Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-25 / 174. szám
TOLKA MEGYEI NÉPtfJSAG Í965. július 2". Ügy látszik, használt a bírálat. Ezt onnan tudom, hogy a napokban hallottam a rádióban: Pécsett az oroszlánokkal játszott egy ember és alaposan póruljárt. Tavaly a pécsi oroszlánok még gyávák voltak. Az egyikhez betettek például egy kutyát. A kutya alaposan megmarta, az oroszlán pedig bőgött. Ezért meg is bíráltam az oroszlánt. Most büszkék lehetnek a pécsi oroszlánok. Végre van bennük valami kezdeményezőkészség. Már csak azért is büszkék lehetnek erre a pécsi oroszlánok, mert olyat cselekedtek, amilyenre gyakran még az állatkerten kívüliek is képtelenek. Nemrég részt vettem Mocambique-ben egy oroszlánvadászaton. Velem volt Lucio és Joakim Cansa is. Egy oroszlán a sűrű bokorból Luciora vetette magát, bátyja. Joakim viszont nem lőhetett rá. Ekkor Lucionak mentő ötlete támadt. Beleharapott az oroszlán torkába. Erős joga lehetett, mert az oroszlán felbödült és ekkor eldördülhetett az életmentő lövés. Nagy kaland volt. Én bátran viselkedtem. Más elszaladt volna a helyemben. Én maradtam. Ügy kellett erőszakkal elvinni onnan. Hordágyon. Ez az igazság. Ezt azért mondom meg őszintén, mert nem akarok úgy járni, mint az egyik angol apa. ö ugyanis unos-untalan azzal decsekedett a lányának, hogy ő milyen jó tanuló volt annak idején. A lány egyszer gondolt egy nagyot és feladott egy hirdetést. Meg is jelent az egyik londoni napilapban, a következő szöveggel: „Édesapám unos-untalan hangoztatja, hogy ő volt a legjobb tanuló az osztályban. Kérem volt osztálytársait, jelentkezzenek, hogy kikérdezhessem őket, igazat mond-e az apám". Ilyenek az angol gyerekek. Vigyázzatok, magyar szülők, mert a ti gyerekeiteknek is eszébe juthat ilyesmi és akkor... Nekem is eszembe jutott valami. Gondoltam, meglátogatom Álba Cayetanna spanyol hercegnőt. Rövid levelet írtam neki, egy óriási borítékban. A nagy borítékra a címzés miatt volt szükség. A címzés ugyanis a következő volt: Álba Cayetanna, Liria, Xerika, Arienna, Juescara, Oliva- res, Ilja, Állaga, Montessa hercegnője, La Algaba, Coria de Elche, Lamota, Moyja, Opera. San Leonardo, Sarri, Tara- zóna, Villanueva, Del Fresno, Barcetta, Villaneueva dél Rio grófnője... És így tovább, és így tovább. Szóval alaposan megizzadtam mire a kegyeibe jutottam. Milyen jó, hogy otthon már szocializus van. Nincsenek ilyen hosszú címek. A borítékon a címek rövidek, de ha az ember el akar érni valamit, akkor a levelek igen hosz- szúak. Otthon a levélben kell felsorolni egyesek címét, rangját, akire hivatkozik az ember, hogy elhelyezkedését ez meg az támogatja, hogy olajkályhaigényét ez meg az javasolja, hogy strandpapnicspántigényét ez, meg az jogosnak tartja... Ha mindez megvan, akkor nagyon udvariasan mindent megkap. Akkor mindenki olyan udvarias lesz vele szemben, mint a londoni udvarias emberek egyesületének tagjai. Ök önkéntesen vállalták az udvariasságot. Alapszabályuk értelmében a tagoknak még akkor is le kell venniük a kalapjukat, ha csak telefonon beszélgetnek egy növel. Le a kalappal előttük. Mint ahogy le a kalappal a Larousse könyvkiadó előtt is, amely megjelentette Jean Nohaim mulatságos könyvét. A napokban elolvastam. Ez a könyv „A kacagás története", mert ez a címe, valóban nagyon mulatságos. Idézek belőle néhány részletet. Henry Duvernois egyik színpadi alakja mondja: „A feleségem olyan, mint általában a nagy francia találmányok. Én fedeztem fel és másoknak van hasznuk bélőle". Régen ilyenek voltak a magyar találmányok is. Gondoljunk csak Kandóira és a többiekre. Talleyrand mondja: „Tanulja meg, uram: ha valahol üresedést hirdetnek, a hely már be van töltve”. Időnként otthon is így van. A legrégibb idézett tréfás történet az időszámításunk előtti 350. évből származik: „Diogenész, amikor távozott egy igen piszkos fürdőből, megkérdezte:. „Hova mehetne az ember innen megmosakodni?”. És ez nem a szekszárdi strandon t&rtént. Ezért kérem a strand vezetőségét, semmiképpen se vegyék ezt magukra. Még egyszer hangsúlyozom, ez az időszámításunk előtti 350. évben történt. És akikor még nem volt zuhany, ahol a fürdés piszkát le lehetett volna mosni. Átlapoltam a jegyzetfüzetemet. Egy külföldi viccet találtam benne. Lehet* hogy még otthon nem ismerik. Ezért leírom: „A férjére panaszkodik egy hölgy az ügyvédnek. — Váljanak el!' — mondja az ügyvéd. — Azt már nem! — válaszolja az asszony. — Húsz évig szenvedtem tőle és most boldoggá tegyem?”. Aztt hiszem, hogy a legtöbb sírig tartó együttlétnek ez a titán és nem az, amit a tudósok mondanak. Etzzel zárom soraimat. Tisztelettel: Radobyi alatt a halál ütött tanyát Még az elmúlt húsz év sem tudta a feledés fátylát borítani azokra a gaztettekre, amelyeket a hitleri fasiszták követtek el a megszállt országokban. Erre a feketelistára tartozik a Richard V nya is. A fennmaradt irattári dokumentumok. a szemtanúk elbeszélése és a legújabban felfedezett történelmi anyagok szerint a megszállók 1944 májusában a Csehország északnyugati részén fekvő Litomerice város közvetlen közelében kiterjedt föld alatti gyár építésébe kezdtek repülőmotorok és Hitler „csodafegyvere”, a VI és V 2 gyártásához szükséges alkatrészek előállítására. Tehát a hírhedt nordhauseni Dora-Werkhez hasonló üzem építésébe. Ezit a gyárat a világ szeme elől az elhagyott Richard bányába rejtették. E gyárkolosz- szus közvetlen közelében terült el a hírhedt theresienstadti koncentrációs tábor: a Kis erőd, ahonnan naponta 700—800 férfiLitomerice város közelében a Radobyl hegy alatt a volt Richard bányában a nácik 1944-ben föld alatti gyár építésébe kezdtek repülőmotorok és a VI és V 2 rakéták alkatrészeinek gyártására. A riport a föld alatti aknákban végzett felderítő munka eddigi eredményeiről számol be. után több mázsás sziklákból és szürke kőtörmelékekből álló om- ladékot világítanak meg, amelyen szűk átjáró vezet keresztül. A fejünk felett levő betontámasz egyelőre a biztonság érzését kelti bennünk. De csak körülbelül ötven méter mélységig. Ott végződik. Továbbmegyünk. Már nem érezni a szellő fuvallatát. Kellemes meleg kezdődik. Masszív boltíves kapun haladunk át. Málló romhalmaz szagú, sötét térség következik. Már nem folyosó. A Radobyi hegy alatt levő föld alatti gyár egyik főfolyosója. bői álló csoport járt tizenkét órás műszakra a Richard bányába. És közvetlenül a gyár mellett volt a flossenburgi koncentrációs tábor litomericei fiókja. Négyezer ember tömegsírja Arról, hogy a foglyok milyen embertelen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni a föld alatti folyosókban, tanúskodik az a tömegsír, amelyet a föld alatti folyosókból kiszállított több méteres földhalom alaitt már 1958 nyarán felfedeztek. Ugyanazon év júniusában tette a Richard bánya első rémséges tanúvallomását. A szakszerű kutatás bebizonyította hogy körülbelül négyezer ember tömegsírjáról van szó. A fasizmus áldozatai a harmincnyolc kilométer hosszú folyosó hajtása közben pusztultak el. Csak 1944 december 24-én 256 fogoly vesztette életét ebben a pokolban. A föld alatti gyárban halálra hajszolt, vagy agyonvert foglyok holttestét többnyire a bohusovi- cei égetőtelepre szállították. Annak kapacitása azonban idővel nem volt elegendő, s ezért Lito- mericén új krematóriumot állítottak fel a Mlchalovická utca közelében. Ez az objektum is, mint az egész „Richard vállalat” egészen a háború végéig működött. Az utolsó halottat a theresienstadti Kis erődből hozták ide ahol 1945 május 2-án és 3-án is folytak a kivégzések. Egyes hírek szerint ebben a krematóriumban sokszor elevenen égették el az embereket. Húsz évvel a háború befejezése után egy nyomozócsoporttal útra keltünk újból a föld alá, hogy fellebbentsük annak a titoknak a fátylát, amely e különös objektum múltját takarja. A föld alatt vagyunk Az elhagyott gyári helyiségek a húszéves pusztulás szagát lehelik. Az akkumulátoros lámpák • reflektorai mindjárt a bejárat Termelőcsarnok, amelynek végét nem világítaná meg talán egy teherautó reflektorának a fénye sem. A mennyezet és a falak szürkósfehérek. Lekaparjuk a fehér réteget. Mész. Meszelés a szürke kőzeten. Egyszerű trükk. A sima fehér felületnek kellett elűznie a bizonytalanság érzését. Több métermázsa súlyú kőlepények és kőcipók függnek a fejünk felett egy cérnaszálon, csupán a véletlen rossz kötőanyagán. A fehér boltozaton levő szürke foltok óvatosságra intenek. A kőtömegek és törmelékek a betonpadlón a teljesen rögzítetlen kőzet örökös hullásának néma tanúi. Az egyik kőzettömb alól egy fegyenc ócska facipőjének maradványa látszik. Valaki talán azon a helyen állt, ahová zajtalanul, figyelmeztetés nélkül hullott a levált kőzet? Kontrollslelle... adja tudtunkra egy földre dobott fekete-fehér bádogtábla. Azon a helyen állunk, ahol a német mesterek és mérnökök ellenőrizték a gyártmányokat. Vagy húsz méterre innen téglafalakat találunk. Lábunk alatt papír zör- ren. Felszedegetjük az összegyűrt, poros papírdarabokat. A lapokról hull a szürke mészpor. A föld alatti gyár nyomasztó hatása kényszerít: „Olvasd!” A fények egyetlen papírdarabra összpontosulnak. Tintaceruzás írás: „1944. VIII. 31. Ma vettem át a foglyokat, Védőőrizetben levő foglyoknak nevezik őket.” A számoszlopot silabizáljuk: „11113, 11 535, 11 314, 11 992, 12 371, 11 490, 10 681”. Hét ember. Talán csak ezek a kegyetlen számok maradtak meg életükből? A rémes tömegsír volt utolsó pihenőhelyük? A szorongató kérdések abban a csarnokban folytatódnak, amelyet a téglafolyosók útvesztőjében találunk. Az egyik papírlapon ezt a szót olvassuk: „Umlauf”. Itt bizonyára a termékek körforgásáról volt szó. A talált űrlap bal széle ugyanis elárulja, hogy mit termelt a föld alatti Richard gyár. A gyártmányokról közölt műszaki adatok szerint talán sikerül megfejteni a motorok fajtáját is. Tank, repülőgép, rakétamotorak... nem tudjuk, azt hadd fejtsék meg a szakemberek. Titokzatos fülke Itt röviddél a háború után, 1945-ben, figyelemre méltó leletre bukkantak. Körülbelül 200 méternyire a bejárattól befalazott fülkét tártak fel, amely 2 méter hosszú, 35 cm vastag, ismeretlen anyagból készült rudakat rejtett. Két vagonra való volt belőlük. Az utászszakasz az egyik rúdból levágott egy félméteres darabot és ezt robbanógyutaccsal meg- gyújtotita. A Katonai Kutató Intézet dolgozói igazolták, hogy rakétatöltetről van szó. És mennyit fizettek a gyárban? Erről Hilpfer mester bérlapja beszél. Isten tudja hol végezte a Bauführer, de az 1945. április 12-én kezdődő héten még szorgalmasan dolgozott. Mindennap megkeresett a Radobyi gyomrában — cseh pénzben számolva — 45 koronát. Vehetett érte akkor a feketepiacon néhány cigarettát. A foglyok egy tányér répalevesért és egy karéj kenyérért dolgoztak. A nyomozócsoport összegyűjti az újonnan talált dokumentumokat, tárgyakat. Szétterítve fekszenek a teherautó padlóján. Uzsonnáskosár, hordagyak, amelyeken a föld alatti gyárból a tömegsírhoz szállították a holtakat, csajkák, Donarit töltet címkéje, fogolysapkák és .facipők, kézzel faragott pipák, csíkos fe- gyenezubbony, Fidorowitz mester naplója, aki a foglyokat folyosóvágásra hajszolta, „Liebe Rose’* megszólítású szép írással írt levele, Hilpfer mester bérlapja és sok más apróság, amely ma, húsz év múltával képet ad arról, hogyan éltek és pusztultak a rabszolga- sorban levő emberek Hitler gyárában. Óta Brozsek, Záboj Pleskot Műhely iroda a volt Richard bányában épült föld alatti gyárban.
