Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

A kor yaslogikája

Népünk internacionalista öntudata

i szocializmus óriási nem- zetközi előretörése nyomán új lehetőségek — de új problémák és kötelezettségek is állnak a szocialista országok népei előtt. Ha a politika elvi tartalmától ezúttal el is tekintünk —, egy olyan kis ország, mint Magyarország számára a külpolitika az imperializmus világában területileg is korlátozott volt. Ma nem az — a szocialista Magyarország külpolitikájától állásfoglalást várnak földrajzilag távoleső politikai problémákkal kapcsolatban is, Kongótól Kubáig és Vietnamig!

A gyors változások és a növekvő felelősség légkörében a magyar nép politikai magatartásának az a legfőbb iránytűje, amelyet Kádár János legutóbbi országgyűlési beszédében „a magyar nép internacionalista öntudatának” nevezett.

Sokan megpróbálták már — és e kísérletek most is mindennaposak, hogy az internacionalizmust a nemzeti öntudattal szembeállítsák. A kísérletezők azonban nem mozognak a józan politikai valóság talaján: az utóbbi évtizedek politikai tapasztalata azt mutatja, hogy a szocialista országokban és így Magyarországon is éppen a nemzeti öntudat nő internacionalista öntudattá! Mégpedig úgy, hogy ebben a növekedési folyamatban kialakul a nemzeti és a nemzetközi érdekek szerves egysége.

A magyar nép mélységesen érdekelt a béke fenntartásában és a társadalmi haladás szolgálatában. A Szovjetunió, a szocialista országok fölényben lévő katonai ereje, a világ haladó erőinek állhatatos küzdelme gátolja az 'imperializmust egy új háború kirobbantásában. Ez az erő az egyetlen, amely a maga sokoldalú politikai és gaz» dasági nyomásával képes annak kikényszerítésére is, hogy a tőkés világ belsejében küzdő erők között hangsúlyozottabbá váljanak azok, amelyek hajlamosak a politikai józanságra, a tények felismerésére, a békés egymás mellett élés elfogadására:

E felismerés logikus következménye: az internacionalista öntudat alapvető tartalma a magyar nép számára a Szovjetunió és a szocialista országok közösségéhez való hűség, — mert ez szolgálja a legalapvetőbb nemzeti célt: a béke fenntartását, a társadalmi haladás erőinek izmosodását;

Magyarország így nemzeti érdekei felismerésének és egyben az internacionalista öntudat követelményeinek tudatos szolgálatában foglal állást a Varsói Szerződésben és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában megnyilvánuló szocialista nemzetközi együttműködés mellett, mert meggyőződése, hogy mindez erősíti a szocialista országok biztonságát, gyorsítja gazdasági fejlődésüket és hozzájárul győzelmük megszervezéséhez a kapitalizmussal folyó versenyben.

P v nemzet alakuló, forrná- " l 'dő, a nemzeti öntudat ősi gyökereiből is táplálkozó internacionalista politikája magától értetődően a külpolitika részletkérdéseiben ugyancsak érvényesül. így van ez természetesen Magyar- ország esetében is. Nem véletlen, hogy ez a kapcsolat ott a legnyíltabb, ahol a világpolitika a legközelebbről érintkezik a magyar nemzeti érdekekkel: a német kérdésben. A nemzeti érdekek és a szocialista nemzetköziség összhangja itt is világos álláspont kialakítását tette lehetővé, Ennek

az álláspontnak a lényege az, hogy a történelem első német munkásparaszt állama, az NDK, az egész német nép jelen- és jövőbeli érdekeit képviseli, s kormányunk szilárd meggyőződése, hogy a német kérdés megoldása felé az egyetlen járható út a ma létező két német állam közeledésén keresztül vezet. Ez a közeledés természetesen feltételként foglalja magába azt, hogy a nyugati hatalmak lemondanak Nyugat- Németország atomfelfegyverzéséről, s általában arról, hogy a bonni államot agresszív terveik szolgálatába állítsák!

Ez történelmileg bizonyított magyar nemzeti érdek — s egyben törvényszerűen szocialista internacionalizmus is.

A szovjet politika, amely a világtörténelem során az internacionalista öntudat első kifejezője volt a nemzetközi színtéren —, mindig is azon áz állásponton volt hogy a béke minden nép érdeke. Ennek a felismerésnek a jegyében javasolta már a második világháború előtt a kollektív biztonság rendszerének megteremtését, amely megvalósulása esetén megakadályozhatta volna a fasizmus erőrekapását és a második világháborút.

A atomkorszak világában ez az igazság még hangsúlyosabb, mint valaha. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy földrajzilag távoli események is a nemzeti érdekeket közvetlenül érintő fejleményekké válhatnak, — s ebben a kérdésben nincs különbség nagy és kis ország között.

A nyugatnémet atomfelfegyverzés színtere alig néhány száz kilométernyire van a magyar határtól. A kubai válság színtere több ezer kilométernyire volt — és nemcsak a hivatalos magyar politika —, de a közvélemény eleven és heves reagálása is mutatja, hogy közvetlenül fenyegetve éreztük magunkat békés építőmunkánkban. Tehát: alapvető nemzeti érdekeinkben veszélyeztetett bennünket az amerikai imperializmus fellépése Kuba ellen. így akkor az internacionalista öntudatnak megfelelő fellépés áz agressziós kísérletekkel szemben, elválaszthatatlan volt a nemzeti érzések elemi kitörésétől. Más viszonylatban ugyanezt tapasztaljuk napjainkban Dél-Vietnamban. A színhely itt is több ezer kilométernyire van és a régi, idejétmúlt politikai fogalmak szerint „fizikailag” nem lehetne szó a magyar nemzeti érdekek veszélyeztetéséről. A kor valódi, korszerű törvényei azonban mások: amikor a magyar országgyűlés szükségesnek tartotta, hogy elítélje az amerikaiak provokációs támadásait Vietnamban — a szocialista internacionalizmus szellemében fogant fellépésével egyben a nemzet alapvető érdekeit védte.

A magyar nemzeti érdekeket a társadalmi fejlődés és a kor vaslogikája kovácsolta elválaszthatatlan egységbe az internacionalizmus szellemével, s amikor e nemzetköziség szellemében Magyarország erejéhez mérten jól igyekszik szolgálni a béke, a szocializmus, a haladás ügyét —, ez a legnemesebb értelemben vett nemzeti öntudat politikája is.

Gömöri Endre

Gyáralapítók

A Keselyűsi út mocsaras jobboldalán. ahol másfél évtizede, nyáresténként még békazenétől volt hangos minden, gyáralapításhoz fogtak. Először 1950 őkzén, csak közel az út mellett, azután meghódította az ember, a szekszárdi gyáralapítók maroknyi csoportja a mostani területet. Szerelő- csarnokot építettek. Szociális helyiséget csináltak. Űj gépeket fogadtak, állítottak a termelésbe, és ma már az ország legnagyobb csőgyára működik itt. Hogyan telt a tizenöt év? Mi maradt meg a gyáralapító munkásokban a város első gyárának hőstörténetéből? Milyen volt a tizenöt év? Erről vallanak a gyáralapítók közül öten.

A fiamat is a gyárba hoztam

— Nyolc évig asztalos voltam. Kocsiszekrények, alkatrészek készítése volt a gondom. Most hegesztő valóik, illetve pillanatnyilag megint asztalos. Tizenöt éve vagyok itt a gyárban. Az elsők között adtam be a munkakönyvemet.

— Nem gondolt arra, hogy itthagyja a gyárat?

— Mindenütt egy gazda van. Jó gazda. Minek menjek tovább? Itt megtaláltam a számításomat Megbecsülnek. Szavam, tekintélyem van a vezetők előtt is. Ura vagyok a gyárnak. Nem nagy szavak ezek, kérem, ez a helyzet.

— Anyagi és erkölcsi megbecsülésre gondol?

— Kérem, semmiből nincs hiány. Pedig higgyék el, volt, amikor rosszul mentek a dolgok. Előfordult, hogy egv hónapban hatszáz forintot vittem haza. Máskor meg 3800-at.

— Szekszárdon lakik?

— Nem. Várdombról járok be. Mindennap. Hét évig, kerékpárral jöttem. Most már nyolc éve motorral.

— Hiányzott a hét év alatt?

— Egyszer sem. Talán kétszer késtem. Defaktet kaptam.

— Ha újra kezdené, ideadná be ismét a munkakönyvét?

— Jó lenne újra kezdeni, akkor ismét fiatal lennék. S akkor is ideadnám a könyvemet. Ma már nagy lányom gimnáziumiba jár, fiamat meg behoztam a gyárba. Tanuljon itt szakmát, emberséget. Mert itt tanulhat. Ez a mi gyárunk.

Bitai Endre 1950. szeptemberében lépett a gyárba, amikor még csak alig néhányon dolgoztak itt.

Lakást kaptam a gyártól

— Segédmunkás voltam, amikor a gyárhoz jöttem. Itt győzködtem én is az alapításkor. S itt is maradtam. Nem bántam meg.

— Szintén vidékről került a szekszárdi "-árba?

— igen. Négy évig Faddról jártam Szekszárdra. kerékpárral. Mindennap. Hosszú né«™- év volt.

— Most hegesztő. Miért tanult szakmát?

— Tanulni mindig kell. Itt annyira az ember alá adják a tanulás lovát, hogy nem tanúim a művészet, Nyolc éve szakmunkás vagyok. Hegesztő szakmunkás. Tizenkét forintos az órabérem.

— Megbecsülik?

— Igen. Szeretnek. Hallgatnak rám. Nagyon jó azt hallani a ve' zetőktől amikor egy értekezleten ! kijelentik, hogy vannak még.

' akikre számíthatnak. Ilyenkor mindig magamra gondolok. Ez | így természetes. Aki tizenöt évet I „lehúz” eav cégnél, az már öreg 1 bútor. Kipróbált, kemény ember.

Mert itt volt a másfél évtized alatt jó is, meg rossz is, bőven.

— Csak egy dolgot nem értek. . Amikor még százötvenen—kétszázan voltunk, családias volt a hangulat. Most rohan mindenki. Az emberek úgy látorn, megfeledkeznek arról, hogy mások is vannak a gyárban. Ez baj. Ezen változtatni kell.

— Mire emlékezik szívesen a tizenöt év eseményeiből?

— Arra, amikor lakást kaptam. A gyár adott nekem lakást, itt szemben, a munkástelepen. Én már ide tettem le a horgonyt, itt is maradok. Innen megyek majd nyugdíjba.

— Az még kicsit messze van.

— Igen, de már most azt alapozzuk, hogy nyugodt, csendes öregségünk legyen.

Hat igazgatót „koptatott el” Kiss Pál hegesztő.

Az

emberekkel

hegyeket

lehet

mozgatni

— öreg bútordarab vagyok. Több mint tíz évet voltam a gyár anyagbeszerzője. Mint a tenyeremet ismerem a szakmát.

— Mondjon néhány epizódot a tizenöt évből.

— A sok közül csak néhányat. Amikor a nyolc-tízféle traktor javítását kezdtük, ugyanolyan alkatrészhiány volt, mint most, napjainkban. Itt az üzemben gyártottunk alkatrészt. 1953-ban kizártak a pártból. Azt mondták, befurakodtam. Ma természetesen párttag vagyok. Harminckilenc óta veszek részt a munkásmozgalomban. 1952-ben új üzemcsarnokot kaptunk. Eltűnt a sár, a tető alá vonultunk szerelni. De ott hideg volt, kegyetlenül hideg. Két nap alatt ötven mázsa fát tüzeltünk el, mégis .majd megfagytunk. Szép ünnepségen átadtuk az irodaházat. Szépen, jód termeltünk mindig. Ahogy tudtuk, csináltuk. Sok leleményességgel lehetetlennek látszó dolgokat megoldottunk. Egyszer fél nap alatt szereztem annyi másfeles lemezt, hogy a gyár le ne álljon. Ha szerszámot kellett venni, és nem kaptunk, terveztünk másikat. Megváltoztattuk a technológiát. Az emberekkel hegyeket lehet megmozgattatni, ha okosan, ügyesen bánunk védők.

— Kezdené még egyszer a gépjavítónál?

— Nem. Máshol igen. Ügy érzem, anyagilag még viszonylag megvagyunk, de erkölcsi elismerés hiányzik. Ne olyan embereket ismerjenek el, akik tudnak fontoskodni.

Müller Ferenc 1960. óta a TMK főnöke. Az egyik legfontosabb parancsnoki poszton áll.

Rámbízták a gyár hírnevét

— inas voltam, amikor a Zám- bo cég gépéit államosították, ide.

a gyárhoz is inasként kerültem. Mire emlékezem szívesen? És mire kevésbé?

— Amikor a szakmunkás-oklevelet megkaptam, azonnal darabbéres munkát kaptam, örültem. Akkor ez havi ezret jelentett. Traktorok alkatrészét javítottuk, készítettük. A gépműhelyben dolgoztam.

— Hány esztergályos volt akkor a gyárban?

— Tizenkettő, ma negyvenöt. Akkor az összlétsizám ötven volt, ma hatszáz. Idén 176 milliós a tervünk.

— Örökké emlékezetes marad, amikor a nagycsarnokban három műszakban dolgoztunk. Majd a kezünk fagyott le a gép mellett, ötvennégy tavaszán kineveztek meós-nak. Három hónap után művezetőnek a gépműhelybe. És 1958-tól a meo vezetője vagyok.

— Elégedett a munkájával, körülményeivel?

— Igen. Itt kezdtem dolgozni. Nem is tudom, másutt milyen a szokás, hisz első munkahelyem ez. Itt tartja az embert a munka sok-sok izgalma, érdekessége. Hat éve rámbízták a gyár hírnevét. Én, és munkatársaim őrködünk azon. hogy csak kiváló termék menjen el tőlünk.

— S a jövő?

— Itt maradni. Dolgozni. És megint csak dolgozni, de mindig jobban. Az élet halad. Nincs megállás.

Gyimesi István meo-vezető inasként kezdte, elvégezte a fémipari technikumot, ma osztály- vezető. Tipikus munkáskarrier.

Két

szavazattal

kaptam

többet

— ötödik alapító vagyok a cégnél. Hogyan telt el a tizenöt év? Sok-sok munkával. Nehézség, eredmény, mind velünk jött. Kezdtük először a traktorjavítással, azután a cséplőgépek átalakításával, majd a csőgyártással.

— Minden nap tele van eseménnyel. Egy ekkora gyár, sok gondot ad. Amikor kezdtük, kevesen voltunk, kicsi gyár volt a miénk. Amíg eljutottunk 1965-ig, szinte mindent gyártottunk. Ma tiszta a profil, az erőket egy dologra, öntözőberendezésekre össz- pontosí that j uk.

— Három jelentősebb dolgot mégis ki tudok emelni a sok emlék közül. Az egyik, amikor 1955 —58. között mindenféle terméket gyártottunk, a másik az ellenforradalom, a harmadikat pedig mindennap tapasztalom.

— 1956. előtt négy évig párt- titkár voltam. Az ellenforradalom idején, itt nem voltak annyira szélsőséges elemek. Akkor jöttek hozzám a munkások küldöttei, hogy vállaljam el a gyár vezetését. Tiszta lapot ajánlottam: keressenek még egy jelöltet, és szavazzanak Két szavazattal többet kaptam. 1956. november 28-án a tröszt is jóváhagyta ideiglenes működésemet és 1958-ban ki is neveztek.

— A legfontosabb tapasztalat a tizenöt év alatt pedig az volt. hogy az emberek mindig az igaz ügy, a termelés növelése mellett állottak. A munkások szeretik, ha észrevesszük őket ha dicsérbíráljuk munkájukat. És el is várják, hogy meghallgassuk őket. A szoros együttműködés munkás és vezető között, a tizenöt év sikerének alapja. Ha az együttműködés továbbra is ilven lesz, és talán még szorosabbá válik, még nagyobb eredményeket is elérhetünk.

Gyulai József igazgató, munkásból lett gyárvezető. Hatszáz emb^r gondja, öröme nyugrzik vállán.

PÁLKOVÁCS JENŐ