Tolna Megyei Népújság, 1965. július (15. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-18 / 168. szám

Reflektorfényben

Bodrogi Gyula

Szünet nélkül

Örökmozgó. így emlegetik barátok, ismerősök, színésztársak Bodrogi Gyulát. Okkal. A színházban és a filmgyárban, a rádióban és a televízióban egyaránt otthon van, csak éppen a lakásán lehetetlen megtalálni. Mindig próbál, mindig játszik valahol.

Mindössze harmincégy esztendős. Hét éve színész. Mégis, maga sem tudja már pontosan, hány filmben, hány színdarabban játszott ez idő alatt.

— A megtett út? — teszi fel a kérdést önmagának. — Magamról nem sokat mondhatok. Tizenhat esztendős koromban táncosként kezdtem. A SZOT művész- együttesének tagja voltam három esztendeig. Ekkor jártam először külföldön, a bukaresti VIT-en szerepeltünk. Aztán jelentkeztem a főiskolára. 1958-ban végeztem. A József Attila Színház szerződtetett, amelynek azóta is tagja vagyok. Rozov: Boldogság, merre vagy? című színművében kaptam az első főszerepet. Ez azt hiszem minden, amit magamról elmondhatok ..

Valóban csak ennyi lenne?

Már az első két, színháznál töltött esztendőben hat szerepet játszott. A Boldogság merre vagy? Olegje még csak sejttette az ifjú színész tehetségét. A Kertész kutyájának Tristanja azonban nézők és szakemberek előtt egyaránt osztatlan tetszést aratott. És elismerést. Pedig ez volt Bodrogi Gyula második színházi szerepe, és a szakemberek is kétkedve várták ezt a bemutatót. Ám az alapos, minden apróságra kiterjedő rendezői munka, az idősebb Icollégák baráti jótanácsa és segítsége eredményre vezeteti. A kétkedőknek csalódniok kelleti — a fiatal színész sikerrel oldotta meg nehéz feladatát. Nézőknek, szakembereknek egyaránt maradandó élményt jelentett Tristan alakítása.

Oscar Wilde: Hazudj igazat! című zenés vígjátéka következett ezután, amelyben Algemon-t alakította. Az Érdekházasságban Misit, a Felnőnek a gyerekek-ben pedig Andrejt.

— Andrej figurája legkedvesebb szerepeim közé tartozik. Még ma is pontosam emlékszem két mondatára. „Az a fontos, hogy mi leszek? Az a fontos, hogy mi«

lyen leszek!" E két rövidke mondatban benne volt Andrej egész jelleme. Egy kicsit a saját életemet láttam viszont Andrej alakjában. Amikor tizenhat esztendős fejjel bejelentettem szüleimnek, hogy táncos leszek, apám azt mondta: „Nem az a fontos, fiam, hogy mi leszel, hanem az, hogy milyen ember leszel!”

Közben megpróbálja visszaidézni az eljátszott szerepeket, de nehezen sikerül. Énekelte Bicska Maxi songját a Bartók Színpadon, játszott az Ugorj ki az ablakon című vígjátékban, a Kispolgárok című Gorkij színműben Siskin diákot formálta meg, a televízióban Steinmetz kapitányt keltette életre és évekkel ezelőtt, már nem emlékszik pontosan hányban, II. Richard-ot játszotta a Körszínházban.

— Komoly próbatétel volt ez a Shakespeare szerep, hiszen addig jobbára csak énekes-zenés vígjátékokban szerepeltem. Merész vállalkozás volt számomra, de a kritikusok szerint nem játszottam rosszul...

Bodrogi Gyyla filmen, színházban, televízióban általában a mai fiatal. Szereti ezt « szerepkört, nemcsak azért, mert még maga is fiatal, hanem azért is, mert feladatának tartja alakítani, formálni a mai ifjúságot, s ezt véleménye szerint a mai ifjú hősök megformálásával segítheti leginkább.

Jelenleg egy új magyar film forgatásában vesz részt. Ditrói közlegényt játssza a Patyolat-akcióban, amely modern, zenés, humorral átszőtt vígjáték lesz a katonákról.

Elégedett a hét esztendő megtett útjával. Kívánsága is csupán egy van: szeretne többet együtt játszani a feleségével, Törőcsxk Marival. Eddig ez mindössze négy alkalommal sikerült a hét év alatt. Először a televízióban Otcenasek: Romeo, Júlia és a sötétség című tv-drámában, majd a Potyautas című zenés vígjátékban szerepeltek együtt, valamint két filmben: a Házasságból elégséges-ben és a Nem-ben. Reméli azonban, hogy az új évad nem csupán jó szerepeket, de jó közös szerepeket is hoz majd számára.

PRUKNER PÁL,

Néhány évvel ezelőtt ilyenkor nyár derekán már elnéptelenedtek a művelődési otthonok, rend- re-sorra szegre akasztották a különböző klubok és szakosztályok termeinek kulcsait. Befejeződött a népművelési szezon. A közreműködők és hallgatók népes tábora elszakadt a kultúrházaktól. Aztán ősszel rendszerint elölről kellett kezdeni a közönség érdeklődési köréhez illő programok megtervezésének és megszervezésének nehéz, sok fáradsággal, körültekintéssel járó munkáját.

Idén azonban nem lesz pihenő, vagy — ahogy mondani szokás — uborkaszezon a népművelésben Az ismeretterjesztő előadások, a különböző tanfolyamok, a népművelésnek ezek a legközkedveltebb formái, valamint a művészeti szakkörök — ha megfogyatkozott résztvevőkkel is — de állják a versenyt. Akár a harminc fokos kánikulával is. Ennek megfelelően a közönség fokozódó érdeklődéssel tekint a népművelés nyári erőpróbájára. Sikerül-e a sok akadályt, nehézséget legyőzni és olyan előadásokkal előrukkolni, amelyek már az idén, de méginkább jövőre további érdeklődőket vonzanak majd?

Nem többről és nem is kevesebbről van szó, minthogy szakítani kell azzal az elavult szemlélettel és gyakorlattal, amely évszakokhoz igyekszik kötni a népművelést. Az igényeik ugyanis már túlhaladták ezt a szemléletet. Az ismeretanyag olyan mennyisége vár „bevételre”, amely pa- rancsolóan szükségessé teszi, hogy az idővel maximálisan takarékoskodjunk, minden órát kihasználjunk.

A népművelési munkásoknak természetesen figyelembe kell venniök az évszakok sajátosságait is, azokat a lehetőségeket,

amelyeket kitűnően bele tudnak illeszteni munkájukba.

Mire gondolunk elsősorban? Például a Tudományos Ismeret- terjesztő Társulat, a népszerű TIT kezdeményezéseire, az úgynevezett nyári szabadegyetemekre, amelyek 1958 óta először Veszprémben, majd Pécsett és Szegeden honosodtak meg. Sikerük olyan nyilvánvaló — és nemcsak határainkon innen, hanem azokon túl is! — hogy idén három újabb városunk — Esztergom, Miskolc, Sopron, — is egy-egy jói szerkesztett, izgalmas előadás- sorozattal csatlakozik a népművelés új formáit kialakító kezdeményezéshez.

Tavaly 1000—lllOO hallgató kereste fel három szabadegyetemi városunkat. Idén valószínűleg megkétszereződik ez a szám. Csupán a miskolci előadásokra — a jelentkezési határidő lezárta előtt i— 105 lengyel, 26 NDK-beli, 14 csehszlovák és 2 finn vendég; a pécsi előadásokra 79 NDK-beli, 70 lengyel, 3 jugoszláv és 1 csehszlovák vendég jelentette be részvételét.

Miskolcon a város 600 éves történetét, a borsodi iparvidéket, a Bükk állat- és növényvilágát, Mezőkövesd művészetét, a tokaji szőlő- és borkultúrát bemutató előadások lesznek. A pécsi programból kiemelkedik a Pécs művészetét, a pécsi baleittet, Pécs és Baranya folklórját bemutató előadások, kiállítások. Mindkét városban sétákkal, kirándulásokkal, vagyis a szemléltető oktatás legjobb formáival egészítik ki a gazdag programot.

Milyen tapasztalatokat meríthet ebből az igényes előadássorozatból a helyi népművelés? Mindenekelőtt: nyáron az ismeretterjesztésnek komplexebb formáit kell nyújtani, mint az őszi—téli évadban. Akkor úgvszólván elegendő egy jól fűtött terem, hogv több száz főnyi közönség figyelmét lekössék. Nyáron főkén*' azok az előadások tarthatnak érdeklődésre számot, amelyeket a művelődési otthonok falai közül ki lehet „emelni”. Abban a pillanatban, amikor a környezet is „játszani” kezd, az érdeklőd dés hallatlanul megnő.

Az előadások tematikájában pedig igazán nem lehet hiány.’ Gondoljunk csak arra, hogy a* emberek többsége általában még saját városát sem ismeri. Milyen nagyszerű lehetőségek kínálkoznak az egyes városok, községe® helytörténetével való megismerkedésre. De a földrajzi, néprajzi ismeretek is bővíthetők a nyári sétákkal, kirándulásokkal egybekötött szabadtéri ismeretterjesztő előadásokkal.

S természetesen nyáron — csak úgy, mint ősszel és télen — az eddigieknél is jobban kell támaszkodni a helyi öntevékeny művészeti együttesekre. Ez ugyanis már nemcsak nyári probléma. Az irodalmi színpadok, a színjátszó csoportok, a zenei szakkörök méltóképpen egészíthetik ki az ismeretterjesztő előadások sorát.

Azok az új vonások, amelyek a népművelésben is megtalálhatók, arra engednek következhetni, hogy népművelési munkásaink sem szakadnak el az igényektől, az évszakra való tekintet nélkül, nyáron is — szünet nélkül — teljesítik igen fontos megbízatásukat.

Hozzájárulnak a műveltség színvonalának emeléséhez.

BÁNOS TIBOR

Phyllis Altinan:

cSzőin bat dídutáíi

BIHARI SÁNDOR:

K e a y é r

Kenyér az asztalomon. Félkiló.

Már ismerem ízeit, akkor is, ha a boltból valö,

s ki tudja» honnan a liszt, - otthoni szerint szeretem, akén.

ahogy anyám, nagyanyám citálta és dagasztotta még a lisztjét s fűtött alá, sütötte a kemencében, s aként ahogy apám, nagyapám elvetette s learatta még a búzát s lator alá, a vízmalomba vitte őrleni; — aként szeretem, eszem* ahogy a futkosás rétjei éhséget adtak nekem; pedig, anyám, nagyanyáin, hol van dagasztó kéz? Föld alatt, fis, apám, nagyapám, hol van a kaszáló kéz? Föld alatt.

De a fiatok ittmaradt. Eszi most a bolti kenyeret, mit hat napon át meg rímei révén maga keresett; s miről csak egy cím ke mondhatja meg, hogy ki — melyik névtelen üzem és brigád sütötte meg mindennapi kenyerem, s hogy ki vetette el, aratta le s őrölte meg, — névszerint, személyszerint nem tudom sose, — egy tudott ország kering köröttem földijével, gépeivel s karjaival, hogy ide, mint kit családtagnak fogad el, a kenyerem letegye, i én vágyamig érzem Is őt, kenyér íze, ereje teremt

országot bennem s föH tenyerén esy emberi vég.tekwtj

tSzenkfienc éves Japie Greylingnek szombaton délután volt a hét csúcspontja. Délben jött haza munkából, behabzsolta az ebédet és alig hallható bocsánatkérések : közepette ehdharzott a fürdőszobába.

^ Éppen befejezte az öltözködést, & hátra simította vastag szálú szőke haját, melyet hosszan nyakába növesztve viselt és bőségesen kent olajjal, mikor az anyja megjelent a hálószobaajtóban.

— Ha jól sejtem, már megint moziba mész? — a hangja tele volt szemrehányással.

— Tudod mama, hogy szombat délután mindig moziba megyek.

—- A mozi. A mozi! Ördög ta^ lálmánya. Forró délutánokon át ülni a sötétben és meztelen nők bűnös képeit bámulni ...

— Mama, az isten szerelmére! Mi kifogásod a mozi ellen? Nem bűn. Az összes cimboráim oda járnak.

—■ Es az anyád? En máit csi- ' náljak? Egyedül üldögéljek a lakásban? Hendrina elment Letty- hez. Ha papa - élne, akkor másképp lenne minden. De egyedül vagyok és a gyerekeim nem törődnek velem.

— Mama! — A hangja megtelt keserűséggel. — Mi törődünk veled, de mit tegyünk? Nem akarsz te sehova se járni! Miért nem mész el ómamához?

— Mindennap oda se mehetek.

— Oké. Én viszont fiatal vagyok, mama! És minden cimborám programot csinál szombat délután.

— Eredj te is. Hagyj itt enges«, Megszoktam én az egyedüllétet — megtörölte a szemét és felszegte az állát. — Csak menj abba a drágalátos mozidba.

— Nézd mama — mondta lassan, vonakodva. — Holnap délelőtt elkísérlek.

Anyjámk felragyogott a szeme és magához szorította a fiút.

— Fiacskám — suttogta —, mégis jó fiú vagy te.

Rezzenéstelen arccal tűrte a si- mogjatásit. Már megint csapdába esett. S ez így történt majdnem minden hét végén. Az anyja sírt, és a következő másodpercben ő megígérte, hogy elmegy véle. Most már el is késett. Futva megcsókolta és kirohant a házból, iparkodva, hogy elérje a Johannesburg belvárosába tartó villa- mást. Besüppedt az ülésbe, és a ráváró délután kellemes dőérze- tében már el is felejtette az anyjával lejátszódott jelenetet. Ö és a barátja, Danid Boshoff elhatározták másodszor 'sosem szedik fel ugyanazt a lányt, s ezért nagyon óvatosan kellett válogatniok a mozipénztár előtt kígyózó sorban. Fel-le sétáltak, pillantásokat váltottak a könnyű nyári ruhás, ragyogó szemű lányokkal, hol kacsingatva, hol meredt tekintettel bámulták őket. S amikor már választattak, végigcsinálták azt a trükköt, amely Mvétd nélkül mindig bevált.

— Bocsánat hölgyeim — szólalt meg ő, vagy Danid, a lányok kuncogása közepette. — Mint látják, nagyon elkéstünk, s már nem igen kapnánk helyet. Lennének szívesek nekünk is jegyet váltani.

A lányok mindannyiszor szívesen ráálltak. A négy jegy egymás mellé szólt, s mihelyt kialudt a villany, már ment is minden mint a karikacsapás. Egy kis kézszorongatás; a lány combján hanyagul megpihenő tenyér, aztán lopakodó keresgélés.

Elmosolyodott, eszébe jutott az a nap, amikor az ő lányismerőse nem engedett magával semmit csinálni, de a Dánielé olyan szenvedélyes volt, hogy mindketten őt tapogatták, egyik az egyik, másak a másik oldalról. De az sosem fordult dő, hogy erőszakoskodtak volna egy lánnyal, ha az nem állt kötélnek, Nem, ők mindig illemtudóak voltak. Tisztelték a nőket.

Gondolatai visszakanyarodtak az anyjához, s büszke volt magéra. Tisztességes dolog, hogy elmegy a mamával, s törődik vele. S eközben mégis önálló férfi marad, férfi, aki ragaszkodik jogaihoz, hogy lányokkal járhasson; nem gyerek, aki egész nap az; anyja szoknyáján ül. Ujjongó derűt érzett, arra késztette, hogy öklével kalapáljan tetovált díszt a mellére. Elvégre fiatal, életerős férfit

A végállomáson türelmetlenül várt rá Daniel.

— Ember, te jól elkéstél! — üdvözölte a barátja. — Ilyenkorra már dfogy a sor.

Japie körülnézett, s a látvány megerősítette az előbbi kijelentést. Johannesburg felöltötte d- hagyatott, szombat délutáni külsejét. A belváros emberek nélkül, közlekedési torlódások nélkül csupaszon, idegenszerűen hatott.

— Ne haragudj — mondta Japie, — már megint a mama miatt.

Gyorsan nekiindultak és utol-