Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-11 / 109. szám
4 tolna megyei népújság 1965. május 11. Túl a megyehatáron A Tiszai Vegyikombinát nemcsak berendezéseinek korszerűségével, hanem a gyárépületek szépségével is kitűnik. (MTI-foto — Birgés Árpád felvétele) Szorgalmasan gyakorolnak a hallgató a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem ásvány- és köz ttani tanszékén. (MTI-foto — Vadas Ernő felvétele.) ti£«« st*«* ~ —A miskolciak egyik büszkesége: a SZOT székháza. (MTI-foto rá= Birgés Árpád felvétele.) A hagyományoknak megfelelően aszúval koccintanak a tarcali szüreti ünnepségen. (MTI-foto == Birgés Árpád felvétele.) • 4» OT IATA: WOfiST^ KW US SCHEEL H. 1945. február 23-án gyászos a hangulat az 1. páncélos hadsereg főhadiszállásán. Heinrici vezér- ezredes megállapítja, hogy tizenöt kivérzett hadosztálya már nem alkalmas a 300 kilométer hosszú frontszakasz tartására. A szovjet támadások középpontjában lévő IVfährisch-Ostrau-i (ma Momvas- ka-Ostrava — a ford.) iparvidék, a jelek szerint, a következő napokon elesik. A lövészárkokban és gödrökben egymás után halnak és fagynak meg a katonák. A vezér- ezredes úr azonban nem akar kapitulálni. Kilenc óra tájban elhatározza: felkeresi a 253. hadosztályt, hogy bátorságot öntsön az emberekbe. Az utazásból azonban semmi sem lesz, mert a főhadiszálláson magasrangú személyiség jelenik meg, Albert Speer, fegyverkezésügyi miniszter. Egyenesen a Balaton mellől jön. Ott próbált kedvet teremteni a német egységeknek a támadáshoz. Heinrici vezérezredestől az állások feltétlen megtartását követeli. A Mährisch- Ostrau-i iparvidéket mindenképpen meg kell menteni a német haditermelés számára, mint a „Birodalom utolsó fegyverkovácsát”. Heinrici ellenvetéseit azzal intézi el, hogy kijelenti, küszöbön a fordulat: az angol—amerikaiak a német csapatokkal együtt folytatják tovább a keleti hadjáratot. A miniszter kifecsegte, amiről a német monopóliumok urai álmodoztak. De Heinrici vezérezredes is újra szilárd talajt érez a lába alatt. Speer közlékenységének hatása alatt megígéri, hogy hadosztályaiból az utolsó erőt is kipréseli. Speer az ígéretet azzal honorálja, hogy igyekszik új páncélosokat szerezni az 1. páncélos hadsereg számára. Megígéri, ha mód van rá, a „Führernél” emel szót ennek érdekében. Látogatása végén kíséretével a dzieritzi acélműbe és a fronthoz közel eső ryb- niki „Anna” bányához siet. Ott rövid beszédet intéz a munkásokhoz és a lehető legmagasabb teljesítményre és kitartásra buzdítja őket. 24 órával később, mélyen a berlini birodalmi kancellária épülete alatt, a „hősök bunkerében” éppen a napi helyzet megbeszélése folyik. Az 1. páncélos hadsereg katonáinak sorsa nem különösebb szívügye Hitlernek. Rövid jóváhagyó mozdulattal engedélyezi Heinrici vezérezredesnek a 70 új páncélost, de egyidejűleg Keitel vezértábornagyhoz fordul, a következő szavakkal: „Talán valami végzetes történt, Keitel?”. Keitel színlel: „Néni, mein Führer”. Hitler ezután tudni akarja, hogyan is áll a helyzet a breslaui „erődítésben”. Humboldt alezredes jelentésre kér engedélyt: „A breslaui front térségében az ellenség tovább támad, de nem ér el sikereket”. Csak úgy ragyog a derűlátástól. A felvillanó haragot tébolyult mosoly váltja fel Hitler görcsökben vonagló arcán: „Tudom, hogy ez az erődítmény kitart. Hanke körzetvezető tartja kezében. Olyan szilárd, mint az acél, sosem adja meg magát”. Az „erődök” jelentik a fasiszták utolsó divatos kifejezését, hogy a lakosságot kitartásra buzdítsák. A keleti, az atlanti és a nyugati fal összeomlása után, sokat beszélnek és írnak az „Európa”, a „Németország”, az „alpesi”, a „kelet-poroszországi” és egyéb erődítményekről. Tiszta szemfényvesztés, mert a valóságban nem is léteznek. Hitler parancsára számtalan várost nyilvánítanak „erőddé”. Königsberget, Graudenzet, Bromberget, Glogaut, Kolberget, stb. Hullámtörőkként kell szolgálniuk, lekötni az ellenséges erőket, de az is feladataik közé tartozik, hogy „a kitartás jelképévé” váljanak. Mindez azonban nem használ, mert lerohanják őket és le kell tenniök a fegyvert. A parancsnokokat a Führer egyik rendelkezése alapján kötéláltali halálra ítélik és a hozzátartozókat is felelősségre vonják. A fasiszta erőd-őrület a leg- ádázabbul Breslauban tombol. Már 1944. augusztusában határozat születik rá, hogy a sziléziai fővárost szükség esetén az utolsó töltényig kell védelmezni. Az erőd első parancsnoka szeptember 25-én veszi át a posztját. A 12 és 75 év közötti polgári lakosságot kényszerítik, hogy a várostól húsz kilométerre, az Oderától keletre, 120 kilométer hosz- szan erődítéseket és árokrendszert építsen. Miközben a nőket és a gyermekeket hóban és fagyban sáncépítésre kényszerítik, a Breslauban székelő konszernurak sebtiben végrehajtják a „strassburgi határozatokat”: 1944. augusztusában találkoztak Strassburgban a német monopóliumok képviselői és megegyeztek abban, hogy termelési potenciáljukat átmentik az angol—amerikaiak által megszállandó területekre, hogy ezzel önmagukat és a kapitalizmust is megóvják. A breslaui konszernek tehát hozzákezdenek tőkéjük, berendezésük, gépeik, egyes szakmunkások elköltöztetéséhez, Nyugatra. Amikor a Vörös Hadsereg a téli offenzíva során a városhoz közeledik, valamennyi konszern már rég elhagyta poggyászával Bres- laut. Csupán a FAMO-művek néhány gépje és az AVLATIK- konszem egy cigarettagyártógépe marad vissza. Breslaut 1945. február 15-én kerítik be az 1. Ukrán Front csapatai. A városban ezen a napon 50 000 katona, közöttük 15 000 úgynevezett „Volkssturmanri”, több rögtönítélő bíróság, a rendőrparancsnokság néhány embere tartózkodik, közöttük Megerlein főhadnagy — ma a nyugatnémet televízió egyik sztár-riportere —, egy teljes Gestapo-központ, több hivatásos hóhér, továbbá kivégzőosztagok, a tábori csendőrség egységei és a náci párt néhány gau- leitere. Rajtuk kívül a városban sok-sokezer nő, gyermek és agg! Az erőd parancsnokai egymás után cserélődnek. Az első, Krause tábornokot visszahívják, mert kiesik Hitler főhadiszállásának kegyeiből; a következőt, Ahlfen vezérőrnagyot, Hanke gauleiter intrikái alapján távolítják el a városból azzal az ürüggyel, hogy nem elég erélyes. Utána következik Niehoff tábornok. Első napiparancsa többek között így szól: „ .. .abban a mély meggyőződésben, hogy győzünk, tartjuk az erődítményt a fordulat bekövetkeztéig. Éljen a Führer!”. Hanke ízlésének megfelelő ember. Niehoff brutális és semmire sincs tekintettel. Tevékenységének második napiján szovjet páncélosok törnek be a város déli részébe. Niehoff „páncélos vadászegységet” indít útnak, harminc Hitler-ifjút kerékpárokon, egy-egy páncélököllel felszerelve. Egyetlen egy sem tér vissza. A tábornok csak ezután veti be a reguláris csapiatokat ellentámadásra. .4 (Folytatjuk) Női szemmel A halhatatlanság ösvényén Azért határoztam el az egészet, mert az utóbbi időben, nagyon sok kellemetlenség ért! Majd én megmutatom! Megtudják még, ki vagyok én! Elhatároztam, híres ember leszek! Talán legjobb volna, ha írnék! Második Shakespeare leszek, vagy még nálánál is eredetibb, s így halhatatlanabb. Égetően izott bennem az alkotás utáni mérhetetlen, leküzdhetetlen vágy. Már mindent elképzeltem. A szerkesztő kővé dermed a csodálkozástól, amikor elolvassa. Kézről kézre adja majd i a kéziratomat. Az írószövetség rendkívüli ülésén, külföldről | meghívott szakértők előtt méltatja művemet. Kiadóhivatalok 1 versengenek, elsőbbségi jogukért. Én meg majd csak töprengek, töprengek, s hosszas megfontolás után a világ összes szerkesztőségének rendelkezésére bocsáj- tom önzetlenül!, némi tiszteletdíj fejében. A tiszteletdíjból mindenekelőtt i veszek egy olyan, vagy még olya- , nabb kalapot, amilyet a Rózsi I hord. Csak azért is megéri végig- I csinálni az egészet, hogy a Rózsi 1 megpukkadjon! No, mégis, nézzük, miről kellene írni? Mindenesetre vettem kettőöt- venért egy irkát, meg tíz forint valamennyiért egy golyóstollat. Megtérül ez a kiadás, nem sajnálom! És vettem egy emlékkönyvet is, hogy a hódolóim beleírhassák nevüket. A témakeresés nem nagyon izgatott. Már többen megmondták, hogy valahol a földön van, csak le kell hajolni érte. No. de mégis! Kaptam a tollat, megmargóztam az irkát, nekiláttam vázlatot készíteni: Mondjuk: Van egy árva, szegény lány, aki beleszeret egy kis traktorosba. A fiú azonban csak a traktorának él és... És ... Most jut eszembe. Megveszem azt a kisestélyit is, amit a múltkor láttam a Gulyásnén! Hiába! Neki könnyű! a férje valami fejes, kereshet négy-ötezret is havonta! Szóval a fiú a traktornak él, és így a szegény árva bánatában elhatározza, hogy meghal. Elszegődik ülőkalauznak. (Reméli, hogy az utasok átka hamar utoléri). Ennyi elég is mára! Most pedig megfogalmazom a válaszlevelet Hja Ehrenburg baráti közeledésére. Ha már híres ember leszek, ilyesmire nem jut időm. Megírtam a levelet, a borítékot is előkészítettem. Arthur Millerre is számítanom kell. Az ő barátságát sem lehet visszautasítanom, már csak illendőségből sem. Másnap emelt fővel mentem az utcán. Az a kis hegyes Kiss Ica, furcsa mosolyra húzta a száját a hátam mögött, meg. ahogy visszanéztem láttam: súg valamit a huligán udvarlójának. Pedig nem is olyan csinos az a fiú, csak az Ica mamája van vele odáig! Különben is! Szegények nem tudhatták, hogy én a világhír küszöbén állok. Majd egyszer csak csodálkoznak! Végtelen jó érzéssel töltött el az a tudat, hogy csak kezembe kell vennem a tollal, s máris irigyelt nagysággá válók. Elképzeltem. hány férfi lesz szerelmes belém! Talán még a Csuhajda is! De én akkor már rá sem nézek! „Gombház sej ...’’! Nem is olyan rossz! Mondjuk ezt fogja énekelni az árva. miközben kilyukaszt egy átszállót. Jaj! Majdnem elfelejtettem le-
