Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

Goda Gábor?

Emlékezéseim

„Hivatali korszakomból” sok emléket őrzök, kivált abból az első időből, amelynek lényege nemcsak az újjáépítés volt, hanem az új építése is. Ott ültem nagy hivatali dolgozószobámban, vagy hat telefonom mellett, előttem aktahalmaz, s egymás után érkeznek afféle küldöttségek. Micsoda ügyek! Sose gondoltam, hogy ilyesmiket oldat meg velem az élet. Jönnek a liliputiak kérdezik, mihez kezdjenek ebben az új világban? Jönnek a panoptikumból, mihez kezdjenek ama természetrajzi felvilágosító viasztárgyakkal, amelyeknek ízetlenségét okmányban bélyegeztük meg. Jönnek a mutatványosok a Ligetből kérdezvén, hogy vajon községe- sítve lesznek-e majd ők is a barlangvasúttal és a körhintával egyetemben? Csupa történet, csupa emlék. Úgy tűnik, mintha mulatságos dolgok lennének, holott minden kérdés mögött emberek változó sorsa, hogy ne mondjam „életműve” áll.

Aztán egyszercsak jönnek az úttörők. A kispajtások, de a nagyobbak is, s szemükben az a becsületes szigorúság, amely jogos követelések lázában ég. Hogy hányán lehettek, már nem emlékszem, de népes deputáció volt és azt kérték, hogy a már három éve felszabadult fővárosnak legyen végre „igazi” állatkertje. Mert hát igazi állat az nem mindennapos madár, nem a szarvasmarha, nem a disznó,

rökülésben a földön. Az volna csak szép. összeverbuvált kis tekintélyemet egyszeriben el- fricskázná az ormótlan felnőttség szigora. Hanem már mélyebben benne voltam magam is az elbeszélés lázában, semhogy egykönnyen ki lehetett volna billenteni. így hát folytattam:

— A fasiszta hitlerkatonák öldösték az állatokat és ha kedvük szottyant bölény-, zebra-, kenguru-, antilop-, gímszarvas-, dámvad-, őárúsra — hát nosza elő a bicskát, puskát, fejszét, revolvert és egy-kettőre megölték őket.

— Disznóság — mondták a

gyerekek.

— Itt van például a nagyon mérges fenevadak esete. Húst persze nem adtak nekik. Ami volt maguknak tartották, mert hiszen ők is fenevadak voltak csak senkinek sem okoztak örömet. Az egyik légiakna elpusztította az állatokat elkülönítő tolóajtókat, s így szabadon közlekedhettek egymással. Hetek óta éheztek már. Húsra vágyódtak. Hát egymásnak mentek. A fasiszta hitlerkatonák két napig is elnézték a fenevadak küzdelmét. Gyönyörködtek benne. Az oroszlán és a tigris előbb legyőzte a többieket, aztán egymásnak gyürkőztek. Egyik sem győzött, nem bírtak egymással. Harmadnap holtan rogytak össze.

— Hát a majmok? — kérdezték a gyerekek. És ahogyan emlékszem, nagyon izgatottak voltak.

— Nem bírták szegénykék a húsz-huszonöt fokos hideget. Csak ültek, zsugorodtak és nem értették az egészet. Időnként átlestek a rácson. Addig remegtek amíg megfagytak. A meleghez, csendhez, nyugalomhoz szokott krokodil is, a madarak százai, az óriáskígyó is éh- és fagyhalált szenvedett. Még a sasokról szólnék, feltéve, hogy érdekel benneteket a sasok szomorú sorsa.

— Nagyon, — mondta az egyik. — Engem nagyon érdekelnek a sasok, mert azok szabad madarak, bátrak és merészek. Az ég oroszlánjai.

— így is van, — hagytam jóvá tanácsnoki súlyommal. — Csak az öreg Kondorról mesélek nektek, mert ő volt az állatkert legrégibb lakója. Nagyon öreg volt már. Azt mondják, a Sziámot is öcsémnek nevezte, ha ugyan szóba állt vele. De nemiben állt szóba senkivel. Csak ült a ketrecében, a legfelső műszirten, háttal a közönségnek, amelynek kíváncsis- kodását ennvi évtized után már unta. Inkább a Nyugati Pályaudvarra befutó vonatokat nézte, amint pöfögve suhannak el, karvaiszerű orra alá fújva a füstöt. Néha kiürítette szár- nvát — ccok ha n^on sok nézője akadt — s ilyenkor úgy

tett, mintha felszállna a rácson át a szabad ég felé. Aztán nem lett a dologból semmi maradt a helyén, csak így szárnycsattogva álmodozott. Nézte az lezúgó bombavetőket, vadászgépeket, azt hitte, ki- sebb-nagyobb sasok, irigyelte őket. Egy napon durranást hallott. Sasszeme még látta, mint pusztul nem messze tőle a karjáma, a nyergesgólya, az ar- gala, a tyúkludak, az íbiszek, a batlák, kócsagok, üstökös gémek, csak azt nem látta, miért hull le ő maga is a műszirt- ről és terül el holtan, vagy száznegyven éves korában, egy repeszdarabtól.

A gyerekeket Kondor sorsa láthatóan megrendítette, nem is kérdeztek semmit, hallgattak, mintegy a gyász jeléül.

— A kétezer-ötszáz állatból bizony csak tizennégy maradt, öt viziló, egy Mala nevű indiai elefánttehén, egy kétpupu teve, egy zebra, egy láma, egy délamerikai borz és négy kisebb madár. De szomorú kép volt ez! Mindenfelé rom, bombatölcsér, üszők és üres, szomorú ketrecek.

— És aztán? — kérdezték azzal a tiszteletre méltó mohósággal, amellyel a csecsemő a tejet és a gyerek a történetet issza.

— Egyszeresük egy majom került a ketrecbe. Fázott a kis ráncos öreg, mérges is volt, nagyon nehezen bírta a társtanem az aprójószág. Hiába mondtam nekik, hogy tető kell a?VTVTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT^TTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTyTTTTTTTTTTTTTTTTTl

házakra, villany az ország min-£ <

den zugába, cipő és bakancs a£ lábakra, ők csak hajtogatták,^

hogy a fővárosba állatkert kellj és kész. Beszéltem én nekik»- költségvetésről és mondhatom,► meg is értették, hogy komoly» dolgokról van szó, de azért neroj engedtek a negyvennyolcból. £ Az egyik gyerek azt kérdezte :►

130 napig egyedül

Tutajon Perutól Ausztráliáig

A

TENGEREN

_ . William Willys a tapasztalt 70 kaival beszélgetett, türelmesen

Mit csinál az elefánt, az^éves tengerész vállalkozását sok megmagyarázta nekik, hogyan vi0rMármin"lyaoly0^kor, amikor? J*“*1 Kilenc mé- telkedének, ha nyugodt, barátsáombák hullanak a városra, há-»£er hosszu- hat meter szeles tuta- gos, és hogyan ha ezer veszéllyel

bombák

_________________,__^

2a

k omlanak össze, egyszóval!- írm indult el Peruból, hogy a háború van. ^.Csendes-óceánon eljusson AusztNagy dolgozószobám volt, aztráliáig. A tutajnak egy 10 métei

összes gyerek letelepedhetett ► árboca volt és eou kis

törökülésben, közibük ültem én^ ^ arooca volt, es egy kis

tombol a tenger.

Néhány delfin a tutajhoz szegődött kísérőül, talán azért, hogy megmeneküljenek a veszélyes cákerült, hogy továbbra is ura ma-4 radjon a helyzetnek. ^

Július 5-én indult útnak Peru-< bál. Augusztus 16-án délután ha jót pillantott meg a láthatáron. A*

magam is. Azt mondtam nekik:^deszkafiilkéie’ aho1 « öreg az páktól. A kíséret több ezer kilo----TTtáno o ^ A.í-fr-1 A \rz c> 1 t>lm i Ci O n *>1904- in r>i+n ...

— Utána jártam a dőlognak£élelmiszert és a vizet tartotta. és megtudtam, hogy mit csinálta Merész útjára ketten kísérték el: az elefánt, az oroszlán, a tigris,*két macska az óriáskígyó, a jegesmedve, a»

zsiráf és a többiek. ► William Willys tíz év előtt haméteren át tartott. Az öreg elnézte a delfinek játékát, különösen a reggeli órákban, amikor több mint két méterre is kivetetkapitány felkínálta segítségét, de4 az öreg visszautasította és ío-^ vábbra is egyedül, segítség nél-4 kül folytatta útját. <

Az egyik nap úgy telt el, mint4 a másik. Néha lerögzítette a kor mányt és a tutaj mellett a ten-< gerbe ereszkedett. Ilyenkor tnin-<

É^megS1 meséltem s hai^0 v^lkof^a J09™' AkkoT ték magukat a vízből egy-egy hal tZákúldlzatául ITk.^lyek' bi- + jmi meg csuk inescirem, s naru egyedül indult útnak Peruból után De nemcsak a delfinek , , , . , 2

tálán nem is volt minden pon-E^c . ulan- nemcsan a aeijinerc zonyos távolságban az utazas kez-4

tosan úgy, ahogy mondtam >Samwl"szlffeíiff- Tizenegyezer ki- táplálkoztak a tengerből ki-ki- dete óta követték a tutajt.

megnyugtatott minden elbeszé-E.^om®íerí tetí meg 115 nap alatt, vetődő halakkal. A macskák is

lés mély törvénye, hogy-----^™"'n—- *■—*-----—- - - c

sak az igazat kell mondani, nem a valódit.

— Bizony az állatok ___0 „ „ , ,, ,,, , , ,

s

zenvedték a magukét. Itt van^°^an kínálkoztak, hogy elkise- például Sziám. Ti már nem is-»r*k> de az öreg mindenkit visz- mertétek az öreget-, de én még*szautasított, egyedül akart lenni: ültem a széles hátára rakott» .Amikor az ember egyedül van, nyeregben és két negernek kor-> , , , „

mozott állatápoló kíséretében* ofcfcor látszlk- ho™ annyit ér’. baktattunk vele körbe az állat-> Willysnek nem kedvezett az kertben. Az öreg Sziám — így’ időjárás. Napról napra mind há

harminc napig tartó ötezer kellett venni. A tenger felett* kilométeres út után tökéletes mind sűrűbbé váltak a felhők, csendesség állt be. Régi, öreg ha- szél ereje fokozódott, és nemd

jósok tudják, hogy milyen ve- ámíthatta magát tovább, tudta,4

szélyt rejteget magában a tenger hogy kormány nélkül nem jutható effajta, néha nagyon is hosszan el Ausztráliába. Elhatározta, hogy^ tartó nyugalma. Valamikor a ha- kiköt Samoa-szigetnél. ötven ki-«

,

_„„-c-v,.». ui r jókapitányok nehéz munkákat lométerre volt. Három nap és há-^

m

ányát, amellyel egyébként^*00 CTn&er refzfre naBV volt, így agyaitak ki a legénység számára, rom éjjel viaskodott a dühöngő*

már két embert ölelt halálra».« öreg reggeltől napestig, sót ne- hogy lekössék figyelmüket és tengerrel, míg elérte a szigetet

hogy gondolataikat fogva tartsák, Természetesen csak akkor köthe mert nem egyszer megtörtént, tett ki, amikor a vihar elült. ◄

hogy egy-egy ilyen időszakban, Nem volt szándékában rr^gA

amikor a szellő sem rebben, az szakítani útját, a kormányt akar-^ egyedüllét tudata az őrülethez ta megjavítani, és átnézetni ma vezetett. gát az orvossal. Az orvos azonDe megjött a várva várt váltó- bán kórházba utalta. Az első arra<

■3

becézték mindenütt — lefogyott^ borgóbbá vált a tenger. A tutaj és hiába lengette kéregető or-» mányát, amellyel egyébként^* már két embert ölelt hal álra ►6

száz esztendős életében, nempha éjjel is talpon volt. Az utazás adott neki senki egy falatot sem.^ejsg három napjában a macskák

A hitlerista katonák csak szu-»„„„ ,__, , „ .

r

onnyal böködték ormányát Mem kaptak ennl; Wlllys uffyamS így szórakoztatták. Végül egy ^kötve tartotta őket, mert attól német tank nekiment hátulról,►tartott, hogyha szabadon engedi és ha Sziám fel is fordította Qp,őket. a tengerbe ugranak. tankot, mert rettentő erő volt£ " .

benne öreg naoiaira is, a tank^ " rossz lc*o tizenkét napig tarrátaposott ^ fülére, agyarára,tott. Horgászásra gondolni sem 24s. ggy $jjei erős vihar keletke- jövő hajóval Yew Yorkba uta-+j

ormanyára és ezt már ó se bir> lehetett. Willys ugyanis hallal zett Hetekig váltakozott ez az idő: zott, ahol műtét alá vetették. *

nappal a tenger csendes volt, éj- William Willys nem állt eí^l ■p. — .woo„„ jel pedig hányta-vetette a hatat- szándékától: „Azt mondtam,4

>Hogy az unalmat és az egyedül- mában lévő tutajt emberével. Az hogy Perutól Ausztráliáig fogok*

Nekilendültem, bár tartottam^ létet megtörje, a tengerész állan- erőteljes hullámok mind jobban utazni egyedül eqv tutajon. Ezfi

nagy és komoly ember be talál aoan tett-vett a tutajon, enekelt, megrongálták a kormn-'ut. mind meg is teszem. Amint elhagyom <

nyitni a tanácsnoki dolgozó- verseket szavalt, régi utazásokat nehezebbé vált irányt tartani ve- a kórházat, indulok harmadik i

szobába és ott iát bennünket tő- idézett fel emlékezetében. Macs- lé. Willysnek nagy erőfeszítésébe utamra”. *

ta’ aznap kiszenvedett. >akarta kiegészíteni élelmét.

— O, ó — mondtak a gyere-£

kék, mert a történet megindí-t -A tenger lassan lecsendesedett.

tóttá őket.

lan életet. Panaszkodott is nyilván egy arra tévedt kispajtásnak, aki meghallgatta a panaszát, gondolt egy nagyot és néhány társával együtt feljött a Városházára, azaz hozzám, a kulturális ügyek vezetőjéhez, mert az én nagy birodalmamba belétartozott az állatkert is.

— Éppen ezért jöttünk mi is a bácsihoz. Akinek akkora a birodalma, az gondoskodjék is róla. Hát miféle állatkert az,- amiben nincs igazi állat.

— Igazatok van, tudom én azt, dehát ti is megértitek, előbb tető kell a házakra, meg híd kell, meg gyár kell, meg cipőtalp nektek télire ...

— Jól van, jól vun, — mondták keményen. — Ezt már mind elmondta. De azért állat is kell. Ha a bácsinak mindez olyan nagy élményt jelentett gyerekkorában, nincs joga senkinek sem bennünket megfosztani örömeinktől.

Elnéztem a csapatot. Követelőztek és én itt álltam közigazgatási tapasztalataimmal, hézagos költségvetéseimmel és olyan igazat adtam nekik, mint aki tudja, hogy az ifjúság boldogságából és örömeiből lecsípni csak egy csipetnyit is, a legnagyobb lelkiismeretlenség lenne. Aztán meg úgy gondoltam: parancs az parancs. Kezet ráztunk, elbúcsúztunk. Az egyik még visszafordult az ajtóból és azt mondta:

— Jegesmedve is kell.

Szigorúan mondta és én megértettem, hogy itt nem lehet sokat kukoricázni.

És néhány hónap múlva jöttek az állatok. Hát persze nem gyalog, hanem repülőgépen, hajón, vonaton, szépen becsomagolva, rácsos ládákban. A tigrisek együtt érkeztek két leopárddal, repülőn. Olyan ijedtek, olyan kicsik voltak, mintha kettőig sem tudtak volna számolni. A két kis oroszlán, amikor megmutatták nekik a lakótermeiket, örömükben csóválták farkukat, de amikor az állatápoló meg akarta simogatni őket, gyorsan feldöntötték, mert kifejezésre akarták juttatni, hogy ők nem cicák vagy tejelő kecskék, akikkel csali így lehet kom ázni.

Két sas is érkezett, ők is repülőn. Sértődötten jöttek. A repülőt, holmi ormótlan sasnak nézték, akinek hasában kellett utazniuk. Mintha szükség lett volna ilyen szélcsavaros, lármás és különös madárra! Aztán jöttek a medvék: a mosómedve, az örvösrredve, ők gyorsvonaton érkeztek; kicsit fáradtak voltak az úttól, új szállásukon kitűnően megreggeliztek, két nap alatt kialudták magukat és az újságíró érdeklődésére kijelentették, hogy ezentúl nem alusznak többé semmiféle téli álmot, csak olyan helyen csinálnak ilyesmit, ahol téli eledelt nem kapnak. Remélik, hogy itt ilyen tapintatlanság nem esik meg velük, s így semmi okuk sincs téli álomra berendezkedniük. Gyorsan értesítették az Északi-sarkon a jegesmedvét is, hogy itt nagyon jó, a pesti gyerekek nagyon kedvesek és érdemes idejönni. Erre aztán megjelent a jegesmedve is. Nem is egyedül, hanem négyesben, mert kedveli a jó társaságot, ha már itt nem kell fókára vadásznia, legalább legyen kivel elcsevegnie a meleg. parti téli estéken.

No, mondjatok olvan állatot ami nincs a mi állatkertünkben? Több van, mint volt. Mondtam is, amikor újra jött a deputáció, most már kegyesebben, eneesztelődve, hogy kö- szönetüket fejezzék ki. Aztán vigyázzatok is rájuk, ne engedjétek, hogy megint bombát dobjanak közibiik, hogy megint megfagyjanak és elpusztítsák őket a gonoszok.