Tolna Megyei Népújság, 1965. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-23 / 146. szám
1865. június 23. TOLNA MEGYEI VÉPÜJSAG 5 Nem történik semmi különös Nem csinálnak semmi különöset, amivel ország-világ figyelmét magukra keltenék. Csak dolgoznak rendesen, pontosan, szépen, úgy, ahogy kell. Amikor délután elérkezik az etetés ideje, valamennyien pontosan megérkeznek. Egyszer kerékpáron, máskor gyalog, aszerint, hogy milyen az út, meg az időjárás. Pedig elég messze esik ez a major a városhoz, meglehetősen sok sarat kell idáig taposni, port nyelni, télen pedig csapást törni a hófödte úton. Reggel, azaz még hajnalban ugyanilyen pontosan megérkezik a brigád. A rádióban még el sem reggelt, a brigád már helyén van, eteti, gondozza az állatokat. Napközben, amikor nincs etetési, fejési idő, a brigád egyik tagja állandóan ügyeletet tart Most Furján Ferenc az ügyeletes, éppen az állatok közt sürgött- forgott, hol innen, hol onnan vil- lázta el a trágyát, így az alom mindenütt tiszta. Tiszta a tehénállások közti járat is. Az ember azt hinné, hogy ide mindig vendéget várnak... Minden tehén felett ott lóg a megfelelő fejési és más adatok nyilvántartását szolgáló tábla, a főbejáratnál pedig az összesítő. Furján Ferenccel szeretnénk egy kicsit beszélgetni, de ő csak fél figyelmet tud a látogatóknak szentelni, félszeme állandóan az állatokon. Hol a takarmányelőkészítőbe kell sietnie, hol másutt akad valami tennivaló, amit nem lehet elmulasztani a látogatók miatt. A másik istállóban egy asz- szony, Zerényi Józsefné a soros ügyeletes. Az istállórend itt is kifogástalan, mintha csak kémlelnék titokban egymás istállóját, munkaterületét, hogy melyik lesz különb. Zerényi Józsefné Ötgyermekes családanya — a legidősebb gyermek is csak 13 éves — de, mint mondják, róla, az óramű sem jár pontosabban, mint ő a munkahelyére. Hajnalban, délután, este az istálló, napközben pedig az otthoni teendők, háztáji — van gondja, teendője éppen elég, nem sokan tudnák utána csinálni ezt a megfeszített tempót, ö azonban még csak nem is panaszkodik. — Sok a gyerek, sok kell a család megélhetéséhez, az uram rokkant ember, így nekem kell helytállnom. Még az a szerencse, hogy itt a csoportban megtaláljuk a számításunkat. Zerényi Józsefné részesedése tavaly a közösből elérte a 32 000 forintot. Gelencsér János tavaly a vasúttól kérte magát a szövetkezet tagjai sorába. A három hónapban, amit tavaly itt dolgozott az állattenyésztésben, 9200 forintot keresett. lapítja meg, pedig nem éppen könnyű munka, amit el kell végezniük. Szereti ő is az állatokat, tiszteletben tartja a pontossági előírásokat, jó dolgos, s gyorsan beleilleszkedett a szövetkezeti közösségbe. A pihenőszobában — mert ilyen is tartozik az istállóhoz — csaknem mindig szól a rádió. A brigád tagjainak arra nem igen van módjuk, hogy szórakozni menjenek, vagy mondjuk olvasgassanak otthon, de szerencsére az éter hullámain a kultúra, a szórakozás is eljut hozzájuk. A dombóvári szövetkezeti állat- tenyésztés már jónéhány évvel ezelőtt kezdett kiemelkedni a többi közül. Most már vitathatatlanul a legjobbak közt van. Bá- Iizs Ernő állattenyésztési agronc- mus, aki annak idején gépállomási agronómusként dolgozott, még emlékszik, hogy volt idő, amikor a traktorosoknak kellett megetet ■ ni a teheneket, mert nem tudták nézni, hogy a szerencsétlen állatoknak még csak a közelébe sem megy senki. Az olyan probléma, hogy mondjuk az agronómusnak vagy az elnöknek kell kimenni az istállóba, ha azt akarják, hogy egyenek az állatok, ismeretlen. Az sem téma az állattenyésztésben, hogy honnan kerítsenek oda valamirevaló embert. A brigád tagjai nem egyszerűen dolgozók itt, hanem gazdák — a szó teljes értelmében. Örömmel dicsekszenek az állományukkal. Jellemző egy kis apróság: Már búcsúzkodtunk, amikor az egyik tag, Antal Lajos odalépett hozzánk, hogy megtudja, mit szólunk a tehenészetükhöz. Kérdésében már eleve benne volt a jogos dicsekvés: ,.No lám, mi ki merjük kérni bárkinek a véleményét, mert tudjuk, hogy állataink minden mustrát kiállnak.” A dombóvári termelőszövetkezet tehenészete biztos bázisa a jövedelmező gazdálkodásnak. Azt mondja egy régi paraszti mondás: „A jó gazda szeme hizlalja a jószágot.” Nos, itt valóban ió gazdák vannak, de nemcsak szemmel „hizlalják” a jószágot... Pontosan, szépen dolgoznak. Immár maguk elé tűzhettek olyan feladatot, hogy elérik a szocialista brigád cím követelményeit. Boda Ferenc Foto: Túri Mária Színház vagy szobor ? Boda Vilmos terve Szekszárdnak ma nincsen állandó színháza és ezen senki nem csodálkozik. Igencsak kétséges, hogy az országnak lélek- szám szerint talán legkisebb megyeszékhelye joglalkoztatni tudna-e egy helybeli hivatásos színtársulatot? Bizonyára nem. Azt azonban kevesen tudják, hogy a színházépítés gondolata már ezelőtt nyolcvan esztendővel a legkomolyabb formában felmerült és élénk sajtóvitát váltott ki. Boda Vilmos, a tekintélyes „Tolnamegye’’ című lap szerkesztője javasolta legelőször, hogy a város szülöttének, Garay Jánosnak emlékét egy róla elnevezett kőszínházzal kellene méltó módon megörökíteni. A másik lap, a „Szekszárd Vidéke” hasábjain nyomban megjelent egy Várdomby aláírású vitacikk, amelynek szerzője így érvelt: Garay János halála óta már egy negyedszázad telt el és ez a negyedszázad mindenestől sem volt elég ahhoz, hogy az elhatározott szobor felállításához szükséges pénz összegyűljön. A színházépítés pedig drágább mulatság, mint a szoboröntés. Különben is: . .német és szláv családneveket viselő polgáraink úgyszólván kizárólag magyarul beszélnek, s ahol a magyaros jellem és szellem elérte a legfelsőbb fokot, ott egy színháznak oly értelemben szükségessége sem forog fenn”. Jellemző a korabeli gondolkodásmódra, mely a színházat elsősorban, mint a magyarítás eszközét tartotta fontosnak. Vár- dombynak azonban voltak gazdasági érvei is. Az egyik — mi már nem tudjuk, melyik? — nagy nemzetiségi megye közelmúlt színházépítésénél bebizonyosodott, hogy még a hatszáz férőhely sem gazdaságos. Legalább ezer személyesre kellene méretezni a nézőteret, ha azt óhajtják, hogy egy színház ne állami szubvencióért kunyerál- jon, hanem eltartsa önmagát. Ennek költsége legkevesebb hatvanezer forint, a működtetéshez pedig százezer forint tőke szükséges. Hol van ez a pénz? „Ha majd lesz Szekszárdnak legalább is 30 000 lakosa, akkor nem lesz késő állandó színházat építeni. Most ez idő előtti. Hiszen még Győrből is elfutottak a magyar színészek”. Szekszárdnak ma sincs harmincezer lakosa. Garay emlékezetét csak a róla elnevezett téren lévő, és hosszú huzavona árán mégis csak felállított szobor hirdeti. (ordas) Érdekességek a harcsáról Nemrégen jelent meg a rendelet a harcsafogás tilalmáról. Ezzel kapcsolatban néhány érdekességet közlünk a harcsáról. Ismerik, sőt felismerik: ha másról nem pikkelytelenségéről, no meg hosz- szú bajuszáról. De azt már nyilván kevesen tudják, hogy Európában egyetlen rokona sem él — pedig jó néhány harcsaféle akad a világon. Nyugat-Afrikában ismert például egy elektromos harcsa, amely áramütéssel igen hatásosan tud védekezni támadással szemben. Amerikában, Ázsiában van olyan harcsaféle, amelyik többé-kevésbé levegőből is tud oxigént felvenni, ment kopoltyús mellett légzacskóval is rendelkezik. Olyan harcsát ugyancsak nyilvántartanak a népes családban, amelynek testét csontlemez- kékből álló páncél borítja. Akadnak köztük egészen kicsi élőis- ködőek — igaz ezek már kissé távolabbi rokonok. Az amerikai eredetű törpe harcsa egészen friss betelepült vizeinkben. ötven esztendővel ezelőtt még nyoma sem volt a magyar folyókban, tavakban. Sőt Németországban még ma is aquá- riumi halként tartják számon. Érdekes viszont, hogy a mi harcsánk pedig Nyugat- és Dél-Euró- pában nem él. A bajusz fontos érzékszerve a harcsának: nemcsak tapintásra szolgál, ízlelő és — egyes kutatók szerint — hőérzékelő szerepe is van. A harcsa szeme gyenge, de jó a szaglálsa. Bőrében elszórt idegvégződések vannak, így a víz vegyi változásait érzékelni tudja. A harcsa közepes oxigénigényű hal, a kopoltyúkkal történő oxigénfelvételen kívül bőrlélegzése is fontos. így rosszabb oxigén- ellátottságú vízhez is alkalmazkodni tud. Vérszéruma az angolnáéval együtt az édesvízi halak közül a legmérgezőbb. Színe sötétzöldes, a hasalja világosabb, akadnak azonban egész fehér albínó harcsák is. Téves viszont a külföldi szakirodalomban megjelent állítás, hogy Magyarországon olyan tavak vannak, amelyekben jóformán csak albínó harcsák élnek. A legnagyobb édesvízi hal Európában. Több száz kilós, há- romméteras példányok is akadnak közöttük. (K. I.) Tolvaj as A riadalom hétfő este, úgy 10 óra tájban kezdődött. Kétségbeesett kiáltás háborította meg a környék csendjét: — Tolvaj! Fogják meg!... A félig már alvó ház, a Wos- sinszky Mór utcai új lakótelepen pillanatok alatt megelevenedett. Lenge ruhás férfiak, pon- gyolás nők, s izgalomtól fűtött gyerekek láttak az üldözéshez. A tolvaj pedig fenn dobogott, három emelet magasságban a pallókon. Többen látni vélték, amint a lépcsőház felé akart menekülni, mások meg akkor pillantották meg egy röpke időre, amikor feltornázta magát az állványról a ház lapos tetejére. Biztosat azonban senki sem tudott. Még azt sem, hogy ilyenkor hol tarállványon tózkodik az éjjeliőr, vagy van-e ilyen egyáltalán Szekszárdnak ezen az építkezésén. Még a sűrű fénypásztát árasztó elemlámpák sem találtak egy icike- picike éjjeliőrt sem. Pedig, ha lett volna ilyen, akkor talán még az este megérdemelt helyére, a rendőrségre került volna a vakmerő vállalkozó, akinek a szándéka nem leheti egyéb, mint összeszedni azt, amit az erkélyeken esetleg talál. Hétfő este elmenekült a nemkívánatos vendég. Hogy próbálkozik-e még egyszer, nem tudni. A ház lakói azonban mindenre felkészültek, s ha jön az illető, másodszor nem viszi el szárazon. Sz.
