Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-14 / 62. szám
R e f lektor fényben LADOMERSZKY MARGIT 7 \ L Szerepelt a rádióban, s a televízió képernyőjén is a hatvanadik születésnapját, s művészi pályájának negyvenedik évfordulóját ünneplő Ladomerszky Margit. A Nemzeti Színház kiváló színésznője — akinek a felszabadulás előtt és után is játszott „Warrenné”-je a legújabb- kori magyar színjáték egyik legkitűnőbb alakítása — sok mindent elmondott gyermekkoráról, a régi Vígszínházról, ahol majdnem két évtizedig játszott és a mai Nemzeti Színházról, amelynek megbecsült tagja. De kevés szó esett pécsi, szegedi, kaposvári és székesfehérvári szerepléseiről, pedig — ha csak húsztól huszonnégy esztendős koráig játszott is ezekben a vidéki városokban — ez a sűrű és gazdag négy év fontos része pályájának. — Szívesen emlékezem Pécsre és pályám kezdetének egyéb állomásaira — mondja a jubiláns színésznő. — Akkoriban egyik héten Nórát, másik héten az öreg Aaset, a harmadikon meg esetleg operettszerepeket alakítottam. Nem tréfálok, azidőben hetenként változtak a darabok a vidéki színházak műsorain. Egy régi szegedi színházi újságíró, Jenő István volt olyan kedves, és a „Délmagyar- ország”-ban felsorolta azokat a darabokat, amelyekben „benne voltam”. Magam is elcsodálkoztam, jóleső kommentárokkal kísért adatait olvasva. Mennyi darab, Inennyi szerep egy kezdő színésznő számára!.;. Természetesen —• folytatja a fehér hajával is fiatalnak ható színésznő —, a darabok nagy részét csak elnagyoltan próbálhattuk: szó sem lehetett arról az el- mélyülten értelmezett felkészülésről, ami a mai VidéKI színházakat jellemzi. De azért mégis jó iskola volt a színháznak ez az éjjelt és nappalt betöltő üzeme és üteme. Mert az igazán szép darabokra abban a hajszában is odafigyeltünk, s volt néhány kolléga — Székesfehérvárt például Jávor Pál is —, akik sokat segítettek az emberekben és a művészetben való hite mellé önbizalmat is adni a kezdőnek. Ladomerszky Margit — aki ezekben a napokban, különben egy fanyarul vidám De Sica- komédia főszerepét szinkronizálja, — úgy látja: negyven év alatt rendkívül kiszélesedett a magyar vidék színházszerető, művészetet igénylő közönsége. A régi nagy sztrájkok harcos részvevőjének, az 1919-es Tanácsköztársaságban aktív részt vállalt munkás-apának leánya — aki a negyvenes évek elején háborúellenes, antifasiszta rendezvények állandó szereplője volt —, megelégedéssel látja a tudat forradalmának eredményeit. De — amint mondja —, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a két világháború közötti vidéki színjátszásnak is voltak szép eredményei. S nemcsak Szegednek, Kaposvárnak és Pécsnek! Horváth Árpád debreceni színháza meg egyenesen mintaszínház volt, a művészet és a haladás — üldöztetésekkel dacoló — fóruma. — A „vidék iskolája” — mondja búcsúzóul —, a mai fiatalok számára többet jelent, mint az én ifjúságomban. Kevesebb hajszát. De sosem feledkezhetem meg arról, hogy milyen emberséges, tiszta szívű mesterekre és társakra is találtam. Kaposvárott, Szegeden, Pécsett, és ahol néhai jó Faragó Sándor igazgatása alatt a legelső lépéseket tettem, Álba Regiában, Székesfehérvárott.. * — (A. G.) rasztos! S mikor már az egész lakás, az udvar ragyogott a tisztaságtól, öltözni kezdtek. Ünneplőbe. Sárköziné a legutóbb Imrétől kapott fekete kendőt tette fel. Férje is fehér inget húzott. Bealkonyodott, Sárközi megnézte az órát. — Már jönniük kellene — döripögte. Csendben várakoztak..: Az óra pedig kérlelhetetlenül mutatta az idő múlását. Hét óra... fél nyolc ... nyolc. Sárközi idegesen gyújtott rá Felesége aggodalmasan kérdezte: — Csak nem történt valami bajuk? Kilenc órakor Sárközi nem bírta tovább. Felállt, egy ideig téb- lábolt, aztán az ajtó felé indult, — Adok vizet a tehénnek — mondta, s kiment a szobából. Sárköziné szinte meg sem hallotta. Csak az ajtócsukódásra ocsúdott fel. Aztán ráborult az asztalra. Már Budapest felé közeledett az autó. Takácfc gondolataiba mé- lyedve ült a volánnál s néha fürkészően pillantott Imrére. Nem értett semmit. A két mérnök odavetett megjegyzéseiből azt szűrte ki, hogy Sárközi egész nap kukacoskodott, mindent apróra megvizsgált, fontoskodott. Kollégái azt gondolták: lám, milyen lelkiismeretes, nem hagy ki semmit a számításból — s még dicsérték is. De Takács érezte hogy valami nincsen rendben. A főnök soha nem húzta az időt. Amikor végeztek, idegesen az órájára nézett. — Siessünk! Éjfélre sem érünk vissza. — Akkor már tudta: most nem megy be. Í A múltkori esetről gondolkodott. Akkor is úgy érkeztek, bejelentés nélkül, váratlanul, két másik kollégával. Apja éppen favágással bajlódott, agyonfoltozott nadrágja szárát a bokánál kócmadzaggal kötötte meg. Édesanyja meg a gangon, egy dézsában, korpás darát kevert a malacoknak. Blúza ujját könyé- kig felgyűrte, de az így is darás lett. Az udvar sepretlen, a konyha is rendetlen volt még, a reggeli tányérok elmosatlanul, egymásra rakva álltak a tűzhely sarkán. A két kolléga lenéző mosoly- lyal pillantott körül. Imre észrevette. Úgy érezte, arcul csapták. S ha ígérete nem köti — legszívesebben továbbrobog. De már nem tehette. S az a vacsora! A két kolléga — Imre jól megfigyelte — egyre csak az édesanyja kezét nézte, mintha azt mondaná tekintetük: vajon jól lemosta róla a malacok korpáját? Hazafelé kedvetlenül ült a kocsiban, csak Takács beszélgetett a mérnökkeL Egyszer csak az ütötte meg a fülét: — Sok még nálunk a műveletlen ember. Egyesek még beszélni sem tudnak rendesen. Imrének a fejébe tolult a vér. Akkor érlelődött benne a gondolat, hogy nem teszi ki magát még egyszer ilyen esetnek. Most pedig mintha valami azt súgta volna neki: „Szégyelld magad! Megtagadod apádat-anyádat?” Tétova mozdulattal nyúlt a zsebébe. Mi ez a papír? S kihúzta a százforintost meg a fényképet. Rémülten forgatta, s már-már odaszólt Takácsnak, hogy álljunk meg, forduljunk vissza, de most már mit szólnának a többiek? Nyugtatta magát: majd legközelebb, ha egyedül jön, bemegy. De idegessége, kellemetlen érzése csak fokozódott. Mit mond majd otthon Irénnek s Lacikának, ha kérdezik? Elöntötte a veríték. Haza, gyorsan haza... lemosni az út ponát... Abban a lakásban nem főznek korpadarát. Ha este a teraszról lenéz a városra, mindig melegség futja át, ahogy a város fényei vilióznak, ügy, mint itt az országúton a tovasuhanó autók lámpái. Csakhogy ezekből most mintha megtagadott anyja szomorú, vádló tekintete nézne rá, i 1848, te csillag — írta Petőfi 1848-ban. Ez a csillag most ra- ! gyog igazán: kiteljesedett a köl- ! tő jóslata. A szabadság szele lengeti március idusán Petőfi ! szobra előtt a zászlót, s amikor kegyelettel emlékezünk a forradalom hőseire, krónikánkban néhány mozaikját idézzük a hősi harcnak, a szabadságharcnak. 1848 március 15-én délelőtt fél tizenegy tájban a pesti forradalom vezérei: Petőfi, Vasvári, Jókai, Bulyovszky, a Landerer- nyomda elé vonultak, mögöttük kézművesek, polgárok: a márciusi nép. A tömeg a cenzúra ellen tüntetett és sürgette: nyomtassák ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt. Vidács az első sajtógépre tette a kezét: — Ezen gépet a nép nevében lefoglalom, e pillanattól fogva azon korlátok, melyek a nemzet s a sajtó között emelvék. többé nem léteznek. Mialatt a lelkes nyomdászok jókedvűen dolgoztak, a márciusi ifjak beszéltek az utcán várakozó néphez: — A sajtógép most találkozott először szűzi kézirattal... Délre elkészültek a nyomtatványok. Irinyi József hozta ki a 12 pont első példányait és szétoszr tóttá a lelkes tömeg között. Petőfi Sándor este ezt írta naplójába: „Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a saj torul a bilincs”. Március 17-én a pesti ifjúság küldöttsége a pozsonyi ország- gyűlésre érkezett, hogy a tizenkét pontos követelést átnyújtsa. Kossuth eleinte egyáltalán nem akarta őket fogadni. Később azonban sikerült bejutatok, de Kossuth ekkor kemény szavakkal leckéztette meg őkét: — Reményiem — mondotta Kossuth — Pest méltányolni fogja ama kijelentésemet, hogy én Pestet ugyan az ország szívének tartom, de mint törvényhozó, utána nem indulok. Reményiem: osztoznak ama érzetben is. hogy itt csak az összes nemzet az, melyet illet az ország sorsa fölött intézkedni, s hogy e nemzet elég erős és hatalmas eltiporni mindenkit, minden egyest, minden kasztot, s egyes municipiumokat, amelyeknek gondolatába jöhetne ellenszegülni. Pulszky Ferenc az imént idézett jelenetről így írt pontos kritikát: — A pesti március 15-e, amely mindenáron foh-adalom akart lenni, ünnepélyesen dezavuálta- tott Kossuth által, midőn a pesti küldöttség szónokának, Hajnik Pálnak, az országházban kemény szavakkal felelt. öt héttel a márciusi forradalom után Tompa Mihály már így számol be Arany Jánosnak egy levélben: — A Pilvaxban voltam ma... Senkinek sem tetszenek az állapotok... Petőfi és Vasvári különben is neheztelnek Kossuthra, aki állítólag nem akarja őket komolyan venni, és egy társaságban így nyilatkozott róluk, hogy: az ilyen szenvedélyes, pezsgő vérű, meggondolatlan fiatal legények után nem szabad indulnia egy komoly politikusnak sem. Petőfiék akarták a forradalmat, viszont a pozsonyi országgyűlés és annak árnyéka, a június—július folyamán összegyűlt pesti országgyűlés mindent elkövetett a forradalom eredményeinek elgán- csolására. Petőfi a Radikális Kör megbízásából, három hónappal március tizenötödike után sajátkezűig fogalmaz meg egy kiáltványt a néphez. Vádiratnak is beillik: — A március 15-én kimondott nagy szavak elhangzotta- nak. — A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméi valósággá nem lettek. — Sőt, inkább a külön kasztok merészebben ütik fel fejüket napról napra, — A március 15-én Pesten kivívott sajtószabadságot a pozsonyi nemesi gyűlés zsarnoki törvényei által megbuktató. — Március 15-én Pesten kimondott polgári egyenlőség elvét a pozsonyi nemesek gyűlése a különféle osztálykategóriák fönnhagyása által paralizálta. 7— Az osztályuralkodás mai napig fönnállván, a nép folyvást politikai proletáriátusság- ban tengődik. — Meg vagyunk győződve, hogy mint ezentúl minden államnak, úgy a magyarnak is csak úgy leend jövője, ha a nép a szó-tiszta, fertőzetlen értelmében befehelyeztetik azon jogaiba, melyek öt isteni és természeti, törvények szerint illetik, s melyekből mind a mai napig ki van zárva... S valóban: Petőfit, a forradalom vezetőjét saját népe, a Kiskunság parasztjai tagadják meg. Elmondják öt „kommunistának, meg republikánusnak, meg, hogy tót királyt akar a magyar nép fölé állítani.” A költő a becstelenül lefolytatott választási játék ellen petíciót akar beadni. Elpanaszolja ebben, hogy az ellenpárti urak, Nagy Károly hívei azt hirdették róla, hogy „lazító, hazaáruló, orosz kém. szóval olyan ember, akinek nemcsak a megbuktatását, hanem elfogatását, sőt agyonveretését is jó néven veszi majd a minisztérium és az egész nemzet...” Érdekes története van Petőfi „A királyokhoz” című forradalmi versének. Március végén került röplapra nyomtatva az utcára. A verset a röplap két oldalára írták. Az első oldalon a címe és az első három versszak, a második oldaton a két utolsó strófa olvasható, Petőfi Sándor aláírással, Vonal alatt ez áll: „Ára 2 pengő kr. A szerző engedelme nélküli utánnyomat szigorúan tiltatik. Nyomtatott Länderer és Heokenastnál.” Eljárás nem indult addig a költő ellen az országosan ismert vers miatt, amíg Teleki József gróf erdélyi kormányzó intézkedésére az erdélyi kancellária feljelentés kíséretében elküldte a verset — egyenesen a királynak. V. Ferdinand sajtóper megindítását kérte. Különös helyzet: király és költő sajtópere! A király az új sajtótörvényre hivatkozva, kérte magyarországi helytartójától, István nádortól a per megindítását. A király németnyelvű leirata magyarul így hangzik: „Kedves unokaöcsém, Főherceg Nádor! Ide csatolva átküldők kedvességednek egy Petőfi Sándortól szerzett „A királyokhoz” című költeményt, mely a fönnálló alkotmány fölforgatá- sára és a királyi tekintély megsemmisítésére irányul, avégböl, hogy erre vonatkozólag az új magyar sajtótörvény szerint az eljárást megindítsa. Bécs, 1848. május 5. Ferdinánd s. k.” A sajtóperből nem lett semmi. A nádor áttette az iratokat az igazságügyminiszterhez és a következőket írta Deák Ferencnek: „Kedves Minister Ür! Petőfi Sándornak ide mellékelt költeménye „A királyokhoz”, legfelsőbb kézirat mellett, az emiatt a legújabb sajtótörvény szerint leendő eljárás okáért küldetvén le — ugyanezt a mondott kézirat másolatával e részben szükséges intézkedés végett tettem át Minister Ürnak. Budán, Pünkösdhó 8-án, 1848. István nádor, s■ k. h. helytartó.” Az ügy ekkor nem került nyilvánosságra, s a költő nem tudta meg soha. hogy a király pert akart indítani verséért. Az iratokat évtizedekkel a kiegyezés után Lampérth Géza, a költő-levéltá- ios fedezte fel az Országos Levéltárban, és publikálta. Igaz, Petőfi ellen nem indult per, de Windischgraetz herceg — Pestre történt bevonulása után— 1849 februárjában elfogató parancsot adott ki a költő ellen. Petőfi nem került bíróság elé, mégis életét áldozta forradalmi’ elveiért. RÉVÉSZ TIBOR VASVÁRI ISTVÁN: Égi földi béke ö, égi földi béke; csillagok szendergése — kőtáblán az ősi parancsok derengése. Tengerek csendessége, felhők lengedezése, születő jövendőknek hajnala, fénye! KATONA JUDIT: Esti vallomás Arcod keskeny, borostás. Alszol. Kiver a fáradság sója rajtad, ilyenkor magadra sem haragszol, hogy hétvégére ellökött a munka s elszabadult az út, mely levet naponta tanyák közé, s tovább rohan. Mi, akik szívben hordjuk minden emberi bánat csipkebokrait; sorsunk sorsa a világnak. Győztes békét daloljunk, hogy vesszen a gyalázat... Keljen mibennünk Szellem ember lángoszlopának. Rabszolgaságok háza hulljon homlokzatára, váljon ketté a tenger; fegyver süllyedjen árba így visz-e mást Is? Kell-e bánat ragaszkodó és sorshoz szegődött másnak is, s másoké? Ceruzának papír, emberi szónak elevenség? Tudat: amit te tudsz, hogy nem lehetsz vendég csak ember, parasztok között. Alszol, zöld tűzzel most is égnek a szemed szenére dobált nyárfák, asszonyok eltört dereka; rétek s naptól gyűrött, verejtékező homlokok. Ég és föld közt őrlődő finom futóhomok vagy, kit gyökérként köt a táj. s ama ígéret földre jusson, ki arra lépdel ősi zarándok dallal s a béke szent színével! Hadak börtöne: béke; szabadok tág mezője — Napot emberiségre, békét a magvetőre; ágyat, fedelet, ételt nyugton szorgoskodónak. hitelt a békét zengő emberi szónak!- .
