Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-21 / 68. szám
\ A szocialista realizmusról / A SÉTÁNYON (Cseh Gábor rajza) 0 w m w i ben nem születhetett döntés a ,,szerencsés Romanek” nélkül. Hősünknek a siker határozottan jót tett; megszépült tőle, képe kisimult. Szombatonként szakadatlanul szólt asztalán a telelőn: — No, ma hányat írunk? — A főosztályvezető kartárs kérdezteti, hogy a Szeged—Tatabányára beírhatja-e a kettest? És így tovább, és így tovább... Népszerűsége az évek múltával kissé hanyatlani kezdett. Mivel tippjei legritkább esetben váltak be, a tanácskérők lassan elmaradoztak. Már az is megtörtént, hogy az igazgató mással küldte fel a jelentést a minisztériumba. „Itt valamit tenni kell — gondolta hősünk. — De megint a totóval? Ez átlátszó volna...” A lottóval bátrabban tervezgethetett. S amikor az igazgató úgy ment el egyszer mellette, hogy a szokásos meleg mosoly helyett egy fagyos biccentést sem vetett feléje, hozzálátott tervének kiviteléhez. Szerdán egy helyett két lottó- szelvényt vett — egyiket kitöltötték este az asszonnyal, a másikat üresen csúsztatta tárcájába. Péntek délben a sajtóelőadó szobájában meghallgatta a rádiót, kiosont a félreeső helyre s kitöltötte a cédulát, négy találattal. Aztán visszament szobájába s ártatlanul megkérdezte az egyik kollégát: — Nem tudod véletlenül a lottó nyerőszámait? A kolléga felvonta vállát. — A déli lapban benne lesz. — A rádió bemondja tizenkettőkor — szólt egy másik. — Talán a vezér titkárnője hallgatta. Felhívták a titkárnőt. Csakugyan hallgatta. — No, Romi? — néztek rá várakozóan. Hősünk a zsebébe nyúlt, s ünnepi mozdulattal kihúzta a fel nem adott négytalálatos szelvényt. A két kolléga elsápadt. — Őrület! — hörögték gyötröt- ten. — Másodszor is! Hogy éled túl? Kartársak, mi egy hőssel vagyunk itt együtt nap mint nap! Megyek és elmondom a vezérnek! Romanek, a hős, aznap boldogan ment haza: zsebéből kikandikált a déli lap csücske. — Mutasd a lottószelvényt, mama! — szólt jókedvűen. — Hátha nyertünk. Mintha ismerősek volnának a számok ... A szelvény előkerült, — s nem nem lehet visszadani hősünk érzéseit: három nyerőszám mosolygott le róla. Legalább öt-hatszáz forint! — De, remélem, ezt most bedobtad ... — szólt évődő mosollyal az asszony, emlékezvén a hajdani szerencsecsináló ötletre. — Hogyhogy? —kiáltotta elszoruló torokkal Romanek. — Hiszen itthon hagytam, hogy te dobd be! — Én?! — sikoltotta döbbenten az asszony. — Te, te! Úgy beszéltük meg, hogy csütörtökön tizenegyig bedobod! Nekem tegnap értekezletem volt, siettem! — Az asszony összevonta szemöldökét, tűnődött. — Csakugyan... — biccentett aztán emlékezőn. — De hát tegnap egész délelőtt a főzéssel bajlódtam, kinek jut olyankor eszébe a lottó? — Legyintett s elnevette magát. — Egye fene... Romanek elsápadt, a szívéhez kapott s lerogyott a díványra. Az asszony vizes borogatásért futott, délután orvosit hívott, s másnap betelefonált a hivatalba, hogy kimentse. Aztán három napig ápolta. A Társadalmi Szemle februári számában közölte az MSZMP KB mellett működő Kulturális Elméleti Munkaközösség tanulmányát a szocialista realizmus kérdéseiről. A bevezető megemlíti: a tanulmány az évek óta folytatott viták eddigi eredményeit rögzíti, s emellett további vitára kívánja ösztönözni az esztétákat, irodalmárokat, kultúrpolitikusokat és művészeket, hogy a kommunista művészetelmélet eme legfontosabb kategóriájának tisztázására irányuló együttes erőfeszítésük elősegítse művészetünk és kultúránk még eredményesebb fejlődését. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a terjedelmes írás főbb szempontjait. 1932-ben a szovjet párt feloszlatta a proletár irodalmi szervezeteket s a szektás, proletkul- tos gyengeségek elhárításával egyidejűleg a szovjet irodalom fellendülésének új korszaka kezdődött. Ebben az időben fogalmazták meg először a szocialista realizmus fogalmát. E meghatározás szerint: „A szocialista realizmus, mely alapvető módszere a szovjet szépirodalomnak és irodalmi kritikának, a művésztől megköveteli, hogy a valóságot forradalmi fejlődésében, igaz, történelmileg konkrét módon ábrázolja. Emellett a valóság művészi ábrázolásának igaz voltát és történeti konkrétságát egybe kell kapcsolni a dolgozók szocialista szellemű eszmei átalakításának és nevelésének feladatóval.” A későbbiekben ezt a helyes és a művészetek fejlődését ösztönző elvet dogmatikus és revizionista torzítások befolyásolták. A dogmatizmus a valóság gazdag és művészi ábrázolása helyett a merev sémák szerinti illusztrálás felé szorította az irodalmat, a revizionizmus pedig kétségbevonta a pártirányítás elvi jogosultságát, nem ismerte el a pártosságot a művészetben, hanem az ösztön össéget hirdette. Bár a marxista esztétika igen fontos vívmányai fűződnek Lukács György nevéhez, mégis munkásságának egyes elemei mind a dogmatikus, mind a revizionista torzításokhoz hozzájárultak s nem segítették ösztönzően az új vívmányok között a szocialista irodalmat. Lukács elméletének helyes alaptétele a lenini visszatükröződési elmélet alkalmazása a művészetben. Ennek lényege az, hogy a realista művészet a valóságot híven, a maga összetettségében, teljességében, „intenzív totalitásában” tükrözi. E művészet a valóságot érzékletes konkrétsággal fejezi ki az egyedi és az általános dialektikáját önmagában egyesítő különös segítségével. De ez az esztétikai felfogás a visszatükröződés filozófiai elvét túl közvetlenül vitte át a művészetbe, s hajlamos volt arra, hogy valamely meghatározott, egyedül helyesnek vélt formát, stílusrendszert is egyedüliként érvényesnek nyilvánítson. Ez a stíluseszmény — számára — a gyakorlatban a múlt századi polgári regény volt, s ehhez képest egykét alkotó kivételével a későbbi fejlődés — szerinte — hanyatlásnak, dekadenciának minősült. Ez az esztétikai iskola elhanyagolta a világnézet fontos szerepét, a pártosság elvét, lényegében tehát a polgári ízlés és szemlélet húzódott meg mögötte, demokráciafogalmának az irodalomban és művészetben a ,,nagyrealizmus” kategóriája felelt meg. így ez a felfogás alkalmatlanná vált arra, hogy vele a huszadik századi művészetnek a múlt századitól lényegesen eltérő szocialista és polgári jellegzetességeit megfelelően értelmezhessük. A mai vitáikban a realizmust és a szocialista realizmust illetően különböző marxista, vagy marxista indíttatású nézetek alakultak Id. Roger Garaudy francia és Ernst Fischer osztrák esztéták hajlanak arra, hogy a világirodalom minden jelentős alkotóját besorolják a realizmus körébe. A korábbi dogmatikus felfogás sok jelentős nem-realista művészt elhatárolt onnan, mivel a realizmus fogalmát azonossá tette a művészi értékkel, sőt etikai tartalommal is megtöltötte azt. A realizmus „parttalanná” válása azonban semmitmondóvá tenné a művészi realizmus fogalmát, sok végletesen absztrakt és eszmeileg dekadens, pesszimista művet is bevonna ide, ezért végeredményben elfogadhatatlan. Mindazonáltal a „parttalan realizmus” képviselőinek érdemük, hogy — habár túlzottan is —, de hangsúlyt adtak az eddig némiképpen elhanyagolt sajátosság: a művészi aktivitás, az alkotói teremtőkészség gazdag tartalmainak. Egy másik jellegzetes álláspont a vitában az, amely Lukács nagyrealizmus-elméletének nyomában jár, azzal a lényeges különbséggel, hogy igyekszik magát elhatárolni mindazoktól az elméleti torzításoktól, amelyek Lukácsnak a XIX. századi irodalomra korlátozott szemléletéből fakadtak. Ez a felfogás kritikailag értékeli és elismeri a huszadik századi szocialista avantgarde legjobb vívmányait is. Egy harmadik felfogás a realizmust nem módszerként, hanem stíluskategóriaként értékeli, felismervén, hogy egy-egy kor azonos stílusán belül különböző művészi felfogások, törekvések helyezkedhetnek elA Kulturális Elméleti Munka- közösség tanulmánya a továbbiakban a történeti és elméleti kérdések áttekintése után a szocialista realizmus általános problematikáját tárgyalja. Megállapítja, hogy a szocialista művészet az első, amely tudományos világnézetre, a marxizmus—leni- nizmusra támaszkodva fejlődik, tudatossága abból ered, hogy szorosan összefonódik a forradalmi munkásmozgalom fejlődésével. Innen ered pártossága is, és humanizmusának újszerűsége, hiszen most vált első ízben igazán lehetségessé az ember teljes szabadsága, harmonikus kibontakozása. A tudományos világnézet alapján értelmezhető helyesen a pártosság, a munkásosztály történetileg oifjektíven kifejeződő érdekeinek felismerése, ez egyben a valóság helyes művészi visszatükröződésének, a realizmusnak is kulcsa. A szocialista művészet nem nélkülözheti a pártirányítást, amely elsősorban eszmei befolyásolást jelent, amely nem egyéb, mint a nép. a társadalom s a szocialista építés művészi szükségleteinek megfogalmazása, közvetlen kifejezésre juttatása, valamint az eszmei-ideológiai bírálat kötelezettségének teljesítése. A tanulmány fellép a politikai és a művészi értékelés vulgáris összekeverése ellen. Míg a politika az ember sokoldalú létét a természeti és társadalmi mozgásformák legalapvetőbb törvény- szerűségeinek összefüggéseiben fogja fel, addig a művészet sajátosságai révén képes arra, hogy konkrétan, részletezően és személyes jelleggel egyidejűleg, egységben ragadjon meg tipikus jelenségeket s így érzékeltessen, tárjon fel lényeges összefüggéseket. Ez azt is jelenti, hogy a művészet nem tölthet be társadalomirányító vezető szerettet, de ugyanakkor az irodalom nem alkalmas arra sem, hogy a napi politikai kérdéseket közvetlenül visszatükrözze, azokat illusztrálja. A szocialista realizmus a szocialista társadalom fejlődő, alakuló valóságának művészi tükrözése, ebben rejlik optimizmusai ezért idegen tőle a polgári irodalom szorongása, a pesszimista, dekadens hangulatok és a pers- pektívátlanság. Rámutat a negatív jelenségekre, megőrzi a korábbi realizmus kritikai jellegét is, de egyben meg is haladja azt, hiszen az objektív valóság mélyebb összefüggéseit, tartós törvényszerűségeit ragadja meg. Ugyanakkor szerepe nem korlátozódik kizárólag a szorosabb értelemben vett visszatükrözésre, ellenben egyszerre érvényesül benne a megismerő és az írói szubjek.amot kifejező funkció, Korunkban a szocialista realizmus fontos jellemzői: az adott életanyag mély és teljes ábrázolása, az intenzív totalitásra való törekvés, a konkrétság, az értelmetlenül túlhajtott absztrakciótól való tartózkodás, a változás, a fejlődés iránti különös érzékenység. a múlt visszahúzó erőinek a bírálata, az új társadalom új embere arculatának megrajzolása. A szocialista realizmus nem kerüli meg az életben jelentkező konfliktusokat, mert társadalmilag, emberileg és művészetileg csak a kiküzdött, megszenvedett távlatnak van hitele és csak a távlat összefüggéseiben válhat a harc, ha esetenként még oly tragikus is, emberileg, művészileg értékessé. A tanulmány befejező részében az irodalom, a művészetek magasrendű nevelő hatásáról szól, a szocialista irodalom és a tömegek kapcsolatáról, a művészet demokratizmusáról, a gondolati és formai igényességről és ugyanakkor a formalizmus elkerülésének szükségességéről. I. L. LAKAT Kivel nem fordult még elő, hogy bohém-könnyelműen kezet mosott valamelyik étterem, italbolt, presszó erre alkalmas helyiségében, és utána hosszú percekig lengethette, rázhatta mellső végtagjait, hogy azok megszáradván, lehetővé tegyék visszatérését a szóban forgó vendéglátóipari létesítmény emberi közösségébe?! Nos, ez a bosszúság tűnőfélben van; Folyamatos civilizálódásunk kicsiny, de semmiképp nem lebecsülendő jeleként a mosdókban feltűntek a közhasználatú törülközők. Van, ahol hosszú vászoncsík két végét varrják össze, és a vendég elmés szerkezetből huzigálhatja ki a végtelen tekercs viszonylag legtisztább, leginkább kedvére való részét. Másutt tar- tórúdján hever a törülköző, esetleg falbavert szögről, kampóról lóg alá. Nekem mindegyik megoldás tetszik, kivéve, amikor a törülközőt — lelakatolják. Legutóbb egy SZOT-üdülőben találkoztam ezzel a technikai megoldással. — Ebben nincs sok logika — fordultam a gondnok kartárshoz. Készséggel elismerem, hogy az üdülő berendezési tárgyai között a törülköző képviseli a kimagaslóan legnagyobb értéket. Tudom továbbá, hogy a beutaltak többsége azzal a nyilvánvaló szándékkal utazik ide 100—200 kilométerről, hogy bűnös úton legalább egyetlen egy szakszervezeti törülköző birtokába jusson. Ez mind igaz. De a lakat nem segíti A megrögzött lopós vendég elvágja, leszakítja a fülecskét, amit a lakat szárán áthúztak, keblébe rejti kincsét, iszkiri, és üthetik bottal a nyomát. Álkulcs- csal is kinyithatja a lakatot, esetleg ajtóstul, falastul lopja el a törülközőt, és odahaza titokban szétszereli. A népek egy vászontörülközőért manapság mindenre képesek! — Hát akkor mit tegyek? — nézett rám tanácstalanul\a gondnok. — Egyelőre semmit — sóhajtottam szomorúan. — Várni kell, amíg az emberek öntudata magasabb fokra hág. Kürti András
