Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-11 / 59. szám

1965. március 11. ‘TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 fc(,l ESTE a városi művelődési házban A szocialista brigádok képviseletében A tél még egy utolsó táma­dásra indul. Metsző hideg és szál­lingózó hó jelzi erőfeszítéseit. Bent a jó meleg teremben azon­ban ügyet sem vetnek a kinti fagyra. Szén szántja a rajzlapo­kat és nyomában egyre kifeje­zőbben megjelenik az arc. Műkedvelő képzőművészek gya­korolnak a városi művelődési ház kistermében. Félkörben foglalnak helyet a középen modellt ülő fia­tal fiú előtt. Érdekes modell, so­káig „válogatták”. Markáns arc­vonások, mélyen ülő szemek, gondosan félrefésült divatos fri­zura, szabályos arcvonások. A csend szinte bántó. Félórák telnek el, míg egy-egy szó, vagy mondat töri meg a templomi csendet. A képzőművész kör fiataljai ilyenkor mindenről megfeledkez­— Amikor eljöttem a felesé­gemmel a képzőművész körbe — mondja nevetve Kovács János — azt hittem, hogy ügyes, tehetséges rajzoló vagyok és öt év után jö­vök rá, nem értek semmihez. — Azt csak úgy gondolod, Jan­csikám — veregeti a vállát Pali bácsi. — Most már tisztában vagy sok mindennel, meg tudod kü­lönböztetni a jó és az elfusizott rajzot, saját magadtól is többet követelsz, mint azelőtt. Ezért kép­zeled, hogy nem tudsz semmit. Lassan elkészülnek a rajzok, öt perc szünet következik. A modell megmozdul és „bejáratja” kissé elmerevedett csontjait, elő­készül a következő félórára. — A munkát a szorgalom jel­lemzi a szakkörben — mondja Lázár Páli — Mi állandóan a — Vigyázz a vonalakra. Merészek legyenek, —- figyelmeztet Lázár Pál hangja. nek, csak a rajztábla, a rajzlap és a szén, no meg a modell, ami leköti a figyelmüket. A lelkes, 15 főből álló társaság minden héten egyszer összeül és szorgalmasan képezi magát Lázár Pál gimnáziumi tanár vezénylete klub-jellegre törekszünk. A té­máknál a figurális rajzolás az elsődleges, elsősorban szénnel. Célom az emberrel való foglal­kozás. A tájrajzolásra, festésre sajnos kevés lehetőség nyílik, mert napfényégő és idő hiányá­ban ezeket nem tudjuk gyakorol­ni. Lejár az öt perc szünet, he­lyet foglalnak a fiúk és lányok a rajzasztal mailett. Ismét tiszta rajzlappal indulnak. • Később már zongora hangja hallatszik a kisteremből, ahol az előbb a képzőművész szakkör tartotta foglalkozását. A halk dallam ütemére kislányok táncol­nak, a balett művészetével is­merkednek. — Ekarté előre! Kezdjük! Egy... Kettő... Három ... Négy .. , Ide nézz a bal kéz fejére! — Ilyen kicsi korban kell a testtartást, a sikkes mozdulatot besúlykoltatni, mert ez az alapja a balettnek — magyarázza. — A kislányok között akadnak olya­nok, akik már több éve komolyan tagjai a csoportnak, ezek a kez­dőknek általában mindent meg­mutatnak. A balettosok most kezdtek az év elején tizennyolcán, de azóta lecsappant a létszám tízre. A ke­mény télen a mamák nem merték elengedni a kis csemetéket az esti foglalkozásokra, így csak az edzettebbek maradtak. — A klasszikus balettiskola anyagát tanuljuk elsősorban. Tíz éves egy ilyen iskola, de még idáig senki nem végezte el a tíz évet. Minden évben rendezünk egy-egy vizsgát, ahol a nyilvános­ság előtt mutathatják be a pici­nyek a tanultakat. Természetesen a klasszikus ba­lettiskola mellett Bállá Márton nem felejtkezik el a néptánc, a történelmi társastánc és a panto­mim tanításáról sem. Akik keze alól kikerülnek, komoly alapot kapnak a balettiskolából. — Most megpróbáljuk az eltar­tót hátra! Forduljatok az ötös pozícióba! — és a kislányok fe­gyelmezetten, nagy kedvvel hajt­ják végre Marci bácsi utasításait — Egy... Kettő... Három.. Négy... Vigyázz a kéztartásra! Öröm nézni a kicsiket, milyen lelkesen csinálják a különböző fi­gurákat, tánclépéseket. A zongora hangjaira bájosan mozognak és sikkes mozdulatuk nemcsak az órákon érvényesül, hanem észre­vehető a „civil’’ életben is. Óra végeztével vidáman szaladnak le a művelődési ház lépcsőin, ka­cagásuktól visszhangzik az egész előcsarnok. Lassan kialszanak a lámpák, a gondnok bezárja a ka­put. Ismét befejeződött egy moz­galmas este. Fertői Miklós alatt. A művelődési ház képző­művész köre gazdag tapasztala­tokkal rendelkezik már, 1952 óta működik. Ez alatt az idő alatt számos tehetséges fiatal került ki Lázár Pál keze alól, és min­den évben jónéhány újonccal gyarapodik. — A kezdeti időszakban sok munkás és parasztfiatal vett részt a képzőművész körben és mond­hatom, nagyon sok tehetséges fiú volt közöttük — meséli Pali bá­csi. — Nem tudom miért, az utóbbi időben lemorzsolódtak, és inkább a tanulók vették iát tőlük a stafétabot helyett, a szenet Közben észreveszi, hogy az egyik kislány kissé melléfogott rajzában, azonnal odamegy és néhány vonallal kiigazítja a hibás rajzot. Lázár Pál nagy türelem­mel és szeretettel foglalkozik a szakkör tagjaival és a 15 fős kis gárdát nagyszerű kollektívává alakította. Egy „idősebb házaspár” Ková­csék, a legrégebbi tagok. A szén­nel már igen gyorsan és könnye­dén dolgoznak. Kovács Jánosné miár több mint kilenc éve szor­goskodik, a férje is veterán tag­ja a szakkörnek. A feleség raj­zolás közben nemcsak saját rajz­lapját nézi, hanem arra is jut ideje, hogy a fiatalok munkáját is ko rigaija, megmutatja hogy helyes. Balta Márton a kis balettosok „mestere” minden hibát észrevesz és rögtön kijavítja. A jövő hét végén rendezik meg Budapesten a szocialista bri­gádok második országos tanácsko­zását. A szocialista munkaverseny ez új formája gyorsan terjedt el megyénkben is és ma már tömeg- mozgalommá vált az iparban, mezőgazdaságban, közlekedésben és a kereskedelemben. Az orszá­gos tanácskozáson felmérik majd a mozgalom eddigi eredményeit és kijelölik a további tennivaló­kat. Ott lesznek a megyénkben működő szocialista brigádok kép­viselői is. Ezúttal kettőt mutatunk be a Tolna megyei küldötteik kö­zül. Pohál József né a Tolnai Selyemfonógyárból A megye iparában az elsők kö­zött indult el a szocialista brigád­mozgalom a Tolnai Selyemgyár­ban, így hát gazdag tapasztalatok­ról számolhat majd be a tanács­kozáson Pohál Józsefné, a selyem­gyáriak küldöttje. Brigádja, a Pe­tőfi brigád a cérnázóban dolgo­zik. Négy évvel ezelőtt, 1961 már­cius 1-én tették meg az első szo­cialista kötelezettségvállalást, majd egy év múlva — először — elnyerték a „Szocialista brigád” címet Arra vállalkoztak többek közt, hogy legalább 101 százalékra tel­jesítik normájukat, a hulladékot a fél százalék alá csökkentik, ja­vítják a minőséget a brigád ke­zéből olajos orsó (korábban a leggyakoribb minőségi hiba ez volt ), nem kerül ki. Teljesítették nemcsak e vállalásokat, hanem a többit is, amit a művelődésre, a szocialista magatartásra, életmód kialakítására tettek. Azóta egyfolytában birtokosa a szocialista címnek a Petőfi- brigád. Tagjai közül hárman nyerték eí a „Kiváló dolgozó” jelvényt, né­gyen pedig az oklevelet. Az első brigádnapló már megtelt, tavaly kezdték a másodikat, ahova nem­rég került a bejegyzés: Brigád­vezetőnket megválasztották kül­döttnek az országos tanácskozásrai Jakab László a Palánki Téglagyárból Ötödik éve versenyez a Szek- szárd-palánki Téglagyár nyers­gyártóbrigádja a megtisztelő cí­mért, eredményesen. Ezt elsősor­ban a gyár termelési eredményei tanúsítják, öt évvel ezelőtt öt­millió téglát állítottak itt elő egy esztendő alatt, a múlt évi ered­mény ennek több mint kétszerese* 10 millió 150 ezer. Akkor harminc­egyen dolgoztak itt, most huszon­négyen* De nemcsak a termelés szám­adatai jellemzik a gyárban végbe­ment fejlődést, vannak egyéb, nem kevésbé érdekes számok: Az el­múlt években — amióta a szocia­lista brigádmozgalom megkezdő­dött a gyárban — tizennégy tégla­gyári munkás végezte el az álta­lános iskola hetedik-nyolcadik osz­tályát és húszán vettek részt ered­ményesen a József Attila olvasó­mozgalomban. A nyersgyártóbrigád vezetője Jakab László baggerkezelő. Mint mondja, most már megvannak a feltételek ahhoz, hogy az egész gyár versenyezzen a „Szocialista üzem” címért. Ehhez is vár út­mutatást az országos tanácskozás­tól. Megtalálták a kukorica ősét A tudósok megta­lálták csaknem min­den gazdasági és ipa­ri növény ősét, vagy rokonát, csak a kuko­rica származására és fejlődésének történe­tére nem derült fény. A közelmúltig nem tudták megállapíta­ni, melyik növényből származik, és milyen fejlődési fokozatokon ment át az idők fo­lyamán ez a rend­kívül fontos gazdasá­gi növény. Linné, a világhírű botanikus szerint az összes ku­koricafajták a Zea mays nevű növény­től származnak, en­nek eredete azon­ban rejtély, mert a természetben nem ta­láltak egyetlen hoz­zá hasonló növényt sem. A botanikusok tehát azon a vélemé­nyen voltak, hogy a kukoricát az emberek évezredek folyamán valamilyen más nö­vényből tenyésztet­ték ki. Most végül R. S. Mac Neish ve­zetése alatt egy 30 tudósból álló expedí­ció Tehuacanban, Mexikó egyenlítői vi­dékén, megtalálta azt a helyet, ahol a ku­koricát kitenyésztet­ték. A régészek ott negyven, egymás utá­ni fejlődési korszak maradványait vizs­gálva, kitűnően kon­zervált kukoricát is találtak. Az egymás fölött elhelyezkedő archeológiái rétegek­ben hat különféle ku­koricafajtára buk­kantak. Közülük a legutolsó nagyon ha­sonlít a Mexikóban ma is termesztett ku­koricához, a legré­gibb viszont az ősi vadkukorica, amely­ből a kukorica fajtá­kat kitenyésztették. Ennek az ős-kukori­cának a csöve igen rövid, alig három centiméter hosszú, hímvirága a termő­nek folytatása, azaz a csutka végén he­lyezkedik el. A ku­koricacsövet nem ta­karja levélhüvely, az apró kukoricaszemek könnyen váltak le a csutkáról, és szóród­tak széjjel A tudó­sok szerint az ősi ku­koricafajta fűevő ál­latok, főleg a kecske behozatala és elsza­porodása következté­ben pusztult ki.

Next

/
Thumbnails
Contents