Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-03 / 28. szám

.ov U TOLNA MEGYEI, «ms nam/am. eatesousia i WBHUSM A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 28. szám. ARA 60 FILLÉR Szerda, 1965. február 3. Második félév Befejezték az értesítőosztóst. Tanuló* szülő egyaránt értesült arról, milyen eredményű volt az oktatási év első fele. A pedagó­gusok bizakodók. Legtöbbjüknek az a véleménye, hogy a szep­tembertől január végéig tartó időszakban iskoláinkban tovább javult a helyzet. Megítélésünk szerint elmélyültebb, alaposabb volt az oktató-nevelő munka, s e kettősnek elsősorban a neve­lési oldala mutat örvendetes ja­vulást. Általános iskoláinkban jelenleg 38 534 gyerek tanul, kö­zépiskoláinkban pedig 5317 diák ismerkedik a magasabb szintű anyaggal. Az ő osztályzataik egyben a megye összes oktatási intézményeinek osztályzatai is. Ugyanakkor minősítik azt a kap­csolatot, amelyik a szülői ház és az iskolák között kialakult. A tanítás és nevelés színvona­lának emelkedése elsősorban ne­velőink érdeme. A feltételek kö­zött azonban jelentős helyet fog­lal el az az egyre egészségesebb és szilárdabb alapokon nyugvó kontaktus, ami az iskola és a szülői ház között mint összekötő kapocs biztosítja a nevelés egy­ségét. A második félév elkezdődött. Az átmenetet egyik időszakból a másikba tulajdonképpen észre sem lehetett venni. A tanulók esetleg csak abból értesültek az oktatási év második felének kez­detéről, hogy bizonyos értelem­ben. különösen a felső tagozatok­ban és a középiskolák felsőbb osztályaiban megnövekedett az elsajátításra váró tananyagok mérete. Ez így természetes. Az első hónapok általában azoknak az alapoknak a megteremtői, amelyekre később fel lehet épí­teni a magasabb szintű oktatást. Ha már megnövekedtek a ten­nivalók, természetesen szaporod­ni kell a tanulókkal való foglal­kozásnak is. S ha valaha szük­ség volt a pedagógusok és szü­lők egészséges együttműködésére, a második félévben még foko­zottabban szükség van. Több száz fiatal áll olyan problémák megoldása előtt, amelyek szinte egész életére kihatással lehetnek. Csak néhányat ezek közül. Az általános iskolások előtt ott van a továbbtanulás gondja. Merre, hova menjenek, hogy érzelmi vonatkozásokban is helyesen ta­lálják fel magukat a választott iskolában, vagy szakmában. Ezt egyedül képtelenek még eldön­teni. Szülőnek, pedagógusnak egyaránt segítenie kell abban, hogy a választás helyes legyen. A középiskolások gondja sem csekély. Főleg a negyedikesekre viár nehezebb feladat. Nekik a második félév végén meg kell birkózniok a még ma sem köny- nyű érettségivel, s azt követően pedig a különböző felvételi vizs­gák anyagával, amennyiben egye­temre, főiskolára mennek. He­lyeselhető az a törekvés, hogy középiskolásaink közül sokan ipari pályára mennek. Egysze­rűbbnek látszik ez a megoldás, de gondjuk korántsem könnyű. Nekik abban kell segítséget adni. hogy a sokféle lehetőség közül azt válasszák ki, amelyik leginkább megfelel kívánságaik­nak, igényeiknek. A második félév tennivalói te­hát semmivel sem jelentenek könnyebbséget az elsőhöz képest. Sőt! Ebben az időszakban dől el valójában, milyen is az ok­tató és neve1 munka tulajdon­képpeni nívója, Egy hétre elnapolták az ENSZ-közgyűlést New York, (MTI). Az ENSZ- közgyűlés hétfőn este 17 perces plenáris ülést tartott. U Thant főtitkár, az ülés egyetlen szónoka beszámolt arról, hogy mindeddig nem sikerült kielégítő megegye­zést elérni az ENSZ „békefenn­tartó erők” finanszírozásáról, a világszervezet pénzügyi helyzeté­nek rendezéséről. U Thant szerint a tagállamok a következő öt elvben egységesek: 1. A tagállamoknak — elvi ál­láspontjuk feladása nélkül — se­gíteniük kell, hogy az ENSZ ki­juthasson jelenlegi nehéz helyze­téből. 2. Az ENSZ érdekében el kell kerülni az összeütközést a 19. cikkely alkalmazása ügyében, 3. A pénzügyi helyzetet az ösz- szes tagállamok önkéntes hozzá­járulásával kell rendezni, s ezt a megoldást nem szabad akként értelmezni, hogy a tagállamok megtagadják az e kérdésben val­lott korábbi álláspontjukat. 4. A befizetéseket mielőbb meg kell tenni: a tagállamok — külö­nösen a fejlett államok — olyan számottevő összeget fizessenek be, ami biztosítaná a helyzet megol­dását. 5. Mielőbb meg kell kezdeni a békefenntartó akciók egész kérdé­sének általános megvitatását. U Thant beszédét követően a közgyűlés elnöke javasolta, napol­ják el február 8-ig, hétfőig a köz­gyűlést, hogy a küldöttségek ta­nulmányozhassák a főtitkár ja­vaslatát és folytathassák a ta­nácskozásokat. Ezt a javaslatot szavazás nélkül elfogadták. Az ENSZ New York-i székházá­ban hétfőn találkozott a tizen­nyolchatalmi genfi leszerelési bi­zottság szovjet és amerikai elnö­ke, Szemjon Carapkin és William C. Foster. A két diplomata félórás megbeszélést folytatott. Megyénkben 38 534 általános és 5317 középiskolai tanuló kapta meg ellenőrzőkönyvét, a félévi tanulmányi eredménnyel. Megállapodás a magyar és a szovjet baráti társaság között Moszkva (MTI) Moszkvában kedden délben aláírták a Magyar —Szovjet Baráti Társaság és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság 1965. évi együttműködési tervét. Erre az alkalomra a szovjet fő­városba érkezett az MSZBT kül­döttsége Kristóf Istvánnak, a tár­saság főtitkárának vezetésével. A Barátság Házában megren­dezett ünnepélyes aktusnál je­len voltak az MSZBT vezetőségi tagjai, élükön a társaság elnöké­vel, Pjotr Fedoszejev akadémi­kussal, az SZKP Központi Bizott­ságának tagjával, a Szovjet Tu­dományos Akadémia aleinökével, a pártközpont magyar alosztá­lyának, a szovjet külügyminisz­tériumnak, a moszkvai magyar nagykövetségnek a képviselői. A két társaság együttműködési tervét Pjotr Fedoszejev és Kris­tóf István írta alá. A megállapo­dást jellemezve Kristóf István az aláírást követő sajtótájékozta­tón elmondotta, hogy az a hazánk felszabadulásának 20. évforduló­jával kapcsolatos programokat állítja a középpontba. Az idén mintegy 14 000 szovjet vendég látogiat hazánkba, s körülbelül ugyanennyi magyar ismerkedik meg a Szovjetunió életével. 1965-ben ukrán napok lesznek Magyarországon, magyar napok lesznek szovjet Azerbajdzsánban. Hazánkban évfordulók kapcsán Csajkovszkij, Lomonoszov, Cere- teli megemlékezések lesznek, a Szovjetunióban pedig Szamuely Tiborról, József Attiláról, Bartók Béláról és Weiner Leóról fognak megemlékezni hasonló alkalmak­ból. A Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság egyébként márciusban tiszt­újító országos konferenciát ren­dez, amelyen már az új együtt­működés tervéből adódó tenni- I valókat is megvitatják. Fedorenko levele U Thanthoz New York (TASZSZ) Fedorenko a Szovjetunió állandó ENSZ-kép- viselője hétfőn este levelet inté­zett U Thanthoz azzal kapcsolat­ban, hogy a világszervezet közzé­tette a főtitkár „felülvizsgált be­számolóját”. Fedorenko levelében újra fel­hívta a figyelmet arra, hogy tör­vényellenesek és minden alapot nélkülözőek a jelentésnek több ENSZ-tagország állítólagos tar­tozására vonatkozó állításai. A szovjet állandó ENSZ-megbízott hangoztatja, hogy a Szovjetunió álláspontját az említett kérdés­ben 1965. január 21-én U Thant­hoz intézett levelében már kifej­tette. A szovjet ENSZ-képviselet tiltakozást jelentett be, és úgy ér­tékelte U Thant beszámolójának első változatát, hogy az az Egye­sült Államok álláspontját tükrözi. Az Egyesült Államok ugyanis sze­retné valamennyi ENSZ-tagor- szágra kiterjeszteni a pénzügyi fe­lelősséget az imperialista hatal­mak közel- és közép-keleti, vala­mint kongói agresszív cselekmé­nyeiért Johnson jelentése a leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési hivatal tevékenységéről Washington (TASZSZ). Lyndon Johnson, az Egyesült Államok el­nöke á kongresszus elé terjesz­tette negyedik évi jelentését amely az amerikai leszerelési és fegyverzet-ellenőrzési hivatal 1964- ben kifejtett tevékenységét elemzi. Beszámolójában több általános kijelentést tesz arról, hogy hala­déktalanul meg kell oldani a fegyverzet ellenőrzésének problé­2456 felnőttet üdültél idén a szakszervezet A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsán elkészítették az 1965. évi üdültetési programot. Ezek szerint a központi keretből idén valami­vel több beutalót kaptak a Tolna megyei szakszervezeti szervek, mint a múlt évben. Örvendetes, hogy emelkedés tapasztalható a szakszervezet által szervezett, és finanszírozott külföldi üdülteté­seknél. Az SZMT idén 2456 Tolna megyei szakszervezeti tagot üdültet, kedvezményesen, napi 14 forintért. A beutalókat már elosztották az egyes szakmák között. A beuta­lók „minőségi” javulását jelzi az a szám, hogy idén 212 családos beutalójegyet adnak a szakszerve­zetek jutalomképpen a legjobb dolgozóknak. A családos beutalók egy-, két-, három-, illetve négy­gyerekes szülőknek teszik le­hetővé az üdülést. Az idén is változatos, az or­szág minden részébe szóló beuta­lókat kapnak a Tolna megyei dol­gozók. A Balaton, a Bükk, a Mát­ra üdülői mellett idén a hajdú- szoboszlói, a Debrecen-nagyerdői üdülő áll a pihenni vágyók ren­delkezésére. Gondoskodtak a szakszervezetek arról is, hogy a betegségből fel­épülő, tehát hosszabb pihenésre szoruló dolgozók is megfelelő mó­don részesülhessenek a szakszer­vezet nyújtotta üdülésből, így az idén 116 háromhetes, mindössze 196 forintba kerülő szanatóriumi beutalót adnak a rászorulóknak. A külföldi utak választéka idén már jónak mondható. Az igen kedvelt kéthetes belföldi hajó- ■ üdülés mellett a SZOT hajói 165 Tolna megyei dolgozót Bécsbe, Pozsonyba és az Al-Dunára visz­nek egy-egy hetes pihenésre. A külföldi csere- és túrista-beutalók a szocialista országokban teszik lehetővé a Tolna megyei dolgo­zók pihenését... A szakszervezeti gyermeküdül­tetésről még nem tudnak végle­ges adatokat közölni a Szakszer­vezetek Megyei Tanácsán. Az el-, ső félévben, májusig ismert azon­ban az iskolaszanatóriumi beuta­lások száma és megoszlása. Eszerint 82 fiú és lány szak- szervezeti tagok gyermekei — vesz részt a 23 napos, igen olcsó szanatóriumi üdülésben, "hol egyúttal a tanulmányaikat is folytatni tudják. máját, továbbá rámutat az atom­fegyverek terjedéséből származó veszélyre s arra, hogy a háború értelmetlen napjainkban, a nuk­leáris fegyverek korában. Ki­emeli, hogy az atomfegyvertarta­lékok halmozása nem növelheti a nemzetbiztonságot. Jelentésében Johnson tág teret szentel az Egyesült Államok fennkölt cél­jainak és szándékainak. Ugyan­akkor hangsúlyozza, hogy mind belpolitikai, mind nemzetközi szempontból „rendkívül bonyolult és nehéz” probléma megoldani a fegyverzet ellenőrzését. Johnson jelentése ismerteti a genfi tizennyolchatalmi leszere­lési tárgyalásokat és azokat az amerikai javaslatokat, amelyeket Johnson január 21-i üzenetében fejtett ki. Ezek a javaslatok az amerikai álláspont alapjául szol­gáltak a tizennyolchatalmi bizott­ság 1964. évi tárgyalásain és is­mét napirendre kerülnek, ha a jelenlegi téli szünet után a bi­zottság újra kezdi munkáját; Johnson jelentésében megint he­lyet kapnak ezek a javaslatok, jóllehet a tizennyolchatalmi bi­zottság munkájában már meg­mutatkozott. mennyire tarthatat­lan és meddő az amerikai állás­pont. Az Egyesült Államok el­nöke jelentésében maga is elisme­ri, hogy a sokoldalú NATO atom­erő megteremtésére vohatkozó ja­vaslat, amelyhez olyan szenve­déllyel ragaszkodik az Egyesült Államok, csak megnehezítette az atomfegyverek további terjedésé­nek megakadályozásáról folytatott genfi tárgyalásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents