Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-29 / 100. szám
Sprílís 29. TOLNA MEG TÉT NEPÜJSÄG 5 A patikamérlegtől a hídmérlegig Sitkey szaki az utolsó simításokat végzi a kijavított tizedes mázsán. Major József egy 5 ezer kilogrammos hídmérleg mérőkarját csiszolja, hogy eltüntesse róla a rozsdamarást. Reizer Jakab pultmérleg javításán dolgozik. A Paksi Konzervgyár billenőmérlegeit javítja. Üzemek, vállalatok, termelő- szövetkezetek, gazdaságok, kereskedelmi egységek, gyógyszer- tárak és egészségügyi intézmények részére végez mérlegjavítást a Szekszárdi Vasipari Vállalat mérlegkészítő részlege. Pere Sándor műhelyvezető irányítja a 11 tagú mérlegkészítő kollektíva munkáját, és mint mondja 12 év óta. amióta megalakult a mérle- ges részleg nincs okuk a szégyenkezésre. Úgyszólván reklamáció- mentesen dolgoznak. Minőségileg a Pécsi Mérésügyi Hivatal hitelesíti a kijavított mérlegeket, s eddig mindent a legnagyobb rendben találtak. Javítanák mindennemű mérleget, egy dekagrammostól, az ezer grammos mérlegig. Ezek a legkisebb súlyegységet mérő mérlegek, a legnagyobb amin dolgoztak egy 20 ezer kilogrammos mérleg volt. Hívásra a helyszínre is kimennek a mérlegkészítők. Különösen a nyári időszakban kapnak gyakrabban telefon-meghívást. Duna földvártól Dunaszek- csőig, Dombóvártól Koppány- szántóig mindenhová hívják őket. A tsz-ekben, állami gazdaságokban pontosan mérlegelve raktározzák a termést. Mérik az állatok súlygyarapodását, s az egyedi takarmányozás is mérlegelve történik. Mindennapi életünk nem nélkülözheti a pontos mérlegelést. Mérjük a munkateljesítményt, a feldolgozásra kerülő, vagy a már feldolgozott anyagot. Mérlegelve vesszük át az élelmiszert, egyszóval mindent. A mérés átszövi életünket. Uj hídmérlegek összeszerelését, elromlott és pontatlan mérlegek javítását végzi a 11 tagú mérle- ges részleg. Évről évre, hónapról hónapra teljesítik a tervet, pedig a munkakörülmények nem a legjobbak. Maga a műhely kicsi, raktáruk pedig nincs. Sokszor az udvaron kénytelenek tárolni a kijavított mérlegeket. Emiatt a festést, a rozsda eltávolítását kétszer kell elvégezni. Ezekhez jön az esetenként jelentkező alkatrészhiány, amit igyekeznek a maguk készítette alkatrészekkel pótolni. A műhelyprobléma az őszre megszűnik, addigra ugyanis elkészül a Vasipari Vállalat központi üzeme, s akkor a mérlege- sek átköltözhetnek a Széchenyi utcai esztergályosműhelye. A Vasipari Vállalat mérlegké- szítői jól összedolgozott kollektívát képeznek. Minden egyes tagja szakmáját szerető, szorgalmas dolgozó. Közülük öten: Pere Sándor, Sitkey Lajos, Major József, Balázs Mihály és Reizer Jakab nem hiába kapták meg a Kiváló Dolgozó jelvényt. P. M. „Megmaradok vándorköszörűsnek..." A hőgyészi MÁVAUT-megálló mellett egy furcsa alkalmatosság áll. Valamikor gyerekkoromban láttam ilyet. „Köszörűgép”. Nagyon silány állapotban búslakodik a járda mellett, egy daxlinak nevezett, korcs kutya bóbiskol alatta. A „műszert” úgy összefoltozta gazdája, hogy talán estig kibírja az álldogálást. Az áttételt meghajtó ékszíjat, amelynek hossza talán 120 centiméter lehet, 24 da- robból toldozták össze. A fából készült szerkezeteket is alaposan megviselte az idő, korhadtak, szúette darabok. Úgy látszik azonban, még nem került ki- selejtezésre, mert a cégtábla, a talicskaszerű jármű jól látható részén hirdeti: „Horváth Jenő köszörűs, Hőgyész”. Érdeklődve szemlélem az özönvíz előtti gépezetet, közben a fekete kutyus gyanúsan nézeget. Hozzá is intézek egy-két barátságos mondatot, nehogy azt higgye, ellopom a gazdája köszörűjét. A kutyus feláll, megcsóválja a farkát, majd vakkant néhányat. Jön a gazda! — Tiszteletem, uram! Bicskáját méltóztatik élesíttetni? — kérdezi barátságosan, egy kis alkoholgőzt lehelve arcomba. — Pár tekerés, és máris borotválkozhat vele. Mentegetőzöm. Megmagyarázom, hogy még gyerekkoromban láttam ilyet, és most kíváncsiságom hozott ide. Elbeszélgetünk és ő szívesen ismerteti a „gép” működését, alkatrészeit. — Egy kicsit megviselt szegény szerkezet, de már apámat is kiszolgálta — meséli fontoskodva. — Hej, de sokat tudna mesélni ez az öreg masina! Még néhány évvel ezelőtt Siófokra is feltoltam gyalog. Leálltam az üdülő előtt és a vendégek bicskáját köszörülget- tem, reggeltől estig. Az volt ám a .jó kereset! Persze azért most is megkeresem vele naponta azt, amit megeszem és megiszom. Az bizony nagyon kevés, mert Horváth Jenőnek reggel óta még egy ügyfele sem akadt. Erős, egészséges ember, még a negyvenet sem érte el egészen. Miért nem választ magának egy nyu- godtabb szakmát? Ezt is megmagyarázza. — A jobb lábam nyomorék, nem tudok én nehezebb fizikai munkát vállalni, így hát megmaradok vándorköszörűsnek. Nem hiszi, hogy nyomorék a lábam? Van róla orvosi bizonyítványom is. Szabadkozom, hogy elhiszem, de ő már kutatgat az igazolványai között, mígnem előhalász egy gyűrött papírt. Átnyújtja. Ez áll rajta: „Igazolom, hogy Horváth Jenő 1963, június 23-án, verekedés közben jobb lábát eltörte. Aláírás és pecsét”. Két hőgyészi fiatalertjiber jön, zsebkésüket élesíttetik. A vándor- köszörűs mindkettőjük kését megdicséri. Közli velük, hogy ilyen késeket most már sehol sem lehet kapni, az ilyen bicskára nagyon kell vigyázni. — öt forint lesz, kérem szépen. Legyen máskor ■ is szerencsém. Köszönöm szépen, kisztihand!... — számolgatja a forintokat, majd előveszi üres pénztárcáját és újra leszámolva a pénzmennyiséget, beleteszi.— Na, ez is megvan. Bemegyek, megiszom egy korsó sört. Megkérdezem, mit szól a felesége? Horváth Jenő, vándor- köszörűs egy pillanatra elgondolkozik, aztán elmondja, hogy jelenlegi öreg felesége beteges, az előző kettőnek meg semmi köze, hogy ő mennyit, mit és mikor iszik. Aztán megint a munkáról beszélgetünk. — Már többször gondolkoztam azon. hogy valami normális munka után kellene néznem, de mit kezdjek öreg fejjel? — panaszkodik. — Él Pesten egy unoka- testvérem, majd a jövő héten írok neki, hogy helyezzen el egy köszörűgyárban! (Fertőt) Kötözik, díszítik szerte az országban a fákat. Májusfákat. Ezret és tízezret. Szalagokkal, füzérekkel, virágokkal és ágakkal. Májusi jelekkel: szabadsággal és szerelemmel. Üldözésben, rabságban született. Szabadságfa lett hát az első neve. L’ arbe de la liberté. Az első májusfát — talán — az Angliából menekülő üldözöttek hajója, a May Flower vitte át oromdíszében az Újvilágba. Innét is a hajó neve — májusvirág —, s Kossuth Lajos 1852-ben, visszatérve amerikai körútjáról, a plymouth-i kikötőben így beszélt róla: Az önök szabadságfája a May Flower — a miénk, a Habsburgok akasztófája. 1790-től aztán az Angliától elszakadt északamerikai gyarmatok példájára szerte a világban ültettek szabadságfákat. Nyárfát vagy tölgyet, s növekedésük a szabadság feltörekvését jelképezte. A szabadság májusi ünnepeit e fák körül rendezték. Az 1848-as forradalmak után Németországban, Svájcban és Itáliában is elterjedt. És nálunk? Az első szabadságfát Pesten 1792-ben állították. Az akkori Uj-épület börtönudvarán francia nadifoglyok ácsolták, s hegyébe kitűzték a zöldágakat. Tőlük vette át e szép szokást a pesti iparosság, céhek, mesterlegények. Május előestéjén, azaz délután, gyerekek járták az utcáját, végigdobolták a várost, és énekelték: „lesz, lesz, majales”. Másnap aztán a mulatságok! A májusfa tetejére már ajándékokat, pipát, kolbászt, kendőt aggattak, és aki elsőnek felmászott értük, megszerezhette. Igen, de a lehántolt, friss fát szappannal kenték, hogy síkos legyen. Május elsején, Jakab napkor, az , úgynevezett „Jakabos tisztes uraimék”, a városi tisztviselők kötötték meg az évi szerződéseket a hen- :esekkel, kocsmárosokkal, kávésokkal. Ilyenkor aztán a mester áldomást fizetett, a céhlegények ihattak. Innét is a mondás: „Nagy céhcó volt!” Vagyis a céh fizetett: die Zöch zahlt. A nóta még zengett: „Ma van Jakab-nap, ma iszik a pap, de a szegény mesterlegény csak amikor kap.” Hát a szerelem? , Sokágú a májusfa, vagy ahogy egyes vidékeken mondják: hajnalfa, zöldág, májfa. A szerelemnek is van rajta ága. A legények állították kedvesük háza elé. Egy 25 évvel ezelőtti tanulmányban — Szendrey Zsigmond írta — megtudhatjuk: hol, hogyan. A magyar vidék a francia szabadságfákkal egyidőben — zöld ágakat vagy nyárfát, vagy jegenyenyárt (csak fehér fát!) állított május elsején. Voltak községek, ahol csak egy közös fát állítottak a legények, s arra a sok ajándékot- Van község, ahol csak a falu szépe kap májusfát. Ha a legények nem tudtak megegyezni, ki a falu szépe, összeverekedtek, de előfordult az is, hogy megegyeztek és — két fát állítottak. A fát, például Pest megyében, a fiúk a lányoktól kérik — ő díszíti, s ezzel is kimutatja, mennyire kedveli a legényt — de másutt szerzik. Nóg- rádon az a fő, hogy szerzemény legyen. Van, ahol a lányok kendőit kötik a fa tetejére és a legények célbalövöldözik az ágakat, s közben kiáltják kedveseik nevét, kinek a kendőjét akarják levenni. A Mátra vidékén az elutasított kérő is állít májusfát a lány ablaka elé. De bősz- szúból: száraz karót vagy meszelőnyelet. Jászon a lány csak akkor hagyja ablaka alatt nappal is a fát, ha elfogadja a legény ajándékozását. Rákospalotán — régen — ahány lány egy háznál, annyi fát állítottak nekik a fiúk. * Kötözik, díszítik szerte az országban a fákat. Ezret, tízezret. Színes szalaggal, csokorral, virággal. Örömmel, szerelemmel. Kőbányai György és szerelem fái
