Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-10 / 34. szám
WCS. fi-Thnär Tti. TOT.NA mfc.tft níípűtsag 5 Rosszak közül a legjobbat — Tizennyolc évesek válaszai különböző kérdésekre — Meglepődik az ember, ha egyszerre valaki elébe áll, kezébe nyom egy hevenyészetten összeállított kérdőívet és azt mondja: Ne bökkenjen meg, a kérdések között kevés a pozitív, ám ha valahol felszólalna, ezek közül kellene választania. Mit mondana? Az ilyesféle kérdés méginkább meglepte azokat a tizennyolc éveseket, akiknek kérdőívünket a kezükbe nyomtuk. Hat kérdéscsoport szerepelt a papírokon, s mint már említettük, a legtöbb csak olyan lehetőséget biztosított, hogy az eleve rossz beállításban szereplők közül a lehető legjobbat próbálja kiválasztani. Ami úgy általában a tapasztalat: a különböző foglalkozású fiatalok nagy átlaga érett gondolkodású. A gyakran léhaságot mutató felszín vagy cinizmus igazában mélyebb tartalmakat takar, olyan gondolkodást, amelyik alkalmas ítéletalkotásra, s lehet a cselekmények alapja. Nézzük azonban ezeket a problémás kérdéseket. hogy Az első csoportban így kérdeztünk: Véleménye szerint mit csinál a katona a háborúban ? Feláldozza életét a hazáért, teljesíti a parancsot, igyekszik ép bőrrel megúszni, a szerencsére bízza magát? A megkérdezetteknek majdnem a fele visszakérdezett Az után érdeklődött, milyen társadalom háborújáról van szó? A szocialista társadalom védelmezi-e magát a külső ellenség ellen, avagy valamilyen imperialista hatalom hódító háborút vív más nép ellen? Ragaszkodva eredeti elképzelésünkhöz, nem fűztünk bővebb magyarázatot e csoporthoz, csak általában említettük a háborút. Ilyen előrebocsátás után a megkérdezettek 40 százaléka azt mondta: a katona feláldozza életét a hazáért. A nagyobb rész voksa — 60 százalék — azonban amellett szólt, hogy a katona a parancsot teljesíti. Van tehát egy bizonyos józan mértéktartás, amelyik számításba veszi, hogy a parancsot megfogalmazó szerv tisztában van azokkal a lehetőségekkel, amelyek hadi körülmények között a katonák előtt állnak. Második kérdéscsoportunk valamivel bonyolultabb volt. A társadalmi tulajdon védelmére vonatkozott. Négy elképzelt embert állítottunk egymás mellé, olyanokat, akik tudják, hogy a feltételezett vállalatnál hanyagul kezelik a társadalmi tulajdont. Az első úgy vélekedett: nem szól, mert neki az állása kenyeret jelent. A második ugyancsak hallgat, mert retorziótól fél. A harmadik a „ne szólj szám, nem fáj fejem” elgondolást alkalmazza, a negyedik pedig a felsőbb szervek éberségében bízik. S miben bíznak a fiatalok akkor, ha így, ahogy mi csináltuk, a közvetlen személyi felelősség csak részben van jelen? A megkérdezett tizennyolc évesek 10 százaléka az első, 30 százaléka a második, 20 százaléka a harmadik. 40 százaléka pedig a negyedik vélekedéssel értett egyet. Mi a véleménye az igazságról meg lehet-e mondani, jobb ha hallgat az ember, közölje talán névtelen levélben, harcoljon az igazság felszínre kerüléséért? — ez volt a harmadik kérdéskomplexum. A válaszok itt már érdekes módon megoszlottak. Harmincöt százaléka megkérdezettek közül úgy vélekedett, szabad megmondani nálunk az igazat, mert abból nem származik senkinek baja. Tizenöt százalék azonban így válaszolt: jobb, ha hallgat az ember. Biztató, s az alapállásról nagyon sokat mondó, hogy a fennmaradó 50 százalék egyértelműen azt vallotta: harcolni kell az igazság felszínre kerüléséért még akkor is, ha abból időlegesen kára származik valakinek. A névtelen levél nem is iött számításba. Sokan vallják elhamarkodott vélemény és kellő ismeret hiányában, hogy fiataljaink nem választanak maguknak példaképet, nem néznek fel a jellemes emberekre. Kíváncsiak voltunk az ő ritkán meghallgatott véleményükre, s megkérdeztük: melyik jellemtípust tartják ideálisabbnak a szerényt, a céltudatosan tervezőt: azt, aki minden eszközzel megvalósítja egyéni elképzeléseit, vagy a visszahúzódó és alkalmas időpontra váró embert? Megállapítottuk a válaszok alapján, hogy a szerény ember nem imponáló típus, erre a csoportra csak 10 százalék szavazott. Nem szeretik ugyanakkor azt sem, aki minden eszközzel megkísérli egyéni elképzeléseit ráerőszakolni a kollektívára, a társadalomra. Ezek ugyancsak 10 százalék erejéig kaptak szavazatot. A lesi puskás, az alkalomra váró típus a legellenszenvesebb mind között. Rájuk csak a szavazatok 5 százaléka jutott. Vizsgálódásunk tapasztalatai szerint a legimponálóbb az a típus, amelyik céltudatosan tervez, s .tervei készítésé közben minden lehetőséget felmér. Ök az összes szavazatok 75 százalékát kapták. Tanulmányai során bizonyosan kapott rossz osztályzatokat is. Mit csinál ilyenkor, megmutatta otthon, eltitkolta, kijavította az ellenőrzőt, őszintén feltárta szülei előtt mulasztását? — így hangzott kérdőívünk ötödik szakasza. A válaszok bizonyos utalást jelentenek a jellemre. Mi őszinteséget feltételeztünk, s az aláhúzott kérdéseket őszintéknek tartjuk. Ilyen előrebocsátás után a következő a kép: 40 százalék megmondta szüleinek a gyengébb jegyet, még a dacit, az egyest is. Tíz százalék azok közé tartozik, akik eltitkolták. Az ellenőrző kijavítását senki sem vállalta. A véleménynyilvánítók fele, vagyis az ötven százalék azonban őszintén feltárta szülei előtt a mulasztást. az okokkal együtt. Iskolai vonatkozásban érdeklődött kérdőívünk a következő kérdéscsoportban is. Az érdekelt bennünket, hogy ha eltitkolta otthon a gyengébb jegyet, miért tette azt? Attól félt talán, hogy kikap? Erre húsz százalék válaszolt igennel. A kérdésekkel meglepett tizennyolc évesek 70 százaléka azért titkolta volna el a rossz osztálvzatot, mert azért megszidták volna, s nem szereti a szidást. A büntetéstől való félelem csak 5 százalékot indított a rossz szereplés titokban tartására, s ugyancsak 5 százalék volt azoknak az aránya is. akiktől otthon meg sem kérdezik, milyen volt, vagy most milyen az előmenetele az iskolában. Ez a helyzet arra utal. hogy az iskolák és a szülői ház közötti kapcsolat, ha lassan is, de erősödik. A kétoldalú ösztönzés módszereiben ugyan még lehetnek hibák, ám van már kétoldalú ösztönzés, s ebben a kérdésben pillanatnyilag ez lényegesnek lát szik. Utoljára hagytuk azt, a számunkra izgalmas kérdést, an vélekednek kortársaikról, a mai fiatalokról, vagyis önmagukról? így érdeklődtünk: léhák, könnyelműek a mai fiatalok, mást akarnak, mint az idősebbek, de jobbat, mást akarnak mint az idősebbek, de rosszabbat, nem szeretnek dolgozni, könnyen akarnak élni? A léhaságot, könnyelműséget senki sem vállalta. Azt is csak tizenöt százalék, hogy a fiatalok mást akarnak, mint a felnőttek, de rosszabbat, öt százalék vallotta, hogy a fiatalok nem szeretnek dolgozni, könnyen akarnak élni. Tehát a fennmaradó 80 százalék így foglalta össze véleményét: a fiatalok mást akarnak, mint az idősebbek, de jobbat. Két dologra kell itt véleményem szerint felfigyelni. Az egyik: a mi generációnk sem mentes még a nemzedékváltás hagyományos gondjaitól. Ennélfogva fiataljaink elégedetlenek és türelmetlenek. A másik: társadalmunk közeli történetének tanítása, mondanivalójának megértetése mintha hézagos lenne. Kérdőívünk végére ezt a mondatot írtuk: „A kérdőívre nem kérünk nevet, ám amennyiben jónak látja, nyugodtan írja alá a nevét is”. Vártuk az ' aláírásokat, s talán többet, mint amennyit kaptunk. A kérdőívet kitöltő fiataloknak ugyanis csak a 30 százaléka merte vállalni az aláírás „rizikóját”. S ez, ha nem is sokat, de valamennyit mégis mond a vélemény iránti felelősség vállalásáról»'-» .••„ Szolnoki István MINDENKI SEPERJEN... ... a maga háza előtt, így szól az intelem. No nem akarunk senkit ilyen célzattal figyelmeztetni, inkább arról van szó, hogy mindenki nyugodtan seperjen, mert van seprű bőven. A szakcsi Uj Élet Termelőszövetkezet seprűüzeme sok asszonynak biztosít téli elfoglaltságot. A tsz 40 holdon-termelt cirkot, és ezt az „alapanyagot” január-februárban seprűnek dolgozzák fel. Méghozzá nem is jelentéktelen mennyiségben: naponta átlag 4—500 „boszorkányszerszámot'’ kötnek. Ezekből szállítanak a megye minden pontjára, adnak a nagykereskedelemnek, a termelőszövetkezet maga is árulja. Aki ebben az „üzemben” dolgozik, könnyen megkereshet magának egész életére való seprűmennyiséget, mert ha kívánja pénzben, ha nem, hát természetbeni juttatásban kapja meg a bérét. Március elején, közepén befejeződik a „szezon”, elfogy az anyag. Kanizsa Vendel, a részleg vezetője úgy tartja, hogy addigra biztosan eljutnak a 170 ezredik darabig. A rövidszárú cirokvesz- szőt nem tudják használni a „nagyseprű” készítéséhez. De az sem veszik el, mert egy másik brigád veszi kézbe Abból is seprű készül csak azzal a különbséggel, hogy „kicsi”. A háziasszonyok nagyon kedvelik, a legkisebb zugba is takarítani tudnak vele. Aki még a seprűben is kedveli az „extrát”, rendelhet magának olyat, amilyet elképzelt, A díszítést, a cifrázást természetesen külön meg kell fizetni. ___ . ( Tun—Konya) „Ezelőtt pár hónapja még a legjobb brigádok egyike voltunk. Miéit estünk ennyire vissza? Talán Stugnerné távozása volt az első ok. Lefelé a lejtőn.” Fenti sorokat a szekszárdi bőrdíszmű Tyereskova brigádjának naplójából másoltuk ki. Azt kutatják, hogy hol kezdődött a közösségi szellem romlása, mert úgy érzik ez a lemaradások legfőbb oka. A napló szűkszavú. Január elsején új táska gyártását kezdték meg, szebb a réginél, de nehezebb. Ez csak fokozza a problémákat. Hónap vége felé a váltó- műszakban már napi száz körül ingadozik a leadott darabok száma, ők pedig hetvennél tartanak, igaz egy hét kiesésük is volt. Jelenleg nem látják a fejlődés útját, mennyiségi tervük növekedését egy új összeállítótól várják, mert abban megegyeznek, hogy más munkaműveleteknél emelhető a teljesítmény. Megegyeznek, de fél 10-kor, műszak vége előtt félórával már leáll az, aki elkészült nap tervével: „Minek dolgozzon többet, az állítók úgysem győzik” — mondják. A szocialista brigádszellem azt kívánná, aki előbb végez, az segítsen a másiknak, de a brigádtagok egy része nem érzi ezt olyan fontosnak, mint az év első felében. A napló egyébként híven tükrözi, hol kezdődött az összetartó csoport széthullása. Szeptember 15. Utolsó mozilátogatás dátuma. Szeptember 16. Három kislány nyugdíjasok látogatását .vállalja. Azóta mentek-e együtt valahová? Teljesítették-e a kislányok a vállalást? Ennek semmi nyoma. Avatatlan szemlélőnek is feltűnik az a tény, hogy a fényképek és a beírások tanúsága szerint milyen mozgalmas életet élt ez a brigád az év első felében. Akik visszaemlékeznek a budapesti kirándulásra, a bonyhádi üzemlátogatásra, és a medinai család meglátogatására, azok kicsit fájó szívvel sóhajtanak: Igen, akkor egész más volt minden. Miért nem lehet most is úgy? Valóban csak a brigádvezetőnőtől függtek a jó eredmények? Ha a naplót vesszük figyelembe, könnyen hihetjük, hogy így van. Stugnerné október 1-én vált meg a brigádtól, és a programok azóta csappantak meg, az év végi eredmények is ezt mutatják. A bejegyzés így vall erről: „A lányokat neki is nehéz volt féken tartani, hát még az utána következőnek. Sokáig voltunk brigádvezető nélkül, ezalatt sokan önállósították magukat. A régi két-három rossz táska helyett pedig tizet is visszakaptunk.” Dicséretére legyen mondva a tagságnak, nem szépítgetnek semmit, őszintén szembenéznek a tényekkel, ezzel azonban ki is merül a tevékenységük. Az év végét reménykedő hangulatban zárják, de az új évet mégis gyengén kezdik. Az új brigádvezető Péter Jolán, erős, nyílt mosolyú, ügyes kezű. Bizalmat ébreszt első látásra is, szinte érthetetlen, hogy akadtak, akik ellene szavaztak a megválasztásánál. Pedig harc volt a brigádvezető személyének megválasztásakor és ugyanilyen, csak kevésbé nyílt ütközet dúl minden egyes funkció betöltésénél. Szak- szervezeti bizalmi választásakor nem javasoltak senkit, de mikor hozzászólás nélkül megszavazták az üzem vezetői által ajánlott fiatalasszonyt. nyomban elkezdődtek a suttogások Miért éppen ő? Kicsinyességgel, rosszindulattal mindenhol találkozunk, de egy ilyen kollektívának éppen az az előnye, hogy lefarag ezekből a hibákból. Apróságokon keresztül mérhetjük az emberek öntudatának fejlődését is. Ilyen csekélységnek számíthatnánk azt is, hogy a brigád tagjai között divat egymás megajándékozása. Szép szokás — kívülről. Mit rejt? Három brigádtag Zárandó Erzsi, Bakó Bálintné és Bükkös Zoltánná mesél egy szokatlan ajándékozási esetről. Ilyenkor divat az is, hogy a megajándékozott magasütötte tésztával kínálja a brigádot. Ezért mondta az egyik „meglepetésváró” a következőket: — Ha én nem azt kapom, amit szeretnék, senki nem eszik az én süteményemből! Megmosolyognivaló, jelentéktelennek is mondható, furcsa felfogás. Azt azért elárulja, hogy nem tartoznak igazán még egymáshoz többségében, mert amíg egy is akad, aki úgy érzi. szívességet tesz, ha meghálálja a többinek a figyelmességét, addig valóban hiba van a közösségi szellemmel. Végső soron ez a brigád is emberekből áll, akiknek ha akadnak is hibáik, számos tettel bizonyították már, hogy képesek mind munkából, mind emberségből jelesre vizsgázni. Javulásukhoz a jóindulat is megvan bennük, maguk is keresik a kiutat. Az is lehet, hogy Péter Jolán nem olyan erélyes, mint Stugnerné volt, és nem jut úgy ideje még munka közben ellenőrizni a készülő darabokat. Az viszont tagadhatatlan, hogy az eredmények közösek és egy ember irányítása még nem lehet a bajok egyedüli forrása, mindnyájukon múlik az is, hogy ismét a régi kerékvágásba lendüljenek. MOLDOVÁN IBOLYA
