Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-04 / 156. szám
4 TOLNÁ MEGYEI NÉPŰJSÁG 1965. július 4. Et ádiógalaxisok ezt az állapotot. Ha ezekre a denségben végbemenő folyama- kérdésekre sikerül megtalálni a tok, s azok múltjának és jövőválaszt, a tudomány újabb jelen- jének megismeréséhez. ^ tős lépéssel jut közelebb a min- Bitó—Sinka A csillagászat modem műszereinek fegyvertárában' megjelentek a második világháború után azok a berendezések, amelyeknek segítségével a világmindenségből érkező rádiósugárzások tanulmányozhatók. Ezeket a műszereket nevezzük rádiótávcsöveknek, azokat az égi forrásokat pedig, amelyek a rádióhullámok forrásai, aszerint, hogy milyen természetűek, rádiócsillagoknak, rádióködöknek és rádiógalaxisoknak nevezzük. A vizsgálatok szempontjából a rádiótávcsövek kialakulása új lehetőségeket tárt fel a mindenség jobb megismerésében. A rádiótávcsövek átmérője az optikai távcsövekével szemben — nem mozgatható rádiótávcsövek — nem mozgatható távcsövek esetében — többször száz méter nagyságúra készíthető. Ahányszor ez a gyűjtőfelület felülmúlja a legnagyobb optikai távcsőét, any- nyiszor érzékenyebb nála a rádiótávcső. Ezért a rádiótávcsövekkel a mindenségnek olyan hatalmas mélységeibe behatolhatunk, ahová optikai műszereinkkel nem látunk be. A legmodernebb. 300 métert meghaladó átmérőjű rádiótávcsöveikéi a mindenségbe mintegy 30 milliárd fényév távolságig, több mint háromszor olyan távolságig tudunk behatolni, mint a legnagyobb optikai távcsővel. (1 fényév = 9,5 billió km!) A rádióhullámok az égitestek vagy azok rendszereiben olyan különleges fizikai folyamatok eredményeként keletkeznek, amelyek csak a mindenségre jellemző enypgállapotok mellett mehetnek végbe. Éppen ezért az égitestek rádiósugárzásának vizsgálata tudósít bennünket az anyag különleges, csakis kozmikus méretek és viszonyok közt lehetséges állapotairól. Ezeknek az állapotoknak a tanulmányozása hozzásegít bennünket az anyag kimeríthetetlen tulaj donságainak jobb, mélyebb megértéséhez. Ha ezekhez még azt is hozzávesszük, hogy mennél nagyobb mélységekbe pillanthatunk be a mindenségbe, annál régebbi állapotában tanulmányozhatjuk, méginkább megnő az ilyen vizsgálatok jelentősége. A fénysugár, vagy rádióhullám ugyanis, amely ebben a pillanatban érkezik műszerünkbe, például egy tízmilliárd fényév távolságú égitestről, arról tudósít, ami ott a fénysugár vagy rádióhullám elindulásának pillanatában, vagyis tízmilliárd évvel ezelőtt történt. A rádiótávcsövekkel az optikailag hozzá nem férhető tartományban észlelt tejútrendszereket nevezzük rádiógalaxisoknak, mert ezekről csakis rádiósugárzásuk nyomán szerezhetünk tudomást. A rádiógalaxisok közé azonban olyan tejútrendszerek is tartoznak, amelyek optikailag ugyan észlelhetők, de rádiósugárzásuk annyira erős. hogy ez jellemzőbb rájuk, mint fénysugárzásuk. Ez utóbbi rádiógalaxisok rendkívül érdekesek. Belőlük olyan hatalmas energiájú rádiósugárzások lépnek ki, amelyek összener- giája sokszor- meghaladja a rendszer látható fényben kibocsátott, és a maga nemében ugyancsak elképzelhetetlenül óriási energiamennyiségét Az ilyen típusú rádiósugárzások adnak hírt az anyag különlegesen sűrű, úgynevezett hipersűrű állapotairól. A legmodernebb vizsgálatok eredményei szerint a rádiógalaxisok- ban igen nagy mennyiségben van olyan anyag, amelynek litere több tíz- és százezer kilogrammot nyomna. Olyan hatalmas anyag- sűrűség ez, hogy ha pl. a Föld jelenleg mintegy 13 000 kilométer átmérőjű gömbben szétoszló anyagát erre a sűrűségre nyomnánk össze egész Földgolyónk átmérője néhányszor 10 méter lenne csupán! Az ilyen szupersűrű anyagban a Földön megismertektől különböző tulajdonságokkal rendelkező elemi részecskék lehetnek. Elképzelhető, hogy a rádiógalaxisok rádiósugárzó anyaga folyamatosan alakul át normális, a földi viszonyok közt is megszokott tulajdonságokkal rendelkező anyaggá, s ezzel például állandóban forrása lehet annak az anyagnak, amelyből napjainkban is tart a csillagok és a bolygók keletkezése. Az ilyen anyagot optikailag azért is nagyon nehéz észlelni, mert csak kisméretű térfogatokat tölthet be: néhányszor 100 kilométernél nagyobb átmérőjű gömbökbe nem tömörülhet tartósan. A rádiógalaxisok vizsgálata tehát hozzásegíti a tudományt az anyag különleges, ún. elfajult állapotainak vizsgálatiához, annak megállapításához, hogy miként alakulhat az anyag ilyen típusúvá, vagy hogyan hagyhatja el Két különleges galaxis fényképe: balra normális optikai galaxis* jobbról egy optikailag is látható rádiógalaxis fényképnega tívja. Nagyméretű rádiótávcső, az égi rádióforrások tanulmányozására.' Ez hát mindennek a vége... A piszkos sárga víz elnyeli utolsó reményét is. A hullámok mindent-és mindenkit befogadnak... Némák, hallgatagok ... nagy titkok őrzői. A zavaros ár jó barát, ja az embernek. Megszabadítja minden kíntól és gyötrelemtől. A víz az egyetlen, amely mindent elmos. Évmilliók alatt felőrli a sziklákat. Elmossa a háborút, szerelmet, mindent. A katona sóhajtott. Mély, hörgésszerű hang szakadt fel belőle. Zajos asszonycsapat jött mögötte a hídon. Vastag kendőbe bugyo- lált fejüket nekifeszítették a szélnek. Valami vaskos tréfát mondhatott az elöl haladó alacsony, kövér asszony, mert a többiek nagyon nevettek. Azzal a csiklandozó rejtelmes kacarászással, ahogyan csak az asszonyok tudnak nevetni. A férfi nekidőlt a korlátnak. Égő, üres tekintettel bámult utánuk. Hihetetlennek tűnt előtte, hogy másoknak jókedvük van. Valami marokra fogta a gyomrát. Mi ez ... Roppant erejű pörölyök ütései záporoztak az agyában ... A sötétlő víz tükrében mintha egy szép szenvedő női arc nézne feléje... Fájdalmas mosollyal, kínban vonagló ajkakkal ..; A katona eltakarta a szemét, de képtelen volt szabadulni a szörnyű víziótól. A kis vörös folt a fehér kötényen nőtt.. . egyre nagyobb lett... rémületesen növekedett ... A férfi keze náfe- szült a korlátra. Halkan, rekedten bukott ki belőle a szó: — Várj, kedves, megyek én is... Hirtelen fellépett a híd korlátjára, s mintha csak egy nyitva hagyott ajtón sétálna be, a mély, sötéten kavargó vízbe vetette magát. A híd majdnem néptelen volt. A pisla alkonyi fényben két szovjet katona baktatott egy zsákokkal megrakott lovas kocsi után. Az egyik katona énekelt. Egyikét azoknak a mélabús dallamoknak, amelyekben az orosz nép évszázados nyomorúsága sírt. A másik dünnyögő, mély hangon kisérte, és ütemesen verte hozzá '"'rjával a taktust, kurta szárú ■ imáján. Bajtársa hirtelen karonragadta: — Nézd! Az őrült magyar... ! A másik hirtelen lekapta a vál 1,5 ról a puskát. Hármat i levegőbe lőtt. A dörrenéseket felkapta .a szél, s különös éles hangon verJeges. szél kavarta a sárga, zavaros hullámokat. Levéltelen faágak, korhadt deszkadarabok sodródtak a vízbem A pontonokból összerótt hídon egy kopott katonaruhás alak állt. Elmerülten nézte a lomhán hömpölygő folyót. Lehangoló és idegen Volt a víz. A fogságban mindig a szelíd, kék Dunára emlékezett. Milyen más most a víz. Üszkös, romos házak sötétlettek a két parton. Felrobbantott hidak rozsdás roncsaira hullt a gyér esti fény. Sivárnak és reménytelennek tűnt minden. A vad szélroham belekapott az ócska katonaköpenybe, mintha le akarná cibálni róla. A katona mozdulatlanul állt. Mereven bámulta a vizet. Szinte nem is érezte a csontjaiba hasító, metszőén hideg szelet. ték vissza a budai hegyek. A parton álló, fából eszkábált őrkalyiba ajtaja kivágódott. Két orosz katona futott a víz felé. Pillanatok alatt nyüzsgőst a part, felberregett egy motorcsónak. Éles, szaggatott pöfögéssel hasította a vizet, amint elindult a folyó közepe felé. A hullámok elnyújtott V-alakban fcsapódtak a parthoz, amint a motoros hasította a hideg, sárga habokat. Reflektorok pásztázták a vizet. — Sztoj! — hallatszott az egyik katona kiáltása. A motorcsónak futása lelassult. Kis kört írt le. A vízből felbukkant egy borzas fej. A csónakból tapogatózva nyújtották a csák- lyát a vízben vergődő ember felé. A fej azonban újból lemerült. Nem nyúlt a csáklya után a fuldokló ember. Visszautasította az életet. A fiatal, tagbaszakadt, szőke orosz, aki a vizet csáklyázta, dühbe gurult. — Ostoba magyár! Meg akarsz halni:..?! Nagyot káromkodott. Ledobta magáról a köpenyt és a sapkát. S beugrott a vízbe. Erős tempókkal, elszántan küzdött a jeges hullámokkal. A magyar köpenye szétterült a vizen. Néhány méterrel odébb fekete gyűrűket hagyva, alattomosan kavargóit a víz. A csónakban álló magas, fekete, szovjet katona felkiáltott: — Szerjózsa! Vigyázz! örvény ... ! Már csak centiméterek választották el az életúntat az örvény szélétől, amely nem mesz- sze a pontonhíd lábánál kavargóit. A fiatal, szőke orosz ereje végső megfeszítésével elkapta a vízen elterülő köpeny sarkát. A jéghideg víztől dermedt ujjakkal kapaszkodott bele. S fújva, ziháló tüdővel nagyot rántott rajta.. A parton halálos csend volt Néma ^döbbenettel figyelte az ösz- szeverődötf ' tömeg a két ember küzdelmét a jeges vízben. Megkönnyebbült sóhaj szakadt az emberekben, amikor a két elgyötört testet a csónakba emelték. A motoros kikötött. A katonaruhás ájult embert bevitték az őrházba Odabent jó meleg volt. Az asztalon sápadtan, vérfelen arccal feküdt az öngyilkos férfi. A kopott, csuromvizes nadrágot, zubbonyt, köpenyt lehúzták róla. A magas, fekete katona, aki a motorost vezette, szétfeszítette a férfi kékre fagyott, szederjes ajkait, s néhány korty vodkát öntött az áléit ember szájába. A tagbaszakadt, szőke katona a sarokban szárítkozott. Kis tócsákban állt a víz a kerek, alacsony vaskályha körül. Káromkodva csavarta ki ruháiból az agyagos jéghideg vizet. Kezefeje lilában játszott. Bőre libabőrös volt. Amikor a zsebéből előhalászta a jókora horpadt pléhdóz- nit a pocsékká ázott mahorkával, dühösen kifakadt: — Átkozott, nyakas magyar! Hagytalak volna inkább a vízbe veszni ... A magas fekete katona, aki az életunttal vesződött, hirtelen felkiáltott. — Szerjózsa! Nézd, magához tér... Az asztalon fekvő áléit test megmozdult. Az ájulásból eszmélő ember révedező tekintettel nézett körül a kis őrszobában. A szőke orosz az asztalhoz lépett. Átkozta ostobaságát, hogy egy őrült, vadidegen emberért kockára tette az életét. Mert ez az ember csak őrült lehet. Megúszta a háborút, amikor milliók elpusztultak. S most akar meghalni, amikor végre élhetne. _ Kutató pillantást vetett a halálra szánt ember arcába. Sűrű, geszt enyebarna haja csapzottan hullt a homlokába. Szeme alatt mély karikák árnyékoltak. , Nem idős, legfeljebb harmincéves, ha van. Bal szeme fölött kis forradás húzódott A szeme értelmet sugárzó. Nem, ez az ember nem őrült. Csak sokat szenvedhetett... A mély keserű vonások a száj puha vonalában mutatják, hogy valami nagy bánat érhette A sápadt arcon halovány. res- tellkedő mosoly futott át. Felismerte a fiatal, szőke oroszban a megmentőjét. Nehézkesen félkönyökére támaszkodott. — Szpásziva! (Folytatjuk)
