Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-23 / 146. szám
4 TÖtNA WEGTET NEPÜJSÄG 1965. június 23. MEGELEVENEDNEK fl FADARABOK Eőri Szabó Dezs u munka közben. Húsz év emlékeiből Voltam én is milliomos Reggeltől késő estig farag, alig jut ideje még az étkezésre is. De az idő már így sem elég: jó lenne megtoldani a napot néhány órával, hogy aztán ez is kevés legyen, s a napot tovább kelljen bővíteni. Szorítja a sok munka, megrendelés. Az első sikereknek az lett a következménye, hogy elhalmozták a mestert munkával, s ha netán fel akart volna hagyni a faragással, jött az újabb megrendelés. Eőri Szabó Dezső kurdi faragóművész fáradhatatlanul nyesi, alakítja az idomtalan fadarabokat. Életet vés rájuk miniatűr szerszámaival. Az egyik darabon a Ludas Matyi jelenet elevenedik meg. Ludas Matyi jól helyben hagyja az erdőben „Döbrögi uramat”. Megörökített egy úttörőtábort is, a sok egyéb téma mellett. A „sláger” azonban a sakkkészlet. Az ember nem is hinné, hogy egy sakk-készlet mennyi művészi produkcióra ad lehetőséget. A figurák többsége, amit látunk a klubokban, presszókban, egyszerű sablonmunka. Eőri Szabó mester ezt a sablonmunkát helyettesíti igazi művészettel. A figurákat, s magát a dobozt is úgy készíti el, hogy az szinte egész történeteket testesít meg. Mélyen szántó gondolatokat fejez ki egy-egy művészi safck-kompo- zíciója. Amivel neve ismertté vált, az űrhajós sakk-készlet volt. Egy- egy sakkfigura az űrhajózás legismertebb alakjait, technikai részeit — a királynő-figura például Tyereskovát — ábrázolja. A parasztok sora a jövőt testesítette meg: mindegyik űrhajós, de nekik már nincs ismert nevük, őket már nem emlegetik úton-útfélen, s ezzel mintegy utal az űrutazás tömegutazássá válására. íme, így alkotott a mester az egyik legősibb művészeti eszközökkel nagyon is modem mondanivalót. Érdemes megemlíteni Eőri Szabó Dezső ars poeticájának is beillő szavait: „A művésznek az a feladata, hogy megörökítse azokat a gondolatokat, amelyek kora emberét foglalkoztatják. Az érdeklődés középpontjában manapság az űrutazás áll, hát úgy éreztem, fára kell vésnem' ezt a témát.” Az űrhajós sakk-készlet azóta már külföldön is ismertté vált. De alkalmasnak bizonyult a sakk-keret egy hortobágyi pász- toridill megörökítésére is. Itt a király — a puszta királya — számadó juhász. A vezér, a királynő szerepét a bojtár, tehát férfi veszi át, mert hiszen a pusztán csak néha villan fel női alak. A futók helyén terelőkutya áll, a lovak helyén a juhászoknál nélkülözhetetlen szamár, a bástya pedig a pásztorok nádkunyhója. Most van • kialakulóban az újabb sakk-kompozíció: ez sárközi népszokást elevenít fel. A művész már folytatott bizonyos előtanulmányokat, s el is készült néhány tanulmánydarab, s most készül ismét a Sárközbe, hogy újabb ismereteket szerezzen. A sárközi népszokás, amit meg kíván örökíteni, lakádalmi jelenet. De csak jutna ideje mindenre! A művész képzelete csapon g, egyik ötlet szüli a másikat, s az egyik még meg sem valósult, de már szeretné kezdeni a másikat. És közben ott a sok megrendelés: ha egyedi, kiállítási darabokat nem is készítene, a meglévők sokszorosítására sem lenne elég az ideje. Egy budapesti népművészeti szövetkezetnek a tagja, s rajta keresztül — de egyéb úton is — jutnak el alkotásai immár a világ majd minden sarkába. Először csak a közeli országokba utazott el a kurdi sakk-készlet, de aztán mind távolabbról érkezik megrendelés. Már tenge- ren túlra is szállítottak Eőri Szabó Dezső munkáiból. A filmhíradó pedig magát a mestert, s műhelytitkait ismertette meg országvilággal. Foto: Túri Mária 1946. tavaszán jelent meg Petrov—Ilf: Szovjet milliomos című, azóta már minden könyvtárnak rongyosra olvasott könyve. Tekintve, hogy újabban szeretett városunkban is beszélnek a milliomosokról, már azokról, akik azóta lettek milliomosok, sietve bejelentem, hogy én is voltam milliomos, mégpedig igen köny- nyelmű milliomos, aki 1947. márciusában főúri, hanyag könnyelműséggel kétmilliót, meg három kabátgombot dobtam oda egy dupla feketéért. Megjegyzem, hogy azóta sem a milliókat sajnálom, hanem a kabátgombot, mert így lett egysoros akkor még kétsoros zakóm. A története pedig a következő. Ha valamely főnök nem tud egyebet csinálni, hirtelen értekezletre csődíti az ő népét. Így jártam én is. Ez esetben egy Szekszárdtól elég távol eső duntántúli városban rántódtunk össze. Valutával bőven el voltam látva, csak devizáról kellett gondoskodnom, mivel félig önellátó volt az értekezlet, meg aztán haza is óhajtottam jutni. Bátaszéken véletlenül összeakadtam Máté Imrével, aki az- időtájt a Baja—Bácska-kör- nyék kulturális bábájaként tevékenykedett. Neki vaja volt, nekem meg hét darab tojásom, így kiegészítődött a készletünk. A tojásokat nem úgy szedtem össze, mint Móricz Zsigmond szegényasszonya, hanem egybe, az egyik szomszéd- asszonytól, akinek régóta vásott már a foga lakásunk fő ékességére, az elefántos vázára. Családi ereklye volt a váza, szegény édesapám még katona korában a Práterben nyerte egy kugliversenyen, mivel azonban lyukas volt már a feneke, utódaim nem sokra taksálták és ez oknál fogva giccsnek nyilváníttatott. Van-e friss monyos tojása? Akad, mondta hamiskásan az asszony, mivel most cseréltem kakast. Elhittem, mert régóta özvegyi sorban sínylődött; így rövidesen megkötöttük az alkut. A tojásokból négyet megfőztünk, hármat meg a téli sapkámba csomagoltam, hátha kikel az értekezlet végéig, és rögtön jobb értékesítési lehetőséget biztosítanak a külhoni piacon. Vigyáztunk is rá, már utazás közben sem hagytuk őrizetlenül egy pillanatig sem. Én, mivel inkább otthonülő típus voltam, lekutyorogtam a vagon egy sarkába, Imre vaját rejtő széfje mellé, meg a tojások közé. Márton, a beszerzőosztag szerepét vállalva, minden állomáson, ahol egykét órát tartózkodtunk, elment körülnézni! Dombóvár és Kaposvár között feltűnő gyorsasággal nyomakodik felém a vagonban, száját nyalogatva. Akarsz-e egy jó forró feketét? Sietve kászálódom. — Jó? — Valódi — nyugtat meg, nem is drága, 2 millió, meg három gomb. A következő félórákban már én is ott préselődtem a söntésben a régen élvezett menüért. Itt tudtam meg, hogy a gomb egy szabómesternek kell, aki a cukrot szállítja, mert nem zaharinnal, hanem valódi félgyártmányú melaszszál készül a szívet-lelket vi- dámító itóka. Nem is drága, ha azt vesszük. Gyorsan leöntöttem és rövidesen nekem is pont olyan fekete bajusz ékeskedett az orrom alatt, mint Imrének. Reklámbajusz. Az értekezlet befejeztével a csábító fekete kedvéért, sok közlekedési lehetőséget elszalasztva, kanyarogtunk ismét hazafelé. De csalódás ért bennünket. A vonat ugyan várakozott, de kávét nem mértek. Erélyes reklamálásunkra az állomásfőnök megjegyezte, hogy a kávéfőző dutyiban ül, mert koszorú gyászszalagból főzte a feketét. A melaszszállító azonban szabadon jár, mert a melasz valódi volt. összenéztünk! Te, Imre, itt valami tévedés lehet. Nekem sohasem esett még olyan jól egy fekete sem, mint amit menet ittunk. I mre filozófus volt, most is azt tanít, csendesen megjegyezte: látod, pajtás. Mórágy és Szászvár között hiába fejtettem ki előtted, hogy minden csak illúzió. Elhiszed már? íme a tárgyi bizonyíték. Tóth Nándor c »A htunk megszűrni Másnap valóságos pánikhangulat lett úrrá a városon. A reggeli lapok részletesen beszámoltak a két gyilkosságról és a gyilkossági kísérletről. A tehetetlen rendőrség elleni hangulat tetőfokát érte el, amikor a délutáni órákban megérkezett fővárosi lapokból arról is értesültek a düsseldorfiak, hogy a tömeggyilkos valósággal gúnyt űz a rendőrséggel, s levélben bejelentett egy régebbi, még felfedezetlen gyilkosságot. Mertens — tizennégy gyanúsított férfi fényképével felszerelve — az evangélikus kórházba ment, mert értesült, hogy Gertrud Schulte egészségi állapota annyira javult, hogy néhány kérdést lehet hozzá intézni. — Legfeljebb öt percet engedélyezek — mondta dr. Frischen főorvos a detektívnek. — Igyekszem olyan rövidre szabni a dolgot, amennyire csak lehet, de kérem vegye figyelembe, hogy nem egy, hanem több gyilkosság tettesét kell kinyomoznunk. — Nem szándékozom a rendőrség dolgába avatkozni engem csak a páciensem egészsége érdekel. Alig tudtuk elragadni a baláltól, nem akarjuk újra kockára tenni az életét. Mertens lábujjhegyen ment a betegágyhoz, — Bizonyára emlékszik még támadójának az arcára? — kérdezte. — Igen — válaszolta Gertrud Sculthe alig hallhatóan. — Felismerné, ha újra látná? — Soha többé nem akarom látni. — Csak a fényképet mutatom meg. Azaz több fényképet. Mindannyian gyanúsítottak, bármelyik a tettes lehet. A beteg nem válaszolt, — A nyomozás érdekében kérem, legyen a segítségünkre. Bizonyára nem akarja, hogy még több nő essen áldozatul. Elővette a képeket és sorra a beteg elé tartotta. Gertrud Schulte a fejét rázta. A másodiknál, a harmadiknál. .., a tizennegyediknél is. — Nem ismert rá? — Nem. — Nem is hasonlítanak rá? — Nem — válaszolta Gertrud Schulte bágyadtan. Az orvos tüntetőén az órájára pillantott. Mertens elhagyta a kórházat, s újra elmulasztotta az alkalmat hogy elfogja a düsseldorfi rémet. Ugyanis Kürten Peter fényképét nem vitte magával, * — Már megint csavarogtál egész éjjel — méltatlankodott Auguste Kürten reggelizés közben. — Most már igazán megelégeltem a dolgot. Ez így nem mehet tovább. Peter Kürten jó hangulatán ez sem változtatott. Már elolvasta a reggeli lapokat, s meggyőződött, hogy sikerült lázba hoznia az egész várost. — Ugyan, hagyd már abba az örökös siránkozást. Végeredményben én is szórakozhatom néha. Nem tehetek róla, hogy te késő estig dolgozol. — Csak annyit mondok, hogy ha még egyszer elmaradsz, akár haza se gyere. Egyébként már a rendőrség is érdeklődött felőled. A kávéskanál csörömpölve kiesett Peter Kürten kezéből, — A rendőrség? — Bizony — Mikor? — Tegnap délben. — És te csak most szólsz? — Mikor szóltam volna': Hiszen nem találkoztunk azóta. Kürten felállt az asztal mellel. Jó hangulata egyszeriben szertefoszlott. Idegesen járt fel, s alá. — És mit akart a rendőrség? — kérdezte színlelt nyugalommal. — Semmi különöset... A detektív megkérdezte, hogyan viselkedsz, eljársz-e gyakran otthonról. .. — S te mit mondtál? — érdeklődött Kürten visszafojtott lélegzettel. — Ezúttal még dicsértelek. A legjobbakat mondtam rólad, .. .de utoljára. Kürten az asszonyhoz lépett és magához vonta. — Mégiscsak derék asszony vagy, Gustl. Attól kezdve, hogy a papandel- lei erdő egyik bokra alatt egy kopott női táskát talált Faber, komolyan vette a gyilkos levelét. A leletet — a táskát és a benne_J;a- lált kulcscsomót lefényképeztette, s a képet közölte a'lapokban — természetesen a tömeggyilkosra való utalás nélkül. Már a kép közlésének napján jelentkezett a kulcscsomó tulajdonosa. — Libermann a nevem — mondta, amikor Faber elé vezették. — A lapokban közölt kulcscsomó az enyém. Már majd két hónap óta nélkülözöm a kulcsaimat, (Folytatjuk) Franciaországban a harmincas években megfilmesítették a düsseldorfi tömeggyilkos rémtetteit. Jelenet a filmből.
