Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-09 / 84. szám

4

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG

1965. április 9,

Tudósok és amatőr kutatók Nagyarország barlangvilágában

Talán egyetlen más tudományág területén sincs olyan termékeny együttműködés a hivat ásos tudósok és a társadalmi alapon működő kutatók között, mint a karszt- és barlangkutatás fárasztó, kitartást és türelmet igénylő, de izgalmas és szép munkájában. Az országos, sőt nemzetközi tekintélyű tudósok útmutatásai nyomán, gyakran közvetlen irányítása mellett a természetbarát barlangkutatók százai dolgoznak országszerte, minden szabad idejüket a kutatómunkának szentelve.

Jól szervezett barlangkutató csoport tevékenykedik Pécsett, illetve a Mecsek hegység barlangjaiban, a veszprémiek, a pannonhalmiak, a székesfehérváriak a Bakony, a balatonfürediek a Bala- tonfelvidék barlangjait kutatják. Évekkel ezelőtt Keszthely határában a cserszegtomaji Szőlőhegyen kutatás közben barlangra bukkantak. A barlang ma is csak a kút aknájába leereszkedve közelíthető meg. Most a budapesti Toldy Gimnázium fiatal barlang- kutatói készülnek rá, hogy alaposan felderítsék ezt az érdekes barlangot. Az oroszlányi bányászfiatalok a Vértes hegységben kutatnak, a dorogi bányászok a közeli Strázsahegyen tártak fel gyönyörű képződményekben gazdag barlangot. Az egri Vörös Meteor, a miskolci bányász és hidrológus, valamint a diósgyőri vasas barlangkutatók a Bükkben értek el nagyszerű tudományos és feltárási eredményeket. A budapesti barlangkutatók március végén ünneplik a Pálvölgyi barlang felfedezésének 60 éves jubileumát, és ebből az alkalomból eredményeiket kiállításon mutatják be. Ugyanakkor megnyílik a nagyközönség előtt a ragyogó, új villanyvilágításával szinte újjászületett Pálvölgyi barlang is.

Váratlan veszélyek és nehézségek leselkednek a barlangok vándoraira. Az Aggtelek—jósvafői ,n.-radla” barlangban a megáradt atix” patak komoly ' > "latok elé állítja a kutatókat.

(MTI foto, Horling Róbert feiv.)

Nehéz és fáradságos a barlangkutatók munkája. — A budapesti műszaki egyetem ásvány- és földtani tanszékének barlangkutatói a Szemlő barlang járatait kutatják.

(MTI foto. Fényes Tamás felv.)

28.

Clark leült a Dzuba melletti szabad székre, cigarettát sodort és tüzet kért szomszédjától. Dzuba a gyufásdobozzal együtt kis cédulát csúsztatott főnöke kezébe. Clark, arcát az újság mögé rejtve, elolvasta az üzenetet, a papírt összegyűrte, majd észrevétlenül lenyelte. Dzuba arról írt. hogy az államvédelmi szervek érdeklődnek a szövetkezet gépkocsija után.

— A sofőr tud erről? — kérdezte Clark halkan, mikor már csak ketten maradtak az asztalnál.

— Szkiban még semmit sem tud.

— Jó... — Clark elkomorodott. Izmos ujjaival idegesen dobolt az asztalon, és nehezen lélegzett.

Dzuba is hallgatott, türelmesen várta, hogyan dönt főnöke. Sejtette, milyen parancsot fog kapni, és már készen állt arra. hogy azonnal végre is hajtsa. Sőt Dzuba már ki is gondolta, hogyan tüntethetnék el Szkibant.

— Nem fog fecsegni, ha ..: ? — kérdezte a főnök.

Dzuba vállat vont. Arca csodálkozást árult el: minek kockáztatni, amikor ezt sokkal egyszerűbben és megnyugtatóbban is ei lehet intézni.

— Én még magamért sem állok jót.. — felelte.

— Átdobhatjuk-e ma, vagy holnap a Tisza másik partjára?

— Nem. Most nem lehet.

— Sajnálom, hogy el kgll veszítenünk egy ilyen legényt, le hát... nincs más hátra — mondta Clark, és vizsgálódva tekintett munkatársára.

Dzuba sietve lehajtotta, kopaszra borotvált fejét.

— Kérem a következőt — kiáltott az asztal felé a fekete- bajuszos, borotvált szemöldökű, ondolált hajú borbély.

Dzuba felugrott, tisztelgett és kissé meghajolt Clark előtt:

— Kérem, gárdista elvtárs, én szívesen átengedem a helyemet.

— Nem utasítom vissza, mert nagyon sietek. Köszönöm! — válaszolt a „leszerelt törzsőrmester”, kifeszítette kitüntetésekkel borított mellét, és méltóság- teljesen helyet foglalt a borbély karosszékében.

*

Itt az ideje, hogy legalább röviden elmondjuk Szkiban és Dzuba élettörténetét.

Szkiban hosszú, tekervényes úton érkezett el az amerikai kémszolgálathoz.

Szkiban csak a háború után lett sofőr, azelőtt fafaragó volt; egy kárpátaljai kisvárosban élt, amelyet a hegyek keskeny völgybe szorítottak három ország — Románia, Magyarország, Csehszlovákia — határának találkozásánál. Udvarának kőkerítése mögött, két lépésre a kúttól állt a határjelző oszlop, tetején a hátsó lábain ülő oroszlánnal. Amikor Szkiban veteményes kertjét ásta, vagy vizet hozott a kútról, elbeszélgetett román és magyar területen élő szomszédaival. Az időjárásról, a termésről, a gyapjú, a sajt, a háziszőttes és a bor piaci áráról tereferélve, Szkiban minden nehézség nélkül, virágnyelven közölte ismerőseivel, hogy milyen csempészárut fog szállítani, és cserébe mit kér érte. Sötét, ködös éjszakákon ment át a határon. Reggelre mindig otthon volt. Egyik-másik határőr tudott Szkiban éjszakai útjairól, de hallgatott, mert Szkiban ezt a hallgatást jól megfizette.

A fafaragó minden vasárnap beszállította Jávorba a hét folyamán gyártott dobozokat, fokosalakú turistabotokat, égetett apró boroshordókat, fatányérokst, stb. A szekér aljában csempészáru feküdt. Szkiban „művészi

termékeit” a prágai Korona Bútorgyár jávori képviseletének adta el, amelynek igazgatója Sándor Janovics Dzuba volt. Dzuba vásárolta fel a csempészárut is.

Szkiban és Dzuba titkos barátságát a háború megszakította. A Horthy-kormány, amely Hitler jóvoltából kiterjesztette hatalmát Kárpátalja nagy részére, behívta a hadseregbe Szkibant. A csempész fafaragó éveken át a magyar tábori csendőrségnél szolgált, Hitler ügyét védte a szovjet földön. Közben új szakmát tanult, kitanulta a gépkocsivezetést. Amikor a szovjet hadsereg Voronyezsnél szétverte Horthy hadojztályait, Szkiban megszökött a hadseregből. Útközben találkozott egy magános német riszttel, aki betegszabadságra tartott hazafelé. Leütötte a tisztet, elvette írásait, és hazatért a frontról Jávorba. Szikiban nem csalatkozott volt csempésztársában. Dzuba elrejtette régi barátját, és Hitler és Horthy teljes bukásának bekövetkeztéig megélhetést biztosított számára.

A szovjet seregek 1944 októberében felszabadították Kárpátalját. Szkiban most már hazatérhetett volna, de pártfogója visz- szatartotta Jávorban.

„Úgy kellesz nekem, mint egy falat kenyér” — mondta Dzuba. Szkiban nem sokat töprengett. Az idők megváltoztak, régi mesterségét nem folytathatta: a határt már nem az egykori, csempészekkel cimboráié strázsa őrizte, sem a csendőrök, akik maguk árusították az útleveleket, és segítették — persze jó pénzért — a határsértőket. A határon most a megvesztegethetetlen szovjet határőrük álltak őrt.

Szkiban letelepedett Jávorban, és beállt sofőrnek az előrelátó Dzuba által létrehozott műbútorasztalos szövetkezetbe. Hamarosan kiderült, miért volt szüksége Dzubának Szkibanra. Az állandóan utazó sofőr jól tudta, hogy hol mit gyártanak, hol állomásoznak katonai csapattestek, mit szállítanak a vonatok, hol építenek hidakat és raktárakat. Dzuba megkérte Szkibant, jól jegyezze meg, amit lát és hall, és mindent meséljen el neki részletesen. Szkiban egykettőre megértette, mi érdekli barátját, és kit tájékoztat értesüléseiről. Később, amikor Dzuba úgy látta, hogy Szkiban méltó a bizalmára, azt is elmondta, hogy kinek a számára dolgoznak. Amikor azt a feladatot kapták, hogy papírokat szerezzenek Clarknak. Szkiban már kipróbált munkatársa volt Dzubának. Mindennek ellenére Dzuba határozottan és ingadozás nélkül úgy döntött, hogy megszabadul Szkibantól, hiszen a sofőr úgyis túlsókat tud már.

Dzuba nemrég ünnepelte öt- venkettedik születésnapját. Életének nagyobbik felét — harmincöt évet — az amerikai kém- szolgálatban töltötte.

Dzuba híven szolgálta az amerikaiakat Masaryk elnök, Horthy kormányzó és Hitler führer uralma alatt egyaránt. Kárpátaljának Szovjet-Ukrajnához való csatlakozása után az afneri- kai kémszolgálat nagyon ügyelt arra, nehogy elveszítse ezt a tapasztalt ügynökét, és csak ritkán, fontos esetben vette igénybe szolgálatait.

*

Zubavin őrnagy Pobjedájának hátsó ülésére két géppisztolyos katonát ültetett, és elindult észak felé, a Kárpátok szívébe.

Április a hegyekben! Zubavin önfeledten csodálta a tavaszt váró természet szépségeit, bár nem kéjutazásra indult a Kárpátokba, hanem Szikiban nyomába, a „Szarvashágó” fakitermelő telepre.

— Közeleg az Északi-sark! —• jegyezte meg a sofőr és felhúzta fehér prémmel bélelt bőrkesztyűjét. Egymás után ereszkedtek le a tehergépkocsik a havas hágókról. A szerpentin egy-egy fordulója előtt már messziről hallatszott a szembe jövő teherautó dudájának hangja. Zubavin élesen figyelt, hátha valamelyik kocsi ablaka mögül felfedezi Szkiban arcát.

Zubavin, a határőröktől kapott további adatok alapján egy rajzlapra pontosan felrajzolta Karéi Groncsak főnökének útját a Tisza partjától a sörözőig, s gondolatban rekonstruálta az eseményeket.

Azon a napon, amikor az ötös határszakaszon a határsértés történt, Szkiban — mint a fuvarlevél mutatja — üresen tért vissza Lvovból, ahová bútort szállított. Zubavin kilométerről kilométerre követte Szkiban útját, és megállapította, mikor hol volt, és mit csinált. Kiderült, hogy az üres 23—13 rendszámú háromtonnás tehergépkocsi a sztudenyeci ásványvízforrásnál hosszabb ideig állt: a sofőr a kocsit mosta. Két órával később Szkiban bükkfadeszkákat szállított (ezit szállító- levél nélkül kapta a 2-es számú fatelep raktárosától), Klucsári faluban látták is kocsiját. A sofőr késő este tért haza a garázsba, deszkák nélkül.

Megállapítást nyert, hogy mielőtt Szkiban visszatért volna Lvovból Jávorba, keresztülment a határzónán. Szkiban gépkocsija, állítólag gumidefekt miatt, néhány órát állt a pályaőr házikója mellett, a valóságban azonban a másik partról érkező „vendégeket” várta.

A 23—13 rendszámú tehergépkocsit még aznap éjjel látták a pályaudvar környékén is. Világítás és jelzőlámpák nélkül robogott végig a Vasút utcán, és majdnem elgázolta a postahivatal távírósnőjét.

Véletlenül került-e a 23—13-as tehergépkocsi a pályaudvar környékére, vagy valamilyen célja volt? Elutazott-e Szkiban másik utasa, vagy Jávorban maradt? Ezekre a kérdésekre csak Szkiban sofőr adhat kimerítő választ.

A tények sorozatában az utolsó láncszem a következő: a gépkocsifelügyelő külön megvizsgálta Szkiban kocsiját, és megállapította, hogy valamennyi gumija — a tar- talékgumit is beleértve — ép. Ekkor Zubavin megértette, miért rágalmazta meg a sofőr Csekanyuk művezetőt. Utasítást adott Szkiban letartóztatására. Ezt azonban nem tudták végrehajtani, mert a szövetkezet a gépkocsit, sofőrjével együtt, egy távoli fatelepre küldte. Vártak egy-két napot, de Szkiban nem tért vissza. Erre Zubavin úgy döntött, hogy maga utazik a Kárpátokba.

*

A gépkocsivezető Zubavinhoz fordult:

— Ott fent a Szarvashágó! A kis templom mellett van a fatelep irodája.

— Térjünk be a garázsba — mondta Zubavin.

A 23—13 rendszámú tehergépkocsit nem találták a garázsban; Azt a felvilágosítást kapták, hogy Szkiban a jávori műbútorasztalos szövetkezet elnökével, Dzubával a kamenyeci favágókhoz ment.

A kamenyeci telepre keskeny, rosszul hengerelt, kacskaringós út vezetett. A Pobjeda a mély szakadék szélén a minimális sebességgel haladt.

Egy éles forduló után az út hirtelen lejteni kezdett, követte a mély szakadék veszélyes görbületeit. A hóban világosan látszottak a teherautó kettős gumikerekeinek friss csipkézett nyomai.

(Folytatjuk)