Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-25 / 121. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1965. május 25. IdŐmondás: hangyabolyból, buborékból meg reumából — Ez az idei év, ez gyönge. Más esztendőkben ilyenkor már erősebb szokott lenni a május. Erősebb, — mármint melegebb. Ez a tapasztalatom. Bezzeg tavaly! Az egy kiegyensúlyozott év volt ám! Időben és elegendő csapadék, nem úgy, mint most. Igaz, április­ban esett, de az már túl sok volt. Meg aztán ilyent nem mindig lát­hat az ember, hogy májusban is foga legyen az időnek?! Hideg ég­hajlat járja mostanában. Ritka az ilyen, I Baráth István a kaidacsi------------------------ Aranyka­lász Termelőszövetkezet disznajait őrzi harmadmagával. Már hatodik éve ezt csinálja. S már ez a hu- szonkilencedik év, amit állan­dóan a szabadban tölt. Ismeri a természetet, bár azt mondja, nem sokat nézegeti, inkább csak ak­kor, ha a termés fejlődését szem­léli, vagy ha a disznók után fut a tekintete. Tavasztól őszig, min­den reggel kihajtja az állatokat a szabadba, már reggel hét óra felé, s kint marad velük alkonyaiig, ha közbe nem jön valami. — Mi jöhet közbe? — Hát, valami nagy eső. — Reggel látja-e már, hogy mi­kor van kilátás egy ilyen nagy esőre? — Ugye, látni azt a felhőkből. Mert hiába tornyosodnak, nem mindegyikből ered meg végül is az eső. — Melyikből ered? — Ami onnan, a hátunk mögül, Kajdacs felől jön. Annak a fel­hőnek mindig kiszakad a duny­hája, aztán esik belőle, sokszor annyira, hogy előbb haza kell te­relni az állatot is. — És a szelet, hát azt látja-e így előre? — Azt már nehezen. Ugye az csapadéktalan, aztán nem tudja az ember úgy megállapítani. Leg­feljebb, ha bevörösödik az ég Tolna megyei Tanácsi Építő­ipari Vállalat azonnali belé­péssel felvesz KŐMŰVES, kőművest kiszolgáló SEGÉD­MUNKÁSOKAT, KUBIKO­SOKAT, vizsgázott GÉPÉSZT. Bérezés teljesítménybér. Je­lentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Szek- szárd, Keselyüsi út 6. sz. alatt. (191) alja. Akkor szinte biztos a más­napi szeles idő. A szabadban élő ember ismeri a tájat, tudja a titokzatos jelek megfejtését. Ha alacsonyan repül­nek a fecskék, lehet szép tiszta az égbolt, közel van már a nyári napból könnyen kirobbanó vihar. Ha az esőcseppek bugyborékot vetnek a tócsában —, nem kell sokáig ácsorogni az eresz alatt, hamarosan véget ér az eső. A hangyák sűrűn bamállanak egy bolyban, az annyit jelent: itt a nyomunkban a zivatar. I A reumás embernek nyi­1------------------- lallik a beteg te strésze, a frissen operáltnak meg a sebe. Ilyenkor mondják az emberek: időváltozás lesz. S va­lóban, sok esetben hűvösre for­dul ezután az idő. Tudják azt is, hogy amikor a nyári zivatar után felragyog a szivárvány az égen, akkor már a nap ragyog újra az égbolton rövidesen. — Beválik ez a sok „jóslás”, úgy általában? — Többségében be. A nyári vihar közeledtét érzi még a kutya is. Az Ügyes, aki itt szolgál Baráth István mellett, nyugtalanabb olyankor, harago­sabban porol a disznókkal. — De, ha beválik ez a sok meg­érzés. akkor szó sem lehet jóslás­ról! — Tapasztalásból mondom én ezeket! Tudom, mert látom már, közel huszonkilenc teljes éve. Az égre néz az ember, már aki sok idejét tölti a szabadban, s megmondja, hány óra. Nem téved sokat, legfeljebb perceket, öt-tizet. — Hány óra van, Baráth bácsi? Baráth bácsi belenyúl a mel­lényzsebébe, s előveszi a láncon függő zsebórát, onnan mondja: „öt perc múlva három”. Mert, bár ismeri a falusi em­ber a természetet, de azért ma­napság reggel meghallgatja, hogy mit mond a rádió, meg elolvassa az újságban az előzetes prognó­zist is az időjárásról. Azt is ész­reveszi, ha a templom harangja előbb, vagy utóbb szólal meg, ha nem is a Nap járásából, de abból, hogy az ő hajszál pontosan járó karórája még nem mutatja a de­let. Mert tapasztalásból jelzik az időt ezek az emberek — de azért ma már biztosabban, meg jobban hisznek a hivatalos jelzéseknek. 23. Az új élet központját ekkor Walter Ulbricht és csoportja ké­pezte. A Központi Bizottság által kidolgozott koncepció alapján ne­kik kellett átvenni a vezetőszere­pet az „első órák aktivistái” kö­zött. Megindult a közös munka a régi elvtársakkal, a szociáldemok­rata párt haladó gondolkodású tagjaival és minden, az újjáépí­tésben részt venni akaró erővel. Walter Ulbricht mindjárt az első napokban felkereste a Chari- tét. A hatalmas kórház-komple­xum pincéiben rettenetes látvány tárult szemei elé. A betegek, az orvosok és az ápolók egyaránt kétségbeesett hangulatban voltak. Úgy tűnt, hogy a káoszt soha többé nem lehet megszüntetni. És ekkor hirtelen a reményt vesz. tettek és a kétségbeesettek kö­zött megjelent egy ismeretlen ember. Megkérdezte, hogv ott van-e a jelenlevők között Sauer- bruch professzor. Egy idős úr emelkedett fel fáradtan; a híres tanár. Hosszú beszélgetésre került sor Walter Ulbrichttal. „Profesz- szor úr, Berlinben ezrével hal­nak meg az emberek, a betegek nagy része nem részesül ápolás­ban. Valaminek történnie kell” — mondotta. A beszélgetés végén Sauerbruch professzor kijelen­tette. hogy hajlandó egvüttmű- ködni az antifasiszta erőkkel a város újjáépítésében. Eközben burgonya- és gabona­szállítmányok érkeztek Berlinbe. A drága kincseket szovjet teher­gépkocsik hozták, amelyek nem­régiben lőszert és harcoló vörös­gárdistákat szállítottak. A győzte­sek segítsége mindenütt érződött. Ez önmagában azonban még nem volt elegendő. Fontos volt, hogy a lakosság maga találjon kiutat a katasztrófából. Gyorsab­ban. mint ahogy az ellátó üzemek a munkát újra megkezdték, kel­lett hozzákezdeni a demokratikus közigazgatás megszervezéséhez. Lichtenberg városnegyedben az „első órák aktivistái” maguk épí­tették újjá üzemüket, a kenyér­gyárat. Négy kemencében napi hatezer kenyeret sütöttek, a lisz­tet a szovjet katonák szállítot­ták. A vizet a Lösch-tóból hoz­ták, mert a vízvezetékhálózat nem működött. A lakosságnak semmije sem volt, még a legegyszerűbb kony­hai felszerelés is hiányzott. Berlin-Treptow egyik lőszergyá­rában egy öreg kommunista fém­munkás néhány emberrel hozzá­kezdett a munkához. Felszólíto- ták a környék lakóit, hogy a gyár régi munkásai jelentkezzenek. A kétezer közül kétszáz kereste fel az üzemet és vette fel ismét a munkát. De most már nem grá­nátokat, hanem fazekakat, lába­sokat. serpenyőket és egyéb ház­tartási cikkeket gyártottak. Csak kevés esztergapad és fúrógép állt a rendelkezésükre, a nyersanyagot pedig fáradtságos munkával szed­ték össze a romhalmazok alól. Sok ilyen példa volt akkoriban Berlinben. Az Ulbricht-csoport tagjai, akik mindenütt ott voltak es igyekeztek a lakosságot az újjáépítésnek megnyerni, éjjel­nappal készen álltak. A bénult­ság leküzdésére és a város békés újjáépítésére irányuló kezdemé­nyezések Friedrichsfeldéből (ahol az Ulbricht-csoport május 8-án főhadiszállását felütötte) és a Berzavin vezérezredes vezetése alatt álló szovjet városparancs­nokságtól indultak ki. Május 9-én Berlinbe érkezett A. I. Mikojan. Mint a Szovjet­unió Népbiztosi Tanácsának el­nökhelyettese, azt a megbízást kapta, hogy vizsgálja felül a ber­lini helyzetet. Rettenetes látvány tárult szemei elé. Utcák, utak jóformán egyáltalán nem létez­tek, a romokon át kellett bukdá­csolni, mindenütt holttestek, ki­égett páncélosok, a városháza még égett, s rengeteg kenyérért, vízért könyörgő asszony és gye­rek. Mikojan kijelentette: Er­kölcsünk és a szovjet népek ha­gyományai a legyőzött ország bé­kés lakosságával való emberi bá­násmódot követelik meg. A szovjet megbízottak és az Ulbricht-csoport közös tanácsko­záson hozott további intézkedé­seket Berlin életének normali­zálására. A szovjetek 25 millió birodalmi márka kölcsönt bocsá­tottak a városi önkormányzat rendelkezésére. A legfontosabb feladat volt a lakosság élelem­mel való ellátása és az egészség­ügy, a közlekedés helyreállítása. A német és a szovjet kommu­nisták közötti szolidaritás, amely­ből a német—szovjet barátság át­fogó mozgalma kiindult, akcióba lépett Berlinben. SZABAD AZ ORSZÁG 1945. május 8-án Berlin felett nem sütött a nap. Az ég szürke és fátyolos volt, de az előváro­sokban virágba borultak a fák, a levegő tele volt orgona- és jáz­minillattal. Mindenfelé a vörösgárdisták csoportjai, közöttük német civi­lek. Időnként énekszó hangzik, kiáltások: „vonja kaput” — „bé­ke!” Nincs többé éjszakai bom­bázás és halálos rémület. Meg­szűnt a fasiszták és a Gestapo- hóhérok hatalma a nép fölött. A milliós város központjában minden kő, minden fal, a kiál­lott rémületre emlékeztet. Az Ad- lon-szálloda romjai még égnek. A Wilhelm Strasse teljesen el­pusztult, egyetlen ház sem ma­radt. A birodalmi kancellária romjai között és a „hősök bun­kerében” szakértők kutatnak. Vége a háborúnak, halotti maszkja kísérteties. Emst Kehler, berlini antifasisz­tát, az NKFD frontmegbizottját a szovjet parancsnokságra hivat­ják. Röviden közük vele, hogy kinevezték Berün-Mitte helyettes kerületi polgármesterévé. Szeret­ne ellentmondani, mert sohasem álmodott arról, hogy ilyen felelős­ségteljes funkcióval bízzák meg. A fasiszta közigazgatási appará­tust feloszlatták. A Vörös Had­seregnek és a lakosságnak csak olyanok iránt van bizalma, akik politikailag és emberileg tiszták. Kehler körüljárja „birodalmát”. Nem talál mást, csak romokat és holttesteket. Engedélyt kap, hogy belépjen a birodalmi kanceüária épületébe. Az egyetlen sértetlen helyiség, paradox módon, Hitler dolgozószobája. Kehler tekintete a Führer padlón heverő földgömb­jére esik. Miközben az utcák még láng­ban áünak, Ernst Kehler néhány férfival és nővel hozzálát az új­jáépítéshez. Később a berlini pos­tahálózat helyreállításával bízzák meg. A vezetők és a legfontosabb szakemberek elpusztították a be­rendezéseket, azután elmenekül­tek. Kehler először staféta postát szervez. gyalogos-összeköttetést az egyik postahivataltól a mási­kig. Gépkocsik még nincsenek. Az antifasiszták mindenütt hoz­zákezdenek a munkához. Mialatt Ernst Kehler szobájá­ban a burgonya és a tej igazsá­gos elosztásán törte a fejét, a íempelhofi repülőtéren két Doug­las típusú repülőgép szállt le. Az egyikből Tedder repülő- marsall, Spaatz amerikai tábor­nok és Barrow amerikai tenger­nagy szált ki. Szokolovszkij had­seregtábornok és Berzarin ve­zérezredes a szövetségesek üdvöz­letére sietett. A szovjet haderők zenekara a két nemzet himnu­szát játszotta. (Vége következik) SZÉPSÉG! BÁJ! KELLEM! kozmetikai mííheti/iink varázsa: arca üdeségét megőrzi, ha igénybe veszi szövetkezeteink kozmetikai szalonjait. SZÖVETKEZETI KOZMETIKAI RÉSZLEGEK: a megyeszékhelyen és a megye nagyobb községeiben. A kozmetika már nem luxus, hanem a dolgozó nő elsőrendű szükséglete Tegye igénybe a szövetkezeti kozmetikai részlegeket! (47)

Next

/
Thumbnails
Contents