Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

1965. július 4L TOI,NA «JEGYEI KTEPÜJSSG 3 Szövetkezeti nap Lazul a féle Minden évben a nyár első hónapjában emlékeznek meg szerte a világon azokról, akik termelői, vagy értékesítői tár­sulásokban, szövetkezetekben végzik munkájukat. Az idén július 4 a nemzetközi szövet­kezeti nap. A Kiéli Világgaz­dasági Intézet adatai szerint az öt világrészben a termelők és értékesítők milliói válasz­tották a szövetkezés útját, s ma kegyelettel emlékeznek az úttörőkről, akik nem egyszer utópikus gondolatokkal láttak hozzá különböző társulások szervezéséhez, alapításához. A gondolkodók, a szövetke­zeti mozgalom úttörő, nagy embereinek céljai és elkép­zelései a maguk tisztaságában és nemességében csak a szo­cialista társadalom talaján valósulhatnak meg. A hazánk­ban és a szocialista tábor or­szágaiban kibontakozott, élet­képes szövetkezeti mozgalom emberek millióit tömöríti, s könnyíti meg életüket, mun­kájukat. Csak Tolna megyé­ben 80 ezer fölművesszövetke­zeti, három és félezer kisipari szövetkezeti tag munkálkodik a termelés és értékesítés vo­nalán. Külön nagy erőt jelent szövetkezeti mozgalmunknak a termelőszövetkezetek széles és erős tábora. Közös gazdasági és politikai munkájuk egyér­telmű a magyar mezőgazdaság világszínvonalra való emelésé­vel, a régi paraszti élet gyö­keres átformálásával. Sikereik, eredményeik ország, világ előtt ismeretesek. A mai nemzetközi szövetke­zeti napon sok helyütt egy­szerű formákban emlékeznek meg a megtett útról. S innen mérve, újabb erővel látnak hozzá az emberek millióit érintő szövetkezetek szervezé­séhez, a társadalmat át- és át­szövő, s a kollektív össze­fogás erejét példázó mozgalom erősítéséhez. A megyei operatív bizottság ülése Nagyon nehéz már az árpaaratás is — Teljes erővel dolgozzanak a kombájnok — Gondoskodni kell a mélyszántásig a kettős műszakról Szombaton délelőtt az aratás szervezéséről és minden aktuális munkáról tanácskozott a megyei mezőgazdasági operatív bizott­ság. A tapasztalatok szerint me­gyénk szövetkezeteiben jól ha­lad a növényápolás, viszont az aratásban már a kezdet kezde­tén nagy nehézségek mutatkoz­nak. A megdőlt, összekuszáló- dott árpaföldeket sok helyen fölveri a sárjunövény, vagy a gyom, másrészt a földre hajló kalászok nedvesek, ezért sok­szor gondot okoz, hogyan is arassanak. A megyei mezőgazdasági ope­ratív bizottság határozata és ja­vaslata az, hogy mivel szinte táblánként más a helyzet, a szakemberek döntsék el, cél­szerű-e kétmenetes aratást al­kalmazni az őszi árpában, vagy pedig rögtön kombájnnal taka­rítsák be. Mindenesetre feltét­lenül szükségesnek látszik, hogy a kombájnokat maximálisan használják ki már most, az ara­tás első időszakában. Igaz, nem mindenütt aratnak egyelőre, de azokba a gazdaságokba, ahol már lehet aratni, vonják össze a kombájnokat, ha csak két- három napra is. Mindenképpen megéri ez, és legalább kipróbál­ják a búzaaratás előtt az összes gépet. A gépeken egyébként csak kisebb beállítási hibák mu­tatkoztak itt-ott, az aratás kez­deténél. Az operatív bizottság véleménye szerint azokban a* szövetkezetekben, ahol még nem . végeztek az aktuális növényápo­lási munkákkal, egyelőre nem célszerű kézzel aratni, csak kombájnnal, illetve rendre- vágóval inkább kapáljon min­denki, aki tud. Horváth József, a megyei párt- bizottság mezőgazdasági osztály- vezetője felhívta az illetékes szervek, elsősorban a járási ta­nácsok figyelmét arra, szigorúan ellenőrizzék: gondoskodnak-e a szövetkezeti vezetők a lehető legtöbb traktor kettős műszak­ban való üzemeltetéséről, mire elérkezik a nyári mélyszántás ideje. I Vita Erzsébetet, az egyik végzős kislányt rövid beszélgetésre invi­táljuk. Fiatal, egészséges, s az élet dolgaiban kissé járatlan még. Társnői, akik szintén korrepetál­nak, kíváncsian figyelik: vajon y mi történik a társalgás során?- Erzsi tán most. csinálja meg a sze­rencséjét. Az első kérdés szoká­sos, sztereotip: — Hová valósi? — Grábóci vagyok. — Milyen elképzelései vannak saját jövőjéről, hol kínálkozik állás? Tanácstalanul ingatja a fejét. — Semmit nem tudok. — Milyen elképzelésekkel jött ebbe az iskolába? — Ide vettek fel. Közgazdasági technikumba jelentkeztem, aztán itt volt hely Grábócról ketten kerültünk a gép- és gyorsíróis­kolába. Társam időközben kima­radt ... — Mi történt vele? Sóhajt. — Dolgozik a községi tanács­nál. — Felvették képesítés nélkül? — Igen, nem kértek bizonyít­ványt. A kislány családi körülménye! ről is vall. Anyagi helyzetük egyáltalán nem rózsás. Édesapja az iskolával szemben álló kórház­ban betegen fekszik. Szilikózis. A kislány néha átszalad, meglá­togatja. Vajon miről beszélgethet­nek? Vita Erzsi bátyja tényleges katonaidejét tölti. Három kisebb testvére otthon van. Kellene a pénz, a kereset. De vajon nem délibábkergetés volt annak ide­jén erre a beosztásra pályázni? Megmondta-e vajon valaki a szü­lőknek, hogy ebben a szakmában népes a mezőny, nagy a tüleke­dés, a kenyérharc, s csak a leg­jobbaknak jut azonnal állás? S ha megmondta, elhitték-e neki? Ezek mind nyitott kérdések. Ök már nem, legfeljebb maisok okul­hatnak. Mint annyian, Erzsi is az összeköttetésben, a pártfogók­ban reménykedik. — Van-e társnői között olyan, akinek már biztos a dolog? — Kevés. — Mégis. — Majer Annus Szekszárdra kerül, legalább iis ezzel dicseke­dett. — Kinek a segítségévéi? — Nem árulta el. — Van-e még akinek biztos a helye? — Boda Györgyi állása is an­nak látszik. Ö uzdi lány, ott he­lyezkedik majd él. Volt egy időszak — igaz ez a tsz-mozgalam kezdetén volt — amikor csupa jót lehetett halla­ni a Bonyhád-istvánmajoiri Dózsa Népe Tsz-ről. Aztán következett egy olyan stádium, amikor in­kább hallgattak róla, vagy ha szóba került, kézlegyintéssel el­intézték. Valóban különös felfo­gás alakult ki ebben a szövetke­zetben. A közös munkáról, a kö­zös gondokról, a külső szemlélő­dő módján keserűen, cinizmussal beszéltek, pedig a saját bajuk volt. Az asszonyok, ha olyan lá­togató érkezett a tsz-be, akiről feltételezték, hogy kiküldött lehet, vége-hossza nem volt panaszko­dásuknak. Elesettségükről panasz­kodtak, szegényes ruházatukat mutogatták. És ráadásul szidták a tsz-vezetőséget. Szegénységü­kért, elesettségükért a tsz-vezető- ket okolták. Úgy voltak, mint a közmondásbeli ember, aki más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem akarja meglátni. A tsz-vezetőség nehéz helyzetben volt a tagok elégedetlenkedtek, s köz­ben elnézték hogy a földbefagy a krumpli, a répa. A tsz-vezető­ség maga olyan volt, mint seregét vesztett hadvezér. Intézkedett, szervezett a maga módján, csak éppen ahhoz volt kevés az erő, hogy az intézkedések végre is le­gyenek hajtva. A tagság jó része nem dolgozott. A 126, névsorban szereplő tag mellett állandóan kí­sértett a munkaerőhiány. A ve­zetőség kénytelen volt egy-egy munkát, kapálást, terménybetaka­rítást napszámosokkal elvégeztet­ni; Ilyen munkamorál mellett nem volt csoda, hogy a tavalyi évet mérleghiánnyal zárták. Január 1-gyel vezetőség- változás A régi elnöknek a tagság többször a szemére vetette, tü­relmetlenségét, nagy hangját. Az új elnök, Simon Ferenc, aki 8 évig volt Bátaapátin tsz-elnök, más húrokat kezdett pengetni. Nyugodt beszédmodorával, segítő­szándékával, praktikus intézkedé. seivel megtalálta a módját, hogy a hangadókat leszerelje, lehetet­lenné tegye. Munkájában a be­csületesen dolgozó tagokra és nem a nagyhangú semmittevőikre tá­maszkodott. A munka megszerve­zésében is következetes volt. Ahogy rá lehetett menni a föl­dekre, felszántották az őszről visszamaradt 450 hold földet. Ezt a munkát, sőt a többit is, a saját gépek igénybevételével végezték el a jó öreg Hoffher-traktorofckal. Tavaly százezer forintot emész­tett fel a napszámosok fizetése, mert a tagok többsége kedvtől függően dolgozott. Az idén a tagok végzik a munkát és ha kell, vasárnaponként is dolgoznak. Akik azelőtt kéz­legyintéssel in tézték el a szövetke­zetét, ma meglepődve figyelik a fejleményeket. Azelőtt nem volt ná példa, hogy az istvánmajori tsz-ben 50—60 ember gyűjtötte a szénát, vagy kapálta a kukori­cát. Viszont volt idő, — és nem is régen, — amikor a Hónig- pusztán lakó 12 család ajtaján hiába kopogtatott a tsz- brigádve­zetője, hívására, kopogtatására nem nyitottak ajtót, pedig oda­haza voltak. Amikor Szondi Lajostól, a sző­lészet brigádvezetőjétől megkér­deztük, mivel magyarázza a vál­tozást, azt mondta: „Talán a ve­zetőség új módszere, a jobb mun­kaszervezés, az emberségesebb hangvétele használt. Ezt kell mondani, mert sajnos pénzünk az idén sem több miíit tavaly volt.” Lazult a fejlődést gátló fék Istvánmajorban. A tsz-vezetőség bevonja a tsz-tagokat az ügyek intézésébe. Igazságos rendszabá­lyokat vezetett be, s ezeket maga betartja és másokkal betartatja. A tagok gyerekei azzal az indok­kal, hogy tönkreteszik a virágo­kat, azelőtt ki voltak zárva a parkból. Az idén feloldódott a zár, s a park medencéjében vígan lubickolnak, amíg a szülők dol­goznak. Tavaly szó volt arról, hogy a járási tanács 10 ezer fo­rintot biztosít idényóvoda felál­lítására. Állítólag azért nem való­sult meg, mert nem volt jelent­kező. Az idén viszont ilyen ked­vező ajánlat nincs, de a vezetőség az asszonyok kérésére foglalko­zik a gyerekes anyák gondjaival, gyermekmegőrzőt állítanak fel; A fiataloknak is kedvébe jár a tsz-vezetőség. A tsz-központ nagy­termében vasárnap esténként klub-összejöveteleket tartanak. Előkerült a raktárból a tv, s a fiatalok lemezjátszót kaptak. A téli hónapokban megnyílt a könyvtár, amelynek létezéséről eddig csak néhányan tudtak. Másként beszélnek a tagok mint egy évvel ezelőtt. Ez is eredmény, de a leglényegesebb az, hogy másként dolgoznak. Most már érdekli őket a szö­vetkezet, a közös munka. Június 26-án tsz-közgyűlést tartottak, az aratásra való felkészülést be­szélték meg. A közgyűlésről mindössze két tag hiányzott. Ez is lényeges dolog, de méginkább az, ahogy a küszöbönálló nagy munkáról beszéltek. Tizennyolc aratópár vállalt kézi aratást, köztük Verner József és Lásziai József nyugdíjasok, akik egyéb­ként a szőlészet állandó mun­kásai. A közgyűlés után két napra párttaggyűlés volt. Itt is meg­jelentek a meghívottak teljes létszámmal. A párttaggyűlés után a kertészetben lévő munka- torlódás került szóba. A sertés- tenyésztésben dolgozó asszonyok három napot ajánlottak fel, hogy a kertészeket „kihúzzák” a csá­vából, illetve a gazból. Bizakodó a hangulat A tsz-vezetőség, úgy látszik, jól fogott hozzá a „rendcsinálás­hoz”. Bevonja a tsz-tagokat a közös ügyek intézésébe. A pre­mizálást minden munkára és minden családtagra kiterjesztet­ték. A családtagok minden le­dolgozott 100 munkaegység után 15 mázsa csöves kukoricát kap­nak. Hat az anyagi ösztönzés, hat az igazságos intézkedés, az emberekkel való törődés, a jó szó. — Nem igaz, hogy igénytele­nek vagyunk — mondta Horváth Józsefné sertésgondozó. Mi is szeretjük a szépet, a jót. Tisztá­ban vagyunk azzal is, hogy csak akkor lesz jobb, ha dolgozunk. Azt is tudjuk, hogy az új veze­tőség egy év alatt nem tudja megváltani a világot, de ha mindenki megteszi a magáét és dolgozik, a jövő év már István­majorban is nem mérleghiány­nyal, hanem eredménnyel zárul. Rajtuk, az istvánmajori tsz- tagokon múlik, hogy így is le­gyen. POZSONYI IGNÁCNÉ — Ügy gondolja, Erzsik®, hogy csak összeköttetéssel megy? Ha igen, próbálkozott ilye* szerezni? A kislány tétovázva áll a gép­szoba ajtajában. Hosszabb latol­gatás után szólal meg: — Tegnap jártam Varga János bácsinál, a községi tanácsnál dolgozik. — Milyen beosztásban? Ö se­gíthet magán? — Nem tudom miféle ott, de annyit mondott, ő majd isegít. — Hogy lehet ennyire hiszé­keny? Azt sem tudja kicsoda, aki segítséget ígér. Megvonja a vállát. — Varga bácsi Makrai Annus- kának is megígérte, annak a kis- mányoki lánynak. — Szívesen dolgozna Varga bá­csi mellett? — Nem. — Csak. Ezek a lányok minden szalma­szálat, minden lehetőséget meg­ragadnak. Következik: Községi tanács Bonyhád. SZEKUL1TY PÉTER— SZOLNOKI ISTVÁN REPCE ARATÁS Foto: Túri Mária r

Next

/
Thumbnails
Contents