Tolna Megyei Népújság, 1965. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-17 / 64. szám
1965. március 17. TOLNA WEGYLT NßPCjSÄG 3 Kinek van joga kritizálni ? A közelmúltban az egyik termelőszövetkezet elnökét, különféle törvénybeütköző cselekedetek miatt, leváltották. A valódi okokat viszonylag kevesen ismerik, ám e tsz-vezető leváltásához mégis sokan fűznek véleményt. „A járásnál valakinek útjában volt, ezért állították félre. De hiát így van ez sajnos” — állapította meg ezzel az üggyel kapcsolatban a szomszéd községben a volt elnök egyik barátja. Ez a jóbarát úgy hangoztatja a saját véleményét, mintha az tényleg igaz lenne. Pedig nerrj, igaz. A szóban forgó elnök nem azért került el a posztjáról, mert bárkinek is útjában lett volna, kizárólag azért, mert törvénybe ütköző cselekedetei voltak. Viszont erről vagy nem tud a jóbarát, vagy nem hajlandó a tényeket tudomásul venni és így, akarva akaratlanul, a szóban forgó járás vezetőit rossz színben tünteti fel. Egy másik alkalommal heves vita robbant ki három ember között. A nagycsaládosok helyzetéről beszélgettek, és e kérdésben egymástól merőben különböző álláspontot képviseltek. Mindegyik a maga igazát hangoztatta: volt aki kétségbeej tőnek, a másik kielégítőnek, a harmadik pedig kimondottan jónak ítélte meg a nagycsaládosok anyagi helyzetét. így: Az ellenség uszályába kerültél, te viszont elszakadtál a valóságtól, ilyen és ennél még vaskosabb gorombaságot vagdostak egymás fejéhez. De nem tudtak dűlőre jutni. Vajon miért? Azért talán, mert a maga módján a vitázók mindegyike hajthatatlan volt? Dehogy. Azért nem jutottak közös nevezőre, mert teljességében, átfogóan egyikőjük sem ismerte a nagycsaládosok valóságos helyzetét. Mégis, mindegyik a maga igazát hangoztatta, és szentül hitték, hogy amit mondanak, az úgy is van. Elég gyakori az ehhez hasonló jelenség. Társaságban, útközben számtalanszor találkozni azzal az embertípussal, amelyik például hallott valahol egy gyenge tsz- ről és erre jogot formál magának, hogy a nagyüzemi gazdálkodást, úgy ahogy van, rossznak minősítse. Bosszantó és egyúttal nevetséges közéletünkben az a fajta mindentudó is, amelyik egy hibából a legnagyobb lelkinyugalommal általánosít. Az ilyen vi- tázónak az ismerete nemcsak felszínes, de hiányos is. Mégis van bátorsága ítéletet mondani elevenek és holtak fölött, úgy, mintha legalábbis az adott kérdés specialistája lenne. Rossz szándékból, ellenséges érzületből? Általában nem, általában inkább a jólértesültség fitogtatásáról van szó. De ezen belül meg lehet figyelni azokat is, akik szinte önsanyargató kínnal, a világért sem hajlandók másként nézni az életet, csak fekete szemüvegen keresztül. K örnyezetében mindenki ismeri ezt az embertípust Ö az aki boldogtalan és valami sajátságos gyönyörrel, állandóan okot keres arra, hogy elsősorban saját, másodsorban társai életét keserítse. Az életnek kizárólag a részeit, a leegyszerűsített változatait képes észrevenni, és éppen ezért itt-ott torzításaival, sötét szemüvegével, még ma is képes hangulatot kelteni környezetében, sőt képes arra hosszabb- rövidebb ideig bénítólag hatni. Emlékezzünk csak arra a sok vészmadárra, amelyik Kádár János legutóbbi parlamenti beszédjéig, a népgazdaság általános csődjéről beszélt. Fájdalmas képpel tette ezt, holott, szó sincs semmiféle csődről. A végletekben élő, a valóságot eltorzító emberek élete végeredményben nem irigylésre méltó. Előttük még a napfényes, derűs idő is borongós, esőre hajló. Du- naföldvár tipikus példa. Ott néhány ember még ma is szentül hiszi, hogy a nagyüzemi gazdálkodás életképtelen. A néhány gyengén működő közös gazdaságra hivatkoznak. A jól működő tsz-ek döntő többségét sajátságos módon, nem hajlandók észrevenni. S igaz lenne, hogy a nagyüzemi gazdálkodás életképtelen? Ebben az esetben közel sem az az igazság, amit néhány tsz mutat. A józan ész mindenképpen tiltakozik az ellen, hogy egy, vagy akiár néhány tsz ismerete alapján, a nagyüzemi gazdálkodásról bárki is megfellebbezhetetlen véleményt alkosson. Hiszen ezt nem is lehet megtenni. mert aki megteszi, az a hibás végletek sodrába kerül: Felesleges pesszimizmusba, vagy az ugyanilyen káros hurrá-optimizmusba. Aki viszont ma hazánkban a nagyüzemi gazdálkodást illetően véleményével a józan realitások talaján akar állni, az akkor jár el helyesen, ha a mezőgazdasági üzemek összességét nézi. Igaz, hogy a nagyüzemi gazdálkodás vagy bármi más attól még nem lesz fekete, mert né- hányan sötét szemüvegen keresztül nézik, de az is igaz, hogy sok embernek egycsapásra megjavulna a közérzete, ha nem mindig a rosszat, de időnként a jót is észrevenné. A kettő együtt jár. Saját életét nehezíti meg az az ember, aki kizárólag az egyiket hajlandó látni, mert vagy fekete, vagy rózsaszínű szemüveget erőszakolt valamikor magára, és nem hajlandó ezeket a torzító szemüvegeket még ma sem eldobni. El kell dobni, nincs rájuk semmi szükség. G yakran persze a vészharangkongató nagyon is tájékozott. Ám vélt, vagy valódi sérelmek, mellőzöttségek miatt, szikrája sem maradt meg benne a tárgyilagosságnak. Bármiről is legyen szó, minden esetben és minden helyzetben borúlátó, elfogult, túlságosan ingerült. Az ilyen ember ha nem akar nevetségessé válni, egyszer mégiscsak be kell látnia, hogy nem a népgazdasággal vannak bajok, hanem saját lelki egyensúlyával. De hát ezzel a logikával oda akarunk talán kilyukadni, hogy ne bíráljon, ne kritizáljon senki, és az ember vágjon jó képet ahhoz is, ami rossz? Szó sincs erről. Jogunk, sőt kötelességünk felháborodni és a hibák ellen tenni, de jogunk van a lelkesedéshez is. Mindezeken túlmenően azonban ki kell mondani, hogy kritizálni viszont csak annak van joga, aki dolgozik is, de akinek nem „malteros” a keze, mert nem vesz részt építőmunkánkban, annak nem lehet sok szava. Aki viszont épít, az ha követ is el hibát, végeredményben összességében méeiscsak a pozitívumok talaján áll. Holmi álszeméremből ne féljünk tehát leszerelni azokat, akik nem képesek a fáktól meglátni az erdőt. A jellemesség és a becsületesség megkívánja, hogv fejlesszük ki a tisztánlátáshoz óhatatlanul szükséges tárgyilagosságot, mert az egyoldalúság, az elfogultság, az igaztalan általánosítás sehol nem használ még a legjobb ügynek sem. S ne feledjük, az a szemüveg, amelyik nem jó — rontja a szemünket. Sz. P. A sománcgyáriah küldöttje Pénteken ül össze a szocialista brigádvezetők második országos tanácskozása. A tanácskozáson a Bonyhádi Zománcgyár szocialista brigádjait Nagy László, a gyár szerszámkészítő brigádjának vezetője képviseli. — Először az 1963. évi munkánk alapján nyertük el a „Szocialista brigád” címet, ekkor oklevelet kaptunk. Most lesz esedékes — a tavalyi eredmények alapján —, a jelvény és a zászló — mondja a brigádvezető. Nagyon örülök, hogy engem tartottak érdemesnek az országos tanácskozáson való részvételre, bizonyára sokat hallok,- tapasztalok majd, amit itt fel tudunk használni. — Csak hallani akar? — Hát elsősorban igen. De ha szót kapok, nekem is lesz mit elmondanom. Mert az elmúlt két évben sok változás történt nálunk, éppen annak eredményeképpen, hogy a „Szocialista brigád” címért versenyeztünk. Jobban megy a munka, amióta segítjük egymást, amióta nemcsak a munkában vagyunk együtt. Most például a felszabadulási versenyben vállaltuk, hogy az új típusú gáztűzhely felszerszámozását február vége helyett 15-ére elvégezzük. Ezt teljesítettük. Az országos tanácskozáson leginkább azt szeretném megtudni, másutt hogyan folyik a „Szocialista műhely”, „Szocialista üzemrész” címért a verseny. Mert ha megkapjuk a brigádzászlót, mi is tovább akarunk lépni, el akarjuk érni, hogy részlegünk megkapja a „Szocialista műhely” címet, Megkezdődött a csukák mesterséges keltetése Tolnán A Kisállattenyésztési Kutató Intézet tolnai haltenyés tő állomásán megkezdték a csukák mesterséges keltetését. Az állomásra a bajai Üj Élet Halászati Tsz halastavaiból kaptak keltetőanyagot; a szövetkezet anyahalaiból kifejt ikrát és tejet Woynarovich-féle módszerrel termékenyítették, s eddig másfél-kétmillió megtermékenyített ikrát szállítottak a tolnai telepre, jóval többet, mint tavaly Összesen. A tolnai állomáson az úgynevezett Zuger-üvegekben, megfelelő hőmérsékletű, állandóan áramló friss vízben keltetik a mesterségesen megtermékenyített ikrákat. Ezt a Szekszárdi Állami Gazdaság kútfúró részlege által készített esőkútból nyert vízzel végzik; ez a víz összetételénél fogva a legalkalmasabb. a tapasztalatok szerint kevésbé romlik meg benne az ikra. »• Az első idei csukák kikelését vasárnapra várják. A csukák egy részét a bajai htsz és a hal- tenyésztő állomás tenyésztési céljaira, másrészt előnevelésre, ausztriai exportra keltetik. Nemzetközi rádiócsillagászati kutatások A Szovjetunióban nemzetközileg összehangolt program keretében tanulmányozzák a csillagok közti térben lévő hidrogéngáz 21,2 cm hullámhosszúságú rádiósugárzását. A kutatás egyik központja a Krim-félszigeten lV.-ő .'vrtr'/,i’,,"'.i obszervatórium. Ezzel a 18 méter átmérőjű rádiótávcsővel végzik a vizsgálatok egy részét. Hűséges emberek A tavasz kicsalta az építőket. Itt, a szekszárdi dombhajlatban, ahol két év múlva az új gimnáziumnak kell magasodni, most mérhetetlenül nagy a sár. Azon az úton, amelyet téglagyári törmelékből építettek, mégcsak fel tud valahogy kapaszkodni az Epfus kocsi, de ha erről leter, akkor D—IK kell, ami kihúzza ... Délre néz a felvonulási épület homlokzata. Két malteros ládán egy új ajtó, az ajtón egy nagy tábla üveg. A gyémánt hersegve csíkot mar az üvegbe. Nagy, erős ember, gumicsizmában, bokán felül sárosán, bársonyzekében. Ö húzza a vágót. — Már találkoztunk valahol. Hol is? Sárer József jobban emlékezik. — A borkombinátnál, amikor kezdtük ott a munkát, akkor találkoztunk. — Igen. Amikor két műszakra tértek át, amikor először hallottunk arról, hogy az építőiparban is bevezetik a második műszakot. S azóta? — A Füszért raktár, meg a kórház. Most meg a gimnázium. Ez a húszmilliós szép munka, ez lesz talán a legszebb, itt Szekszárdon. A többiek, ahol bábáskodott mini művezető? — Az is mind szép és jó épület, de ez jobb is, meg szebb is. — Hol kezdte Sárer József? — Tizenhat éve Dombóvárott. Ott még kőműves voltam. Mire elkészültünk a nagy munkával, már művezető voltam. És azóta végig egy gazdánál. Akkor még nemzeti vállalat volt cégünk. Közben négyszer megváltoztatta a nevét. S mi felépítettünk Komlón egy fél várost Mohácson egy gyárat, Pécsett egy egész utcái. Szekszárdon a borkombinátot, meg egy kórházat, és sok kisebb létesítményt, most meg a gimnáziumot kaptam feladatul, ötszáz milliót már falbaépítettem. — Több mint másfél évtized alatt, nem gondol arra, hogy megválik ettől a cégtől? — Nem. Ez az első munkahelyem. Azt hiszem utolsó is lesz. Most átalakult a cég, megyei lett. Jobb az irányítás, emberibb a vezetési politika, méginkább maradok. — És ha „kiemelnék?" — Engem? Ugyan kérem. Én nem hagynám el a művezetést semmi íróasztalért. Itt az ember produkálni tud. Itt meglátni, hogy „na mit tudsz Sárer, mire vagy képes?" Férfias, kemény, küzdelmes munka a kivitelezés. Égész embert kíván... — Az építkezést itt egyedül vezeti? — Igen. S remélem sikerrel. Embereim is akarják a sikert, ők is látnak a munkában fantáziát. S ha pedig együtt csináljuk, közös akarattal, akkor megoldjuk amit ránk bíznak ... Sárer folytatja tovább a munkát. A teli ajtóból a felső „kockát” ügyesen kiüti. Kalapácscsal, vésővel pályát csinál az üvegnek. Beleszegezi az üveget és könnyedén behelyezi az ajtót. Kell világosság a művezetői irodában. S innen, végig látni az egész munkahelyet. Látni, amint az ácsok, ott fent az úthoz közel, előre gyártják a zsaluzatot. A pincetömbből a szállítószalag surrogva szünet nélkül hordja ki a földet... El a mimkahely. Sárer művezető, elindul a nagy sárban, az egyik teherkocsi felé. Mert a kocsi anyagot hozott, és meg kell nézni, meg kell mutatni hova borítsa... PÁLKOVÁCS JENŐ
