Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-30 / 178. szám
) 4 TÖLSrS MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. július 30. Dicséret a panaszkönyvben Sokan nem tudják, hogy Szekszárdon, az Arany János utcában, a Népbolt Vállalatnak van egy olyan boltja, amilyen csak egy van a megyében: a 134-es számú nyomtatványbolt. A napokban meglátogattuk a létszámban talán kicsi, de annál nagyobb fórjaimat lebonyolító bolt dolgozóit. Csapiáros Lajosné, Szegedi Károlyné, Boros Sándorné és Stach Erzsébet több mint tíz éve dolgoznak a nyomtavány szakmában, s vagy kétezer fajta nyomtatványt ismernek. A több éves gyakorlat kialakította ismeretüket, tájékozódásukat a„nyomtatványok világában”. Csak ránézitek a megrendelőlapokon feltüntetett számokra, s máris tudják, milyen nyomtatványra, iktatókönyvre, nyugtatömbre van szüksége a megrendelőnek. Feladatuk széleskörű, ök végzik a megyei vállalatok, intézmények, tanácsi szervek, állami gazdaságok, tsz- ek, stb. papír- és nyomtatványigényének kielégítését. Raktárkészletüket a rendelkezéseknek megfelelően biztosítják, s bár raktárgondokkal birkóznak, úgy szervezik meg a munkát, ne legyen nyomtatvány-, vagy papíráruhiány. A nyomtatványellátó bolt dolgozóinak munkája nagy szervezettséget és körültekintést kíván. A beérkezett igényeknek megfelelően rendelik meg és juttatják el a megye különböző részébe a nyomtatványokat. A bolt dolgozói naponta 25—30 kisebb-nagyobb súlyú csomagot állítanak össze és postáznak, amellett, hogy rendszeres vevőkiszolgálás is folyik. Az idényjellegnek megfelelően, ezekben a napokban a megye iskolái részére állítják össze és továbbítják a szükséges nyomtatványokat. 172 iskolával tartanak üzleti kapcsolatot. Szegedi Károlyné éppen a paksi általános iskola nyomtatvány- igényének összeállításán dolgozott ott- jártunkkor. Nem kis munkát jelentett a 245 féle, három, tíz és húszfilléres nyomtatványokból „ösz- szehozni” a csomagot, amelyért, mikorra elkészült, 1082 forint került leszámlázásra. A sokrétű munkát nehezítik a raktározási gondok. Ennek ellenére a bolt dolgozóinak munkája ritkán szolgáltat okot a panaszra, reklamációra. A vásárlók, megrendelők a panaszkönyvbe dicséretüket, elismerésüket jegyzik be panasz helyett. Ilyen bejegyzésekkel találkoztunk: „Figyelmes kiszolgálásukért elismerésünket fejezzük ki” — olvastuk a Belkereskedelmi Felügyelőség által rendszeresített panaszkönyvből. A bolt dolgozóinak jólesik az elismerés, de nem ritka az olyan eset, amikor a megrendelő levelezőlapon jelzi, hogy a kért nyomtatványokat rendben megkapta és köszönettel nyugtázza. Az ilyen és hasonló megnyilvánulások még jobb munkára ösztönzik a négytagú kollektívát. Leltárhiányuk a bolt fennállása óta nem volt. Mindenképpen igyekeznek rászolgálni az elismerésre, amit meg is kapnak. Ezt juttatja kifejezésre a dicséret a panaszkönyvben. P. M. gyakornokom Kanacson vágják a levendulát A Kanacsi Állami Gazdaságban bárom évvel ezelőtt, telepitettek., levendulát, amely a szokásos öt év helyett már az idén teljesen termőre fordult, s csűtarí^ö». megkezdhették a 70 holdas tábla vágását. Tolna megyében Kanacson kívül csak a Dalmandi Állami Gazdaságban van még levendula. Kanacson, az első levendulaaratás jó eredményt hozott, mert ..holdanként körülbelül 40 mázsás átlagtermésre számítanak. A levágott levendulát a Biritói Állami Ä^zdasag lepá rolójába viszik s ott dolgozzák fel éppúgy, mint az ugyancsak Kanacson termesztett kaprot, aminek betakarításával a közelmúltban végeztek, s amely ugyancsak jó, holdanként 45—50 mázsás termést adott. WWVVWVVVVVVVVVVVYVVWVWYVVVTYYY ’ Pintér István: GYILKOSSÁG NEW YORKBAN A Pécsi Jogtudományi Egyetemről néhány hallgató megyénkben tölti nyári gyakorlatát. Július harmincadikán telik le a negyvennapos itt-tartózkodásuk ideje, mielőtt elutaznának, felkerestük őket. Erdős Katalin A megyei tanács ösztöndíjasa. Szekszárdi születésű, és ide tér visszayaz egyetem elvégzése után is. Munkahelye a megyei tanács mezőgazdasági osztálya, de ott már nem sikerült vele találkoznunk. A könyvtárba ment. Áll a folyosón, búcsút int nővérének. Haja szigorúan rövidre nyírt, törékeny alakjához jól illik a világos vászonkosztüm. Külseje határozottan diáklányos, csak a sötét napszemüveg teszi komollyá vonásait. MegpróbáL meggyőzni, hogy tud ő sokkal megfelelőbb alanyt is magánál. Az illető osztályelső, és biztos örülne a soroknak. Megmutatná még a vőlegényének is. Ö nem lelkesedik ennyire, nem szereti a feltűnést, megérthetem. Szekszárdi — magyarázza. Lassan beletörődik. Őszintén, kicsit sietve mesél: — Mint gyakornok, nem is kerülhettem volna jobb helyre. Bár ehhez a munkához, amit az osztályon végeznek, még nincs meg a kellő alapképzettségem, mégis sokat tanultam. A főnököm dr. Vajdik Lajos széles látókörű ember. Figyelemmel kísér minden újonnan megjelenő jogi szakirodalmat, asztalán mindig megtalálhattam a legújabb kiadásúa- kat. Jó pedagógusként foglalkozott velem is. Engedte, hogy önállóan döntsék, utána megvitatta velem a döntésem helyességét. És — érvekkel győzött meg, ha nem volt igazam. Már a kötelező dolgozatunkhoz válogatom a megfelelő anyagot. Címe: A tsz-ek állami támogatása és állami felügyelete. Izgalmas témakör, de sokat merítek másoktól, mert ahhoz, hogy önállóbb gondolatokat is vegyítsek bele, nagyobb gyakorlattal kellene rendelkeznem. Gyors mozdulattal végigsimít |ruháján, lefricskáz egy láthatat- jlan porszemet. Felsóhajt: — Még három év! Vagy már [csak három év? Szeretek Pécsen i lenni. Nagyon jó a kollégiumban, j ahová kerültem. Levelező tagoza- 5 tón kezdtem. Egy év után, küfTTTVWTfWf'f lönbözeti vizsgával felvettek a nappalira. Akkor úgy éreztem, az ottaniak nem is tudják milyen nagyszerű csak tanulni, nem munka után ülni a könyvhöz. Mondhatom, egy év alatt pompásan beleilleszkedtem az életritmusba, a diáklégkör vonzása engem is magával ragadott. Nehéz lesz ismét visszazökkenni egy sű- rítettebb tempóba. A választott pályámhoz szívből ragaszkodom. Tudom, kicsit visszás ez így kimondva, de akkor is. Most pedig egy hónapot pihenhetek. Egy hónapig dolgoztam volna még, de nem sikerült. Bevallom, örültem neki. A Balatonra megyek, egy volt kolléganőmhez, két eleven gyerek pótmamájának. De már alig várom az utazást! Ódry Tihamér A vékony, magas fiatalemberrel Bonyhádon találkoztunk. Lányos arcában komoly szemek sötétlenek. Csendes halle szavú, szerethetik az üzemben, amelyet már 10. éve ismer. Édesapja itt termelési osztályvezető, édesanyja a cipőgyár iparitanuló-műhelyében szakoktató. A fiuk elszakad tőlük néhány érvre, de hű marad a gyárhoz. Felvették a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre, és ide jön vissza, ha elvégezte. ő lesz a gyár első üzemgazdásza, természetesen ösztöndíjas. Irodájában az asztalon szanaszét papírlapok, irományok. Üsz- szerakja őket, ráfordítja a zárra a kulcsot, és elindulunk, mert vége a munkaidőnek. Útközben a csendes fiúnak kicsit megkeményedik a hangja: — Nem helyeslem, hogy gyakornoki időm alatt a szabadságoláshoz szükséges jogfolytonossági ügyeket intéztem. Tudom, ez rendkívüli feladat, mert az év elején megjelent kormányrendelet által több szabadsághoz jutnak a dolgozóink, és most kell elvégezni ennek a kivizsgálását, mielőtt a gyár leáll. De ebből nem sokat tudok később hasznosítani. Technológiai sorrendben kellene megfordulnom mindenhol, hogy később, ha üzemgazdász leszek, már ismerjem a munkaterületet. Igaz, ez az első év, amit itt töltök, és később is ide jövök nyaranként, minden évben, amíg az egyetemet elvégzem. — Bonyhádot szeretem-e? Megszoktam és idekötnek a barátaim, szüleim. Nem búsulok, hogy vissza kell jönnöm. Budapesten diákoskodni, azt hiszem mindenki tudja, hogy mit jelent. Még akkor is, ha az első évben nem marad sok szabad ideje annak, aki becsületesen akar tanulni. Nem mondja, de hangjában érzik, ő úgy akarja, hogy ösztöndíjat adó üzemének jó szakembere lehessen. Horváth Mária Másodéves joghallgató. A városi tanács titkárságán töltötte el a negyvennapos tanulmányi idejét. — Választhattunk, hová akarunk kerülni. Én szerelnék minél több várost megismerni a tanulmányidőmben. Szekszárdon jól éreztem magam. Csak a diákotthon lehangoló, érdemes megnézni a Bezerédj utcában, hogy milyen körülmények között laktunk. Tegnap kisöpörtem, mert nem bírtam már nézni a takarítás utáni „rendet”. A sarokban láttunk szőnyegeket. Lehet, hogy az évközben ittlakókat már any- nyira is becsülik, hogy felterítik nekik? Majdnem elfelejtem, hogy nem panaszkodni akartam. A város szép, és én igyekeztem megismerni a környékét is. Vasárnaponként kirándultam. Jártam a Csörge-tón, voltam Faddon, Dom- boriban, Harkányban. Bekukkantottam a múzeumba, érdekeltek a templomok. Hadizsákmányom is van! A szekrényből előszedi, megmutatja. Hosszúkás műanyagtálca, fekete felületén csillog a két üvegpohár. — Az utolsó darabot szereztem meg. úgy elment a fizetésem, hogy édesanyámék segítettek ki ideiglenesen. Vissza akarom adni, dolgoznék itt még egy hónapig. Nem hiányzik a nyaralás, ez így sokkal érdekesebb. Éjfél előtt ritkán kerültem haza. Széles gesztusokkal magyaráz, kicsit túl hangosan. Szereti a harsány színű blúzokat ,és merészen viselte a kalaptalan városban 40 forintért vásárolt férfi-szalmaka- lapját, amelyet szalaggal idomított ruháihoz illővé, úgy érzi, az egyetem nem tölti ki az életét. Vallja magáról, hogy sokszínűbb egyéniség, mint akit a jogi pálya kielégít. Nyári dolgozatához még nem kezdett hozzá. Hiszen harmincadi- káig még fél hete van. MOLDOVÁN IBOLYA yytyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyy — 28 — A behemótok azonban semmi jelét nem adták, hogy a gazdájuk más munkát adott volna nekik, s emiatt kénytelen voltam megint elkísérni Ruthot a buszmegállóig. Ezúttal megvártam, amíg felszáll, s megbizonyosodtam róla, hogy ketten követik. Aztán én is felszálltam a metróra, szintép változatlanul dupla kísérettel. Nagyon tetszett a gondolat, hogy ha én lennék Csánkó, most nem kellene az életemet féltenem, hiszen éjjel-nappal vigyáznak rám. Ez egészen megnyugtatott. Odahaza az ablakon át ismét megbizonyosodtam, hogy ezen az éjszakán sem hagynak ebek harmincadjára. Az ágyban nyújtózkodva eszembe jutottak a kallantyúk, s kénytelen voltam azt is belátni, hogy mégsem én vagyok Csánkó. De jó is lenne, ha nem kellene mindennap nyolc óra hosz- szat csavaroznom azokat az izéket! Bár úgy lenne öttalálatosom a lottón, mint ahogy ez a kívánságom teljesült! Másnap három órát sem dolgoztam! Valaki felkereste Winston urat a kalitkájában, majd a látogató távozása után, a munkafelügyelő egyenesen hozzám jött, s betuszkolt a szentélyébe. — Menjen a pénztárhoz, vegye fel a járandóságát és elmehet! — mondta. Nagyon nehezen jutottam ehhez az álláshoz, munkanélküli segélyre nem voltam jogosult, s így csapásként ért az elbocsátás. Teljesen érthetetlen volt számomra, miért adják ki az utamat. Akármennyire utáltam is á kallantyúkat, — 29 — saját, jól felfogott érdekemben valamennyit a kívánalmaknak megfelelően erősítettem fel. Éppen ezért kíváncsian faggatni kezdtem Winston urat, hogy kifogásolta-e valaki a munkám minőségét? — Érdeklődtek maga felől — közölte hidegen a munkafelügyelő. Nem látszott rosszindulatúnak. Megpróbáltam jobb belátásra bírni. — Azért bocsánanak el, mert érdeklődtek irántam? Ezért maradjak munka nélkül? — Az érdeklődő azt tanácsolta, hogy holnap már ne itt kelljen érdeklődni magáról! — mondta szelíden Wináton. — Ez minden, amit mondhatok. Igazán sajnálom, hogy valakinek az útjába került. Magának, mint külföldinek, kétszeresen kellene vigyáznia, hogy kikkel találkozik, milyen kapcsolatai vannak...' Most már nem bírtam uralkodni magamon. Kiabálni kezdtem: — Azért, mert Ruth nem feküdt le Cucke- nek, engem tesznek az utcára? Hát mit gondolnak maguk? Majd én megmutatom! • Eszembe sem jutott, hogy én itt nem mutathatok meg semmit. Mehetek Ponciustól Pilátusig, akkor se lesz eredménye. Bár az is lehet, hogy Poncius és Pilátus nem is kapott bevándorlási engedélyt Amerikába, s kérvényüket ötször is elutasította a bécsi amerikai konzulátus, mint négyszer az enyémet. Winston úr legyintett. Felemelte a telefonkagylót, közölte a pénztárral, hogy készítsék ki a járandóságomat, öt percen belül ott vagyok érte. — 30 — öt perc múlva ott is voltam a pénztárban, félóra múlva pedig abban a vendéglőben, ahol Ruthtal szoktam találkozni. Most, délelőtt a helyiség egészen más képet mutatott, mint délután szokott. A fő különbséget abban találtam, hogy délutánonként én érkeztem előbb, s én vártam Ruthra, most viszont fordítva történt: Ruth már ott üldögélt. Kék szemét meglehetősen elborultan emelte rám. — Téged is? — Engem is! — feleltem és megértettem, hogy őt is elbocsátották. Néhány mondatban kölcsönösen beszámoltunk egymásnak elbocsátásunk körülményeiről. Az ő főnökét is felkereste valaki, aztán a főnök hivatta Ruthot, s kiadta az útját. Tudomására jutott, hogy Ruth „nem kívánatos személyekkel tart kapcsolatot”. — Egy ilyen vén bakkecske, micsoda aljas! — jelentettem ki fennhangon, hogy a szomszéd asztalnál ülő kísérőim is megértsék, kiről beszélek. Ruth pompás lány volt. A kettőnket ért csapások csak megerősítették elhatározásában. Most már nem törődött azzal sem, hogy nem tudunk megszabadulni a „tanúktól”. — Tudok egy pompás kis szállodát! Itt van nem messze, a 77. utcában... — súgta.
