Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-02 / 27. szám
< 1965. február 2. TOLNA MEGYEI NÉPCJSAG A tolnai Aranykalász Tsz közelről Hogy mekkora ennek a közös gazdaságnak a vonzása, arra álljon itt bevezetőül egy jellemző példa. A 70 éven felüli Braun Má- tyásné, nyugdíjas férjével tavaly 416 munkaegységet teljesített. Braun Mátyásné ebben a téli időszakban is mindennap eljár dolgozni, s megsértődne, ha nem kapna a közösben munkát. A tolnai Aranykalász Tsz azon gazdaságok közé tartozik, amelyekben a fejlődés évek óta felfelé ívelő és egyenletes. A tsz-t tehát a jók között tartják számon és éppen ezért a megye szövetkezeti gazdáinak körében bizonyára érdeklődésre tarthat számot az Aranykalász működése, amely máris olyan színvonalon mozog, hogy a jobbmódú középparaszti életmódot biztosítja tagjainak. A szövetkezeti gazdák közül még sokan visszaemlékeznek az agitátorok érvei közül a sokat hangoztatott középparaszti élet- színvonalra. Ez rendszerint úgy került szóba, hogy az átszervezés után néhány éven belül általános lesz. Egy dologról azonban időközben több közös gazdaságban megfeledkeztek. A leglényegesebb dologról, arról, hogy a nagyüzem keretein belül az adottságok és a lehetőségek szinte korlátlanok, de a középparaszti életszínvonalat csak akkor lehet általánossá tenni, ha a tagok legalább úgy dolgoznak, kivétel nélkül, mint tették egyéni korukban a középparasztok, és ha a vezetők legalább úgy használják az eszüket, mint ahogyan a boldogulás érdekében használni kellett a 15 holdas egyéni gazdának. A tolnai közös gazdaságban 1963-ban az egy dolgozó tag átlagjövedelme 20 300 forint volt és a zárszámadás eddigi adatai szerint ezt a húszezres átlagot 1964- ben is biztosították. Na»v szó ez, mert tavaly egyesültek az egyik gyengén működő fácánkerti tszszel. Az ilyen egyesülés után rendszerint a jól működő tsz-ben is meg szokott billenni a gazdasági egyensúly. Tolnán ez nem következett be, sőt előállott az a helyzet, hogy a volt fácánkerti, tsz tagjai egyik évről a másikra utolérték magukat, és a tolnai gazdák anyagi színvonalára kerültek. Miért? Azért talán, mert „összeházasodtak” gazdag tsz-szel? Nem. Legelsősorban azért, mert átvették a tolnai tsz-tagok munkatempóját. Át kellett venniök, mert a vezetők, ha nem is gorombán, de határozottan értésük? re adták, hogy henyeségre, álmosságra nincs szükség. Évközben még előfordult, hogy a fogatosok a legnagyobb dologidőben ebéd után fordultak egyet, de fél négykor nyáron a munkát abbahagyták. Megtörtént, hogy négy órakor a répaegyelők szedelőzködni kezdtek és indultak haza. Népszerűtlen, de a közösség érdekeit szem előtt tartó feladat volt odaállni az emberek elé és megmondani, hogy aki így képzeli el a dolgot, az reggel le se szálljon a vontatóról, hanem forduljon vissza és menjen haza. Az Aranykalász Tsz vezetői ezt tették, s ezzel nem sértették meg, inkább erősítették a szövetkezeti demokráciát, mert a közgyűlésen lehet vitatkozni — kell is —, de náluk munka közben nincs alku. S hát mi a jobb? Az, amikor évközben mindenki okos, ám év végén üres a kassza? Vagy pedig az, amikor évközben a vezetőség felügyeletével mindenki a közösség által jóváhagyott tervek teljesítésén fáradozik és év végén tízezer forintokban számolják a jövedelmet? Tolnán ezt az utóbbit teszik, és erről a gyengébben működő termelőszövetkezetek zár- számadó közgyűlésén is érdemes lenne beszélni. Általában elég sajátságos kórtünet a gyengébben működő gazdaságokban, hogy a családtagok munkájára nem lehet számítani. Emiatt gyakran százezrek úsznak el. Vannak ugyanis olyan munkák, amelyeket évközben ha nem végeznek el gyorsan, akkor vége. A kertészetekben például eső után három nap bőven elegendő ahhoz, hogy mindent beborítson a gyom. A primőr áruk betakarításakor egy napos késés előidézhet akár százezer forintos veszteséget. Mindez a családtagok helytállásával megelőzhető. A tolnai Aranykalász Tsz egyenletes fejlő désének az a másik magyarázata, hogy szükség esetén a családtagok többségének számítani lehet a munkájára. S itt nem árt kitérni még valamire. Lassan kezd már feledésbe menni, hogy annak idején az egyéni gazda családját egész évben foglalkoztatta. Ma viszont több tsz-tag azt szeretné, a család egyetlen tagja keressen annyit a közösben, mint amennyit az egyéni világban a család három tagjának a közreműködésével tudtak csak biztosítani. Ezt kívánni túlzás. Viszont, hogy érdemes a feleségnek, a gyereknek a közös munkában részt venni, azt a tolnai közös gazdaság jól bizonyítja. Horváth György harmaimagá- val tavaly 1191 munkaegységet szerzett. Guld János fogatos feleségével 758-at, Odor József családjával 850-et. Szóval, erre a közös gazdaságra az a jellemző, hogy nem egy valaki dolgozik, hanem a munkaképes családtagok mindegyike. Sok család közösből származó évi jövedelme tehát ötven, hatvanezer forint körül mozog. Persze ebben a tsz-ben a feleség vagy a gyermek nem restelli a közös munkát Van még sok tsz, ahol a fiatalok és az asszonyok egy része rangon alulinak tartja kijárni a termelő szövetkezetbe, s ott dolgozni. A jómódú tolnai szövetkezeti családok ezen legfeljebb mosolyognak és építik a házakat, vásárolják a modern bútorokat, a kényelmet, a kulturáltságot biztosító egyéb berendezéseket, felszereléseket. Nem árt kitérni még egy nagyon lényeges körülményre. Az Aranykalász Tsz 1959. december 17-én alakult meg hivatalosan. Megválasztották a tagok a vezetőket, megtörtént a brigádvezetők kijelölése, az irodai funkciók betöltése. Évek teltek el azóta, ám még mindenki a helyén található. Nincs oktalan fluktuáció, a brigádvezetők, a csőszök, az irodai alkalmazottak ugyanazok a személyek, akiket 1959. decemberében a tagok megválasztottak. Az elnök is, a főagronómus is, az elnökhelyettes is, megalakulás óta irányítja a gazdaságot. Talán felesleges külön taglalni, hogy mindez mit jelent. Kiegyensúlyozottságot, szilárdságot, jó összhangot, és évről évre eredményesebb gazdálkodást. Sz. P. Szocialista brigádok vezetői tanácskoztak Mázán A mázai bányában az évkezdet után nem sokkal kidolgozták a szocialista címért folyó brigád- verseny feltételeit. Kiadták a brigádnaplókat, s hozzákezdtek az önként vállalt tervek, a verseny feltételeinek teljesítéséhez. Sok érdekes és figyelemre méltó versenypont szerepel az idei feladatok között. Mind között azonban a legérdekesebb, hogy a versenymozgalmat próbálják megszabadítani minden formalitástól, sablontól. A sablonok ellen és a vállalások rögzítése érdekében ültek össze tanácskozni mázán a KISZ- szervezet székházában a szocialista brigádok vezetői és a műszaki patronálok. A szokásos évi tennivalók mellett igen sok szó esett a tanácskozáson a minőségről. Általános vélemény volt, hogy az ötéves terv utolsó évében kevés a teljesítéshez, ha csak a mennyiségi követelményeknek tesznek eleget. Különös gondot kell fordítani arra, hogy az aknából kikerülő szén minősége, tisztasága is elérje a megkövetelt szintet. Szép momentuma volt a megbeszélésnek, hogy minden felszólaló megemlékezett arról, milyen fontos az emberekkel való fokozottabb törődés. Erre hívták fel a figyelmet, amikor kimondták: mindenki felelős önmagáért és munkatársaiért, a brigádban dolgozó emberekért. Kétszeresen igaz ez az új munkások esetében. Velük kapcsolatban vállalták a szocialista címért versenyző brigádok küldöttei, hogy belépésük után a legrövidebb időn belül kiképezik őket a bányamunkára. Minden brigád vállalt néhány új dolgozót, akik a gyakorlott emberek között könnyebben sajátítják el a bányászmesterség fogásait. Befejeződtek a Ki mit tud? járási vetélkedői Azt mondta, visszaverték az oroszokat, s megindult az ellentámadás. A németek meg sem állnak a Kárpátokig. Az hírlik, hogy baromfit és bort kell beszolgáltatni. Ahogy visszanyújtottam a bögrét, a fiatalasszonyra néztem. Hirtelen elfordította a fejét, s azt mondta: — Sajnálom magát. Lehet, hogy az én férjem is hasonló, vagy talán még rosszabb helyzetben van. ö az SS-eknél szolgál. Mert mi németeknek váltottuk magunkat. Mondta, s otthagyott. Ezután csend következett. Amolyan vihar előtti csend. Az istállóajtó zörögve kinyílt. A fiatal- asszony jött vissza. Megnézte állatait, s újra beszélni kezdett. Panaszkodott. Több mint egy éve semmit sem tudnak a család öt férfi tagjáról; férjéről, testvéreiről. — Istenem, soha többé nem láthatom őket! — fakadt sírva. Vigasztalni kezdtem; — Ne féljen! Az oroszok nem bántanak bennünket. Hány éves? — kérdezte? — Tizennyolc — feleltem. S ekkor mintha a sajnálkozást láttam volna szemében. — Emelkedjen fel, ha tud, megigazítom a fekhelyét. Ha már itt van, segítek magán, hogy életben maradjon. — Ahogy erőmből tellett, a sarokba húzódtam, s a fiatalasz- szony friss szalmát rakott alám. — Várjon, hozok valamit. Elment, és hamarosan visszajött egy tányér gőzölgő húslevessel. — Segíteni akarok magán, de ne mondja meg senkinek. Félek, ha megtudják a csendőrök. — A meleg leves átjárta belső részemet. A fiatalasszony kanalanként adagolta az erőt adó ételt. Ö etetett, én pedig annyira ettem, hogy észre sem vettem, mi történik körülöttem. A fiatalasszony ijedt sikoltására figyeltem fel. Az istálló ajtajában egy pufajkás, gép- pisztolyos katona állt. — Sztoj! Germánszkij jeszt? — kérdezte erélyes hangon. — Niht, — nyögte a fiatal- asszony, A katona közelebb jött. Látta, hogy beteg vagyok, s az asszony ápol. Amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. Beszédéből, amit útközben mondott, nem sokat értettünk. Az előőrsök után a falut elözönlötték a felszabadító csapatok egységei. Volt orvos is közöttük, aki megvizsgált és orvosságot adott. Bevitettek a lakásba, ahol néhány hét alatt teljesen felgyógyultam. így éltem túl a háborút, így él emlékezetemben a felszabadulás. K. I. énekesek, de a megyei versenyen való szereplésre csak három versmondó előadását ítélte megfelelőnek a bíráló bizottság. A paksi járás kiszesei közül ketten jutottak a zenei döntőbe, egy fiatal pedig a prózai vetélkedőre. A Tolnán megrendezett körzeti versenyen vettek részt a legtöbben, összesen 38 fiatal szerepelt különböző számokkal. Innen 16-an jutottak tovább. A tizenhat közül 5 versmondó, 5 táncdaiénekes, egy gitáregyüttes és egy zongoraszólista. A megyei KISZ-bizottság jónak értékeli a verseny eddigi eredményeit, szép számú volt a jelentkezés, általában színvonalas a műsor. Csupán annyit kifogásol, hogy a vetélkedőnek jobban tükrözni kellett volna az eltelt húsz esztendő zenei, irodalmi termékeit. Annál is inkább, mert ennek jegyében hirdették meg a vetélkedőt. A megyei döntőt két részben rendezik meg. Először a „zenei” szereplők? mérik össze tudásukat, február hatodikén Szekszárdon, a zeneiskolában, február 13-án pedig előreláthatólag Pakson a prózai verseny lebonyolítására kerül sor. cÁ. kői tűi kép fielet szárrujáii Szovjet—amerikai kulturális tárgyalások Washington (TASZSZ). Washingtonban szovjet—amerikai tárgyalásokra került sor, a Szovjetunió és az Egyesült Államok 1964—1965. évi kulturális egyezményének teljesítéséről és az 1965. évi kulturális együttműködés terveinek részletesebb meghatározásáról. Az egyezmény keretében számos művészeti és sporteseményre kerül sor. A napokban minden járásban befejeződtek a KISZ által meghirdetett Ki mit tud? vetélkedők. Az iskolai és alapszervi versenyekről több mint 150 fiatal jutott tovább a járási döntőbe. Az eddig beérkezett adatok szerint a megyei vetélkedőre 33 fiatalt várnak, akik eredményesen szerepeltek a járási versenyen. A bonyhádi járás Ki mit tud? vetélkedőjére 22 fiatal nevezett be. Szeretjeit tánczenekar, énekduett, szavalat, erőművész, bűvész, imitátor. A bíráló bizottság hét produkciót ítélt megfelelőnek. A továbbjutók között van a gimnázium tánczenekara, Gaál Eszter hangszcrszólista, egy hattagú kórus, amely néger spirituálékkal szórakoztatta a hallgatóságot. A szépszámú közönségnek legjobban a kórus műsora és Várhelyi Etelka énekszáma tetszett. A Szekszárd városi vetélkedőre 20 szereplő jelentkezett, öten kapták meg a továbbjutásra jogosító aranyjelvényt. Ezen a vetélkedőn különösen sok volt a versmondó, az öt legjobban szereplő közül négyen versmondással vívták ki a megyei versenyen való szereplést. A dombóvári járás fiataljaiból 22-en jelentkeztek a vetélkedőre. Részt vettek parodisták, táncdalM ég nincs egy évtizede, hogy a Duna jeges árja elsodorta Bogyiszlói. Az embereit hanyatt-homlok menekültek. Volt egy idős ember, akit éjszaka álmában ért az áradat, s már nem tudott mást tenni, mint felmászott az udvaron lévő fára. Értékei közül mindössze egy pintesüveg pálinkát tudott megmenteni, s ez tartotta benne a lelket napokon keresztül, míg a fán kuporgott. Szerencsére rátaláltak, s kimentették. Aztán elvonult az ár, a falu helyén romhalmazt hagyva maga után. Megkezdődött az emberek visszaszállingózása. Ki-ki ráborult egykori hajlékának romjaira, és sírt... Sokan kijelentették, hogy tájára sem néznek többet ennek a vidéknek. De aki visszament, annak sem volt ereje, hogy megemeljen egy gerendát. Úgy látszott, hogy sosem fog életre kelni az elsodort falu. Amikor ismertté vált, hogyan építik újjá a falut, s kitudódott, hogy művelődési otthon is épül, sokan dühbe gurultak: „A legkisebb gondunit is nagyobb annál, mint ez. Kinek lesz itt kedve egy emberöltőn keresztül ilyen dolgokhoz." És nem kellett egy emberöltő sem. a faluban pezseg az élet. Sőt... A minap arról adtak hírt a plakátok, hogy pénteken este író—olvasó találkozó lesz a művelődési otthonban. A kíváncsiság engem is elvitt erre az alkalomra Bogyiszlóra. Mi voltunk az első vendégek, esett az eső. Meg voltam győződve, hogy ezt az utazást megtakaríthattam volna. De mind gyakrabban nyílott az ajtó. Idős, bőszoknyás nagymamák léptek be nagy „jóestét”- ekkel, hónuk alatt a vizes esőkabátokkal. Aztán egy középkorú bácsi jön, egy fiatalasszony, egy fekete ruhás néni az unokájával, lányok, fiúk, jött a párttitkár, a tanácselnök, a nagy könyvtárszoba kezd szűk lenni, s kevés a szék is. Megérkezik Fodor András fiatal költő és Hernádi Gyula fiatal író. Minden szem rájuk szegeződik, mindenki várja, hogy megszólaljanak, előadjanak műveikből. Verset, prózát akartak hallani — íróemberektől. — Azért jöttek, hogy megismerkedhessenek egy mai költővel és íróval. Aztán fokozatosan megtöltötte a termet az Utolsó huszár története, majd A sárközi lány, aztán következett a kopácsolás, a hajótest formálása egy budapesti gyárban. A mozgalmas, színpompás, ezer arcú élet — egy terembe össze- sürílve a rímek és a próza ifjú mestereinek jóvoltából. És milyen kellemes volt! És milyen jólesett egy kicsit kalandozni a költői képzelet szárnyán. Aztán milyen érdekes volt megtudni, hogyan is születik meg egy irodalmi mű, tulajdonképpen milyen is az az ember, aki a sorok mögött van, s akit rendszerint nem látunk, csak a nevét ismerjük a címlapokról. A bogyiszlóiakat már ez is érdekli. Bogyiszlő él! A bogyiszlói hétköznapokhoz már hozzátartozik a nyugodt emberekre jellemző gondolat-, és érzelemvilág. Bogyiszlő kéri, igényli az irodalmat. BODA FERENC