Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-11 / 35. szám

4 fÖLNA MEGYEI NGPŰJSAG 1965. február 11. Tizenhét éves álom Tizenhét éve alszik egy chicagói lány. Az orvosok sehogyan sem tudják felébreszteni Patrícia Meggirt 1947. január 27-én az amerikai katonai hatósá­gok értesítették, hogy vőlegénye egy gyakorlat .alkalmával életét vesztette. A lány éppen a lépcső­ket mosta. Amikor átvette az ér­tesítést, elindult a konyhába, hogy elolvassa. Munkaadója később el­mondta, hogy a lány egy ideig meredt szemmel nézett maga elé, és hatalmasakat ásítozott, aztán felment a szobájába, lefeküdt és rögtön elaludt. Amikor két nap és két éjjel után sem ébredt fel, orvost hívtak. Az megpróbálta fel­ébreszteni. de nem sikerült. Múltak a hetek, s ágyához nap nap után érkeztek a szakorvosok a világ minden tájáról. Az esettel még a New York-i orvoskongresz- szuson is foglalkoztak. Ez ugyanis, ha ritka is. nem egyedülálló. Ed­dig is előfordultak már ilyen fur­csa jelenségek, és az orvosok min­denáron szerették volna tisztázni az okát. Akin nem fog az idő A legfeltűnőbb eset egy norvég asszonnyal, Augusta Langarddal történt meg. Ez az asszony 1919. február 8-án reggel hat óra táj­ban kislányt hozott a világra. Mindaddig semmi különös dolog sem történt vele. Hat óra 28 perc­kor a fiatal anya mély álomba merült, s aludt, aludt rendületle­nül. A kis norvégi halászfaluba több ismert oslói egyetemi tanár is el­ment, hogy megvizsgálja, arra azonban senki sem volt képes, hogy felébressze. Szerencsétlen férje. Prederick Langard tehetet­lenül ült ágya mellett, s nézte, nézte, remélve, hogy végül feléb­red. Szegény beleőszült a várako­zásba, Az asszony pedig nyugod­tan, szinte mozdulatlanul feküdt ágyában, és aludt. A kislány idő­közben felcseperedett, férjhez ment, és ő is anya lett. A legkülönösebb az volt, hogy miközben az asszony környezete lassan öregedett, ő változatlan maradt, mintha rajta nem fogna az idő. Évek teltek el, és még mindig olyan volt, mint 1919-ben amikor elaludt. Az élet legszebb évei Auguszta végül 1941. november 23-án felnyitotta szemét és meg­szólalt: — Oh, Frederick, alighanem késő van. A gyerek biztosan éhes. Add ide, hogy megszoptassam. Amikor felült ágyában, és job­ban széjjel nézett, megrökönyöd­ve látta időközben megőszült fér­jét. s az ismeretlen fiatalasszonyt, aki vele volt. Alig tudta elhinni, hogy az ő lánya. Huszonkét éven át aludt megszakítás nélkül, még­is úgy tűnt neki, mintha az elő­ző este feküdt volna le. Amikor elaludt 26 éves volt, amikor fel­ébredt 48. Azt lehet mondani, hogy átaludta élete legszebb éveit. A következő napokban azonban furcsa dolog történt vele: roha­mosan öregedni kezdett. Úgy lát­szott, a természet pótolni akarja az elmulasztottakat. Egy évvel1 később Auguszta húsz évvel idő­sebbnek látszott, mint ébredése napján. Még öt évet élt. s 1946. októberében halt meg. ö volt az az asszony, aki a világon a leg­hosszabb ideig aludt. Betegségé­nek oka és mibenléte azonban megfejthetetlen rejtély maradt az orvosok számára. , Az első ilyen esetet annak ide­jén Németországban jegyezték fel. Gesina Meyerrei, egy Bréma kör­nyéki paraszt lányával történt a különös dolog. 1857-ben. 19 éves korában mély álomba merült, s teljes harminc hétig nem ébredt fel. Ébredése után hat éven át semmi különös dolog nem történt vele. Akkor megint átaludt né­hány kisebb időszakot, négy, ti-1 zennégy, huszonhat napot. Az or­vosok tehetetlenek voltak. Ami­kor magától felébredt, folytatta nehéz paraszti munkáját, mint a többiek. I 1886-ban — Gesina akkor már 38 éves volt — lefeküdt a krump­liföldön, ahol dolgozott, és azon­nal elaludt. A szülők hazavitték. A lány ettől fogva megszakítás nélkül aludt 17 éven át. Végül megint felébredt. Betegsége sem­milyen nyomot sem hagyott rajta. Nyolcvan évig élt, és aggkori el­gyengülésben halt meg. Miért égett le a bonyhádi templom tornya? — Tűzoltók a füzekről — Az elmúlt év tűzeseteinek sta- okokhoz kapcsolódó tanácsokkal tisztikája igen szomorú. Az em- is szolgálnak: béri gondatlanság játssza a fősze­repet. Gyerekek előtt ne hagyjanak tűzszerszámot. És felügyelet nél­Az 1964-ben keletkezett 118 kul ne hagyja senki az aprosá- tűzeset nem több az 1963. évinél, gokat. Éghető könnyen gyűlő A kár szempontjából azonban fi- anyagokat ne tartsanak tűz mel­Ne várják meg, míg a kémény­seprők észreveszik a szabályta­lanul beépített fagerendát. A ház­gyelemre méltó a mintegy 200 ezer lett­forintos növekedés. Az összes tűzkár összege megyénkben egy­millió forint. ... , , ~ tulajdonosok érdeke a gerendák A gyermekjátékból keletk eltávolítása. Ilyen tűz szinte el- tüzek állnak az első helyen, lyen jj^pzelhetetlen következményétől 24 esetben történt. A második he- csak a v^jetlen mentette meg az lyet a szabalytalan építkezésből művelődési házban szóra­adódóak foglaljak el. Tizenkilenc tavaly szilveszterkor. Ha esetben okozott tüzet a beépített [j észre nem veszik a be- fagerenda. Gondatlansag az is, tüzesedett gerendát, éjfélre a tán- amikor éghető anyagokat helyez- coj^ tömeg fejére szakadhatott nek közel a kályhához, tűzhely­hez. Tavaly 18 ilyen tűzhöz kellett kivonulni a tűzoltóknak. volna a mennyezet. A villámhárítók szigorú meg­vizsgálása sem felesleges. A szab A statisztika még egy adata ványokat itt is be kell tartani. A igen figyelemre méltó: a tűz- bonyhádi templom tornya azért esetek mintegy 30 százaléka ház- égett le, mert két levezető helyett táji területeken keletkezett, és csak egy volt, s a kupolát nem negyedrésze a lakóházakban pusz- földelték. Megéri, ha a szerfás is- tított. Ez szorosan kapcsolódik az tállókra is felszerelik a villám­emberi gondatlansághoz. A társa­dalmi tulajdon védelmének fo­kozódását mutatja, hogy a közös gazdaságokban keletkezett tűz­esetek száma csökkent az elmúlt évben. A tűzrendészet szakember- nemcsak statisztikával, hanem az hárítókat, különösen villámjárta helyeken. Vonatkozik a fokozottabb óva- f-sság a dohányzókra és a ha fórban gazt égetőkre is. Csak így --nyelhetjük, hogy az idei év sta- ' -ztikája jobb képet mutat. Sz. E. A CSALÁDIRTÚ grófné A méreggel elkövetett bűntet­tek története messze visszanyúlik a múltba. A régi krónikák szám­talan esetet jegyeztek fel. A sok közül kiragadunk egyet. Csaknem háromszáz évvel ezelőtt játszó­dott le Párizsban. Főszereplője, Marie Madeleine de Brinvilliers grófnő a családírtó grófné néven kapott helyet a bűnözés történeté­ben. A grófné apja Antoine d’ Aub- ray, Párizs helyettes városbírója nagyon szigorúan nevelte gyerme­keit. Amikor Marie Madeleine elérte 21 éves korát, apja kijelöl­te jövendő férjét Antoine Gobe­lin de Brinvilliers gróf személyé­ben. Több mint 10 évig nem történt említésre méltó esemény a fiatal grófné életében. De 1659-ben a gróf egy hadjáratról visszatérve bemutatta feleségének Jean Bap- tiste Sainte-Croix századost. Attól kezdve teljesen megvál­tozott az élet a Brinvilliers palo­tában. A daliás termetű fiatal tiszt egy csapásra meghódította a grófnét. Hamarosan átvette az udvarmester szerepét. Kidobatta a palotából a régi bútorokat, egy sereg kézművessel átalakíttatta és újra berendeztette a palotát, egyenruhás livrébe bújtatta a sze­mélyzetet. A palota istállója ha­marosan szűknek bizonyult az elegáns fogatok és a nemes pari­pák részére. Marie Madeleine apja nagy aggodalommal figyelte a válto­zást, a nagy pazarlást. Első lé­pése az volt, hogy a grófot meg­fosztotta attól a jogától, hogy tekintélyes hozományával. Ez ter­mészetesen nem maradt követ­kezmények nélkül. Brinvilliers gróf teljesen elhidegült feleségé­től, másutt keresett vigasztalást, és a házasság pusztán csak azért nem bomlott fel, mert akkor még nem ismerték a válópert és a válást. A grófné egyre kevésbé titkolta Sainte-Croix századossal való vi­szonyát. Bőkezűen kifizette sze­retője kártyaadósságait, és ugyan­olyan bőkezűen pénzelte költséges kedvtelését, a vegyészetet is. Mert Sainte-Croix egészen ko­molyan foglalkozott ezzel az ak­kor teljesen új tudományággal. Brinvilliers márki nem törő­dött felesége egyre botrányosabb viselkedésével, ám Antoine d’ Aubray városbíró számára nem volt közömbös, hogy mit beszél­nek a lányáról. Többször figyel­meztette, hogy szakítson szerető­jével, és amikor a figyelmeztetés nem használt, igénybe vette bírói hatalmát. Egy alkalommal, amikor a sze­relmes pár nyitott hintóbán vé- gigkocsizott Párizs főutcáján, a városbíró emberei letartóztatták Sainte-Croix századost és a Bas- tille-ba zárták. Marie Madeleine semmivel sem árulta el, hogy abban a pillanat­ban meggyűlölte apját, és halálos bosszút esküdött ellene. Annál is inkább, mert fényűző életmódja a tönk szélére juttatta és sürgő­sen szüksége volt az apai örök­ségre. A párizsi előkelő társaság nagy meglepetésére röviddel később ki­békült apjával. Kijelentette, hogy töredelmesen megbánta addigi életmódját, megígérte, hogy sza­kít szeretőjével. A főbíró hitelt adott legkedvesebb gyermeke fo­gadkozásainak. Sainte-Croix ha­marosan szabadlábra került. Senki sem sejtette, hogy a sze­relmesek titokban találkoznak, méspedig a Place Mnubert egyik zsákutcájának végén berendezett titkos laboratóriumban. Ott szerelmeskedtek, és ott szőtték gyilkos tervüket. Sainte-Croix sokkal megfontol­tabb és óvatosabb volt, mint sze­retője, a szép grófné. Sok mérget ismert, de főkép­pen gyorsan ölő mérgeket. D’ Aubray azonban hatalmas ter­metű, makkegészséges ember volt. Hirtelen halála egészen biztosan gyanút keltene. — Olyan mérget kell találni, amely lassan végez vele, s rejtve marad az orvosok szeme elől — mondta a grófnénak. Ilyen méreggel nem voltak ta­pasztalatai, tehát előbb tapaszta­latokat kellett szerezni... A PÁRIZSI KÓRHAZAK ANGYALA A Hotel Dieu és a La Charité nevű nagy párizsi kórházakban akkoriban leírhatatlan nyomor uralkodott. A betegek négyesével- ötösével feküdtek egy ágyon, megoperáltak, fertőzöttek, haldok­lók egy rakáson. Ellátást nem kaptak, azt ették, amit hozzátar­tozóik, vagy kegyes adakozók hoztak a kórházba. Egy napon szürke köpenybe burkolt, előkelő hölgy jelent meg a La Charité kórházban. Kosará­ból finom falatokat, zamatos bort osztott a betegeknek. Részvéttel­jes hangon érdeklődött betegsé­gük, családi körülményeik felől, s bátorította, bíztatta őket. Attól kezdve nem múlt el nap, hogy Brinvilliers grófné ne láto­gatott volna el a kórházba. — Megjött az angyal — suttog­ták a betegek egymásnak, amikor a kórterem ajtajában megjelent. Akkoriban könnyen és gyorsan haltak az emberek a kórházak­ban. A párizsi kórházban nem tűnt fel senkinek, hogy akik et­tek az „angyal” hozta ételből," vagy ittak a borából, néhány nap múlva keserves kínok között ki­szenvedtek. Az „angyal” mindig mély rész­véttel vette * tudomásul, ha vala­melyik pártfogoltját nem találta az élők között, és többiektől meg­érdeklődte, mikor, hogyan és mi­lyen körülmények között halt meg az a sápadt arcú, vagy a sarok­ágyban fekvő szakállas férfi... Jól megjegyezte a hallottakat, s a kórházból egyenesen a titkos la­boratóriumba sietett, ahol fel­jegyezte, melyik méreg, mennyi idő után és hogyan fejti ki hatá­sát. Végül, amikor a grófné és sze­retője úgy vélték, hogy elegendő tapasztalatot szereztek és tisztá­ban vannak az egyes mérgek ha­tásával, elmaradtak a kórházi lá­togatások. Kiválasztották a leg­megfelelőbbnek tartott mérget és elhatározták, hogy még egy utolsó kísérletet végeznek vele, még­pedig olyan személyen, akin a legtüzetesebben megfigyelhetik a méreg hatását. Erre a kísérletre Francoise Rousselt, a grófné fiatal komor- náját szemelték ki. A komorna nem tudta mire vélni, hogy úrnője olyan szíves lett hozzá. Többször megkínálta egy pohárka édes borral, máskor cuk­rászsüteménnyel, kedveskedett neki. Még akkor sem fogott gya­nút, amikor nem sokkal később állandóan heves gyomorgörcsök gyötörték. Francoise Roussel hónapokig lebegett élet és halál között. A grófné nem engedte kórházba szál­líttatni, maga ápolta a leggondo­sabban, hogy minél pontosabban megfigyelhesse a méreg romboló hatását. — Most már mindent tudok, amit erről a méregről kell! — mondta egy nap a szeretőjének. — Elérkezett az idő... 1666 pünkösdje előtt nagy iz­galom uralkodott Offrémont kas­télyban; a kastély ura d’ Aubray városbíró a szokásosnál egy hó­nappal korábban érkezett vidéki birtokiára üdülni. Az úr korai megérkezése izgalmat, egészségi állapota viszont aggodalmat kel­tett a személyzet körében. — Urunk nyilván beteg — mondta a szakácsnő. — Mintha tavaly óta évekkel öregedett vol­na. — Valami nagy baja lehet — erősítette a lovász. — Már itt van öt napja és még egyszer sem lovagolt ki. Még nem is járt az istállóban. A főbíró türelmetlenül várta a lányát. A Szilveszter esti családi va­csora óta, amikor először érzett heves gyomorgörcsöket, leánya szeretettel gondoskodott róla. Sajátkezűleg készítette el az or­vosok által javallt könnyű étele­ket, ő maga adta be neki az elő­írt orvosságokat. Leánya taná­csolta, hogy még a nyár előtt költözzön Offrémont-ba. — Mihelyt lehet, utánad jö­vök, és ápollak — ígérte. — A gyerekeket is hozd ma­gaddal. A városbíró nagyon szerette kis unokáit. Nem sokkal később Marie Ma­deleine gyermekeivel együtt megérkezett a vidéki kastélyba. Attól kezdve ő főzte, ő szolgálta fel apja ebédjét. Ám a leggondosabb ápolás sem segített a városbírón. Szeptem­berben meghalt. Orvosai gyanúsnak találták halálának körülményeit. Emiatt felboncolták holttestét, de belső szervein nem észleltek olyan el­változást. amiből mérgezésre kö­vetkeztethettek volna. Marie Madeleine híven elját­szotta a vígasztalhatatlan gyá­szoló gyermek szerepét. Szerepé­ből még akkor sem zökkent ki, amikor felbontották apja végren­deletét, és megtudta, hogy a te­kintélyes családi vagyon nagy ré­szét nem ő, hanem két bátyja örökölte. Ü.I TERVEK, Ü,I GYILKOSSÁGOK, ÜJ SZERETŐ Három évvel később szorult anyagi helyzete arra kényszerí­tette a grófnét, hogy két fivé­rét is eltegye láb alól. Sainte Croix ezúttal nemcsak a mérget bocsátotta rendelkezésére, hanem megbízható cinkost is talált, ré­gebbi lakája, La Chaussee szemé­lyében. Valamilyen úton-módon lakáj­ként becsempészte cinkosát a d’ Aubray fivérek házába. La Chaussee nem volt olyan könnyűkezű. mint megbízója. Egy alkalommal majdnem végzetes hibát követett el. Túl erős mér­get tett a konyakosüvegbe, amely­ből az idősebb d’ Aubray-nak, — az új párizsi városbírónak — töltött. D’ Aubray gyanúsnak ta­lálta az ital ízét. — Mit adtál be nekem, te gaz­ember? — kiáltott a lakájra. La Chausse a legnagyobb hi­degvérrel ivott egy csöppet a mér­gezett italból. — Úgy látszik tévedésből a gyomorcsöppeket tartalmazó üveg bői töltöttem — mentegetőzött. Észak-franciaországi birtokán Marie Madeleine grófné izgalom­mal várta a híreket Párizsból. Végre, egy forró, augusztusi na­pon megérkezett a várva várt levél. Heves mozdulattal felbon­totta, és nagy örömmel olvasta a „hű szolga” jelentését a D’Aub­ray fivéreik kínos haláláról. Könnyek csillogtak szemében, amikor gyermekeinek elmondta, hogy két szeretett nagybátyjuk meghalt. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents