Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-25 / 71. szám
4 Tolna megyei nepüjsag } 1965. március 25. Gazdasági alapfogalmak Az életszínvonalról A gazdasági és tervezőmunka gyakorlatában általában az egy főre eső reáljövedelmet használják az életszínvonal jellemzésére. A szakemberek ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy ez a mutató önmagában csak megközelítően tükrözi a mindenkori életszínvonalat. A gyakorlatban rengeteg olyan intézkedés történik az életszínvonal emelése érdekében, amely számokkal nem, vagy csak nehezen határozható meg, tehát kívül esik az egy főre jutó reáljövedelem mutatóján. Az életszínvonal talán a legösszetettebb, legsokoldalúbb köz- gazdasági fogalom. Ez természetes, hiszen sokoldalú, összetett maga az élet is és ha „színvonalát” értékelni akarjuk, sok oldalról kell megvizsgálnunk. Mi határozza meg főbb összefüggéseiben az életszínvonalat? Mindenekelőtt az elfogyasztott, felhasznált anyagi javak, élelmiszerek, ruházati cikkek, tisztálkodási kellékek, stb. mennyisége. Ez eléggé világos és összegezhető anyagi formájában s pénz formájában egyaránt. De vajon mindegy-e az életszínvonal szempontjából, ha pl. szélesedik e cikkek választéka, vagy változik az összetételük, vagy javul a minőségük? Egyáltalán nem! Hogy csak egy kis, de jellemző példával éljünk: a műszálból készült férfizoknik elterjedése nyomán lassan, szinte feledésbe merül a zoknistoppo- lás, ami pedig nem is olyan régien — főleg a több gyermekes családoknál — a háziasszony rengeteg idejét rabolta el. Az ilyen és ehhez hasonló tényezők együtt jelentősen befolyásolják az. élet- színvonalat, de számszerűen bizony nehezen mutathatók ki. Az egészségügyi ellátás minősége ugyancsak fontos tényező és ezt a reáljövedelem-számításnál figyelembe is veszik. De pl. az egyre szaporodó nagy hatású gyógyszerek megjelenése, használata és hatásuk már nehezen mérhető számszerűen. A szociális ellátottság az öregekről, gyermekekről történő gondoskodás a I szocialista országokban — így hazánkban — messze megelőzi még a nálunk jóval fejlettebb, gazdagabb tőkés országokat is. A lakáskörülmények az életszínvonal egyik legfontosabb tényezőjét jelentik. Bizonyos fokig összefügg ezzel a gáz-, víz-, villany-ellátás, az egyéb szolgáltatásokkal való ellátottság, a közlekedés fejlettsége. stb. Főleg az utóbbiak olyan természetűek, amelyeket sokan figyelmen kívül hagynak, ha az életszínvonalról esik szó. A kulturális szükségletek kielégítése. az iskoláztatás színvonala, lehetőségei egyre nagyobb fontosságra tesznek szert életünkben. A munkakörülmények alakulásáról, a munkaidő hosszáról, a munka nehézségéről, stb. szintén nem feledkezhetünk meg, ugyanúgy mint a szabad idő nagyságáról és a felhasználáshoz nyújtott lehetőségekről: a pihenési, szórakozási lehetőségekről, stb. Ez a sokrétű, távolról sem teljes felsorolás is mutatja, milyen szerteágazó tényezői vannak az életszínvonalnak, és ezeknek csak i egy része határozható meg számokkal. Az egy főre jutó reál- jövedelem 1949. óta mintegy kétszeresére nőtt hazánkban. De emellett sem szabad megfeledkezni az életszínvonalat befolyásoló számokkal nem mérhető tényezőkről, mert ezek is hozzájárulnak életünk szebbé, könnyebbé és kulturáltabbá válásához. B. Cy. lő. — Igen. A szökevények minden valószínűség szerint erre veszik útjukat. Küldjön őrjáratot a völ- gyecske felső határához. És azonnal menjenek felderítők a bal- szárnyra is. A legjobb lesz, ha maga személyesen foglalkozik ezzel. Nincs kizárva, hogy további meglepetésekben lesz részünk. Az utóbbi parancs kiadásánál Gromadát az a gondolat vezérelte, hogy hátha a határsértők egyik csoportja a szakasz jobbszárnyán, a másik csoportja meg a balszárnyán megy át. Előfordul, hogy két helyen szándékosan feltűnően mennek át a határon, csak azért, hogy a harmadik, eldugott helyen a legfontosabb személy észrevétlenül átsurranhasson. Az őrház udvaráról lódóbo- gás, izgatott kutyaugatás és fojtott suttogás hallatszott. A határőrség, mint mindig, most is pontosan teljesítette Sa- posnyikov kapitány parancsait. A határőrök egyik csoportja a nyomozó kutyákkal a szökevényeket követte, egy másik csoport velük párhuzamosan haladt, a harmadik pedig igyekezett elvágni a falvakhoz, országutakhoz és a vasúthoz vezető útvonalakat. A szárnyakat a szomszédos határ- szakaszok őrségei fedezték. Az egész határszakaszt lezárták, s így elzárták az ellenség visszafelé vezető útját, ha netalán vissza akarna térni kiindulási pontjára. A gyors mozgású, jól fel fegyver zett határőrjáratoknak a lehető leggyorsabban be kell keríteniük a szökevényeket. Gromada tapasztalata azonban azt mutatta, hogy a bekerítés első gyűrűje, amelyet egy határszakasz őrsége hajt végre, nem biztosítja mindig a győzelmet a határsértők felett. Ezt a gyűrűt sokkal nagyobb területre kell kiterjeszteni, hogy ily módon kizárjanak minden meglepetést. IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR Boldogan vállalom a harcot!... Adjatok fegyvert nekem is!j£ FOLYTATJUK] A tábornok telefonon értesítette a vezérkart, hogy mozgósítsák a tartalékcsapatokat. Gromada gondosan kiszámította, hogy milyen messze juthat a határátlépés után mondjuk egy órával, vagy öt órával a legügyesebb, legtapasztaltabb határsértő. Percről percre szorosabbra záródott a hurok az ellenség körül. Az óramutató ahhoz a számhoz közeledett, amelynél a határsértőket — a tábornok számítása és a korábbi tapasztalatok szerint — el kellett fogni. A tábornok várta a jelentést... * Szmoljarcsuk a nyomok gondos tanulmányozása után visszatért kutyájához. Vitéz kipihente magát és megnyugodott. A törzsőrmester kezébe vette a pórázt, és nyugodt hangon adta ki a parancsot: — Szagold a nyomot! Vitéz ismét izgalomba jött, megszagolta a nyomokat és szö- kellve útnak indult. — Jól van, jól van — biztatta a törzsőrmester a kutyát, és kissé visszatartva az állatot, futva követe. Sztyepanov olyan távolságban követte a nyomozókat, hogy még láthatta őket. Szorosan mellette haladt Kablukov. Szmoljarcsuk nyogodtan, megfontoltan futott, nem hevült fel, ami a hosszasabb üldözést kudarcba fullasztotta volna. Nyugalma átterjedt Vitézre is. A kutya magabiztosan követte a nyomot — először a gyommal benőtt völgyecskén át, azután a lejtőn és egy erdei szakadék mélyén. A sűrű köd nem jelentett semmi akadályt számára. Vitéz mindent az embernek köszönhetett. Az ember tanította bátorságra, kitartásra, az idegenek gyűlöletére, az idegen kézből kapott táplálék visszautasítására, az ember fejlesztette ki finom szagl óérzékét, érzékeny hallását, az ember nevelte belé a gazdája iránti hűséget. Szmoljarcsuk és Vitéz gyakorlatozás közben száz és ezer kilométert tettek meg együtt. Jártak erdőben és völgyben, pusztában és mocsárban, világos nappal és sötét éjszakában. Százkilométeres körzetben Jávor egész vidékét bejárták. Ez a hely, ahol most jártak, szintén ismerős volt nekik, többször portyáztak erre. A felhők mögül kibújt a hold. Minél meredekebbek lettek észak felé a hegyek, annál ritkább lett a köd. A félhomályban megjelentek a fák körvonalai, és bizonyos idő múlva a távolban feltűnt az erdő. Szmoljarcsuk körülnézett. Kablukov egy lépéssel sem maradt el mögötte. Egyenletesen futott a törzsőrmester után. Szmoljarcsuk az őrvezető mögött meglátta Sztyepanov széles pofacsontjait, elszántságról tanúskodó arcát. Jobbra és balra, Szmolj arcsukkal párhuzamosan haladtak a többi csoportok. Jóval előtte vágtattak a lovas határőrök, akik az útelágazásokhoz igyekeztek, hogy elébevágjanak az ellenségnek, és elvágják a menekülés útját. Szmoljarcsuk ugyan még egyetlen határőrt sem látott közülük, de biztosan tudta, hogy a határőrs parancsnoka megfelelő segítséget küldött neki: Az a gondolat, hogy bajtársai és barátai, az egész ötös számú határőrség riadókészültségben van, hogy mindenki támogatja, és vele együtt felel a szökevények elfogásáért — ez a gondolat erőt adott neki, növelte önbizalmát. Vitéz egyenletesen feszítette a pórázt. Az útjukba kerülő mocsaras, sík területen hirtelen elhintek a nyomok. Szmoljarcsuk "gyan biztosan tudta, hogy a nyomok nem tűntek el, csak a kutya nem találja őket a víz alatt. Vajon merre tartottak a menekülők? A mocsaras patak folyásának irányába, vagy ellenkezőleg? Bizonyára igyekeztek a mocsárból kijutni, s nyilván a nyí- res felé vették útjukat. Szmol- jarcsuknak nagy tapasztalata és a határsértők taktikájának ismerete segített megoldani a kérdést. Felfedte az ellenség fogósát, ezzel időt takarított meg és lerövidítette az utat. Vitéz — amint erre Szmoljarcsuk számított — a túlsó partom, a nyerésiben hamar megtalálta a nyom folytatását. A nyomok egy hegyi ösvényen és egy nyílt tisztáson át ismét a sűrű nedves erdőbe vezettek, amelyben a fák lombjai teljesen eltakarták a holdat. Vitéz majd kiszakította gazdája kezéből a pórázt, és hirtelen vonítani kezdett. A kutya rendszerint akkor viselkedik így, ha közvetlen közelben érzi az ellenséget. Szmoljarcsuk azonban nem állt meg, mert tudta, hogy az erdő nedves talaján, a megrekedt levegőben a nyom sokáig friss marad. Vitéz éppen azért jött izgalomba, mert a nyom frissebb, „forróbb” lett A tapasztalat arra is megtanította Szmoljarcsukot, hogy a di- verzánsok minden erejüket latba- vetik, minden percet kihasználnak, hogy minél távolabb jussanak a határtól, hogy mielőbb kikerüljenek az ellenőrzött határzónából. Éppen ezért bátran kell folytatni a követést, nem szabad az értékes időt fölös óvatosság miatt elpazarolni. Egyelőre nincs erre szükség. Egyelőre! A kutya a szagok világában él, és ez a világ az erdőben hihetetlenül gazdag és bonyolult. Az ember egy századrészét sem érzi azoknak a szagoknak, amelyeket a kutya érez. Vitéz útjába számtalan szag vegyült: illatos növények. sok éves gyökerek, mohos kövek, rothadt falevelek szaga. Vitéz azonban jól megkülönböztette ezeket a szagokat a határ- sértők szagától, amellyel útjának kezdetén ismerkedett meg. Még az oldalról fújó szél sem tudta eltüntetni ezt a sajátos, sehol máshol nem ismétlődő szagot. — Nagyon jó! Nagyon jó! — biztatta barátját Szmoljarcsuk. Vitéz hirtelen izgatottan fel- vanított és megállt. A törzsőrmester lazábbra engedte a pórázt, a kutya nagyot ugrott, néhány métert előreszaladt és egy fa alatt megállt. A fa tövében egy német katonai tarisznya hevert. Nyilván egyik határsértő dobhatta el. Szmoljarcsuk átadta Kablukovnak a zsákmányt, és futva követte kutyáját. Kiértek egy széles útra. Vitéz bizonytalanul megállt. Szabad szemmel is látható volt, hogy ezen az úton milyen sok ember, tehén és ló fordult meg. A nedves föld jól megőrizte a cipők, paták és kerekek nyomát. A kutya bizonytalansága fokozódott volna, ha Szmoljarcsuk megengedte volna, hogy akár egy pillanatra is kételkedjék saját képességében. Ha a törzsőrmester idegesen megrántotta volna a pórázt, a kutya egy pillanat alatt „elfelejtette volna” a nyomot. — Keresd a nyomot! — ismételte a parancsot. És Vitéz tovább szaladt előre. Mintegy kétszáz métert tehettek meg az úton, amikor Vitéz megállt, és erősen szimatolni kezdett. Aztán hirtelen derékszögben jobbra fordult, magával cipelte a törzsőrmestert az erdőbe, és kivezette egy tisztásra, melynek közepén hatalmas farakás állott. A farakás széltől védett oldala mögül füst emelkedett a magasba és hangok hallatszottak. (Folytatjuk)
