Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-24 / 70. szám

TßS5. március 24. ' TOT. NA MFC TFT NFPŰJSAO 7 Esténként 50—60 fiatal szóra­kozik, művelődik a teveli műve­lődési otthonban. Negyven kiszes énekkart alakított. Folyik az elő­készület április 4-re. KISZ és ál­talános iskolai színjátszók, isko­lai harmonikaegyüttes, szavalatok tarkítják majd felszabadulásunk 20. évfordulójának ünnepét. A szorgalmas műkedvelők nagy örö­mére új művelődési otthon épül Tevelen, amihez társadalmi mun­kával járulnak hozzá. A terve­zetet a megyei tanács tervező- irodája már elkészítette, Ambrus Lukács Mór ágy i hírek Úttörők és KISZ-fiatalok kö­szöntötték művelődési otthonuk­ban Kovács Dezsőnek, a bátaszé- ki Búzakalász Tsz tagjának Ti­bor nevű kisfiát. A kedves név­adó ünnepség családias hangula­tát társas vacsorával zárták. * Elkészítették ez évi akcióprog­ramjukat a mórágyi kiszesek. 200 óra társadalmi munkát aján­lottak fel személyenként a község művelődési otthonának parkosí­tására, és a tsz segítésére az őszi munkálatoknál. Valamennyien részt vesznek a politikai okta­tásban is, és az 1965. évben mindnyájuk terve, hogy egy fok­kal magasabb képzettséget sze­reznek. De községük fiataljait is segítik a tanulásban. Tervük sze­rint a IX. Világifjúsági Találkozó jelentőségét előadások keretében méltatják. Vállalták 150 VIT- sorsjegy eladását is. L. A. Alakulógyűlésen A Földművelésügyi Minisztéri­um irányelveinek megfelelően háztáji bizottságot alakított már­cius 19-én a dombóvári járási tanács végrehajtó bizottsága, a járási tömegszervezetek, az fmsz, és a vb. szakigazgatási szervei­nek bevonásával. Az alakuló gyű­lést Lóki Miklós, a járási tanács elnökhelyettese nyitotta meg. Ala­kulásuk célja, a községi háztáji bizottságok elvi és gyakorlati se­gítése, a háztáji állatállomány fejlesztése, a háztáji gyümölcs­ös Zöldségtermesztés fokozása. A jövőben gondosabb ápolásban kell részesíteni a járás 395 ezer gyümölcsfáját, amiből 160 ezer háztáji területen van. Sz. J. MIT MOND J Húsz év távlatából Az elmaradott, nyomorúságos kis alsónánai település kultúrá- lódására, a sok épületre, létesít­ményre 20 év alatt 13 millió fo­rintot for-dítottak és az új léte­sítmények karbantartása évente csaknem egymillióba kerül. Az utasember egykor vagy be­fogott a kocsiba, vagy három és fél kilométert gyalogolt a vas­úiig. 1958 óta 14 busz köti öásze a falut a környékkel. A nagy-nagy fejlődésről némi képet nyújt a családok korszerű otthoni felszerelése is. A fel- szabadulás előtti 7 rádió helyett 217-et hallgatnak a falu lakói, de 17 televízióval, 3 autóval és 37 mosógéppel is rendelkeznek, amikből valaha egy sem létezett. Az 1945 előtti 39 kerékpár helyett 211-et használnák és az 1 motor­ral szemben ma 21 van. Művelt­ségüket tekintve a hajdani 5 fő­vel szemben ma 35 fő végzett felsőfokú iskolát. Ma már a 914 lélekszámú Alsó- nánát korszerű körülmények kö- *ött élő emberek lakják* Szalai Istvánná Tavasz a földeken A talajerő-utánpótlás érdeké­ben a korai jó időt kihasználva a döbröközi Zöld Mező Tsz 80 ezer. mázsa istállótárgyát hordott ki a földekre. 400 holdas terület­re így 200 mázsa jutott. A terü­let felszántása u^án a döbröközi- ek elkezdték a tavaszi vetést. A 40 holdnyi borsó elvetését két 24 soros vetőgéppel végezték. Grujber János Tévéiről jelentik A napokban tanácsülésen tár­gyalták a teveli Kossuth Tsz ez évi gazdasági tervét. Idei tervük­ben megjelölték az anyagi ösz­tönzés premizálási rendszerének kiszélesítését is. A kukoricát ré­sziből művelik, a cukorrépa min­den mázsája után pedig 1 kg cukorban vagy annak árában ré­szesül a szövetkezeti tag. * Béke-estet rendezett a Hazafias Népfront községi bizottsága. Filmvetítéssel egybekötött estjü­kön mintegy 300 érdeklődő vett részt, László Antal, a népfront megyei küldötte a turisták romá­niai élményeiről beszélt, de szó volt az analfabétizmus felszámo­lásáról, s a tavaszi időszerű me­zőgazdasági munkáról is. M. F~né mázai lakos, aki mint szakember áll termelő- szövetkezettel munkaviszony­ban, panaszolja. hogy munka­bérét 400 forinttal leszállították a 16/1964. (XII. 30.) FM. számú rendeletre hivatkozással. Kérdi hová forduljon panaszával. A VÁLASZ: A fent idézett ren­delet csak 1965. január 1-én kö­vetően munkaszerződéssel alkal­mazott szakemberek munkabér megállapítására vonatkozik köte­lezően. A tagként működő szak­emberek tekintetében a rendelet mellékleteként kiadott díjtáblázat bérhatárai javaslat jellegűek. Minthogy a rendelethez csatolt díjtételek kötelező hatálya alkal­mazottak esetében az 1965., ja­nuár 1-ét követően alkalmazott szakemberekre vonatkozik, az új rendelkezések nem érintik az ön részére megállapított korábbi bér­tételeket. Mint írja, ez a bértétel a munkakörére megállapított bér- kategóriák között mozog. A ren­delet 34. §. egyébként kifejezet­ten úgy is rendelkezik, hogy a felek a korábban kikötött bérek módosítását az új bértételekre te­kintettel egymástól nem követel­hetik, illetőleg ilyen módosítás­nak csak kölcsönös megegyezés esetében van helye. A fenti rendelet melléklete meg­határozza a bértételeket néhány olyan munkakörben is, amelyek betöltői egyébként nem esnek a rendelet hatálya alá. Különösen az irodai munkakörben dolgozók bérének megállapítására vonatko­zik ez, ami eddig sok vitára adott okot. A munkaszerződéssel alkalmazott irodai dolgozók te­kintetében e bértételeket 1965. január 1-től kötelezőnek lehet te­kinteni, annak ellenére, hogy nem esnek a szakemberek fogalma alá. Technikumi végzettség esetén már ők is szakembernek minősül­nek, s ebben az esetben a bérté­telek kötelező jellege közvetlenül a rendeletből következik. A munkatörvénykönyv módosí­tásáról szóló jogszabályok a ter­melőszövetkezeti alkalmazottak tekintetéiben is lényeges változást hoztak, amennyiben 1965. január 1-től kezdődően a keletkezett vi­tákban már nem a járásbíróság illetékes eljárni, hanem a munka­ügyi döntőbizottság. Mivel terme­lőszövetkezetekben szakszervezeti bizottság nem működik, és így munkaügyi döntőbizottság sem alakítható, a termelőszövetkeze­tek alkalmazottainak munkaügyi vitái általános szabály szerint a járási tanácsnál szervezett közö6 munkaügyi döntőbizottsághoz tar­toznak. A magasabb vezető állást betöltő munkaviszonyban álló termelőszövetkezeti dolgozók (fő­mezőgazdász, főkönyvelő) munka­ügyi vitái az Mt. V. 247. §. (2.) bekezdése szerint közvetlenül a területi munkaügyi döntőbizott­sághoz tartoznak. így a járásbíró­ság hatáskörébe az Mt. 145. §. (2) bekezdése szerint csak a leltárból, baleseti kártalanításból és a bűn- cselekménnyel' okozott károk meg­térítéséből eredő ügyek tartoznak, hasonlóan a másutt munka­viszonyban álló dolgozókéhoz. Fentiek alapján tehát panaszá­val a járási közös munkaügyi döntőbizottsághoz fordulhat. —ó. —a. PANASZOK Hetek óta hiába vár televízió- készülékének megjavítására, — panaszolja Pritenszky Lajosné várdombi lakos. A VÁLASZ: Bejelentésünk alapján másnap a panaszos készü­lékét a GELKÁ kiszálló műszeré­sze megjavította. * Hideg teremmel várja vendége­it a kocsolai mozi, a község kor­szerű presszóját pedig zárva tart­ják, jelentette Szabolin János dombóvári lakos. A VÁLASZ: Levelével felkeres­tük a_ Tolna megyei Moziüzem Vállalatát. Kivizsgálásuk szerint a mozi vezetője úgy gondolja, hogy kérdéses napon gyengébb lehetett a fűtés, a terem azonban nem szokott hideg lenni. Ezt állí­totta 5—6 megkérdezett moziláto­gató is. Ennek ellenére a mozi vezetőjét írásban figyelmeztették kö*élességére, és munkáját a jö­vőben is felülvizsgálják, NYOMÁBAN Presszójuk nyitvatartását a Földművesszövetkezetek Dombó­vári Járási Központja vizsgálta. Ellenőrzésük szerint a presszót ez év elején tatarozták. Az egy­ség tudomásuk szerint, kizárólag ekkor szünetelt. Panasz ellene még nem érkezeti. * öt évvel ezelőtt a majosi vaj­üzem Szekszárdra költözött. Az­óta épületei ,,gazdátlanok”. Ä köz­ségi tanács szívesen átvette vol­na már, de eddig hiába ajánlkoz­tak, — panaszkodott a község vb- titkára. A VÁLASZ: A megyei Tejipari Vállalat osztályvezetői értekezle­ten foglalkozott ügyükkel március 15-én. Telefonbeszélgetésünk al­kalmával Schubert Béla főmér­nök elmondotta, hogy majosi üzemük épületeit még ez évben átadják a tanácsnak. Az átadás időpontját természetesen tröszt­jük fogja kijelölni. (H.) cÁ f enn elé­izäaetkezetek ■ legbiztosabb kora tavaszi ■ pénzforrása a hulladékvas, ■ fém-, papír- és rongy- p anyagok átadása B a MÉH-nek 100 q vashulladékért 1 q réz-, vagy fémhulladékért 5 q zsák vagy vegyes rongyhulladékért 5 q irománypapírért 10 q v. papírért 1 q marha testszőrért 1 q sertés testszőrért fuvartérítésért 17 000,— Ft 1 540,— Ft 400,— Ft 660.— Ft 700,— Ft 472,— Ft 640,— Ft 369,— Ft összesen: 21 781,— Ft azonnal felhasználható pénzt kap a MÉH-től. Még vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi teleppel. (102)- — ----- .. - . . ____ . ’H A CJTP aktuális f Ifi \ji olcsóbb 1 • Férfiballonkabát 530,— Ft helyett 250,­- Ft Női ballonkabát 460,— Ft helyett 250,­-Ft Divatssíneh ben ! nagy választék f • (155) Az É. M. 41. sz. Állami Építőipari Vállalat budapesti munkahelyeire azonnali be­lépéssel felvesz: víz-, gáz-, fűtés- szereié, villany- szerelő, hideg- padlé-csempe burkoló szak­munkásokat kubikosokat, ; férfi, női segédmunkásokat, j Vidéki és budapesti állandó lakással rendelkező, f. évben 8. általános iskolát végző fiú­kat — őszi beiskolázásra — ács-, kőművestanulónak. Vidékieknek szállást bizto­sítunk. Jelentkezni lehet: munkásoknak személyesen, tanulóknak írásban a válla­lat munkaügyi osztályán. (Bpest, V., József Attila u. 18). (140) Apróhirdetések Egy jó karban levő Danúvia mo­torkerékpár, piros, eladó. Tolna, Ady u- 30- (146) 402-es Moszkvics jó állapotban eladó. Paks, Anna u. 9, (159) Eladó fecskefarkú Skoda Super Octávia személygépkocsi. Levélcím: Pohál György, Budapest, XL, Kikinda- köz 6. (158) Sezlonok állandóan raktáron, külön­böző színben és nagyságban kapható. Ágybetéteket rendelésre vállalok. Vö­rös Erzsébet kárpitos, Szekszárd, Baka u. 23. Újváros. (152) Jókarban lévő 600-as Zündapp oldal­kocsival eladó. Sárpilis, Arany u. 30. (153) Cipész szakmunkást kisegítő, vagy állandó . munkára felveszek. Leveleket kérném ,»önálló kisiparos” jeligére a bajai hirdetőbe. (154) Eladó egy 18 személyre kinyitható ebédlőasztal, 2 fotel. Megtekinthető: Szekszárd, Mártírok tere 1—3. II. em. Márklné. (145) Szekszárdon, kövesút mellett bútor- raktározás céljára megfelelő helyisé­get keres a szekszárdi fölöművesszö- vetkezet, Jókai u. 2, (Hl) I

Next

/
Thumbnails
Contents