Tolna Megyei Népújság, 1965. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-25 / 97. szám
föMA MTH SFEFBJSÄS 1963. äprffis 25. 4 7=£ß_/fc&/\A /VA<SY 1 ÚJSA'G \/A*J ‘ £-2, &Gy fzoee>Af'rrx> iOS'zrA.e a f=éAn i.A'O/t'fcBAA/ CZSUf>/\ ^KJZAZ ’T l/Aft/ . i £-2-ElK- A vU-t-An/Y ' ^g/A/^g^T ^ /#/Pífl//vMT <A*cAJi k J/í/t A iíl'ÉSÍŐf . f fZE^p! -r-Eisjt, L^'O 7 fevn„.i Amerikai dokumentumriport az FBI-rfll AZ F Bi^AllE MÉILIKÖL 5. Eliát, és Salsedot az Iroda New York-i hivatalába szállították egy épület 14. emeletére és ott tartották — letartózta tási parancs és vádemelés nélkül. Május 2-án. vasárnap este a két letartóztatott együtt sétált az emeleti folyosón. Salsedo ezután állítólag lefeküdt, Elia pedig még a nyomozókkal beszélgetett Amikor Elia reggel felébredt, látta, hogy egyedül van és az őr azt mondta: „A maga társa halott kiugrott az ablakon!” Szinte hihetetlennek tűnik, hogy Elia nyugodtan aludt mialatt társa öngyilkosságot követett ei, vagy később ne ébredt volna fel, hiszen nyilván nagy csődület támadhatott, amikor a járdán fölfedezték a holttestet. S vajon a nyomozók nem rontottak volna be a foglyok szobájába, hogy utánanézzenek, mi történt? Az ilyen dolgokat az Iroda még abban a légkörben sem tudta agyonhallgatni. 1920. október 1-én Palmer és Hoover megjelentek a kongresszus jogügyi bizottsága előtt, hogy Hoover által készített jelentéssé mossák tisztára magukat. A jelentés szerint Salsedo messzemenő „kényelmet” élvezett és „tiszte • szobát” kapott, tiszta ágyban aludt. Alkalma volt mosdani és fürdeni és fehérneműt váltani, „rendszeres étkezést” kapott Miután majdnem nyolc héten át kísérleteztek azzal, hogy tőle bármiféle tájékoztatást kapjanak, „Salsedo megszegte a szerződést azzal, hogy leugrott a 14. emeletről.” Ehhez valóban nem kell kommentár. Amikor az új amerikai elnök Warren G. Harding magával hozta Washingtonba léha ohioi társaságát, az FBI és az egész nemzet legszégyenteljesebb és legsötétebb óráit élte. A magas, durva külsejű Harding ugyan úgy festett, mint egy elnök, de bizony belül nem volt benne semmi elnöki. Társasága, pókerpartnereiből és a köpönyegforgató kisváros helyi lapjának szerkesztőjéből és kis politikusból az ország legfőbb méltósága lett. Az új igazságügyminiszter Harding régi, ohioi barátja, Daugherty bombasztikus alak volt, aki taktikával (ugyanazzal, amelyet Hoover és az Iroda még a mai napig is alkalmaz) ellensúlyozta az őt ért bírálatokat. Az új igazságügyminiszter bizalmas barátainak egyike William J. Burns, a nyomozóügynökség alapítója volt. A nagy üzletembereket fellelkesítette a hír, hogy Burns lesz az FBI új főnöke, hiszen oly sokáig és hűségesen szolgálta őket a munkások után kémkedve és adatokat közölve a munkáltatókról. Daugherty 1921. augusztus 18-án nevezte ki Bumst az FBI főnökévé, helyetteséül pe. dig J. Edgar Hoovert. Depressziós korszak volt ez. Milliókra ment a munkanélküliek száma és a „Railroad Labor Board” kihasználva a munkanélküliséget, 12 százalékkal leszállította a munkások béreit. A vasutak további megtakarításokat követeltek, s ezért 1922. június 6-án újabb 12 százalékkal leszállították a vasúti munkások bérét. A munkások természetesen fellázadtak. Július 1-én a vasutasok, bár szolgálatban maradtak, a műhelyek 400 000 munkása sztrájkba lépett. A vasút- Igazgatóság, amely azelőtt tudomást sem vett a Railroad Labor Board határozatairól, most felháborodást színlelt. A vasutak tulajdonosai kihirdették, hogy a sztrájkolok elveszítik munkaviszonyukból folyó minden jogukat, mire visszatérnek munkájukhoz — ami természetesen az elkeseredés új hullámát váltotta ki. összetűzésekre is sor került. A vasutak tulajdonosai sztrájk- 1 törőkét importáltak, akik közül sok volt a bűnöző. Az „őrök” megtámadták a sztrájkol ókat és a sztrájkolok harcoltak. Ebben a helyzetben Harding kormánya vette át a parancsnokságot és Daugherty igazságügyminiszter a chicagói szövetségi bíróságon kiharcolta a sztrájktilalmat. Ez a tilalom pedig olyan szigorú volt, hogy nemcsak a cselekedetek, hanem minden olyan szó, amely a vasutasok rendszeres működése megzavarásának minősülhetett, ugyancsak törvényszegésnek számított. Az FBI akkor különféle vádak alapján, 1200 vasúti munkást tartóztatott le, akik közül sokat ítéltek el a bírósággal szemben tanúsított tiszteletlenség miatt, hiszen ez a bíróság megtiltotta, hogy bármit tegyenek, vagy akár szót emeljenek jogaik védelmében. HOOVERBÖL IGAZGATÓ LESZ Az FBI nem csupán a sztrájktörők elleni akciókba keveredett bele, hanem a Harding-korszak számos más botrányába is. Whee- ler szenátor 1924. február 20-án megvádolta az igazságügyminisztériumot a legnagyobb tolvajok .,védelmezőével”, amikor kiderült. hogy az állam vagyonát magánosoknak kótyavetyélték eL Valahányszor a szenátorok és a kongresszus tagjai megkíséreltek az ügyben nyomozni, az FBI célpontjaivá lettek, a kellemetlenkedő bírálók neveit a „gyanúsak” listájára írták és nyomozók követték őket. Coolidge elnök (aki a hirtelen elhúnyt Hardingot követte) 1924. március 28-án kénytelen volt leváltani Daughertyt és új igazságügyminisztert káne- vezríi Stone személyében./Ez elbocsátotta . Burnst és Hoovert nevezte ki az FBI igazgatójává. Hoover ekkor mindössze 29 éves volt. Stone reformokat követelt. A kongresszusi bizottság 1924. május 15-én maga elé rendelte Hoovert és teltette az Iroda jövendő szerepelek kérdését. Hoover közölte a bizottsággal, hogy az Iroda a jövőben kizárólag a szövetségi törvények megszegésének ügyeivel fog foglalkozni. Néhány hónappal később, Stone véglegesítette Hoover igazgatói kinevezését, bár sok volt a demokrata és független liberális meggyőződésű ember, aki kétkedéssel szemlélte Hoovert és az Irodát, nem tudván megfeledkezni sztrájktörő tevékenységükről és arról, hogy minden haladó embert egyszerűen „radikálisnak” akartak bélyegezni. Ennek eredménye volt, hogy Washingtonban rémhírek terjedtek arról, mintha Hoover napjai meg lennének számlálva. Ekkor választották meg az Egyesült Államok elnökévé Franklin Delano Rooseveltet. HÍRESZTELÉSEK AZ FBI-RÓL Roosevelt elnök azonban lelkesen támogatta a bűnözés elleni országos hadjáratot. A bűnözés hulláma által megrendült Amerika a prohibíció korszakában, korrupciós botrányokkal telve — örömmel üdvözölte az akciót és a közvélemény türelmetlenségét még fokozta egy érzelmekre ható esemény: elrabolták Charles August Lindberghet, a repülés korszaka első amerikai hősének fiát. A bűncselekmény 1932. március 1-én történt. A gyermeket a Hopevell-i családi ház bölcsőjéből rabolták el. A közvélemény felháborodása tetőfokára hágott. Mivel pedig a rendőrség helyi szinten már hitelét vesztette, a közvélemény minden reménysége Washingtonhoz fűződött. Roosevelt kormánya így hajszolta keresztül a kongresszusban a bűnözés elleni törvény-csomagot, amely új teret nyitott az FBI tevékenysége számára; Áz első intézkedés az úgynevezett Lindbergh-törvény volt, amely az FBI-ra ruházta az emberrablási ügyek üldözését, amennyiben a rablók egyik szövetségi államból a másikba mentek át. A másik törvény szövetségi szinten üldözendő bűnnek nyilvánította a zsaroló levelek küldését és rablással kapcsolatos fenyegetéseket. Mindezek a széles közvéleményt érdeklő bűncselekmények az FBI hatáskörébe tartoztak. Az FBI főnöke, J. Edgar Hoover pedig, akinek néhány hónappal azelőtt még gondot okozott az állásnak megtartása is, szinte egyik napról a másikra a gonosz ellen küzdő fehér lovon ülő lovag lett Az FBI most munkához látott — golyók és a publicitás záporoztak rá. Rövid két év alatt (1934—35) az FBI nyomozói számtalanszor keveredtek tűzharcba a gépfegyverekkel felszerelt bűnözőkkel, és bár nyomozók is életüket vesztették a lövöldözések során, a bűnözőket mindig leküzdötték. Preftty, Boy, Floyd* John Diliinger. Baby Face Nelson és mások voltak az „elsőszámú közellenségek”, akik gyors egymásutánban váltogatták egymást A szenzációéhes lapok alig vár_ ták, hogy történeteket írhassanak a „rablókról és pandúrokról”, főszerepben Hooverrei és az FBI nyomozóival, mint gáncsnélküli lovagokkal. A folyóiratok nyomon követték a lapokat, majd képregények jelentek meg az FBI-róL Hoover nevével fémjelzett könyvek vagy legalább is az ő áldásával megjelent írások láttak napvilágot a bestsellerek jegyzékén. Aztán a film is kisajátította ezeket a témákat, látványosan támasztva alá egy példátlan legenda kialakulását; E tevékenység közepette Hoo- vernek két jellemvonása jutott kifejezésre: boldogan fogadott minden, akár meg nem érdemelt dicséretet is, de a legkisebb kifogásra már kommunistáknak bélyegezte bírálóit. Egy kiadvány nem lehetett eléggé sötét, eléggé olcsó, hogy meg ne dicsérjék, ha az FBI-t dicsérte. Amikor 1944-ben George Norris szenátor és mások felelősségre vonták Hoovert az FBI tevékenysége miatt, az öntudatos igazgató „Amerika-ellenesnek”, „mérges kígyónak” nevezte a bírálóit, akik — szerinte — szét akarják zúzni a nemzet alapjait. A D1LLINGER-ÜGY Ha egy amerikai előtt, aki az utóbbi harminc évben lapokat és folyóiratokat olvasott, megemlítik John Diliinger nevét, egészen biztos, hogy olyan képzetek jelennek meg előtte, mint: a „des- peradosok hercege” volt, vagy „minden idők legkegyetlenebb gyilkosa” „a vörös ruhás nő”, aki elárulta „csapda a chicagói moziban” és — az FBI nyomozóinak jól célzott pergőtüze, amely a csodálkozó látogatók szeme előtt kaszabolta le Diliingert.” Ahhoz, hogy megérthesse, mit jelent Diliinger az FBI-nak az embernek fel kell fognia, milyen fontosságot tulajdonított az FBI önmagának e fantasztikus bűnügy felszámolásában. Vajon Diliinger valóban a „desperadosok hercege” volt, vagy „minden idők legkegyetlenebb gyilkosa”? Dehogy. A bizonyítékok félreérthetetlenül rámutatnak, hogy nagy pozőr volt, akiről maga a rendőrség terjesztett legendákat és abban a szerepében tett szert dicsőségre, amelyet a nyomozók kreáltak számára. (Folytatjuk)
