Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

6 Ref lektorfényben Kazimir Károly — Tavaszt mutatott a naptár akkor, de afféle jellegzetesen őszies, esős tavaszt. Fáradtságot és kedvetlenséget árasztó délelőtt volt. Tíz órakor kezdődött a pró­ba — Tennessee Williams Orfeusz alászáll című drámájára készül­tünk —, de rosszul ment. A nyo­mott hangulat mindenkire rára­gadt. Kazimir látta ezt és gyor­san szünetet rendelt el. Ekkor valaki leült a zongorához játsza­ni. Nagyon szépen játszott, per­cek alatt köré gyűlt a darab egész társulata és a hangulat ha­marosan megváltozott. Egyetlen ieleneten se dolgoztunk tovább, az egész délelőtt a zongorajáték­kal telt el, de mindenkinek kel­lemessé vált a közérzete és más­nap olyan kitűnően ment a pró­ba, mint soha azelőtt... Bulla Elma, a Vígszínház ki­váló művésznője mesélte el ezt a néhány évvel ezelőtti epizódot, a színház akkori rendezője, Kazi­mir Károly jellemzésére. Azt mondta róla — és ezt kívánta illusztrálni az ismertetett epi­zóddal —, hogy nemcsak ötlet­gazdag, fantáziadús, sistergő-lo­bogó, mindig valami újat, mást akaró rendező, de jó pszicholó­giai érzékű vezető is, aki, sok­szor rögtönözve, meg tudja vál­toztatni a kis közösség hangula­tát. Miskolcon kezdte rendezői mű­ködését, s mindjárt az első évad. bán figyelemre méltó tettel. Az Antigonét állította a miskolci Nemzeti Színház színpadára (ké­sőbb budapesti vendégszereplésre is sor került). Azokban az évek­ben kezdett hozzá a klasszikus görög dráma magyar színpadi ..rehabilitálásához”, amikor az a hiedelem akadályozta a több ezer éves szerzők műveinek be­mutatását, hogy unalmasak, s a mai közönségnek nem kellenek, mert senki se figyelne oda rá­juk. Kazimir ezt a színházi ba­bonát űzte el. Nemcsak a mis­kolci Antigonéval aratott orszá­gos sikert, hanem utána az első körszínházi Oidiposz-előadással is. Akkor még a Ligetben műkö­dött a Kazimir teremtette Kör- színház, Básti Lajos és a többi színész szmokingban, estélyi ru­hában játszott. Azóta a Körszín­háznak állandó helye van a Nép­stadion mellett, a Jégszínházban, már nem estélyi ruhás, oratóri­umszerű előadások, hanem sza­bályszerű színházi produkciók színhelye minden nyáron. Itt rendezte meg Kazimir először Shakesneare II. Richárdját, itt Calderón Zalameiai bíróját, itt kerül sor ezen a nyáron ismét egy új felfedezésre: Thomas Mannra, akit magyar színpadon még soha nem játszottak! Igaz, egyetlen egyfelvonósost írt csak, a Savonaroláról szóló Fiorenzát. Megfimt csak Kazámiré az úttörő érdem, hogy a színpadi Thomas Mannt is bemutatja a magyar közönségnek, a Fiorenzával egy műsorban Mario és a varázsló című kisregény színpadi feldol­gozásával. Előreszaladtunk az időben, a görög klasszikusok élesztgetése már a Körszínház idei produkció­jához vezetett, s közben nem mondtuk el, miként alakult Ka­zimir pályája Miskolc után. Bu­dapestre került, először a Víg­színházhoz, ahol olyan emlékeze­tes előadások fűződnek a nevé­hez, mint például a Pesti embe­rek, amely nemcsak az elmúlt évtized egyik legismertebb új magyar drámája volt, de egyben az addig csak prózaíróként is­mert Mesterházi Lajos színpadi felfedeztetése is. Barátjával és rnűvésztársával, Keres Emillel most már négy esz­tendeje vezeti Kazimir, főrende­zőként, a Thália Színházat. Itt az is fontos, miképp lett a Paulay Ede utcai Jókai Színházból Thá­lia? Tudatosan vállalt és vallott koncepció eredménye. Újszerű, forradalmi tartalmú színházat csinálni az egész világ, s benne a sajátos magyar színházi kultú­ra legjobb haladó hagyományait bedeoJvasztva az újba. Ezért vall­ják magukat tudatosan a század első évtizede Thália társulatának utódjáuL Racine és Max Frisch, Dreiser és Shaw, Tersánszky J. Jenő és Fejes Endre, Pagogyin és • Stejn, Max Frisch és Jean-Paul Sartre, Csokonai és — a Thália-kabaré műsora jelzik Kazimirék szín­házának eddig megtett útját. (A felsorolás korántsem teljes.) Már a nevekből is láthatjuk a prog­ram átgondolt eszmeiségét, mű­vészi és formai változatosságát, tartalmi gazdagságát. Eddigi leg­nagyobb sikerét a színház — és személy szerint Kazimir is — Fejes Endre Rozsdatemetőjének színpadra állításával aratta. Csak. nem százötvenszer játszották ed­dig telt ház mellett (azóta már Szeged és Szolnok, Miskolc és Pécs is bemutatta) ezt a darabot, amely színpadi változatában épp oly magával ragadónak, forró­nak, hatásosnak bizonyult, mint eredeti, regény formájában. S nemcsak a rendezés, a kiváló előadás, a színészek önmagukat felülmúló játéka a Kazimir ér­deme itt, hanem az is, hogy fel­fedezte a regényben a színpadi lehetőséget, s rávette az írót, a színdarabváltozat megalkotására. Legnépszerűbb fórumunk: a kétmilliós nézötáború televízió révén újabban az egész ország megismerte Kazimir Károlyt. Hétről hétre látjuk a Ki mit tud? zsűrijében, halljuk megfontolt, értékes tanácsait, melyekből nem­csak a szereplő fiatalok tanul­hatnak; (Barabás Tamás) Az utas nem száll le ANDRISZEK FERENC: Halk vers, magamnak örülsz: hogy van egy valaki, aki leköti ifjú gondodat, aki létével bizonyítja, hogy értelmes lehet egy gondolat: hogy valaki üres álmodba áll s várja, hogy hited eléje hintsed és rájöjj arra is, hogy végre már megfogtad az ajtókilincset. Nem harsog az öröklét karma telkeden és ha mégis sért a sötét, mintha egy hús csók takarna, úgy gyógyít egy picinyke ég. melyen nyugtató csillagok játszanak és legyezik őket apró szellők. S napok után úgy veszed észre, hogy ifjúi gondod majdnem felnőtt. Csillagod hittel fényesíted s futó kedvekkel érleled lelkét s megérzed néha azt is, ha olykor valaki álomnak egy éjszakán elkért. Ügy érzed, hogy jó ilyennek lenni és nem tudod, lehet-e nálad boldogabb. És nem kérdi már belülről semmi, hogy: lehet-e boldog a gondolat? KATONA JUDIT: Bronzszobor A nap dobjába tűsként saját testeddel fű tesz, lobogó inged aljái mély görnyedésbe gyűrted. Mezítlen szétjárt lábad földek győkérverése, makacsul tanyát őriz szemed szűk, égnyi rése. Most itt állsz bronzba öntve, ráncárok arcod fénylik, s én töretlennek hiszlek utolsó szívverésig. TÉNAGY SÁNDOR: D a I Meztelen lélekkel didergek: szeretsz-e? Csillagok égi lépte felzörget minden este. Magányos virágfa: állok zuhogó bajban, lépkedsz véremben, nyugvást ordító avarban. Forró bongás röpköd, engem lázak vernek, fémek olvadnak, mégis vicsorgók, didergek. A zsúfolt autóbusz útra készen állt., A szép, szőke nő a vezető mellé állt és bal kezével a vezető ülésének vasába fogódzkodott. Ez nem tetszett a vezetőnek és kijelentette, hogy addig nem indul amíg a szép szőke nő nem engedi el a támaszpontját. Az utas viszont közölte a veze­tővel, hogy két okból nem en­gedi el. Egyrészt, véleménye sze­rint az ő keze egyáltalán nem zavarja a vezetésben, másrészt pedig nem akar ide-oda dülöngél­ni a hosszú úton. A vezető azonban makacs volt és kinyilvánította végleges elha­tározását: nem indul. Nem, még az atyaúristennek se. A zsúfolt autóbusz utasai ká­romkodtak, indulást követeltek. Teltek-múltak az órák. A vezető állta a szavát. Végül is az utasok — feljelentéssel fenyegetőzve — leszálltak és a szőke nő egyedül maradt a kalauzzal. A nő is ma­kacs volt. már üres volt az egész autóbusz, de nem ült, le, tovább­ra is a vezető ülésének vasába fo­gódzkodott. — Nem indul? — kérdezte másnap reggel. — Nemu mondtam már, hogy az atyaúristennek se! Ekkor megjelent az Ur angyala és közölte, hogy az Ur indulást követel. — Neki se indulok — így a vezető és ülve elaludt. A nő állva bóbiskolt. Eltelt még egy nap, a környékbeliek etették őket, riporterek jöttek ki a tett színhelyére, de a vezető továbbra is állta szavát, sőt még nagyobb nyomatékot adott elha­tározásának: „Ha a fene fenét eszik is, akkor se indulok” Ezt az elhatározást nem má­sította meg akkor sem, amikor a lapok vastagbetűs címmel kö­zölték, hogy Majsaugaron világ­raszóló esemény történt: A fene fenét evett. Egy szép napon aztán az Autó­busz Vállalat elbocsátólevelet küldött a vezetőnek, aki azonban kijelentette, hogy nem fogadja el a felmondást és a területi egyez­tető bizottsághoz fordul. A nő ügyvédi felszólító levelet kapott, hogy állítsa helyre a házassági kapcsolatot, mert férje hűtlen el­hagyás címén válópert akar indí­tani ellene. Egyikük se mozdult. A tanács egyik vezetője is odament az autóbuszhoz és rend­őri eljárást helyezett kilátásba. A vezető egykedvűen válaszolta, hogy még akkor se indul, ha ettől függ az üdvössége. Ekkor a pápa értesítette a vezetőt, hogy a túl­világon a legrosszabb beosztás­ba kerül, minden mulaszt nélkül. Ez is hiábavalónak bizonyult. A vezető közölte, hogy akár ítélet­napig is marad. Megint megje­lent az Ur angyala, elmondta, hogy itt az ítélet napja, de az autóbusz vezetője értésére adta, hogy fellebbez az ítéletnapja el­len és nem indul. Közben a nő gyereket szült férjének, aki másfél hónappal azelőtt elvált tőle, a vezetőnek már bokáig érő szakálla volt, de makacsul kitartottak elhatározá­suk mellett. Teltek-múltak az évek, a szőke nő kisfia tiszta ötös bizonyítványt hozott haza a második általános­ból, a vezetőn az autóbuszban vakbélműtétet hajtottak végre, a város tele volt kiadó lakásokkal, a helikopter-taxik teljesen kiszo­rították az egyéb közlekedési esz­közöket. De ők nem tágítottak. Végül is mindketten végelgyen­gülésben haltak meg, úgy mond­ják. közös sírba temették őket. PALÁSTI LÁSZLÓ Thiery Árpád: A légtornász A lány egy idő óta a gyors­fényképész műterme előtt ácsorgott, a légtornászt várta, merev testtartással, mint­ha nem lett volna helye a moz­gáshoz. Dekoratív, kissé plakát- szerű jelenség volt, az arca né­hány szabályos vonásból állt, és a légtomász már tegnap délután, a szerződés aláírásának pillana­tában arra gondolt, hogy ponto­san ilyen arcra van szüksége a levegőben, száraz és egyszerű vo_ nalakra, amiken a legkisebb bel­ső változásokat is azonnal észre lehet venni. 'A légtomász reggel óta a ki­kötő környékén bolyongott, a bo­lyongásában volt valami sziszte­matikus rendszeresség, mintha az egész öböllel meg a várossal már az első napon alaposan meg akart volna ismerkedni, azután megállt az egyik halászhajó meL lett, a hajó körülbelül kétszáz tonnás volt, a föárbócon egy matróz lógott, és integetett vala­kinek. Az olajos vizen egy bárka vágott át, az öböl keskeny volt és halszagú, a közelben valaki azt mondta: az éjszakai személy­hajó több mint három órát ké­sett, mert erős szél volt a nyílt vizán, azután egy hordár állt meg a légtomász mellett, a lábát egy vasbakra tette, mintha a vasbak egy elejtett vadállat lett volna, és az ujjaival számokat mutatott be a hajóra, A légt;;- nász megborzongott, úgy érezte, mintha bekerítették volna, az­után eszébe jutott az orvos, aki a kapuig kísérte, négy hónappal ezelőtt, meg eszébe jutott a fe- hérezagú klinika. — Ezt a két ideget okvetlenül el kellett távolítani — mondta az orvos. — Mit gondol, folytathatom? — Lehefíéges. — őszinte választ kérek. — Nem tudom. A 320 és a 321 számú idegek működéséről pon­tos, tudományos tapasztalataink vannak, viszont a hiányukkal kapcsolatban úgyszólván még semmit se tudunk. Mindenesetre legyen óvatos: — Értem — mondta a légtor­nász bizonytalanul, és elengedte az orvos kezét. A légtomász tegnap délután a cirkuszigazgató irodájában alá­írta a szerződést: 600 másodper­ces munka a trapézon, a kupola magasságában, biztonsági háló nélkül, a gyakorlat elemei lé­nyegében a bostoni műsorára épülnek, amivel szép nemzetközi sikereket aratott, az első fellépés a szerződés aláírása utáni har­mincötödik este lesz, és amikor az igazgató tapintatosan az ope­rációról érdeklődött, a légtomász válasz helyett elutasítóan mo­solygott. Tegnap délelőtt talál­kozott először a lánnyal, aki a százötven fellépéses szerződés alatt a kiegészítő partnere lesz, egy öreg impresszárió szerezte, és eredetileg egy vidéki tornász­klub üdvöskéje volt. A légtomász tudta, hogy egy új partner na­gyon sok problémát jelent, az artistaszakmában minden rész­letkérdésnek életbevágó jelentő­sége van, de ismerte saját ké­pességeit, matematikus mozgását a levegőben, az impresszárió is megbízható volt, a régi partner­nők a légtornász betegsége alatt másokhoz szerződtek, és jelenleg máshol turnéztak, de egyébként is: a 600 másodperces munká­ban a partnemőnek csak kiegé­szítő szerepe lesz. A légtomász egész este a reklámszövegeken törte a fejét, azután úgy döntött, hogy a plakátokon csak annyit kell közölni a közönséggel: 2 Danubius, a Levegő Királyai, és amikor eszébe jutott az orvos, meg eszébe jutott a két számozott ideg, megint elmosolyodott, kissé fölényesen. A légtomász egy ideig az ár­bocon himbálózó matrózt figyelte, könnyedségét és biztos fogásait, eszébe jutottak a biztonsági hálók, amiket mindig megvetett, eszébe jutott a felül­ről nézett sápadt nézőtér, a kü­lönös fölényérzet, ami a jó ar­tistákat szokta jellemezni, azután átment a gyorsfényképészhez, és barátságosan belekarolt a lány­ba, mintha gyerekkora óta is­merte volna. Az utcatorkolatban egy kamasz állt eléjük, a kezében táros zászló volt, és izgatottan

Next

/
Thumbnails
Contents