Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-26 / 48. szám
1965. február 26. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 3 Több baromfi, több tojás A Magyar Nők Országos Tanácsának székházában Fehér La- josné, a nőtanács osztályvezetője sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak a baromfitenyésztési verseny múlt évi eredményeiről. Mint ismeretes, a nőtanács a Földművelésügyi Minisztérium a SZŰVOSZ és a Termelőszövetkezeti Tanács versenyre hívta a termelőszövetkezetek baromfigondozó munkacsapatait, a háztáji baromfitenyésztőket és általában a falusi asszonyokat: segítsék a baromfitenyésztés további fejlesztését, az árubaromfi és a tojástermelés fokozását. A falusi asszonyoknál nagy visszhangra talált a felhívás, amit a versengés eredményei is bizonyítanak. Baromfiból például az 1960. évi 2800 vagonnal szemben 1964-ben 6770 vagont vásároltak fel az állami szervek, 770 vagonnal többet, mint amennyit a terv előirányzott. pulykáké pedig 110 000-ről 338 000-re emelkedett. A falusi asszonyok munkaversenye jelentékenyen hozzájárult a baromfi- és tojásexport nőve- léséhez. Míg 1963-ban 91 millió, addig 1964-ben már 197 millió tojást szállítottunk külföldre, baromfiból 1963-ban 2750 vagonnal, 1964-ben pedig 3450 vagonnal exportáltunk. A verseny a községekben megtartott értékeléssel zárult. A háztáji baromfitenyésztésben legjobb eredményt elért 130 asszony áprilisban hat napot tölt jutalomként Moszkvában. További 130 falusi nő egy hétig üdül majd Harkányfürdőn. 130- an pedig különböző háztartási A megyei KISZ-titkár nyilatkozata A Tv ifjúsági műsorairól, a bárgyú álhősökről, a fiatalok helyes megítéléséről, a nem létező döbröközi brigádról és a házibulikról Tóth József elvtárs, a Tolna ifjúsági vezetőnek, a saját véle- megyei KISZ MB. titkára kéré- ménye. Arra nem tarthatok sünkre több kérdésre választ igényt, hogy ez hivatalos véleadott, az ifjúságot és az idősebb ményként essék latba, de arra jo- generációt egyaránt érintő dől- got formálok, hogy észrevételei- gokról. met megjegyezzem. Hangsúlyoz- Az ifúság egészét nem is- nám< nem akarok általánosítani, merő ember némi idegenke- Az azonban tény hogy a magyar déssel tapasztalja és általáno- filmek háromféleképpen ábrázol- sítva el is marasztalja a fia- jak a fiatalokat: vagy táncoló if- “nhatetotságot . ___,_______ íusa? vagy kiegyensúlyozatlan n e jó az idősebbeknek megta- nulniok a fiataloktól? — Szólamszerűen hangzik, de kimondom: A fiataloknak jobban el kellene tanulniuk az idősebbektől az eddig felhalmozott nagy tapasztalatokat, mert kizárólag birtokában lehetnek ügyünk állhatatos folytatói. Tehát szívósságot és talokat azon a címen, hogy az " ’... CSODOrtia va2y pedie nagyobb munkaszeretetei. Gyakídosebbekkel szemben tisztelet- *Th J ’ agy P g ran 60—70 éves emberek még lenek, komoly feladatok elvég- • miniig túltesznek egyik-másik zésére képtelenek. Mi erről a . - A nap többség becsületesen fiatalon. Szóval a küzdeni tu- megyei KISZ-titkár véleménye? el, dolgozik, emlékeztetnek a Han- dást a szívósságot bátran tanulság lecsapolasara, ~ r'”“— Tojásból 1960-ban 520 milliót, 1964-ben pedig 700 milliót vásá- alapján az idén folytatják a ver____— Úgy érzem, e kérdésben a m^tTT1M^Tműre“ ame^fefett ják ek És „még valamit- Azt. hoSy g épet kapnak jutalmul. A megyék . hangsúly a fiatalság egészén van. “^ta^k vfnXk védnökséget, hefleküzdenf a^elki nehízsésel Legkiválóbb munkacsapatai ezer-, ls t?haJLazMlf;|USf és amely fél évvel a határidő k t hizonvtplan^ íffnt n tői háromezer forintig terjedő ju- j eTérdSbe^hllS' le^en'á véle- megke^het^ üzemelését akkor, amikor évszázados talomban részesülnek. e Keroesuen neiyt» legyen a veié Megyei vonatkozásban az elmúlt t ,, f , . Fehér Lajosné végül elmondot- ! menyünk, a kővetkezőket kell fi- négy es2tencjő alatt 843 ezer óra ; Itt átszervezésre eondolnk" ta, hogy a tavalyi tapasztalatok gyelembe venni: az ifjúság a tár- társadalmi munkát végeztek. 7 - g sadalom elválaszthatatlan része, mcgtakarítáTt'értek el. SÄtÄlSSf Zt<* ** Új roltak fel. A háztáji gazdaságok-' sengést és az 1964-ben elért tér- kibál es erenyei soha nem on- u.u— 1— - ~~ * tták. magukban, a társadalom an e- Dnnakömlndön a — Talán nem hat szerénytelena z 5600 holdon fejezték be a rét- és a naposbaromfi száma az melési eredményeket az idei terv-. m^Koan, a mrsaaaiomoaii ie- ]egel-javítást Dunaköml5dön a — iaian nem nat szerényteier 1960. évi 25 millióról 1964-ben feladatok alapjául veszik. Rémé- ^™ek. zárM^hikhan Nemesik fiatalok holdanként 35 mázsa má- ségnek, ha azt mondom, hogy a oenlrnom ■millióra ndv.nnP7An lilr Viocfv a ■falnci n ccvnmrnltn a Ír bOrteiUK. Zdl t lUIIlUlKL/d.íl. ÍN L-IIK-öalS. mA-7c.nif Imb-oriráf formolfolr „ a.________ b án csaknem 33 millióra, ugyanezen lik, hogy a falusi asszonyoknak „ IVw íusi morzsolt kukoricát termeltek, idősebbek is tanulhatnak a fiaidő alatt a naposlibák száma sikerül az idén is túlteljesíteniük °®a „tíJ S , fői a tsz 20 mázsás átlagtermésével falóktól. Elsősorban több nyiltsáoket, nagy erővel hat rajuk a tej- ,7„mv,pn EpicTahndnläsunk 20. ont idő alatt 22 000-ről 148 000-re, a napos- vállalt kötelezettségeiket. Több mint háromezer hektoliter juhtejet fejtek a megyében A Tolna megyei Tejipari-Vállalat elmúlt évi terve 3 ezer hektoliter juhtej felvásárlása volt. A tervet sikerült túlteljesíteni, 90 hektoliterrel többet vásároltak fel a megyében. A legjobb szállítók az állami gazdaságok, ahol már felismerték a juhtej jövedelmezőségét. Legtöbbet a Hőgyészi Állami Gazdaságban fejtek: ösz- szcsen 730 hektolitert adtak át a Tejipari Vállalatnak. Nagyobb mennyiséget adott még a Szekszárdi Állami Gazdaság: 182 hektolitert. Sok olyan tsz is akadt, ahol szerződött mennyiségen szállítottak. Például a tamási Uj Élet Tsz a vállalt 50 hektoliter helyett 77 hektoliter tejet adott. A cikói Uj Élet Tsz nagyobb mennyiséget, 100 hektolitert szerződött, eleget is tett vállalásának. Nemsokára újból megkezdődnek a szerződéskötések. A Tejlődő úi de nem lehet lebecsülni szemben. Felszabadulásunk 20. got, szókimondást, az előítéletekKAÄ SÄÄS v! va„“ - *í“** Itt azt is meg szeretném jegyezni lesere a Simontornyai Bőrgyár Vegeredmenyben szerintünk az hogy a fiTtldság mfnd^n kotbln fiataliai versenyt kezdeményez- idősebbeknek sem szégyen tanulásként iut^ haladó eszmék- tek- A Bonyhádi Cipőgyár fiatal- ni a fiataloktól, a fiataloknak vimaskent jut el a haladó es jai a szocialista üzemrész erde- S20nt kötelességük tanulni az kében indítottak versenyt. Volt idősebbektől. — A mi fiataljaink a szocializ- arra is példa, hogy Szakályban musban nőttek fel. Számukra a egy vak ember házát társadalmi mi életformánk természetes tény. munkában hozták rendbe. A Tolfelül! s ezt' figyelembe kell venni, nem nai Textilgyárban, amikor az ' lehet figyelmen kívül hagyni, egyik fiatal megbetegszik, a töbhogy a fiatalok már másként el biek dolgoznak a gazdátlanul masern tudják képzelni az életet. Vi- radt gépen. Sorolhatnám ezeket a pozitívumokat hosszasan. szont a múlt ismerete nem tudatos bennük. A szocializmus hősi korszakából nem rendelkeznek — A teljességhez tartozik azonban, hogy kis számban ugyan, de ,, -i <■ * i i ' . L/d.11, IlUgV XVIS> öAtUUUdll UfeJ cl 11, Gic személyes élményekkel, e ért akadnak lógósok, munkakerülők, mai fiatalok időnként túlzottan 6 ’ türelmetlenek, az átmenet bonyoElőfordul, hogy a vállalás papíron marad. Van rá példa, hogy egyelult nehézségeit nem ismerik jól. gek nem dolgozzák ki becsülete- — Erről sokát lehetne és kel- sen a nyolc órát. A KISZ VI. — Végül megkérdeznénk, a KISZ, mint ifjúsági tömegszervezet, tud-e arról, hogy Tolna megyében csökkent, avagy nőtt a fiatalkorúak által elkövetett bűnesetek száma. Kiterjed-e a figyelmük a társadalom perifériáján élő fiatalokra, és mi a véleményük a házibulikról? — Közhelyszerűen hangzik, de a szülők felelősségével kezdenék válaszolni erre a kérdésre. A civaVmnk h<v>v „ tavalvinói na- lene beszélni, de én csak azt kongresszusa is hangsúlyozta, nizmusnak, a nihilizmusnak, és evobb 'mennyiséget váiárolianak imondanám: so'ha ne ítélkezzünk jobban előtérbe kell helyezni a sorolhatnám az ide tartozó fogalmi iuhteihől^ belőle' készített'a kisebbségből, mindig a több- munkára, az élethivatásra való makat az a túlzott magabiztosság ® lífifma; ségből. Ez a döntő. A fiatalok nevelést. A mi munkánknak ez a táptalaja, amelyet esetenként a hogy a juhtej jó bevételi forrás, az országnak. Néhány termelőszövetkezetben jumcjm,!. n. ^uic céeből a fejőstől, pedig kaskavál sajt keresett a külhüdi megítélésénél ez legyen a mérce: áll középpontjában és ehhez to- szülői házban tanul meg a fiajonéhány példa bizonyítja már, piacokon, ertekes devizát j jVJCit tesz a gyakorlatban, hogyan vábbra is igényeljük az idősebb tál. Én is tudok olyan fiatal ipari él, miként dolgozik, mennyire tesz nemzedék scf»ít.sé«*ét. Itt ,iel°nt- tanulóról, aki tanárainak a szeme eleget kötelezettségeinek és a szó- keznek olyan dolgok, mint a fizi- közé vágta, jogos rendszabályok cializmus teljes felépítésének kai munka lebecsülése, a könnyen foganatosítása esetén hogy rendügyét miként szolgálja? Ha eze- élni felfogás, stb. Még ennél a ben varii majd a papám=elintézi. két tartjuk szem előtt, akkor kérdésnél szeretném elmondani, A papa persze nem intézhet el nyomban más elbírálás alá esnek hogy a mi tapasztalataink szerint seminit. De ahol a tanuló erre a fiatalok, a fiatalok döntő többsége tisz- mer hivatkozni, ott valami nincs „Csehszlovák napok" Szekszárdon A Hazafias Népfront megyei1 majd ezt követően színes kultúr- Elnöksége és a B. M. Tolna me- j műsor szerepel a programban, gyei Fegyveres Testületek Klubja március elején megrendezései sportfdmet, csehszlovák báb- és ható azonban két véglet az programot gondosan _ Elmondanám persze hogy t9lettuúó a szülőkkel és az időseb- rendben a szülői nevelés terén C sehszlovák napok”-on ők sem szeplőtelened Tapasztal- “Ä.ÄÄ ^ i ' i 1 i)) a „ . SpOriXllIIlcl. LbcílbálUVuiv UdU- CS IldtU dáUIlUdll Kel Vcglct dá 1UU“ . i / 'i • /-IAir TIo 074- «p állították j Öla,Z±?f;' réflr°l;(Eg?:Ík a írluk a rovásukra.' ennek csak örülhetünk. ' gi filmestet és ankétot, valamint szeplőtelenséget hangoztatja, a össze. Ä megnyitót március 3'an ; „Csehszlovák—magyar barátság 15 másik a züllöttséget. Hamis az tartják a klubban, melyen dr. j címmel kiállítást rendeznek egyik nézet is, a másik is. És itt Rudolf Holcik a Csehszlovák, eve címmel Kiállítást rendeznem " ■ h j mesítéKultúra igazgatója mond beszédet,' a klub helyiségeiben. lé® mennyire Ssegíti elő a filmművészet, a sajtó, a rádió, a tv. Teljességre nem vállalkozhatok, van az egész épületre, tovább nem gye 640 földművesszövetkezeti ke- adja bérbe. Az érdekeltek ezt tu- reskedelmi egységének 60—70 szá' ennek csak — A bűnözés hazánkban nem társadalmi kényszer. Az utóbbi- Miként fordulhat cl5, hogy id6ben mé§is íőle§ a gondatlanesetenként a KISZ-szerveUtől ságbó1 elkövetett közlekedési balvalótlan információt kapunk? esetek száma nőtt- Némi növek€‘ dés tapasztalható a kisebb bűnde néhány dolgot elmondok. Vé- gunk részéről elhatároljuk ma- cselekmények elkövetése terén is. ^ _____________ _____________________ _____ leményünk szerint a televízió jól, gUnkat minden természetű lakko- Ue a társadalmi kényszer esete d omásul is vették, hajlandóságot zaléka magánépületben van. Élég1 tárgyilagosan mutatja meg a mai fástól. Ez ellentétes erkölcseink- soha nem mutatható ki. Ellenben mutattak arra. hogy kiköltözze- gyakran mondanak fel a MÉSZÖV j íiatak?k életet. Vannak nagyon jo kej. Legutóbb éppen a dombóvá- minden alkalommal a következő nek az épületből. Igen ám. csak- nek, mint bérlőnek, végered-1 próbálkozások, amelyek láttatják rj járásból jelentették, a döbrö- ejAjdAzö okok figyelhetők meg * hogy ez nem olyan mint egy al- ményben a jogszabályok érteimé-,a ^atalsag valóságos arculatát. közi ifjúsági brigád működését. _ 9 bérlet, hogy veszem a bőröndöm, ben. Igen ám. de mit Csináljon 1 Az idősebb nemzetiele, a népszerű Olyan eredményeket tüntettek fel, x- R°fsz családi környezet. 2. A s holnap öt utcával odébb bére- a földművesszövetkezet? Ahhoz, ^ad; ^?í?k?k S9ra,n, m,eg" hogy ezek alapján a kukoricater- nevelői munka elhanyagolása. 3. lek lakást. A földművesszövetke- nagyon sok tízmillió forint kelle-1 győződhetett ifjúságunk tehetse- mesztési versenyben ez a döbrö- Rossz baráti környezet, 4. A megzet, illetve a tanács csak akkor ne. hogy mind helyett megfelelő SeroI> amoto vagy áról, _ amun ka- közi ifi -brigád a megyében az el- fontolatlanság. adhatja fel ezt a bolthelyiséget, újat építsen. Erre nincs és belát- ba.n vak) djta lasárol, gys öve ső helyre került. Az ifi-brig-d ha helyette másikat biztosítottak, ható időn belül nem is lesz le- márpedig egy bolthelyiség bizto- he.tőség. Szüntesse meg az ilyen sítása nagyon nehéz, boltokat? Azt hiszem, nem neVásároltak épületet, ami része héz elképzelni, hogy mi lenne, lenne a probléma megoldásának, ha a megye falusi boltjainak 60— de a megfelelő átalakításhoz egy 70 százalékát bezárnák — egyéni csomó pénz kellene, ami viszont érdekek miatt, ez idő szerint — részben a foko- Vitathatatlan, hogy nemcsak zott takarékosság következtében Decsen, hanem az egész megyé- — nem áll rendelkezésre. Már- ben az összérdakekből kell kiin- pedig ilyen körülmények között dúlni. nem teljesíthető az asszony kérel- A teljes igazsághoz az is hoz- me mert akkor mi lesz a másik zátartozik, hogy az erőhöz mér- hétszázzal? — Ezért helyes a ta- ten, néha egy-egy ilyen problémát nácselnök álláspontja, de annál meg tudnak oldani — a több megvetőbb. amikor az asszony százból. Hogy melyiket, azt mdn- kiielenti: „Mit törődöm én velük.” dig sok szempont alapján döntik Véleményt kértünk Horváth Jé- el. Mindenesetre, nem azokat ve- nos‘ól. a MÉSZÖV elnökhelyette- szik előnybe — helyesen — ahol sétől is. A vele folytatott beszél- egyszerűen azért mondanak fel, nincs kellőképpen a nyilvánossá*- getés során kiderült, hogy nem mert a házat el «'-árják adni.... ■ "lőtt reprezentálva. A filmekről elszigetelt jelenség a decsi. A me- BŐD A FERENC i az embernek szintén megvan, mint sok nagyszerű erényéről. A rádió- létezését a járási tanács és az ot- — Külön említeném a háziban is több érdekes és jó műsor- janj KISZ-bizottság jelentette. A bulikat. Esetenként ezek a melegelhüáhfsáf 610 a fiatal0k helyeS KISZ-megyebizottság viszont meg- ágyai a nemi kiCsapongásoknak. elbírálását. állapította, hogy Dobrokozon _ , , , A ilyen brigád nem létezik. Ha nem Tudunk ezekrü1- Hangsúlyoznánk, szeméty szerint békétlen vagy ”k iárunk utána’ félrevezettek volna hogy a házibulik döntő többsége az arányokkal. Nem arra gondo- bennünket. A jövőben még alapo- tiszteletre méltó és természetes lók, hogy ne írjunk a huligán sabban ügyelünk az információk megnyilvánulása a fiatalok szóra- bandákról, a bűnesetekről, ame- pontosságára. kozási kedvének. Ahol azonban a lyek a maguk módján szintén ne- . , házibuli nemi kicsapongásba torvelő hatásúak lehetnek. Az ara- Van azonban más probléma . nyokra gondolok. Arra, hogy az is. Előfordul, hogy a falu közvé- ’ szinten az előbb emlielőbb említettekkel egyidejűleg leménye, sőt a termelőszövetkezet tett okok figyelhetők meg- a szü* több szenvedéllyel és nagyobb pá- vezetősége sem tud a fiatalok kéz- 16k gondatlansága, és így tovább. tosszal kellene bemutatni azt a , , , , _ ............. „ , -----u— _ -n-Tor, d öntő többséget, amely mind a demenyezeserol, munkájáról. Szo- termelésben, mind a magánélet- val, nem mindig megfelelő a nyil- ben helytáll és példát mutat. Szó- vánosság. val, a többség hősies erőfeszítése — Tóth elvtárs szerint mit kellene a fiataloknak eltanul- niok az idősebbektől és mit lenMindenesetre e téren a KISZ-nek fokoznia kell az ifjúságvédelmi bizottság és az utógondozói bizottság munkáját. — mondotta Tóth József elvtárs. Szekulity Péter