Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-27 / 73. szám

16 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG iötíS. március 27. Vasárnap érkezik megyénkbe a felszabadulási staféta Hazánk felszabadulásának 20. évfordulója tiszteletére a KISZ KB. titkárságának határozata alapján március 25-e és áp­rilis 3-a között felszabadulási stafétát rendeznek az egész or­szágban. Az országos staféta már­cius 28-án érkezik megyénkbe Baranyából és március 29-én Vajtánál adják át a Fejér me­gyeieknek a stafétát. Az orszá­gos stafétával egyidőben, járási staféták indulnak és kapcsolód­nak be. A dombóvári járás stafétája a következő útvonalon érkezik Konyhádra: Dombóvár, Döbrö­köz, Kurd, Lengyel, Kisvejke, Závod, Teve!, Bonyhádvarasd, Bonyhád. Itt kapcsolódik az or­szágos staféta útvonalába. A paksi járás stafétája március 29-én 15 óra 25 perckor Nagydo- rogon találkozik a Felszabadulási Stafétával. Az útvonal: Paks. Pusztahencse, Nagydolog. A tamási járás stafétája szin­tén március 29-én indul Tamási, Szakály, Hogy ész, Kéty, Zomba útvonalon Szekszárdra. Március 28-án, vasárnap 16 óra 20 perckor veszik át Bonyhád határában a hálastafétát a Ba­ranya megyeiektől. Innen a to­vábbi útvonal: Börzsöny, Mő­csény, Mórágy, Alsónána, Vár­domb, Sárpilis, Decs, öcsény, Szekszárd, ahova 19 órakor ér­keznek. Március 29-én, hétfőn 13 óra­kor viszik tovább a stafétát Fe­jér megyébe. Útvonal: Sióagárd, Harc, Kötesd, Borjád, Űzd. Sár- szentlőrinc, Nagydorog, Bikács, Vajta. A Fejér megyeiek 15 óra 55 perckor Vajtán veszik át a sta­fétát Az Álisca Kupáért Rendkívüli teljesítményre vál­lalkoztak a szekszárdi sakkozók 1963. szeptemberében. Egyetlen nevezéssel „szerződtek” 6 fárad­ságos, kemény egyéni bajnokságra. Az erkölcsi felelősséggel vállalt versenyzés önmagában véve is tiszteletre méltó. Egyetlen játszma játékideje átlagosan 4 óra. Lénye­gileg 6 szakaszra bontva 54 játsz­mát vívtak a résztvevők szemé­lyenként. A fegyelmezettségre vall, hogy mindössze 3 játékos cserélődött — indokolt személyi körülmények miatt, s mindössze 2 játszmát kellett contumálni a 270 játszma közül. A kötelező meg­nyitások alkalmazása nagymér­tékben elősegítette a versenyzők elméleti fejlődését. Mindezekre rá­adásként egészséges klubszellem alakult ki a Közalkalmazottak Szakszervezetének Klubjában. A városi TS elnöksége a közel­múltban értékelte a városi sakk­életet és pozitívan foglalt állást a kupaverseny folytatása kapcsán. Végérvényesen kimondta a vitá­ban a döntést: a sakkozók meg­érdemlik, hogy csoportonként olyan serleget kapjanak az Alisca Kupához, amelyet végérvényesen is lehet nyerni annak, aki egy­mást követő három versenyen (szakasz), vagy megszakítással 5 versenyen csoportelső lesz! Az új szakaszok már ennek szellemében indulnak a jövőben. Az új rendszerű kupaverseny indulása előtt tehát egy értékes időszakot zárhatunk le. Ezen idő­szak lezárásával az alábbiakban adunk összefoglalót az eredmé­nyekről (az I—V. szakasz ered­ménye már ismert): Az Alisca Kupa I. verseny, VI. szakaszában Fehérvári Örs helyett Kunos Ferenc lépett be. Végered­mény: 1. Pékár Kornél 7 2. ifj. Mechtl Béla 6,5 3. Kunos Ferenc 6 4. Tamási Mihály 6 5. ifj. Prantner János 6 6. Dr. Németh József 4,5 7. Schmieder Ferenc 4,5 8. Geresdi Lajos 2 9. Kereki József 1,5 10. Majnay Antal 1 Az Alisca Kupa II. versenyében eddig egy szakasz volt, annak eredménye: 1. Uzsoki Rezső 9,5 2. Bors József 9 3. Palásty Pál 7 4. Rácz József 6,5 5. Pápay Mária 6 6. Halmai László 5 7. Id. Prantner János 5 pont. A városi sakk-szakszövetség össze­sítette az I. csoport 6 szakaszának eredményét is: legjobban szere­pelt Pékár Kornél, aki kétszer nyerte el a serleget, ugyancsak kétszer volt kupagyőztes ifj. Mechtl Béla is (mindkettő a Szekszárdi Spartacus versenyzője), ifj. Prant­ner János és Schmieder Ferenc 1—1 alkalommal volt kupabirto­kos. Kiváló teljesítményével Pé­kár Kornél véglegesen nyerte el az első kupát. A 6 szakasz össze­sített eredménye alapján a sor­rend a következő (zárójelben a játszott szakaszok száma): 1. Pékár Kornél 40,5 pont (6) 2. Ifj. Mechtl Béla 37 (6) 3. Ifj. Prantner János 33 (6) 4. Fehérvári Örs 28 (5) 5. Dr. Németh József 25 (6) 6. Schmieder Ferenc 25 (6) 7. Tamási Mihály 23 (5) 8. Majnay Antal 22 (5) 9. Geresdi Lajos 13,5 (6) 10. Kereki József 9 (5) 11. Kunos Ferenc 6 (1) 12. Leposa Dezső 5 (1) 13. Lerch Gyula 3 (1) A sakkozók társadalma nagy érdeklődéssel várja a kupaverse­nyek folytatását, melyre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a klub átalakítása teljesen befejeződik. N. J. Befejeződött a városi röplabda-bajnokság Befejeződött Szekszárdon a vá­rosi teremröplabda-bajnokság, melyen nyolc csapat küzdött a baj­noki pontokért. Az utolsó forduló eredményei: Városi Tanács—Hon­véd 42:40, KISZÖV—Műszergyár 56:46, Vasipari—Gépjavító 22:36, Honvéd—KISZÖV 30:30, GELKA —KISZÖV 13:36. A bajnokság végeredménye: 1. Bőrdíszmű 7 7 — 355:188 14 2. KISZÖV 7 6.1 316:242 12 3. Gépjavító 7 5 2 335:247 10 4. Városi Tanács 7 4 3 289:239 8 5. Honvéd 7 3 4 317:285 6 6. vasipari 7 1 6 248:303 2 7. Műszergyár 7 1 6 232:407 2 8. GELKA 7 1 6 176:373 2 Kovács Géza, a Magyar Test-1 nevelési és Sporttanács tömeg- ' sport osztályának munkatársa jól sikerült előadást tartott Tol­nán, az ifjúsági házban a mun­kahelyi testnevelésről. Az elő­adást mintegy nyolcvanan hall­gatták végig. Különösen a se­lyemgyár részéről volt nagy ér­deklődés a tájékoztató iránt. * November hónapban alakult meg Bátaszéken a Vasutas Sport­kör tömegsportbizottí.lga. Az el­telt négy hónap alatt a bizott­ság máris eredményes műnkét végzett. Ezt állapította meg a csütörtök esti ülésen Vicze Já­nos, a Bátaszéki VSK elnöke. A tömegsportbizottság ülésén részt vett és felszólalt Lépő László, a megyei TS elnöke is. * A szekszárdi járási TS elnök-, sége március 30-án, kedden dél­előtt kilenc órakor tanácsülést tart. A teveli MEDOSZ Sportkör ellenfele a Népköztársasági Ku­pa mérkőzéssorozaton Zomba. A teveli vezetőség tárgyalásokat folytat az ellenféllel, hogy a mér­kőzést húsvét hétfőn játssza le a két csapat. Szombat— vasárnapi sportműsor Szombat: Asztalitenisz-spartakiád megyei dön­tő: Szekszárdon, a Babits Mihály Ál­talános Iskola tornatermében rende­zi a Tolna megyei TS az asztalitenisz- spartakiád megyei döntőjét. Megyei egyéni sakkbajnokság: Szek­szárdon a KISZÖV kultúrtermében folytatódik Tolna megye egyéni sakk­bajnoksága. Vasárnap: Asztalitenisz-spartakiád: Folytatódik Szekszárdon az asztalitenisz-spartakiád megyei döntője a III-as számú iskola tornatermében. Megyei egyéni sakkbajnokság: Foly­tatódik Szekszárdon, a KISZÖV kul­túrtermében a megyei egyéni sakk- bajnokság. ökölvívás: A Szekszárdi Dózsa és a Bonyhádi Spartacus NB Il-es ököl­vívó-csapata Győrben, illetve Tapol­cán szerepel. Torna: A megyei általános iskolai sporttanács Szekszárdon, a Garay gimnázium tornatermében rendezi a megye általános iskoláinak tornász- bajnokságát. Ezen a járási versenyek helyezettjei vesznek részt. A verseny kilenc órakor kezdődik. Eredmény­hirdetésre kb. 12.15-kor kerül sor. Labdarúgó NB III.: A Szekszárdi Dózsa a Pécsi Ércbányászt, a Dombó­vári VSE a Nagymányoki Brikettet fogadja otthonában. A Dombóvári Spartacus a Sióföki Olajbányászhoz látogat. Kezdési idő: 15.30. Megyei labdarúgó-bajnokság: Cikó— Máza, Bátaszék—Bonyhád, Simontor- I nya—Fadd, Fornád—Sz. Honvéd, Kis- dorog—Paks, Dunaföldvár—Tamási, Tolna—Sz. Gépjavító. A felsorolt mér­kőzések 15 órakor kezdődnek. Szek­szárdi Petőfi—Bogyiszló mérkőzés 10.30 órakor kezdődik. Népköztársasági Kupa selejtező: Szedres—Tengellc 15 óra. .«Apróhirdetések«. Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap 1,— Ft, vasérnáp- a Ünnepnap 2.— Ft, Az alsó éa minden további vastaqon eze- datt azd ka« szónak számit Albérleti szobát keres mérnök há­zaspár. Ajánlatot a szekszárdi hirde­tőbe kérném. (186) Iván völgy bejárónál 304 öl szóló el­adó. Érdeklődni: Szekszárd, Perczel M. u. 17. (182) A DEDASZ szekszárdi üzemvezető­sége értesíti fogyasztóit, hogy folyó hó 28-án, vasárnap Szekszárd város területén 6 órától 8 óráig részleges áramszünetet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: Garay tér, Széchenyi u„ a központtól a hár- mashldlg. Várköz, Marx K. u., Dózsa Gy. u., Zalka M. u.. Fürdőház u., Táncsics M. u„ Kadarka u., és a fe­lette lévő Újtelep, Béla tér, Munkácsy u„ Bartlna u., Babits M. u., Mérei u„ és az egész felsőváros területe. (181) Tolnán, Garay u. 50. szám alatti ház beköltözhetően eladó. (180) Jó karban levő piros 175-ös Jáva el­adó. Nagydorog. (Kötöttárubolt.) (178) Eladó keveset futott Velorex rok­kantkocsi, megtekinthető: Szekszárd, Perczel Mór 17. alatt. (142) 5« méhcsalád, 30 db 2 családos, nagykeretes fekvó vándorkaptárban eladó. Dani György, Szekszárd, Rá­kóczi u. 94. (144) Autó-, motoralkatrészek krómozása rövid határidővel, Somogyvárinál, Dombóvárott. Telefon: 11—18. (37) Kitűnő állapotban 600-as Zündapp oldalkocsival eladó. Török Ferenc, Nagydorog. 398. (131) Egy jó karban lévő Danuvla mo­torkerékpár, piros, eladó. Tolna, Ady u. 30. (146) Eladó Szekszárd, Széchenyi u. 32. számú ház udvari része, kerttel együtt. Érdeklődni lehet ugyanott, Németh fényképésznél. (197) Berlandieri alanyra oltott Chasselas gyökeres oltványok postán utánvéttel rendelhetők szövetkezetünknél dara­bonként 2 Ft-os áron. Mátragyöngye Termelőszövetkezet, Gyöngyös. (147) Jókarban lévő 600-as Zündapp oldal­kocsival eladó. Sárpilis, Arany u. 30. (153) Jó karban lévő kisebb szőlőt ven­nék, tanyával. Cim: a Szekszárdi Hir­detőben. (181) Kétszobás összkomfortos családi ház kerttel beköltözhetően eladó. Tolna; Szedres u. 17. (151) Cipész szakmunkást kisegítő, vagy állandó munkára felveszek. Leveleket kérném „önálló kisiparos” jeligére a bajai hirdetőbe. (154) Jó karban lévő Pannónia motorke­rékpár eladó. Bogyiszló. Egészségház. (150) Eladó egy 18 személyre kinyitható ebédlőasztal, 2 fotel. Megtekinthető: Szekszárd, Mártírok tere 1—3. II. em. Márklné. (145) Eladó fecskefarkú Skoda Super Octávia személygépkocsi. Levélcím: Pohál György, Budapest, XI., Kiklnda* köz 6. (158) Autósok, motorosoki Autó és motor- kerékpár kis-, nagyjavítását, karosszé­riajavítást határidőre vállalok. Rochi József, autószerelő, Szekszárd, Honvéd U. 6. Kórház mögött. (164) Szekszárdon 3 szoba összkomfortos új ház beköltözhetően eladó. Kecskés F. 26. Kertváros. (167) Jó karban lévő szőlődarálót és egy 100 literes szőlőprést vennék Bajusz Béni, Bogyiszló, Duna u. 19. (183) Kisebb javítással rendbehozható ház eladó. Szekszárd, Balassa u. 3. Ér­deklődni Varga kertésznél (szom­szédban). (179) Jáva 2S0-es, 62-es kiadású motor- kerékpár Szekszárd, Várköz utca 1. szám alatt eladó. (157) Ezüsttankos 125-ös Csepel eladó. Szekszárd, Jókai u. 21. (170) Szekszárdon, Jobbparásztán egy szo­ba. konyhás cseréptetős lakóház 280- öl szőlővel azonnali beköltözéssel el­adó. Érdeklődni lehet: Baka Jánosnál Patak u. 4. szám alatt. (191) Egy dobfelszerelés eladó. Bátaszék; Deák F. U. 59. (139) Jó karban lévő fekete T. L. F. Pan­nónia motorkerékpár eladó. Tolna; Bercsényi 18. (192) UJ beköltözhető ház eladó. Érdek­lődni lehet: Munkácsy u. 31. alatt. (193) SZÓ VK3 NÉLKÜL Idegenben szerepelnek ökölvívóink Mindkét NB Il-es ökölvívó- csapatunk vasárnap idegenben lép szőri tóba. A Bonyhádi Spar­tacus Tapolcán mérkőzik, míg a Szekszárdi Dózsa Győrött, az ETO ellen lép szorítóba. Eddig az ökölvívó NB II-ben három fordulóra került sor, mely­nek alapján a bajnokság állása a következő: 1. Győri Dózsa 3 2 1 — 34:26 5 2. Bonyhádi Spart. 3 2 — 1 36:20 4 3. Chtnoin SE 3 2 — 1 38:22 4 4. Sz. Dózsa 3 2 — 1 34:26 4 5. Pécsi VSK 3 1 1 1 30:30 3 6. Tapolca 3 1 — 2 33:27 2 7. Nagykanizsai D. 3 1 — 2 22:38 2 8. Győri ETO 3 — — 2 9:47 — Az Állami Mezőgazdasági Gépállomás Bonyhád VILLANYSZERELŐ TECH­NIKUST és darukezelői vizsgával rendelkező GÉP­KOCSIVEZETŐT felvesz. Jelentkezés a gépállomás igazgatójánál. (171) Palackosbor- vásárlók ügyelem] Kérjük, hogy a háztartás­ban elfekvő, Üres borospa­lackokat szállítsák vissza a legközelebbi kiskereskedelmi üzletbe. Pénzt kapnak érte! (163) 1

Next

/
Thumbnails
Contents