Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
1085. március 23. ÍOLNA MEGYEI NÉPÜJSAÖ 5 I tamási szőlőhegy Tavaszi napsütésben Aki Tamásiban jár, lát egy kedves, részben már rendezett, de még alakulóban lévő falut. A falunak van azonban egy olyan jellegzetessége, amit a futó szemlélődő nem tud meg, nem vesz észre, ez pedig a szőlőhegy. Annyi ember lakik itt, hogy külön közepes falu kitelne belőle. De ez a sok ember olyan szétszórtan lakik, hogy egy nap alatt gyalogszerrel Végig se lehetne járni a házakat. Talán mondani sem kell, kövesét, betonjárda nem vezet erre. Aki ide készül, készüljön fel arra, hogy vagy bokáig érő sarat kell taposnia, vagy pedig fullasztó porban kell bandukolni, Mindenekelőtt felvetődik, van-e létjogosultsága ennek a települési formának, szükséges-e ez. Jogos a kérdés, annál is inkább, mert a szőlőheggyel kapcsolatos intézkedéseknek ebből kell kiindulnia« nek a lényege az, hogy ha sorva- dási tendencia érvényesül is ennél a településnél, az olyan lassú, hogy a szőlőhegy még 50 év múlva is település lesz, márpedig nem lehet közömbös számunkra, hogy addig is milyen körülmények közt élnek ott az emberek, Nagyon igaza van a tamási tanácstitkárnak, s csak dicsérendő, ha ilyen elvek hatnak a tanács munkájában. A szőlőhegyiek igyekeznek felzárkózni minden tekintetben a falvakhoz, s ezt a tanácsnak segíteni kell. Segíti is. Persze, nem lehet szó arról, hogy a szőlőhegyet is korszerű utakkal, járdákkal lássák el — ilyen irreális kívánság nincs is —, de van más szükséges és teljesíthető kérelem. Itt van például a villany, ami szinte forradalmasítja az emberek életét. Mihály, a községi tanács titkára ezt mondja: A tanácstitkár aktaköteget szed elő. Rajzóra — A szőlőhegyi település már régen kialakult. Az kétségtelen, hogy fokozatos elsorvadása várható, nincs perspektívája, mert, főként a fiatalok közül, egyre többen kívánkoznak be a faluba. Ez természetes folyamat. De semmiképpen sem lehetne arra a következtetésre jutni, hogy a szőlőhegy fejlődését éppen ezért nem is kell segíteni. Sőt, a szőlőhegy ez idő szerint nagyon sok fejlesztési feladat elé állít bennünket, Az egész— Tessék nézni, a kishenyeiek villanyt szeretnének. Az iskolánál és környékén van villany, de nem messze ettől fekszik egy falurész, s az itteniek is szeretnének kulturáltabb körülmények közt lakni« A kérés jogosnak tűnik, s nézzük, van-e reális alapja a teljesítésnek« — Van. A leglényegesebb alapot éppen ezek az akták dokumentálják« Pados Laci és Császár Zoli könyvet választ. Minden papírlapon aláírások, — A tanácstagok már megkezdték mozgósítani a lakosságot. Sorra járták a házakat, s megkérdezték, hogy a társadalmi munka mellett milyen pénzösszeggel tudnának hozzájárulni a villanyhoz. Az eredmény az, hogy máris összegyűlt vagy 30 000 forint. Megkezdtük a tárgyalásokat az érdekelt szervekkel, s a jelek szerint nem lesz akadálya, be tudjuk kapcsolni ezekbe a házakba is a villanyt« Valami nagy üggyel-bajjal először megközelítjük a kishenyei általános iskolát, s aztán csodálkozunk. A régi leírásokból ismert, elhagyatott kültelki iskola helyett egy modem, tiszta iskolával találkozunk, benne, jól öltözött, s ugyancsak tiszta gyermeksereggel. Az iskola néhány éve új szárnnyal gyarapodott. Aztán jön a következő meglepetés: A nevelők, az Újvári-házaspár, közük, hogy náluk szinte ismeretlen a hiányzás és késés. A gyermekek a legnagyobb sárban, hóban is pontosan megérkeznek, pedig némelyik kilométereket gyalogol az úttalan utakon. A kis Császár Zolinak például már hétkor, negyed nyolckor útra kell kelnie, hogy nyolcra beérjen. — A szülők semennyi pénzért sem hagynák, hogy fiuk iskolakerülővé váljék — bizonygatják a nevelők. Mindegyik sokat törődik a gyermek sorsával. Itt nem gond szülői értekezletet tartani, hiszen alig akad szülő, aki ne jönne el. Sok faluban sem törődnek ennyit a gyermekekkel. Az iskola kis könyvtárát minden könyvtári órán megrohamozzák a gyermekek. Nemcsak saját maguknak válogatnak, hanem szüleiknek is. Igen ám, csakhogy a petróleumlámpa ma már nem megoldás, a szőlőhegyiek „kinőtték" ezt is, mint a sok egyéb régiséget. A fő téma most az, hogyan lehet elvezetni oda is a villanyt, ahol még nincs, Jellemző, hogy már a gyermekek is valóságos villany-lázban vannak, — Mi Is feliratkoztunk a gyűjtőlistára, — Mikor kezdik? — Mi is segítünk. Ezeket a mondatokat az iskolás gyermekektől hallottam. Valahogyan úgy vannak, hogy a sarat még inkább elviselik, hiszen mindegyikőjüknek van gumicsizmája, cipője, de villany nélkül nem akarnak tovább élni. Bekopogtatunk néhány házba. Van ott minden, ami a modern lakáshoz szükséges, csak a villany, s az azzal kapcsolatos eszközök hiányzanak. Hácskóéknál csak a 61 éves nagymama található otthon. Itt született a szőlőhegyen, itt élte le egész életét, nincs is semmi gondja, panasza, csak azzal a lámpacilinderrel ne kellene már bajlódni. Megörökítjük a fényképezőgéppel, s ő felsóhajt, talán ez is közelít a villanyhoz, talán közvetve ez is segít majd valamit. A zár kattanása után gyorsan megkérdi: — Mondják meg őszintén, most aztán lesz villany? Hiszi is, nem is, hogy a sok erőfeszítés eredményeként egyszer majd villanyfény árasztja el ezt a kishenyei völgyet is. Fia, Hácskó József, aki az egésznek az egyik fő szervezője, ilyenkor napközben a tsz-ben van, a szép lakást jobbára csak este élvezi. Dehát lámpafénynél? Hajdicsék nemrégiben új házat építettek. Szépet, kényelmeset, mutatósat, mint amilyen manapság divatos a városszéli, vagy falusi újtelepeken, — De sajnos, nincs hozzá villany — panaszkodik Hajdicsné is. Hat gyermekük van, többnyire még kicsikék, de ha arra kerül a sor, szívesen hoznak ők is áldozatot a villanyért, — Mi is feliratkoztunk — újságolta a kis Hajdics Marika, már az iskolában. Panaszszó sehol nem hallatszik, láthatóan mindenütt jók az anyagi körülmények. Mindenütt gazdag háztáji állomány van, jól pénzelnek belőle, a tsz, ahol legtöbben dolgoznak, ugyancsak szép jövedelmet biztosít, dehát nincs villany. Ez tehát elsősorban nem megélhetési kérdés, hanem a kulturáltabb élet utáni vágyakozás, Horváth Istvánnéval útközben találkoztunk. Fején batyu, karján kosár. — Jövök a faluból, bevásárolni voltam« Kilométerek voltak mögötte, s még jókora út előtte« Hogy hányszor járta már meg ezt az utat, nem tudni. Hetenként egyszer feltétlen be kell gyalogolni a faluba bevásárolni, de néha többször is. — Megszoktuk — mondja, hiszen ebben születtünk. — Itt a szőlőhegyen nincs bolt? — Van, de ott csak néhány dolog van. Ha az ember több mindent akar vásárolni, kénytelen begyalogolni a faluba. Igen, a kereskedelmi ellátottság javításával is sokat lehetne segíteni a szőlőhegyieken, még akkor is, ha megszokták a faluba járást, mert ez rengeteg időt, energiát rabol el tőlük. Az egyik oldal tehát: sokat tettek és tesznek a lehetőségekhez mérten a tamási szőlőhegyért. A másik: még több is elkéne. Szöveg: Boda Ferenc Foto: Túri Mária Vajon hányszor kell még lámpa« cilindert tisztítani? JL faluban voltam, bevásárolni’’
