Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-28 / 74. szám

A „Húsz óra húsz éve Már a regény is nagy vitát váltott ki. Sánta Ferenc Húsz óra című könyvéből készített film azonban még szélesebb nyil­vánosság elé került, s így, a dol­gok logikájánál fogva még töb­ben vitatkoznak témáján, monda­nivalóján. Van, aki isteníti, rea­litását követésre méltó példának említi. A másik vélemény azt tartja: bizonyos vonatkozásokban meghamisítja húsz esztendőnk történelmét. A harmadik tábor olyan teljességigénnyel lép fél, amelyet sem egy filmtől, sem pedig más irodalmi, művészeti alkotástól nem lehet és nem is szabad számonkérni. Elöljáróban szögezzünk le va­lamit: a Húsz óra nem könnyű film. Nehéz, mert még epizód­jainak megértéséhez is legalább átlagos gondolkodási szorgalom szükséges. Valódi nehézségét azonban mégis az adja, hogy a szerző és a rendező nem kisebb­re vállalkozott, mint arra, hogy két órás filmben foglalja össze négy ember sorsában, életútjában húsz esztendő történetét. Milyen volt ez a két évtized? Talán is­métlés vétkébe esünk, amikor azt mondjuk: közelmúltunk átélt történelme bonyolult volt. Sor­sok, életutak váltak szét és ta­lálkoztak, miközben átalakult a világ. Elnök Jóska, akit Páger Anitái kelt életre a filmben, pontosan ezt a sokrétű és sokágú válto­zást példázza. Az ő sorsában, múltjában és jelenében kell ke­resni a regény és a film, no meg két évtizedünk igazi mondani­valóját, amelyet röviden így fo­galmazhatnánk meg: a küzdés a jobbért — pontosabban a szocia­lista eszmék győzelméért — nem értelmetlen feladat Ez még ak­kor is kiviláglik ebből a történel­met reálisan összegező alkotás­ból, ha a gróf sajátos életfilo­zófiáját avagy a végzetesen ei- botló negyedik barát sorsát néz­zük. Általában ez a két szerep az, amelyik ellen a legtöbb ki­fogás elhangzik. Egy kissé ki is ragadják ezt a két részmozzana­tot a film cselekményéből.­Azt persze senki sem akarja elvitatni, hogy mindenkinek egy­formán joga valamit kedve és ízlése szerint megítélni. Találkoz­tam már olyannal, aki Tolsztoj Háború és béke című, ma is ele­venen ható művét, unalmas iro­mánynak tartotta, s olyannal is, aki élt-halt a felszínes, csak cselekményekben gazdag munká­ért. Olyan ember is akadt az utamba már, aki Azsajev Távol Moszkvától című művét tartotta a világirodalom legtökéletesebb remekének. Valamiféle értékíté­letet felállítani nehéz, mert tu­lajdonképpen csak egy mérté­künk van: a mű, a könyv vagy a film vagy éppen a képzőmű­vészeti alkotás igazsága, realitá­sa. S amennyiben a Húsz óra filmváltozatát ebből a szempont­ból nézzük, túl kell látnunk né­hány kiragadott epizód részigaz­ságán. Vitáink során sűrűn került szó­ba a filmben szereplő gróf alak­ja, s az az életfilozófia, amelyi­ket ő képvisel, s hoz nyilvános­ságra minden kínálkozó alka­lomkor. Hangyákhoz, egymást ölő gyilkos és tudattalan rova­rokhoz hasonlítja az embert, az önmagával és leikéhez közel álló igazságokkal is sűrűn vívódó har­cosokat. Hibáztatják a szerzőt és a rendezőt, mert nem adnak vi­lágos cáfolatot a szenilis gróf felvetésére. Úgy tűnik, hogy akik ezt állítják, kétfelé vágtak egy mondatot, s csak az első részre, mondjuk így: az alanyra figyel­tek oda, de az állitmányra már nem. Miért mondhatjuk ezt? Azért, mert az újságíró, aki ma­ga is vívódik a téma gazdagsága és bonyolultsága miatt, a film befejező képsorai előtt szavakban is adja a gróf életfilozófiájának kritikáját. Ha azonban ez kevés, ott a film egésze, pozitív monda­nivalójával. Ez úgy hisszük cá­folatból elégséges. Nem szorul védelemre a Húsz óra, mint ahogy nem kell men­tegetni azt a két évtizedet sem amelyikről ez a film próbál a maga sajátos eszközeivel képet adni. Ennek ellenére azonban van még egy tisztázásra szoruló prob­léma, a gyilkos Varga szerepe és helyzete. Élesnek, bántónak és történelemhamisítónak tartják a szerzőt, mert megalkotta, a ren­dezőt, mert filmrevitte ezt az el­vetélt életutat. Valósághűsége az első pillanatban valóban irreá­lisnak tűnik, de mert gondolkoz­tál» ez a film, különösen itt kö­veteli a gondolkodási szorgal­mat. Az epizód, az egy ember kisiklása még csak véletlenül sem általánosít. Mindössze arra szorítkozik, hogy kifejezésre jut­tassa, miszerint az 1956-os ellen- forradalom zűrzavarában még az olyan szabású emberek között is, mint amilyen Varga volt, kerül­tek, akik erre vagy arra téved­tek, vagy éppen a hatalomtól megittasulva kéretlenül is bosz- szút akartak állni vélt illetve va­lóságos sérelmükért. Varga el­bukott, ahogy elbukik mindenki egy adott történelmi időszakban, ha nem figyel az élet szavára, s a történéseket csak szubjektív szempontjai szerint osztályozza. Ez a tanulság feltétlenül kínál­kozik Varga tragédiájából. S itt talán fejezzük is be a Húsz órához fűzött megjegyzése­inket. Feltehetően nem ad min­denre választ ez az írás, mint ahogy nem is adhat, hiszen a film olyasmire vállalkozott, ami több fejezetben megírt történe­lemkönyv lapjaira kívánkozik. A világos és teljesen megnyugtató feleletet csak akkor kaphatjuk meg, ha felidézzük a húsz esz­tendőt, ha magunkénak tartjuk eredményeit, s nem félünk az ál­talunk elkövetett hibák beisme­résétől sem. A Húsz óra erre vál­lalkozott, s kissé nehezen nyomon követhető realitását talán éppen ez teszi világossá. Szolnoki István HUNYADI ISTVÁN: Ellenméreg A kupéban hatan beszélgetünk, öt „szívtudós”, meg én, ki tájolatlan vésztkongató, diákos műszavakban; mint infarktus, angina, attak; ők garázda szívükre mutattak és legyintettek. A szívkórház felé robogtunk. Röpködtek cifra kórleletek, tubusok, medicinák csörögtek a zsebben. Alattunk vonatkerekek talpfákkal zúgva pereltek: rattata, rattata... S a mellkasok döcögve ráfeleltek: ra-ra, ra-ra, ra-ra! Az öt beteg egymásra licitált: Kinél vérszomjasabb, rangosabb a kór: — Mint cövek feküdtem, egy télen, szakadatlan, — Kétszer befuccsolt nálam a motor s a tű életrekeltett! — Szívem megnyúlt, kampós ökörtülök, átlyuggatott ikon! — Támolygok tíz lépést és leszédülök! — Magából se lesz olimpikon! És cinkosan nevettek. — Enyém ketyeg-kotyog, pedig nyúzták-faragták, Egy kecskebak-izomból varrtak rá jó darabkát. De — ugratják —, mielőtt elsiet s Mihály lovára pattan, vénségünkre igyunk a füredi Kiskulacsban! KISS DÉNES: A csend határán A szavak előregyártott elemeit széttördelem és eldobálom, amit kimondok:a világon akkor szülessen,mert rám nehezedik, mint soká dédelgetett álom — S ha a kabát ujja is kirojtosodik, az ember elvesztheti pajtásait s magában bolyong héthatáron. Várnom kell, míg megérnek a szavak, mély sebük a torkomban fölfakad s nemcsak számon, minden póruson át elemin kitör a benti világ, oly erővel, mitől a félhalott is él, míg mindent el nem mondhatott. GALAMBOSI LÁSZLÓ: József Attila szobránál Dárdáit szétnyitotta már a kékingű Tavasz előtt a páncéltalan Tél vitéz. Dongnék hánykódó dobverők a folyók mélyén, bő zene tombol, száguldó üteme táncba hív minden ébredőt. Bő zene tombol. Hallod-e Attila? Emeld föl fejed, a Föld körül hullámzanak a piros-tollú reggelek, a fűzből fölcsapó világ mögött a roppant kalitkák üszkösre marva rengenek. Mulat a Tavasz, lesepri a fagy kőkemény poharát az örök virág-kupola fényét látod-e odaát? A sasok s a rigók felett támaszd a Naphoz szép fejed, rádnyitja gyémánt kapuját. Pálinkás György s Fák, lepkék9 ... ^ji várandóság hónapja volt A városligeti fák, egy­más után rakosgatták ki apró, barna batyuikat, feszítő nedvek­kel várták, nagyon várták már az újszülöttet és babonásain lgs- ték, vajon a sárga lepje© hol te­lepszik meg először. De az csak keringett, egyelőre békés szándékai voltak, mert ő is várt... Nyugtalanul szemlél­te a kékséget, mikor fog alá- hullni a kis kacér, selyempotro- ha. akinek nagy meglepetést tar­togatott. Az állatkerti pálmaház kupo­láján bejárást talált, egyenesen az ott ágaskodó kókuszpálma mohos hónaljára, ahol majd vi­lágra hozhatja ivadékait, ahol majd megvárhatják a kalózkodá­sok idejét. Odakint is kalózkodott a világ, de ezen a vasárnap reggelen, még nem karcolt eget egyetlen bom­bázó sem. így történhetett, hogy Imre, aki a pálma alatti pádon üldö­gélt, mintha kicsit meghökkent volna a vajszínű jövevények lát­tán. — Mi lehet Judittal? ... Régóta nem írt... — Jó, azt megérti, hogy korlátozták a vonatok in­dulását, de Jutka más ígért... — „Imre, kedves Imrém, minden rendben, most már egészen bizo­nyos, hogy kicsink lesz ... kis­fiúnk ... Ezt Terézia néni mond­ja ... tudod, ő ért az ilyesmihez, kell, hogy értsen hozzá, hiszen húsz éve egyebet sem csinál. Ugye nem haragszol már, hogy eleinte nem örültem neki. mert rág utánad mehettem volna, de gyerekkel más . .. Még ha laká­sunk lenne ... Igaz, öt hónap hosszú idő, és talán Bódosiék is segítenek, hogy minél előbb ta­lálkozzunk, hogy együtt legyen a család... Tibódyné, még min­dig elfordítja a fejét, ha találko­zunk ... Te mit tippelsz? ... Úgy is tudom, fiút. és akkor megfo­gadjuk Bódosiék tanácsát... Im­re lesz az ő neve is... Minden héten beszámolok a fejlemények­ről. — Majd egy hónapja írta. — Csak nem sértődött meg valamin? Talán azon, mert egyik levelé­ben, célzást tett arra, hogy ha ketten keresnének megvásárol­hatnák a Mátyás-téri lakást..., a főbérlője hatszáz pengő leié- pési díjat kér... De nem olyan asszony Jutka... Nem sok hiányzott a délből, amikor hazaindult a Magdolna- utcába. Azért most sem állhat­ta meg. hogy sorra ne vegye em­lékeit, mielőtt maga mögött hagy­ná az elefántbálványos kaput. A sasok kertjénél, kikereste magának a nagy királysast, akit az ősszel annyira megsajnált Ju­dit, és olyan csacsiságot mondott: — ha sok pénze lesz a párjával együtt megvásárolja, aztán a há­ború végén elutaznak a Bakony- ba és elengedik őket... — A két filléres mérlegnél is elálldogált néhány percet, de csak az ötven­egye« számot nézegette, mert ar­ra bökött rá az uj javai Judit amikor megméretkezett, és ne­vetgélve büszkélkedett a karcsú­ságán ... — Csak másnap uta­zott el. Az éjszakát szállodában töltötték. — A házigazdája ugyan­is dupla bért kérne kettőjük után, aztán hetekig mást sem hal­lana, mint hogy ilyen, meg olyan szívességet tett velük. A szállodai szoba meg kettőjüké volt... — Elmosolyodott, amikor arra gon­dolt. hogy azért a harmadiknak is ott lopták meg a helyét. Jackovics úr, a házigazdája, Tedeky-téri nepper volt, amo­lyan — „ékszert-, aranyat ve­szek” mesterségű, aki, ha a kon- kurrencia megszorította, Zsófiá­val, a feleségével szilvásgombó­cot és gulyáslevest árult a hu- szonhármas villamosmegállónál. Az volt a legforgalmasabb hely a Teleky-tóren. Még a fliege-al- larm idején sem ürült ki egészen, csak a razziák okoztak néhanap­ján riadalmat, de ezek egyre in­kább elmaradoztak. — Máshova kellett a rendőrség... Vasárnaponként neki is Zsófia asszony főzte meg az ebédjét, egyformán mindig ugyanazt, gu­lyáslevest, beleszaggatott galus­kával, és három német-lepényt. Ennyire futotta heti liszt- és hús­jegyéből. Cukorjegyét, — amit a Teieky-téren cserélt ki vidékire, — levélben küldözgette haza Ju­ditnak, de Jackovics úr szaha- rint is tudott szerezni. Ezt nem merte hazaküldeni, mert tudott olyan esetekről, hogy a postások megdézsmálták a csomagot. — Különben Judit a lelkére kötötte, hogy jó száraz helyen tartsa, mert az ereszkedett szaharin bél- hurutot okozhat a gyereknél. Az ünnep délutánokat Bódosi Péteréknéi töltötte. Péténél egy vállalatnál mérnökösködtek, pon­tosabban, építésvezető volt a Szá­zados-úti óvóhely-építkezéseken, Péter meg tervezőmérnök és egy­ben felettese is a vállalatnál. Péter révén jutott álláshoz miután ösz- szekülönbözött előbbi főnökével, a vidéki bányatelep nyilas főmér­nökével. — Nem volt nagy ügy. — Mindössze annyi, hogy nem akart tisztséget vállalni az „Éb­redj magyar” szövetségben és így maradása sem lehetett többé „Ti- body testvér” közelében ... Jók is, rosszak is voltak az ilyen ebédutáni vasárnapok. A rosszat csak Judit hiánya okozta, mert Péterék mindent elkövet­tek, hogy jól érezze magát. Már már családtagként kezelték, és az is előfordult, hogy egész délután hajkurászták, a ligetben meg a lakásán ha nem jelentkezett. Magda. Péter felesége avatta családtaggá, amikor Péterkót egyik délután az ölébe nyomta, és tréfás-komolyán elmagyaráz­ta, hogyan kell a gyereket bal­kézzel a hóna alatt átfogni, hogy azért mozogni, kapálózni is tud­jon, de gyenge gerince is védel­mezve legyen. Hadd csodálkozzon Jutka, a vizsgázott papán ... — Ezen na­gyon jót nevettek. — A tippet is ők adták, hogy a gyerek minden­képp^ a szülők keresztnevét vi­selje ... — Mert a gyerek tizenöt-tizen­hat éves koráig beidegzi, hogy az ő keresztnevén szólítják egymást a szülők, és amikor a saját szár­nyára bocsájtják, már magában hordozza a család jellembeli tu­lajdonságait. — Ezt a filozófus hajlamú Péter bizonygatta és olyan esetéket is felhozott ami-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents