Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-01 / 77. szám

4 •TOLNA MEGYEI NEPÜJSAÖ 1965. április 1 Kitárulnak a kastélyok kapui ENTEN A fertödi volt Eszterházy-kastély az ország egyik legszebb műemlé­ke. Az épületben ma országos hírű mezőgazdasági kutatóintézet és mezőgazdasági technikum működik. (MTI foto — Fényes Tamás felvétele.) A siklósi várban szálloda, étterem és múzeum fogadja a turistákat (MTI foto — Lajos György felvétele.) 22. Gromada Zubavin jelentésének ellenőrzése után sem változtatta meg véleményét. Csak akkor sza­bad beszüntetni a nyomozást, ha meggyőződnek arról, hogy Karéi Groncsak főnökét fogták el. Ez csak idő kérdése. Az ellenség pusztulása biztos. Zubavin helye­sen cselekszik, amikor wir. Ki tudja, nem vezet-e ez a határsér­tő egy egész kémbanda leleplezé­sére? Nem kell sietni, de késni sem szabad. Gromadát ezek a gondolatok foglalkoztatták akkor is, amikor jónéhány álmatlan éjszaka után végre elaludt. A telefon ébresz­tette fel. Megismerte Zubavin hangját — Érdekes újságjaim vannak, tábornok elvtárs. Zubavin kérte a tábornokot, hogy jöjjön azonnal hozzá, a vá­rosi államvédelmi osztályra. A tábornok felöltözött, és egy fél ónával később már Zubavin szo­bájában volt. A tábornok meg­jelenésekor az őrnagy íróasztala előtti karosszékben ülő vasutas egyenruhás férfi felugrott, és za­vartan hunyorgott. Zubavin felállt: — Ismerkedjenek meg, tábor­nok elvtárs, Pjotr Petrovics Cse- kanyuk művezető. — Jó egészséget! — bólintott Gromada. Barnára sült, nyugodt arcáról semmit sem lehetett le­olvasni. 'Azok után, amit a tábornok erről a művezetőről hallott, ez az „ismerkedjenek meg” kissé furcsán hatott, és Gromadában megütközést keltett. De hamaro­san rájött, hogy Zubavin egészen másként kezeli Csekanyukot, mint azt az előző beszélgetés után várni lehetett volna. Az őrnagy néhány gyöngybe­tűs írással teleírt lapot nyújtott ót a tábornoknak. Ez a jegyző­könyv világosan megmagyarázta Gromadának, hogyan került a IRTA: HUNYADI JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR 158 visszük q körzetvezető testvérnekI -------UiD°n! H ol a pokolban vannak már katonák a láda arannyal? művezető az őrnagy szobájába: Azért jött, mint az első sorokból olvasta, hogy teljesítse állampol­gári kötelességét. Az elmúlt éj­szaka — folytatódott az írás — Csekanyuk késő este tért haza a moziból. Útközben betért az Uzs- gorod utcai sörözőbe. Szokása szerint, egy üveg sört és valami harapnivalót kért a pincémőtől. Éppen falatozni kezdett, amikor egy szürkekabátos ember lépett hozzá. Megkérdezte, hogy sza- bad-e a másik szék az asztalá­nál, majd leült és sört rendelt. Megtöltötte poharát és a magas­ba emelte. „Egészségére Pjotr Petrovics!” — szólt halkan. „Köszönöm!” — felelt a mű­vezető. Csekanyuk megkérdezte, hon­nan tudja az ismeretlen ember a nevét Az mereven ránézett és halkan kérdezte: „Nem ismersz meg, sógor?” Csekanyuk sokáig nézte az ide­gen püffedt arcát, borzas szem­öldökét. Lassan megismerte a rég elfelejtett arcvonásokat: a nagy anyajegyet az arcán, a ló­fogakat, a himlőhelyes orrot, az erőszakosságra valló állat. De hisz ez Jaroszlav sógor! Jarosz- iav Grab, aki a háború alatt SS- egyenruhát hordott: Grab észrevette, hogy Cseka­nyuk felismerte, összevonta szem­öldökét: „Maradj csendben, ne kérdezz. Nem itt és nem most kell megkérdezni, honnan és ho­gyan kerültem ide.” Tovább ettek, ittak, fizettek és távoztak. Grab az utcán elmond­ta, hogy nincs lakása, és kérte Csekanyukot, mint régi barátját, adjon neki szállást. Amikor a Május 1 utcába érfék, nem az úton, hanem a konyhakerteken keresztül mentek tovább. Miért? A művezető kitalálta, milyen szél hozta a rég elfelejtett sógort Kárpátaljára. A házban azután Grab bevallotta, hogy Csekanyuk sejtelme helyes volt. Nyíltan megmondta, hogy átszökött a ha­táron, és kérte a művezetőt, hogy rejtse el két-három napra. A vendégszeretetért bőkezűen fize­tett: egy köteg százrubeles bank­jegyet tett az asztalra. A ropogós százrubelesekből álló köteg itt van az akták között. Csekanyuk elfogadta a pénzt, és elrejtette a szénapajtában a sógorát. íme, ez az egész: Gromada tábornok még egy­szer figyelmesen elolvasta Cse­kanyuk vallomását. — Miért jött a sógor éppen magához? — kérdezte, és gyor­san a művezetőre pillantott. — Ezen, tábornok elvtárs, ma­gam is töröm a fejem. Miért is? — kérdezte önmagától, szemét lesütötte és sötét, eres kezét né­zegette. — A régi rendszerben ... Avgusztyin Volosin idején besú­gó voltam. Rólam most mindent feltételeznek. — Mi az embert tettei alapján ítéljük meg. — A legjobb szakember a já­vori fűtőházban — jegyezte meg Zubavin. Gromada kezetnyújtott Csáká­nyuknak. — Mi, határőrök, hálásak va­gyunk magának, Pjotr Petrovics... A sógorának van fegyvere? — Nem láttam nála. Dehát ki tudja. — Elmondta a terveit? — Még nem volt rá ideje. Igaz, hogy én sem mutattam különö­sebb érdeklődést irántuk. — Úgy kell cselekedni, hogy Grab letartóztatása alkalmával ne legyen kellemetlensége sem Pjort Petrovicsnak, sem család­tagjainak — tanácsolta Gromada az őrnagynak. — Grab azt hiszi, hogy maga most munkában van? — kérdezte Zubavin Csákányuktól. — Igen, reggel, amikor nála voltam, azt mondtam, hogy a fűtőházba megyek. — Mondja csak Pjotr Petro­vics, a kisüsti pálinka nem ol­dotta meg Grab nyelvét? — Miféle kisüsti? — csodálko­zott a művezető. — Hát a sógornál nem volt pálinka? — kérdezte mosolyogva Zubavin, miközben Szkiban sofőr vallomását lapozgatta, — Nem, nem volt. — Hogyan mentek be a házba Grabbal? — következett hosszú hallgatás után az újabb kérdés. — A házba nem mentünk be, egyenesen a pajtába tartottunk, a kertek alján mentünk. — Amikor bementek, látta ma­gukat valaki? Valaki a szomszé­dok közül? — Nem vettem észre. Az őrnagy és a tábornok ösz- szenéztek. Zubavin elengedte Cse­kanyukot. — Mi a maga véleménye, őr­nagy elvtárs? — kérdezte Gro­mada, és gondolatokba mélyed- ten megtöltötte pipáját. , — Amíg nem tartóztattuk le ezt a határsértőt, nem tekinthe­tem hitelesnek sem Csekanyuk, sem Szkiban vallomását. — Igen. — A tábornok sűrű füstöt fújt maga elé, behúnyta a szemét. — Ha Szkiban sofőr iga­zat mondott, akkor miért jött ide Csekanyuk? Ha viszont Cseka­nyuk őszinte, életét kockáztatja, akkor miért kellett a sofőrnek megrágalmazni őt? — Lehetséges, hogy az az ér­deke, hogy a nyomozást hamis vágányra terelje — felelt Zuba­vin. — Nem tetszik nekem ez a Szkiban. Leh’t, hogy tévedek, de azt hiszem, hogy nem tiszta szán­dékkal jött hozzánk. Az a gya­núm, hogy ő is részes a dolog­ban. — És mire épül ez a gyanú? — Egyelőre tábornok elvtárs nincsenek tárgyi bizonyítékaim. Majd összegyűjtöm az adatokat, * Ugyanaznap este, zuhogó tava­szi esőben Zubavin és kísérete megérkezett a Május 1 utcába, A gépkocsit az utca elején hagy­ták, azután megindultak Cse- kanyukék háza felé. Ahogy át­lépték a kertajtó küszöbét, a tor­nácon észrevétlenül megjelent Pjotr Petrovics. Nyilván régóta várta vendégeit. Zubavin az ud­var végén álló pajtára tekin­tett, amelynek bádogtetején ned­vesen csillogtak az esőcseppek. — Kopogjon. Mondja, hogy va­csorát hozott. A művezető óvatosan indult a pajta felé, többször hátranézett. Zubavin zsebredugott kézzel ment mellette, nagyokat lépett, hogy kikerülje a pocsolyákat. Négyen álltak meg az ajtó előtt: középen Csekanyuk, jobb­ra Zubavin, balra két fegyveres tiszt. A művezetőnek nem volt ereje, hogy megtegye a döntő lépést, s megkopogtassa a pajta ajtaját, Az őrnagy volt kénytelen kopog­ni. — Sógor, én vagyok ... vacso­rázni kéne — susogta Csekanyuk az ajtódeszka nyílásán keresztül. Belülről nem jött válasz. A legkisebb zaj sem hallatszott. Zu­bavin még egyszer kopogott, várt, azután harmadszor is kopogott. A pajtában csend volt. Zubavin hátranézett és intett. Néhányan megjelentek mögötte, ketten szó nélkül megragadták az ajtó ke­resztlécét, és nagyot rántottak rajta. A felvillanó villanylámpa fénysugarai abban a pillanatban világították meg Jaroszlav Grab arcát, amikor szájába öntötte a méregfiola tartalmát. Ezt a határsértőt sem sikerült élve elfogni. Ott feküdt előttük Grab alkoholtól püffedt arccal, borzas hajjal, báránybőrgalléros bekecsben, ferde sarkú bakancs­ban ... (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents