik a beszállítás. — Esetleg előfordulhat az, hogy szükség lesz a gabona szá­rítására. Felkészültek erre az eshetőségre is? i — Természetesen. A gépi be­rendezéseket megjavítottuk, ké­szen állnak, bármikor üzemeltetni lehet azokat. Sajnos, szárítási ka­pacitásunk kicsi, 30—35 vagon na­ponta, ezért kizárólag a szövetke­zetek gabonáját szárítjuk. Az ál­lami gazdaságok rendelkeznek sa­ját szárítóberendezésekkel, így ezt ők maguk meg tudják oldani. Mi a szárítósra Decsen, Pakson, Du­tt aföldvárott, Pincehelyen, Tamá­siban, Dombóvárott és Bonyhádon rendezkedtünk be, — A múlt évben több helyen hallottunk panaszt a dunaújvá­rosi színekre, amiatt, hogy be­áztak? — Igen, sajnos, előfordultak ilyen esetek, mert a tetőzet nem készült el időben, s így ponyvák­kal, műanyagfóliával kellett be­fednünk őket. A palát jórészt augusztusban kaptuk meg. Az idén valószínűleg már nem lesz panasz beázás miatt. A mözsi színt például körül is falaztuk; — A raktározási gondok mi­kor oldódnak meg véglegesen, megnyugtatóan ? — A következő ötéves tervben.- Bonyhódon négyszáz vagonos, Du­na földváron 600 vagonos, Dombó­váron kétezer vagonos siló épül, azonkívül nyolcszáz vagonos du­naújvárosi szín. A bonyhádi siló tervei elkészültek, jövőre megkez­dődik az építkezés is. Ezekkel a létesítményekkel véglegesen meg­szabadulunk a raktározási gon­doktól. Addig meg igyekszünk olyan megoldásokat keresni, ame­lyekkel veszteségmentesen meg­őrizhetjük a mór megtermelt ga­bonát; — Egyébként az átvétel már megkezdődött. Ezideig mintegy hatvan vagon árpát szállítottak be raktárainkba. A búza átvételét pedig a jövő héten kezdjük meg — mondotta Farkas László, a Tolna megyei Gabonafel vásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója. B. I, Bumedien Algéria politikájáról Algír (BITI) Bumedien ezredes, az algériai forradalmi tanács el­nöke az ország függetlenné vá­lásának harmadik évfordulója al­kalmából fogadta a diplomáciai testület tagjait. Bumedien megismételte a ta­nács korábban már több ízben kifejtett politikai álláspontját, s külön kiemelte Algéria „szocia­lista hivatását” az új vezetőknek „igazi szocializmus” megteremté­sére irányuló erőfeszítéseit. — Hazánk minden állammal baráti kapcsolatot kíván teremte­ni a szuverenitás kölcsönös tisz­teletben tartásának és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvének alapján, politikai és tár­sadalmi berendezkedésre való te­kintet nélkül. Hangoztatta, hogy Algéria tel­jesíti az ENSZ-szel szemben fenn­álló kötelezettségen, hű marad az Arab Ligához és tiszteletben tartja az ENSZ alapokmányát. Az új algériai vezetőség egyik legfontosabb célját az ország tár­sadalmi és gazdasági elmaradott­ságának felszámolásában jelölte meg. A viláígsajtó hasábjain egyre újabb és újabb találgatások je­lennek meg Ben Bella sorsáról. Legutóbb a U. S. Weekly News azt írta, hogy a volt elnököt si­vatagi börtönéből átszállították egy algíri kórház idegosztályára. A lap szerint az átszállításra nem Ben Bella betegsége adott okot, hanem az új kormánynak az az aggodalma, hogy a börtön prancsnoka esetleg — Ben Bella iránti rokonszenvből — szabadon bocsátja foglyát. Csütörtökül indul Helsinkibe a magyar békedelegáció Milliók fóruma volt a tavaszi békedemonstráció Csütörtökön indul Helsinkibe a július 10-én összeülő béke-világ­kongresszusra a magyar delegá­ció, amelynek tagjai — írók, tu­dósok, művészek és a termelő munka legjobbjai — egész né­pünk üzenetét viszik a finn fő­városba. A küldöttség szellemi útravalóját a magyar békemozga­lom immár negyedszer megrende­zett tavaszi békedemonstrációjá- nak gyűlésein, találkozóin és más összejövetelein, a társadalom min­den rétegének részvételével fogal­mazták meg. Az Országos Béketanácsnál el­mondották az MTI munkatársá­nak, hogy az eseménysorozat min­den részletében betöltötte hivatá­sát. Méltóképpen bizonyította né­pünk őszinte békeakaratát és ki­fejezte a városok és falvak lakói­nak mély meggyőződését: helyes­lik a békés egymás mellett élés, a tárgyalások politikáját és támo­gatják a szabadságukért küzdő népek igazságos ügyét. Már az első, a májusi mérleg sokat ígért. Az ország népe a má­sodik világháború befejezésének 20. évfordulójától június 1-ig csaknem 7000 gyűlésen, találkozón és más összejövetelen hallatta szavát, s járult hozzá szemé­lyes részvételével az akció sike­réhez. A városokban — elsősor­ban Budapesten és a megyeszék­helyeken — csaknem 150 nagy­gyűlést ■ rendeztek, amelyeken társadalmi életünk vezető sze­mélyiségei tájékoztatták a népes hallgatóságot a nemzetközi élet eseményeiről, a békemozgalom eszméiről, céljairól és tennivalói­ról Ezenkívül mintegy másfél ■ ezer kisebb gyűlésre került sor az ország minden részében, az egyéb összejövetelek száma pedig meg­haladta az ötezret. A népek barátságának nagy­szerű szimbóluma volt a jól meg­szervezett, mozgalmas és tartal­mas határtalálkozók sorozata. A szolidaritási gyűlések, talál­kozók és más események rész­vevői táviratok és levelek tízez­reiben foglaltak állást Vietnam békéje mellett és bélyegezték meg az amerikai imperialisták ag­resszióját, a gyarmatosítás vala­mennyi formáját. Mintegy 650 000 aláírással pecsételték meg köve­telésüket; Délkelet-Ázsiában és mindenütt a földön, győzedelmes­kedjék a józan ész, a jog, a tör­vényesség, — fejeződött be a tá­jékoztatás. Franciaország ragaszkodik állásponfj ához a Közös Piac kérdésében Párizs (MTI). A francia kor­mány szerdán délelőtt miniszter- tanácsi ülésen foglalkozott a Kö­zös Piac helyzetével. Az ülés után Alain Peyrefitte tájékozta- tásügyi miniszter sajtóértekez­letet tartott, amelyen közölte, hogy a francia kormány a múlt csütörtökön tett nyilatkozathoz tartja magát. A jelenlegi körül­Aratásig befejezték a növényápolást a Lengyeli Tangazdaságban. A száztíz holdas táblán» kukoricát másodszor kapálják a Tuti felvétele. menyek között nem lehet szó ar­ról, hogy Franciaország részt ve­gyen a Közös Piacra vonatkozó brüsszeli tárgyalásokon — mon­dotta a miniszter. A sajtóértekezleten megkérdez­ték Peyrefitte-től, milyen felté­telek mellett volna hajlandó visszatérni a francia kormány a brüsszeli tárgyalóasztalhoz? A tájékoztatásügyi miniszter nem adott választ erre a kérdésre. Brüsszeli jelentések szerint a Közös Piachoz tartozó országok állandó képviselőinek helyettesei szerdán francia kollegájuk, Mau­rice Ullrich nélkül zárt ajtók mö­gött összeültek Brüsszelben, hogy megvitassák a francia kormány magatartása következtében kiala­kult válságos helyzetet, Nyugat-Németország, Olaszor­szág, Hollandia, Belgium és Lu­xemburg képviselői ezen a ta­nácskozáson határoznak arról, megtartják-e a tagországok állan­dó képviselőinek csütörtökre ki­tűzött értekezletét. A tanácskozással egyidejűleg Hallstein professzor vezetésével a Közös Piac végrehajtó bizottsá­ga hozzáfogott egy újabb határo­zattervezet elkészítéséhez, amely a Közös Piac egységes mezőgaz­dasági finanszírozási politikájá­ban mutatkozó nézeteltéréseket hivatott elsimítani. A javaslatot feltételezhetőleg a hét végén jut­tatják el a hat fővárosba. Brüsszelben a francia küldött­ség Maurice -Ullrich vezetésével most azzal foglalkozik, hogy meg­állapítsa: melyek azok a Közös Piac bizottságok, amelyek munká­jában Franciaország részt vehet.

Next

/
Thumbnails
Contents