Tolna Megyei Népújság, 1965. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-04 / 103. szám

ÍS*?5. május 4. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄO 3 Színpompás felvonulások a 21. szabad május 1-én Meghalt Szakasits Árpád 1888-1965 A dísztribünt elhagyva, a fel­vonuló tömeg tisztelgett a szovjet hősi emlékmű előtt, majd a Duna- partra vonult, ahol a fiatalok mű­sorában gyönyörködhetett. Az ünneplés délután is folyta­tódott és este a Dunán csónakkal, lampionos felvonulással, majd a Béke Szálló előtt utcabállal ért véget a paksi május 1-i ünnepség. Simontornya A május elsejei ünnepségek már pénteken délután megkez­dődtek Simontomyán. A bőrgyár­ban ekkor adták át a több mint másfél millió forintos költséggel épített üzemi konyha—étkezde kombinátot. Pénteken ünnepi ter­melési tanácskozást is tartottak a bőrgyárban. Vendrei Árpád gyár­igazgató ismertetőt ado+*- a dolgo­zóknak a bőrgyár 1964. évi ered­ményeiről, elmondotta, hogy egy heti fizetésnek megfelelő összegű nyereségrészesedést tudnak az eredményes munka után fizetni. A nyereségrészesedés pénteki kifi­zetése után a dolgozókat a gyár megvendégelte. Szombaton zenés ébresztő kö­szöntötte a község lakóit. A bőr­gyár előtt, a Szőrmefeldolgozó vállalat telephelyén gyülekeztek a felvonulók. Itt az első sorokba a termelés legjobbjai, a gyárak nyugdíjas munkásai, a gyárak ve­zetői álltak, és pontban féltízkor megkezdődött a simontomyai dol­gozók május 1-i seregszemléje. Zászló- és virágerdő alatt vonul­Az új simontomyai gimnázium diákjai. tak a diákok, s táblák, transzpa­rensek hirdették a gyárak terme­lési sikereit. A több mint ezier felvonuló a sportpályán gyülekezett, ahol Fe­leki Andor, a községi. Hazafias Népfront titkára mondott emlék­beszédet, melyben a 75 május 1., valamint a 21. szabad május else­jére emlékezett. A símomitomyai dunaföldvári mezőgazdasági nagyüzemek gépei a felvonuláson, földváriak. május 1-én, ezért most hiányoz­tak, mindenütt ezt mondogatták, de nem csalódottan, hanem büsz­kén. A község vezetői között ked­ves vendégek, szovjet katonatisz­tek is üdvözölték Tolna ünneplő dolgozóit, diákjait. Dunaföldvár Reggel hat órától a feldíszített községben fúvószenekar adott éb­resztőt. Nyolc óra után már gyü­lekeztek a felvonulók és kilenc órakor megkezdődött a felvonu­lás. Elöl két motorkerékpáros vit­te a táblát: Éljen május 1 felirat­tal. Utána a dunaföldvári motor- kerékpárosok és autótulajdono­sok következtek, feldíszített jár­műveikkel, majd az általános Is­kolások és a gimnázium tanulói vonultak el a dísztribün előtt, melyen a község párt- és tanács­vezetői, az üzemek, hivatalok leg­jobb dolgozói foglaltak helyet. A termelőszövetkezetek néhány erő­gépe is részt vett a felvonuláson, de többségük a határban dolgo­zott — kihasználták a kedvező időjárást. Az egyórás felvonulá­son több mint négyezren vettek részt. Az ünnepség után a sport­telepen, az autósoknak és a moto­rosoknak rendezett ügyességi ver­senyen, különöző sportrendezvé­nyeken szórakozhattak a duna­Az ünnep reggelén termelési tanácskozást tartottak Szekszár- don, az AKÖV-forgalmitelep sze­relőcsarnokában. Bors József, a szekszárdi főnökség vezetője szá­molt be az elmúlt év termelési eredményeiről és az idei első ne­gyedévi gazdálkodásról, majd ez­után fogadták el a „Szocialista brigád” és a „Kiváló dolgozó” cím odaítélésére tett javaslatokat. Hat kollektíva kapta meg a „Szocia­lista brigád” címet, tizenkét dol­gozót „Kiváló dolgozó” jelvény- nyel, tizenötöt pedig oklevéllel ju­talmaztak. összesen közel száz­ezer forint jutalmat osztottak szét a dolgozók között. Kiváló kisipari szövetkezel lett a Tolna megyei Háziipari Szövetkezet Másfél évvel ezelőtt, 1963. októ­berében megyei szövetkezetté egyesült a paksi és a Bonyhádi Háziipari Szövetkezet. Akkor még kevesen gondolták, hogy az egye­sülés olyan lehetőségeket nyit meg a fejlődés előtt, amilyenek tényleg bekövetkeztek. A szövetkezet múlt évi export­tervét 13 százalékkal teljesítette túl, a textil-méretes tervet más- félszeresére teljesitette, a lakos­sági javításnál 56 százalékos volt a túlteljesítés. A szövetkezet — múlt évi ered­ményei alapján — elnyerte a „Ki­váló kisipari szövetkezet” címet és vándorzászlót, melyet a pénteken délután megrendezett ünnepségen adott át Gyerő András KISZÖV- elnök. Kiss István elnök, ünnepi beszámolójában nemcsak az el­múlt években bekövetkezett fej­lődésről és a tavalyi eredmények­ről beszélt, hanem ismertette az idei első negyedévi terv teljesíté­sét is. Ezek szerint az idei eszten­dő legalább olyan eredményesnek ígérkezik, mint a tavalyi, bár a feladatok jóval nagyobbak, az ex­porttermelés csaknem megduplá­zódik. A szövetkezet az első ne­gyedévi tervét 7,8 százalékkal tel­jesítette túl, nyeresége meghaladja a negyedmillió forintot. Ezer gépjármű — néhány tucat vevő a pécsi börzén Dél-Dunántúl érdekes eseménye minden hónap első vasárnapján a pécsi autóvásár. Május másodi- kán, kitűnő vásáridőben, több mint ezer gépjárművet hajtottak fel a pécsi börzére. Tolna megye — a szokáshoz híven — a májusi vásáron is bő választékkal kép­viseltette magát. A vásárra gyakran járó érdek­lődőnek ezúttal nem kellett ke­resztül utaznia a városon, már ű meszesi elágazónál elakadt a for­galomban: itt tartották ugyanis a vásárt. A meszesi úton, vala­mint a Pécsi Bányász Sporttelep előtt, és végig a hatos úton, egé­szen a bensinkútig kocsik százai vártak vevőre ... Izgalmas alku­dozásnak Titkán lehettünk tanúi. Alig néhány kocsi talált gazdára — ezek közül is három Szék- száráról. Az árak magasak voltak. Különösen a Skoda Spartak, az I Octavia, és a Wartburgok külön­böző típusai álltak az érdeklődés 1 középpontjában. Feltűnően magas árat kértek viszont az 500-as Tra­bantokért, vevő azonban itt sem akadt. Mindent összegezve: a tavaszi vásár csak kirándulásnak volt jó és azért legfőképpen, hogy fel­hívja az illetékes pécsi közlekedé­si hatóságok figyelmét arra, hogy a vásár helyéül vagy más terüle­tet jelöljenek ki, vagy szüntessék be, vonják állami érdekeltség alá a kétes hírű üzletelést. Mert most semmiképpen sem válik Pécs vá­ros dicsőségére az autókupecok és cenzárok gyülekezete; azonkívül a Pécsre utazó, a városba látoga­tó nem akar részese lenni az em­lített útszakaszon közlekedési bal­esetnek ... Rendezni kell a pécsi autóbörze ügyét!- Pj ­A dombóvári népi táncosok színpompás felvonulása a menetben. (Folytatás az 1. oldalról.) dolgozókat a tamási járási párt­bizottság nevében Somogyi Már­ton, a pártbizottság párt- és to- megsizervezetek osztályának veze­tője köszöntötte. Délelőtt az ünnepség után és délután sport- és kulturális ren­dezvények szórakoztatták az ün­neplő sámontornyaiakat. Tolna A május 1-i felvonulás jellegét elsősorban a béke óhajtása hatá­rozta meg. Apró gyerekek táblá­kat vittek a menet elején, s a be­tűk összeolvasva ezt mondták: Bé­két a világnak! Más felirat is él­tette a békét. A mintegy négyezer ember között legnagyobb számban a két üzem dolgozói vonultak fel, munkásasszonyok, lányok a se­lyemgyárból és a textilművekből. A textilgyár teherkocsiján hatal­mas földgömb állt, rajta megjelöl­ve 16 nyugati ország, ahová ex­portál az üzem. Felvonultak az Aranykalász Termelőszövetkezet tagjai is, kivéve a traktorosokat, meg a munkagépkezelőket: vetet­tek, munkával ünnepeltek, őket külön köszöntötték a községi párt- bizottság és a tanács nevében a fogadótribünről. Hagyomány Tol­nán, hogy a traktorosok feldíszí­tett gépekkel beállnak a sorba A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnöksége mély megrendüléssel tudatja, hogy Szakasits Árpád elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tag­ja, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Országos Ta­nácsa elnökségének tagja, az Országos Béketanács elnöke, a Béke-világ tanács tagja, a Magyar Újságírók Országos Szövet­ségének elnöke, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöksé­gének tagja, rövid szenvedés után, 77 éves korában elhunyt. Szakasits Árpád elvtársat, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa saját halott­jának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Ünnepi termelési tanácskozás az AKÖV-nél

Next

/
Thumbnails
Contents