Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-29 / 100. szám

4 TOLNA SIEGTE! NÉPÚJSÁG 1965. április 29. A PAJi-T/ZAÍbJOK. fí.£S£A/ a'llta/c. ás A fVY/ LAS(C&MP&HA!t MEGSBÁAAA /S/'t6‘ T(y32J=L POGAOTAK.. UAjoas a/\/ e.e»Br <37thoasi Aro’yXv'Aí. ?ímh»i .«fl IRTA: WOfiST CZCRNY KLAUS SCHEU kilométerről kilométerre nyomul­nak előre. A német katonák, akik életüket menteni akarják, el­dobálják fegyverüket és megadják magukat, Százezrek menekülnek. Hajnali 2 óra 15-től már nem némák a távirók a Führer főhadi­szállásán. Egyre-másra érkeznek a riasztó hírek a keleti hadszín­térről. Az álmából felvert Keitel izgatottan ad parancsot telefonon keresztül a kitartásra. Hitlert azonban nem meri értesíteni. A Führer, mint mindig, nap­pallá teszi az éjszakát. Három szobával arrébb, papírok dóié gör­nyedve ül és parancsokat, előlép­tetési kéréseket, halálos ítéleteket ír alá. A keleten történtekről még nincs sejtelme. Csak öt órával ké­sőbb tájékoztatja őt óvatosan Bormann. Első reakcióként düh­rohammal egybekötött sokkot kap. Néhány injekcióval ismét talpra­állítják. Parancsot ad: „Elérkezett a próba órája. Minden állást tar­tani kell, aki visszavonul, agyon kell lőni. Megingathatatlan aka­ratom a győzelem”. Ezután Ber­linbe küldi sofőrjét. Kempkát. A Führer a következő napokban vissza akar térni Berlinbe és Kempkának kell őt a pályaud­varról elvinni a golyóbiztos Mer- cedes-szel. Hitler ipáig valakit útnak indít: Neumann államtitkárt Goebbels minisztériumából, azzal a meg­bízással, hogy „derítse fel” a la­kosság hangulatát a lengyel vá­rosokban. Első és utolsó állomás­helye Poznan. Január 12-én este a következőket mondja: „A keleti front semmilyen körülmények között sem omlik össze. Uj had­seregek és új fegyverek biztosít­ják a német győzelmet!”. Konyev marsall csapatai ugyan­ebben az órában átlépik a Visz­tulát és miközben még a beszéd tart, már szárnyra kél a hír, hogy a szovjet páncélosok élei elérték Poznan külvárosát. Hitler különvonata január 16- án, pontosan reggel 6 órakor fut be Berlin-Grünewald állomásra. Kempka sofőr igyekszik kocsijá­val, a bombázásoktól még arány­lag sértetlen utcákon haladni. A Führer idegeit kímélni kell. Kempka tudja, hogy Hitieren mindig páni félelem lesz úrrá, ha romokat, hullákat és vért lát; Hitler a birodalmi kancellária alatt 16 méter mélyen lévő, ve­zért bunkerben tűnik el, amit Goebbels „a hősök bunkerének” nevez. 24 órával később felszabadul Varsó. A felszabadítók ezen az estén, 1945. január 17-én olyan városba érkeznek, ahol az élet parányi lehelete sem látszik. Romhalmaz romhalmaz mellett, mindenütt hullák, elesettek, meg­gyilkoltak, közöttük aggok és gyermekek. Az SS-banditák ki­vonulásuk előtt vérözönt hagytak hátra. Lassan előkerülnek, akik túlélték a borzalmakat. A szovjet előretörés feltartóz­tathatatlan. A fronton sehoi sincs csend, minden mozgásban van. A lengyel városok egymás után sza­badulnak fel. Hitler „keleti védő­fala” kártyavárként omlik össze. Nem sokkal később, egész Len­gyelország szabad. A háború német területre ter­jed át. A Vörös Hadsereg 11 nap alatt nyomult előre a Visztulától az Oderáig. A birodalmi kancellária alatt rejtőző tömeggyilkosok és az OKW zosseni főhadiszállásán tar­tózkodók tudják, hogy a torkukon van a kés. 1945. TELE BERLINBEN^ 1945. január 30-nak éjszakáját a berliniek az óvóhelyeken töl­tötték. Míg odakint a halál le­csapott az égboltból, egyesek el­gondolkodtak azon, hogyan is kez­dődött minden, 12 évvel ezelőtt; A dicstelen napot, Hitler hata­lomra lépését fáklyás felvonulás zárta le. A menetoszlopok végig­haladtak a Wilhelmstrassen, a Brandenburgi kapun, Hitler fana­tikus hívei vadul üvöltöztek a bi­rodalmi kancellária épülete előtt és a „Führert” ünnepelték. A monopóliumok embere már nye­regbe jutott, a birodalom élén állt... Mi mindenre nem gondol az ember a légvédelmi óvóhelyen! 12 esztendő — mát is hozott a német népnek? __________(Folytatjuk)_______ R epülőgéppel támadt feleségére egy Las Vegas-iférj 2. Javaslata még tartalmazta: a német kormány hozzájárulásá­val „Lengyelországban visszaállít­ják az 1939. előtti régi rendet.” És mindezt annak ellenére, hogy a fasiszták ebben az időben már régen nem voltak egész Lengyel- ország urad és 1945. január 1-ig hatmillió lengyelt gyilkoltak meg! Bisenhower visszautasította a ja­vaslatot. A szovjet kormánynak tudomá­sára jutottak a titkos tárgyalások, és erélyes tiltakozást jelentett be. A német hadsereg-főparancs­nokság és a nyugati szövetséges főhadiszállás közötti rádióössze­köttetést megszakították. A Szovjetunió nyugati szövet­ségesei azonban kellemetlen ku­tyaszorítóban voltak. Az Arden- nekben végrehajtott támadás 1945. elején gyakorlatilag telje­sen összeomlott. A nyugati fron­ton tehát kényes helyzet állott elő. Az amerikaiak támadása Strassbourg mellett eredményte­len maradt. Hitler 100 kilométer szélességű szakaszra összponto­sította 25 legjobb hadosztályát. Az amerikaiak és az angolok főhadiszállásain izgatott jelene­tek zajlottak le. Senki sem akar­ta vállalni a felelősséget a veresé­gekért és senki sem tudta, hogy az adott pillanatban mit kell ten­ni. Ebben a helyzetben határozta el magát Churchill angol minisz­terelnök egy szigorúan titkos távirat megfogalmazására. 1945. január 6-án a következőket írja a Vörös Hadsereg főparancsnokai­nak: „Nyugaton rendkívül súlyos harcra kerülhet sor, ha az időn­kénti kezdeményezési hiány mel­lett, egy széles frontot kellene védelmezni. Nagyon hálás len­nék önöknek, ha megmondhatnák, hogy január folyamán számítha­tunk-e nagyobb támadásra a Visztula-fronton, vagy más he­lyen.” S2itálin egy napra rá így vá­laszolt : .......Tekintettel szövetségeseink h elyzetére a nyugati fronton, a csapatok főparancsnokságának főhadiszállása elhatározta, hogy az előkészületeket gyorsabb ütem­ben fejezi be és tekintet nélkül az időjárásra, nagyszabású táma­dást indít a németek ellen az egész középső front területén, nem később, mint a hónap má­sodik felében ...” * Keleten kellemetlen csend ho­nol a lövészárkok felett. Szinte bénítóan hat a német katonákra. Az ágyuk némák, s csak néha dördül egy-agy puska. Másodper­cekre. világító rakéták borítják fénybe a csillagtalan éjszakai ég­boltot. A földeken hó. A feltűnő csend nemcsak az állásokban lé­vő katonák idegeit borzolja, ha­nem az ezredek, a hadosztályok és a hadseregtörzsek stratégiáit is a legnagyobb nyugtalansággal tölti el. „Mit tervez az orosz?” Mind­untalan ezt kérdezgetik. Felderítő csapatokat küldenek ki, hogy foglyokat ejtsenek. Tőlük remél­nek közelebbit megtudni arról, hogy a Vörös Hadsereg hol tervez újabb támadást. A hadsereg­főparancsnokság azonban tovább­ra is bizonytalanságban marad. Egészen január 12-én éjszaká­ig, amikor a vihar kitör. Először a Baranov-hídfőnél a Visztulá­nál, azután 500 kilométer széles­ségben, végül pedig az egész frontvonalon, amely ezekben a napokban a Keleti-tengertől a Kárpátokig terjed. Az ágyuk és giránátvetők tízezrei okádják üvöltve. fütyülve és sisteregve a tüzet a fasiszta állásokra. A föld remeg. A tűz órákig tart és a ka­tonák a lövészárkokban szinte már nem is emberek. Szorosan földhöz tapadva reménykednek abban, hogy a sors irgalmas lesz hozzájuk. Repülőgépektől és páncélosoktól támogatva 150 szovjet hadosztály indul támadásra. Lépésről lépésre, Egy amerikai férfi nemrégi­ben furcsa módját választotta annak, hogy bosszút álljon fe­leségén. aki elhagyta. A férfi, a második világháborúból jól ismert öngyilkos japán pilóták, a kamikazék módjára akart feleségére támadni, hogy vé­gezzen vele, s önmagával. Szán­dékát nem sikerült teljes egé­szében megvalósítani, mert csak ő halt meg, felesége életben maradt. A bosszúálló férj neve John Covarrubias, 38 éves és Las Vegasban dolgozott mint épí­tész-vállalkozó. Végzetes szán­dékának végrehajtása előtt ko­csiba ült, s elhajtott a Las Vé­gestől mintegy 15 kilométerre levő Pittman városkába, ahol feleségének egy kisebb mulató­ja volt. Az volt a szándéka, hogy szép szóval még egyszer megkísérli rábírni az asszonyt, hogy térjen vissza hozzá. A szép szó azonban nem használt. Ehelyett ismét heves veszeke­dés támadt köztük. A mulató­ban tartózkodó néhány vendég hallotta, amint Covarrubias dü­hösen felkiáltott: „Szóval így! Nem akarsz visszajönni Akkor hát eljövök érted repülőgépen, és majd meglátod mi fog tör­ténni! Elrmsztulok. de te sem éled túl!’’ Ezek után dühösen kocsijába vágta magát, és el­hajtott vissza, Las Vegasba. Másnap déltájban a mulató­ban elén szép számban voltak vendégek. Egyszerre repülő­gépzúgásra figyeltek fel. Persze a vendégek nem sokat törőd­tek vele, az asszony azonban úgy látszik megértette miről van szó, s mindent otthagyva kirohant a helyiségből. Amikor a kertbe ért, elborzadva ismert férje kétmotoros repülőgépjére, amely zuhanó repülésben kö­zeledett a mulató felé. Frank Shermann, a seriff a történtek után kijelentette: „A kétmotoros gép hatalmas kört írt le az épület felett, majd hirtelen a mulató bejára­ta felé bukott. A pilótának nyil­ván az volt a szándéka, hogy a bejáraton keresztül törjön be gépével a helyiségbe. Szán­dékát azonban nem valósíthat­ta meg. A mulató előtt ugyanis három gépkocsi vesztegelt, s ezeknek vágódott neki. így a mulatóban levő 30 vendég meg­menekült a biztos haláltól, hisz valamennyien szörnyethaltak volna ha a gép bent robban fel. A gép miután nekivágódott a három gépkocsinak, az épü­let falának ütődött a bejárati ajtó felett, s egy háromméte­res rést ütött rajta Az ütközés erejétől az öngyilkos jelölt pi­lóta kivágódott gépéből, és azonnal szörnyethalt. A helyi­ségben leírhatatlan rémület tá­madt. Négy ember súlyosan megsebesült. Az asszony alig volt tíz méterre a lezuhant név­től. s amikor férjé kivágódott odarohant hozzá, óm segíteni már nem lehetett rajta.

Next

/
Thumbnails
Contents