Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-10 / 34. szám
4 föLWÁ BEGYEI NÉPÚJSÁG 19é5. február 10. Mindennap találkozom velük. A kezem a kesztyűben is meggémbe- redik. ö azonban — nevét nem ismerem — már kora reggel ott látható a szekszárdi Mészáros Lázár utcában. Páraködöt lehel, nincs kesztyű a kezén, vörös a kezefeje, orra- hegye, arca, de minderre ügyet sem vet, húzza, feszíti a kábelt. A másik csavarhúzóval a kezében dolgozik az oszlopon. A talaj csontkeményre fagyott, de a csákánynak nem tud ellentállni, nyúlik az árok, a kábel helye. Másnap, hogy arra járok, már állnak az „ostornyelek”, a fénycsöveket tartó oszlopok. Korszerűsödik a város közvilágítása. Az utca túlsó oldaláról tavaly eltűnt egy csomó régi, elavult ház. Még az ősszel üres térség terpeszkedett helyükön, és most a tél kellős közepén bérházfalak nőttek ki a földből. Az út nem egyszer kopogott, a falakon azonban éppúgy dolgoztak, mint nyáron. Ügyet sem vetettek a hidegre. A tégla most nem úgy törik, mint más időszakban, a malter használata is nehezebb, de náluk már olyan magától érthetődő, hogy amikor beköszönt a téli hideg, pufajkát húznak, és folytatják tovább a munkát. Építenek. Mert sürget a terv. És mert jól jön a kereset ilyenkor téli időben is. Mennyivel lenne jobb otthon üldögélni a kandalló mellett, üres zsebbel, korgó gyomorral, mint valamikor? Az előhegyi újtelepen csatornát, vízvezetéket fektetnek le. TEL Reggelenként szinte óraműpontossággá l jelennek meg az emberek. A munka itt is csákányozással kezdődik. Először szikrázik a talaj, nem akar engedelmeskedni az embernek, de aztán darabokra roppan, — jöhetnek az ásások. Közben fütyül a hideg szél. átbújik a legvastagabb kabáton is. ök azonban nem fáznak, melegíti őket a munka. A csatorna- és vízvezeték hossza napnap után növekszik. Az AKÖV-telep kapuján kigördülnek a teherautók. Irány a keselyűsi Sió-part. Néhány magánépíttető — tegnap még a meleg hivatali szobában ültek — sóderrel pakolja meg őket. Valahol a hegyoldalban telket vettek, s építeni akarnak. Az anyagot most hordjak hogy kora tavasszal kezdhessék a munkát. Mire a hegyi feljáróhoz érnék, a Nap megolvasztja és síkossá teszi a talaj felszínét. A teherautó megcsúszik — sódert kell a kerekek alá dobálni, s csak így tud felkapaszkodni a meredek lejtőn. Az egyenesen felsóhajt a sofőr: „Végre!” De pillanatokon belül kiderül, hogy korai volt öröm: a kerék kátyúba megy, megcsúszik, pörögni kezd, pillanatok alatt kikaparja a félig fagyott felső részt, aztán süllyed lefelé. Elő a hébérrel, téglát a kerekek alá! Ásni, lapátolni! A motor sír, a környék tele kék gázzal, de a kátyú nem enged, a kocsi nem mozdul se előre, se hátra. A tél rabulejtette a motort, s az embert. Egész „expedíciónak” kell f elvonulni a hegyre, hogy kimentse a teherautót. A Zrínyi utcán gyerekkocsi robog végig minden reggel hét órakor. Robog. Az anya szinte szalad vele, s a kis kocsi olyan zakatolást csap, hogy félutcahosszat hallani. Siet, hogy elérjen pontosan a munkahelyére, és siet, hogy a kocsiban ülő pöttömnyi emberke minél kevesebbet szívja a reggeli fagyos levegőt, minél előbb eljusson a meleg bölcsibe. Utána jönnek a többi anyák. A sarkon az újságárus tele torokkal kiabálja: — Újság! Megjelent a friss hírekkel a... BODA FERENC A HOLTAK Sö VALLANAK Sikerfilmek sorozata Szekszárdon A Tolna megyei TIT filmbarátok körében felújítják a régebben. közte mintegy harminc évvel ezelőtt és a felszabadulás után nagy sikert aratott csehszlovák, francia, angol és amerikai világfilmeket. Ha elegendő jelentkező lesz, márciustól kezdve kéthetenkénti filmesteken újból levetítik a Szerelmek városa, az Extázis, a Római vakáció, a Modem Pim- pemel, Az éjszaka Margitja és az V. Henrik című filmeket. 200 éves kenyérfiókos asztal Két évszázaddal ezelőtt készített, úgynevezett kenyérfiókos asztalon étkezik Szekszárdon Ge- rezsdi Pál, az ÁFOR helyi telepének éjjeliőre, otthonában. Az öreg diófaasztal „nagy hasú” fiókja két részes: elől az evőeszközök részére van benne hely, a további részébe pedig nagy házicipó is belefér. Évszázadokkal ezelőtt ilyen asztalfiókban tartották a megszegett kenyeret a szekszárdi házakban A néprajzi ritkaságszámba menő asztalt, s a Gerezsdi család Bethlen Gábor utca 46. szám alatti lakásának többi, múzeális ér- dekességű régi bútorait, köztük fonott karosszékeket és a téglafalból rakott csikótűzhelyet többször tanulmányozták már a helytörténeti és néprajzkutató diákok. GAZDAGODOTT AZ ORSZÁG Uj csőgyártó automatákat kapott a Dunai Vasmű. A gépek külső és belső hegesztéssel készítik a sp'rálcsövckct. Az új berendezés üzembe állítása felére csökkentette csőimportunkat. 2. A bizonyíték biztosítása végett dr. Price három metszetet készített az injekciós tűk helyéről, és azokat hűtőszekrényben helyezte el. Abban bizakodott, hogy ha a többi testrészben nem is sikerült a méreg nyomát felfedezni, a szú- ! rások közvetlen közelében minden j bizonnyal megtalálják a keresett anyagot. Azonban a metszeteket ' nem lehetett könnyelműen akármilyen elemzésnek alávetni, hanem előbb meg kell állapítani, milyen elemzésektől várható eredmény. AKÁR SOK, AKÁR KEVÉS — MINDENKÉPPEN HALÁLOS Vizsgálódásai egy kérdés körül forogtak: milyen méreggel, vagy más szerrel lehet fáradtságot, hányást, verejtékezést, rosszullétet, eszméletlenséget előidézni. | Dr. Price és munkatársai vitája hamarosan egy olyan jelenség felé irányult, amelyet az orvos- tudomány hyperglikémiának nevez, ami annyit jelent, hogy betegesen csökken a vér feltétlenül i szükséges cukortartalma. Vagyis a hyperglikémia éppen ellentéte a j cukorbajnak. A cukorbaj azáltal következik I be, hogy a beteg hasnyálmirigye I nem termel inzulin nevű hormont. Ez a hormon létfontosságú a vér cukortartalmának szabályo- , zása szempontjából. Ha nem kerül inzulin a vérbe, bekövetkezik a hyperglikémia. A hyperglikémia, a cukorbaj halálos betegség volt egészen 11921-ig, amikor sikerült a hasnyálmirigyből inzulint nyerni. Azóta a cukorbajosoknak inzulint fecskendeznek be. Ugyanakkor azonban kiderült az is, hogy a túl sok inzulin szintén életveszélyes. Ugyanis ilyen esetben a hasnyálmirigy vadul működik, hogy az inzulinfölösleget hatálytalanítsa. Ezáltal a vér cukortartalma nagyon lecsökken, és bekövetkezik a cukorbaj ellentéte, az élet- veszélyes hyperglikémia. Ennek tünetei, félelem, reszke- tés, rosszullét, láz, verejtékezés, végül az eszmélet elvesztése. Az orvosok kísérletekkel bebizonyították, hogy az egészséges ember már akkor is a hyperglikémia állapotába kerül, és meghal, ha annyi inzulint fecskendeznek a vérébe, amennyit egy cukorbajos minden baj nélkül elvisel. Elizabeth Barlow nem volt cukorbajos. Ezt már a boncolás alkalmával, a vizeletvizsgálattal megállapították. Egyúttal a szív- kamrában talált vér cukortartalmát is megvizsgálták, az eredmény: 210 milligramm vércukor, vagyis a normálison felüli meny- nyiség. Ez kizárta azt a lehetőséget, hogy Barlowné vércukorhiány, vagyis hyperglikémia következtében halt meg. Ám dr. Price rendőrorvosnak mégsem adott nyugtot az a gondolat, hogy a vércukomak és az inzulinnak valami köze van Elizabeth Barlow halálához. Gyanúja még csak megerősödött, amikor május 23-án megjelent a Scotland Yardban a bradfordi rendőrfőnök és beszámolt az ottani nyomozás eredményéről. — Ez a Barlow mégis csak gyanús alak — mondta. — Elizabeth a második felesége volt. Első felesége 23 éves korában meghalt, minden látható ok nélkül. — Mivel foglalkozik Kenneth Barlow a kórházban? Mi tartozik a munkaköréhez? — Főképpen inzulininjekciót ad a cukorbetegeknek. Dr. Price és munkatársai szinte egyszerre felkiáltottak: — Szóval mégis! ! Még nagyobb izgalomba jöttek, 1 amikor a bradfordi rendőrfőnök ' &&&*&»> — Még néhány gyanús körülmény van. Barlow azelőtt a Northfield szanatóriumban dolgozott és ott egy pácienssel az inzulinról beszélgetett. Az illető páciens állítása szerint ez alkalommal a következőket mondta: „Ha valaki megfelelő mennyiséget kap az inzulinból, egészen biztosan eljut a túlvilágra”. — 1955. karácsonyán — folytatta a rendőrfőnök —, Barlow azt mondta egyik társának, Harry Stork ápolónak, hogy inzulinnal tökéletes gyilkosságot lehet elkövetni, mert az inzulint nem lehet kimutatni az emberi szervezetben, ugyanis a vérben nyomtalanul feloldódik. Beszámolója végén a bradfordi rendőrfőnök megkérdezte a londoni kartárstól: — Elindulhatnak ezen a nyomon? — De mennyire! És egészen biztosan célhoz érünk — válaszolta dr. Price. Most már nem kételkedett abban, hogy Kenneth Barlow inzulint fecskendezett be feleségének, és ezzel megölte. Csakhogy ezt be kellett bizonyítani. Még ugyanaznap elővették a hűtőszekrényből a metszeteket. Ha Barlow valóban inzulint fecskendezett be feleségének, akkor a beszúrásoknál feltétlenül nyoma maradt. De hogyan lehet kimutatni? A rendőrségi laboratórium ösz- szes munkatársai a rendelkezésükre álló szakkönyvekre vetették magukat — hiába. Addig még sohasem történt gyilkosság inzulinnal, ezért a toxikológusok még nem dolgoztak ki tudományos módszert az emberi test szöveteiben levő inzulin kimutatására. A rendőrségi vegyészek fáradozása mégsem volt egészen meddő, mert egy roppant érdekes adatra bukkantak. 1940-ben két vér-vegyész megállapította, hogy a halottak szív- kamrájdból kivett vér magas cukortartalmából nem lehet a vér általános cukortartalmára következtetni. Megállapításukat arra alapozták, hogy megvizsgálták 38 olyan ember holttestét, akik erőszakos halállal — fulladás, vagy vízbefúlás következtében haltak meg. Habár közülük egyik sem volt cukorbeteg, szivkamrá- juk vérében igen magas cukor- tartalmat mutattak ki, holott a más testrészükből vett vérpróbák cukortartalma a normális alatt volt. Ezt egészen egyszerű okkal magyarázták. Ugyanis a haláltusa pillanatában a máj minden cukortartalékot mozgósít, s ez a cukormennyiség a halál pillanatáig éppen a szívkamráig jut el. Ez volt tehát a magyarázata annak is, hogy Elizabeth Barlow szív-vérében 210 milligramm cukrot állapítottak meg. Ez a megállapítás semmiképpen sem zárta ki, hogy Barlow inzulinnal ölte meg a feleségét, de nem is szolgálhatott bizonyítékul. MAS BIZONYÍTÉKOT KELL TALÁLNI Mivel vegyi eljárás nem volt az inzulin kimutatására, dr. Price egy érdekes biológiai kísérlethez folyamodott. Inzulin injekciót adott néhány kísérleti egérnek. Az eredmény hamarosan megmutatkozott: az inzulinnal beoltott egerek néhány nap múlva reszketni, rángatózni kezdtek, majd elvesztették eszméletüket és mozdulatlanul feküdtek ketrecükben. Ezután egy másik csoport egeret a metszetekből készült kivonattal oltottak be. Feszült figyelemmel várták az eredményt, s az nem is maradt el. Ezt a befecskendezést is ugyanolyan tűseitek követték, Most már nem volt kétséges, hogy Barlow inzulint fecskendezett be feleségének, és az okozta az asszony halálát; 1957. július 29-én, az eredményes kísérletet követő napon a rendőrség letartóztatta Kenneth > Barlowot. Az ápoló nem tudta elleplezni rémületét, amikor közölték vele, azzal gyanúsítják, hogy inzulinnal megölte feleségét. Hamarosan összeszedte magát, és kereken tagadta, hogy bármi köze van felesége halálához. — Sem inzulint, sem mást nem fecskendeztem be neki — állította. Néhány nap múlva megmásította vallomását. — Feleségem semmiképpen sem akarta világra hozni magzatát. Ezért néhány ergometrin injekciót adtam neki. Kórházi gyakorlatomból tudom, hogy az ergometrin méh-görcsöket okoz és megszabadítja nemkívánatos magzatától. Ezt az állítását megdöntötték azzal, hogy a vizeletvizsgálat feltétlenül kimutatta volna, ha er- gometrint fecskendezett be a feleségének 1957 decemberében megtartották a főtárgyalást. A bűnper — elsősorban tudományos körökben — nagy érdeklődést keltett. A bűnözés történetében ez volt az első eset, hogy valaki inzulinnal, egy élet- fontosságú hormonnal követett el gyilkosságot. or, Barlow természetesen konokul tagadott; Amikor elébe tárták, hogy egy alkalommal azt mondta egyik kórházi ápolótársának, hogy inzulinnal bebizonyíthatatlan, tökéletes gyilkosságot lehet elkövetni, így válaszolt: — Csak tréfáltam. Végeredményben ezt a bűnpert sem a tanúvallomások, hanem a szakvélemények döntötték el. Dr. Hobson, a védelem szakértője a következőkben foglalta ösz- sze véleményét: — A halálfélelem pillanatában az emberi szervezet sok esetben adrenalint termel, s ennek következtében növekszik a vér cukor- tartalma. Ugyanakkor nagymeny- nyiségű inzulin kiválasztódása is bekövetkezhet. Lehetséges, hogy Elizabeth Barlow a rosszullét pillanatában halálfélelmet érzett Ennek következtében a hasnyálmirigye nagymennyiségű inzulint választott ki, s ez okozta a halált. Dr. Price egy-kettőre megdöntötte a védelem szakértőjének állításait. Nem szállt vitába vele, csak néhány kérdést intézett hozzá. Utolsó kérdése így hangzott: — Ha feltesszük, hogy a halál- félelem pillanatában nagymennyiségű inzulin választódott ki, akkor bizonyosnak vehetjük, hogy az inzulin egyenlő mennyiségben oszlott el az egész szervezetben. Mivel magyarázza dr. Hobson, hogy a legtüzetesebb vizsgálattal is csak a befecskendezés helyén tudtunk inzulint megállapítani, a holttest más részeiben azonban nem? Dr. Hobson erre a kérdésre nem tudott válaszolni — és ezzel Kenneth Barlow sorsa is eldőlt. Az esküdtek rövid tanácskozás után kihirdették ítéletüket: Kenneth Barlow bűnös, mert inzulint fecskendezett be feleségének, Elizabeth Barlovnak, és ezzel halálát okozta. A bíróság a hitvesgyilkos kórházi ápolót élethossziglani börtönre ítélte. (Folytatjuk) t
