Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-10 / 34. szám
8 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1965. február IÖJ f TOLNA MtGVtlm rajiG PBOLTTABJAi eCYESVUETO* NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Készülnek a tervek a Lajvér menti községek talajvédelmére Nőgyűlést tartottak a bátaszéki tsz-asszonyok A Magyar Nők Országos Kongresszusának összehívására ez év őszén kerül sor. Ezt megelőzően március 8-a, a nemzetközi nőnap megünneplése, már előkészítése ennek az eseménynek. Termelőszövetkezetekben, községekben nőgyűléseket hívnak egybe, ahol újraválasztják a nőbizottságokat, nőtanácsokat. Megyénkben elsőnek a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezetben hívták össze a nőgyűlést, s választották meg a nőbizottságot. A tsz-asszonyok közül 130-an vettek részt a vasárnap délutánra összehívott nőgyűlésen. Báli Zoltán, a tsz elnökétől a megyei pártvégrehajtó bizottságának tagjától az asszonyok lelkesítést, buzdítást kaptak további munkájukhoz: Még mindössze néhány esztendős múltra tekint vissza Tolna megyében a tervszerű és a szakszerű talajvédelem, amely elsősorban az eróziós károkat van hivatva megszüntetni és az erodált úgyszólván hasznavehetetlen földterületeket termővé tenni. Nagyszabású talajvédelmi munkálatok — Munkatársaknak, küzdőtár- kezdődnek 1965-ben a bonyhádi saknak tekintjük asszonyainkat, járásban is. Az OMMI szakembe- akiknek munkájára mindig szá- r®* önnek megfelelően megkezd- míthatunk. Szívesen fogadjuk, sőt ték a Lajvér menti községek takérjük is valamennyi nődolgozón- ^védelmére a tervkészítést. Jekat arra, hogy okos javaslataival lenleg folyik ez a munka Báta- segítse munkánkat. — mondotta, apátiban és Szálkán és még az A hatezer holdas bátaszéki tsz idén elkészülnek a tervek Mőkét üzemegységében, Lajvéron és ci^n^I'e' Grábócra, Alsónánára, Mórágyra, Bonyhádra. Cikóra, Kakasdra Újabb „méreg a bérlettel Éves tervének mór 55 százalékát teljesítette a Bátaszéki Erdőgazdaság Az elmúlt időszakban a Bátaszéki Erdőgazdaságban a fakitermelő munkások külön dolgoztak, függetlenül a fogatosoktól, pedig munkájuk szorosan összefügg. Ebben az időszakban a munka nem volt termelékeny. A vezetőség azt a határozatot hozta: mivel a fakitermelők és a fogato- sok munkáját egymástól elválasztani nem lehet, komplex faKövesden is, nőgyűlés volt vasárnap délután. A nőgyűlés ünnepélyességét emelte a tanyai iskolások köszöntője, amelyet az asz- szonyok nagy tetszéssel fogadtak. A bátaszéki Búzakalász Tsz-ben Miskolczi Antalné munkacsapatvezetőt, Kövesden Pozgyera Lajosnét, Lajvéron Kerecsenyi Ferenc- A vasárnapi számban panasz- ne pedagógust választották meg kodtam, hogy bérletet szeretnék! titkárnak, a nomozgalmi munka Leírtam, hogy milyen türelmes helyi irányítójának. I ember vagyok, de amit a szekszárdi MÁVAUT-állomáson csináltak velem, azt nem lehet még kötélidegekkel sem kibírni, A történet ezzel még korántsem ért véget. A hét végén elutaztam Pécsre és mivel közölték velem Szekszárdon, hogy itt kaphatok i bérletet, az első dolgom az volt, kitermelő brigádokat kell alaki- hogy elmentem a MÁVAUT-állo- tani. | másra. A munkaadói igazolásoAz átszervezés utáni hónapok- mát felmutattam a pénztárnál és bán a munka teljesítménye egyre kértem egy havibérletet. emelkedett és januárban elértei Nem kaptam! a legmagasabb átlagot. Az új fű-1 A pénztárban ülő hölgy azt vá- részekkel 500 köbméteres, átlag- laszölta, hozzak egy papírt a váltéi j esi tményt értek el és éves tér- lalattól, amelyben igazolják, hogy vük 55 százalékát teljesítették. Ha a hétvégi utazásom nem térítik a munka továbbra is ebben az meg! ütemben halad, a hó végéig elérik a 70 százalékot. GYORSLISTA az Erkel Színházban megtartott rendkívüli lottó-jutalomsorsolás főnyereményeiről: 033 297 televízió, 092 127 utal4 060 399 televízió, 5 387 834 televízió, 5 694 380 televízió, 6 028 130 utalvány Wartburg de Luxé személygépkocsira, 6 432 475 televízió, 6 451 679 telek a Velencei tónál és vány Wartburg de Luxé személy- 60 000 forintos víkendházépítési gépkocsira, 154 098 televízió, 334 106 televízió, 802 269 televízió, 919 185 televízió, 1 064 510 utalvány Trabant 601-es személygépkocsira, 1 193 942 utalvány Moszkvics 403-as személygépkocsira, — 1 212 141 telek a Velencei tónál és 60 000 forintos víkendházépítési utalvány, 1 390 636 telek a Velencei tónál és 60 000 forintos víkendházépítési utalvány, 2 464 794 televízió, 2 788 055 utalvány Moszkvics 403-as személygépkocsira, — 2 818 325 televízió, 2 877 016 utalvány Moszkvics 403-as személy- gépkocsira, 2 931 665 telek a Velencei tónál és 60 000 forintos víkendházépítési utalvány, — 2 936 618 utalvány Wartburg de Luxé személygépkocsira, 3 400 315 utalvány Trabant 601-es személy- gépkocsira, 3 586 622 televízió, — 3 778183 telek a Velencei tónál és 60 000 forintos víkendházépítési utalvány, 3 825 703 televízió, — 3 895 254 lottókonyha felszereléssel, 3 989 592 televízió, 3 999 308 lottókonyha felszereléssel, — TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—«1. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—IC. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. utalvány, 6 679161 televízió, — 7 159 735 Budapest, II. kér., Frankel Leó utca 72. sz. alatti kettő szoba, hallos, étkezőfülkés, gard- róbos, logiás, teljesen berendezett, azonnal beköltözhető öröklakás, 7 363 422 televízió, 7 454 783 bútor, 8 056 295 bútor, 8 378 977 televízió, 8 895 626 televízió, 8 926170 televízió, 9 617 209 televízió, 9 671 597 utalvány Trabant 601-es személy- gépkocsira, 9 782 707 utalvány Moszkvics 403-as személygépkocsira. A gyorslista esetleges számhibáiért felelősséget nem válla- lunk. A nyerteseknek a szelvény igazoló szelvényrészét február 27-ig kell eljuttatniok a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Bp. V. Nádor u. 15.) Eddig 120 forintot fizettem rá a MAVAUT pontos felvilágosítására. Most már magam sem tudom érdemes-e tovább próbálkozni? Azt hiszem valami másodállás után kell nézni, mert a hazautazásom bérlet nélkül nagyon sokba kerül. Szegény bérletesek!? (fertői) lói sikerült a svábbál Bonyhádon Az elmúlt hét végén jól sikerült svábbált tartottak a bonyhádi járási művelődési házban. A közel 500 táncolónak 11 tagú fúvószenekar húzta a talpalávalót. A svábbál rendezése és az ilyenkor szokásos rezesbanda már hagyományos Bonyhádon. A mulatság csúcspontját az éjfélkor megtartott tombola jelentette, ahol egy „nagyméretű” népviseletbe öltöztetett babát sorsoltak ki a résztvevők között. HIDEG IDŐ Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, időnként még élénk északi, észak-keleti szél. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2, plusz 6 fok között. WVVVVVVVVVVVTVVVVVVVVVVVTVTWVWVVVVTTVTTVTVYTV Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 fi index-szám; 25 Ott. Vesztegetni akart a garázda részeg Mértéktelenül italozó embernek j ismerték Török Sándor, Bonyhád, Perczel Mór utca 80. szám alatti lakost. Többször okozott botrányt. Nem egyszer rendőri intézkedésre volt szükség, hogy megfékezhessék. Szabálysértési eljárást is indítottak ellene. Ittas állapotban nem kímélte családját sem. Legutóbb a bonyhádi járásbíróság előtt szintén garázdaság és hivatali vesztegetés bűntette miatt állt. Az elmúlt év szeptember 26- án, mint a Kaposvári Cukorgyár rakodója, a bonyhádi állomásra ment cukorrépát rakodni. Ezen a napon azonban vagon nem érkezett. Ekkor rakodótársával Mecsek- nádasdra mentek, ahol pálinkáztak. Visszajövet Török a hidasi italboltban folytatta az ivást. Délutánra járt az idő, amikor Bonyhádon a Traktoros nevezetű csárdában állapodott meg. Itt egymás után kötött bele a vendégekbe, szemtelenkedett á nőkkel. Először jóakaratúlag figyelmeztették. Nem használt. — Alföldi gyerek vagyok, nem félek senkitől — mondással egyra botrányosabban viselkedett. Végül csak rendőri segédlettel sikerült eltávolítani a csárdából Török Sándort. Az őrszobán megjuhászodott. Ráébredt, hogy garázdaságának most már súlyosabb következménye lesz. Megpróbált alkudozni a rendőrrel: engedje el, ne csináljon ügyet a történtekből. Amikor a rendőr erre nem volt hajlandó, 100 forintot tett elé, hátha ezzel meglágyítja. De ez sem használt, sőt a vesztegetéssel csak szaporította bűnét. A bíróság el is marasztalta Tö* rök Sándort és 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Kötelezik kényszerelvonó kezelésre is. (i-e) — 133 termelőszövetkezetben tartanak ebben a szezonban zárszámadást. Eddig a tavalyi eredmények összegezéseként a járási tanácsok vb. mezőgazdasági osztályain 53 tsz zárszámadását erősítették meg. — A tavalyi termelési eredmények alapján a Birítói Állami Gazdaságban 30 dolgozó kapja majd meg a Kiváló dolgozó cím viselésére jogosító oklevelet. — A közalkalmazottak klubjában Szekszárdon, ma, február 10-én kibővített választmányi ülést tart a MEDOSZ. A beszámolót Triber Dezső a MEDOSZ MB. titkára tartja. — Dr. Sipos Gábor professzor előadása Palánkon. A Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola tanszékvezető professzora, dr. Sipos Gábor hétfőn előadást tartott a Palánki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum hallgatói részére. A mezőgazdasági könyvhónap keretében kenyérgabonatermelésünk problémáival és a megoldás lehetőségeivel foglalkozott — írja Szabotin Károly. — Termelési tanácskozások a cipőgyárban. A bonyhádi cipőgyárban február 10-től 20-ig tartják üzem-, és műhelyrészenként a termelési tanácskozást. Ma többek között három szocialista címért versenyző brigád értékelése szerepel a termelési tanácskozáson. — „Műszakfejlesztési alap a közlekedésben” címmel kiállítást rendez a Pécsi Vasútigazgatóság Dombóváron a posta épülete előtt. A kiállítást ünnepélyes keretek között nyitják meg február 12- én, mely 15-ig megtekinthető. — A szekszárdi Szabadság Tsz- ben az idei év termelésének megalapozására, takarm.ánypótlá- sára, tavaszi vetőmagok vásárlására 300 ezer forintot tartalékolnak. — „Az országgyűlésről jelentjük” a rádió műsorában. Február 10, 11 és 12-én hangképekben éí tudósításokban számol be az őrt szággyűlésről a Kossuth rádió. Al műsor először szerdán, 18.57-koa jelentkezik. — Valamennyi mezőgazdasági üzem elkészítette az idei évre szóló munkavédelmi és egészség* ügyi intézkedési tervet. A társa« dalombiztosítási igazgatóság főort vosának vezetésével tegnap délután Szekszárdon egy bizottság kezdte meg e tervek felülvizsgál latát és jóváhagyását. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.40: Erőd a Néván. (Szovjet dokm mentumfilm, ism.) 10.40: Hajléktalan nők. (Magyarul beszélő francia kisfilm ism.) 11.05: Magazin. (A Tv-híradd melléklete ism.) 17.28: Hírek. 17.353 Paletta. 18.05: Évfordulón... 18.553 Esti mese. 19.05: Orff: Az okos lány^ (Vígopera.) 22.15: Tv-híradó. 1965. február 10., szerda. A Nap kél 6.59 órakor, nyugszik 16.59 órakor. A Hold kél 11.04 órakor, nyugszik 1.39 órakor. Névnap: Elvira. ♦ 75 éve, 1890. február 10-én halt meg Hollósy Kornélia, a Nemzeti Színház egykori operatársulatának ünnepelt koloratur-szoprán énekesnője. Korfu-* bán lépett fel először az Ernani egyik szerepében. Ezután azonnal szerződ* tette a turini operaház. Utóbb a bu-> karesti operában aratott sikereket. 1846-ban innen került a pesti Nemzeti Színházhoz, ahonnan művészi pályája befejezéséig már nem vált meg. Gondolatok a kályhánál A lengyeli mezőgazdasági szakiskola igazgatói irodájában ültünk. Beszélgettünk és néztük a kályhát. Volt rajta mit nézni. Vgy állt ott szegény mintha, nem is cserépből rakták volna, s mintha derekát éppen csúz kínozná. A harmadik sorig még csak hagy- ján. Attól kezdve azonban már eltér a függőlegestől, s merész íveléssel tör jobb felé. Majd gyorsan, mini a bizonytalan részeg, irányt változtat. Most meg balra indul. Feljebb egy kis egyenes szakasz következik amelyiken úgy áll a felső sor, mintha kac- kiásan félrevágta volna a kalapját. Van aztán még egy másik hibája is: inkább hűt mint fűt. Bizonyára hozzá hasonló mellett fagyott meg az egyszeri ember. Mosolyog rajta, aki látja. Közben azonban ilyen gondolatai támadnak: a görcs állna a mestere kezébe. Meg aztán: aki ezt rakta, alighanem részeg volt. Ha nem ivott, annyi józanságnak lennie kellett volna benne, hogy még mielőtt kályharakásba kezd visszaadja mesterségének írásos bizonyítékát, a szakmai képzettségéről kiállított igazolványt. sz. i. r * r