Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-19 / 42. szám
& TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1965. február 19. BORO SE V- KTTAIN EPIVEGENY VÁLTOZAT • SAMOS ENDRE 10. Taylor professzor beismerte, hogy még sohasem vizsgált meg sztrichninnel mérgezett beteget, és nem boncolt sztrichninmérge- zés következtében meghalt embert. Ezért szakvéleményét más orvosok megfigyeléseire, s nyula- kon, egereken és békákon végrehajtott kísérleteire alapozza. Eziek az adatok azt bizonyítják, hogy csakis sztrichninmérgezés után bekövetkezett merevgörcs esetén képes a beteg nyelni és beszélni. Mivel John Parsons Cook, több tanú egybehangzó állítása szerint, közvetlenül halála előtt beszélt és vizet ivott, bizonyosra vehető, hogy sztrichninmérgezésnek esett áldozatul, s nem tetanuszfertőzés következtében halt meg. — De hiszen az áldozat gyomrában nem találtak sztrichnint — jegyezte meg a tárgyalást vezető bíró. — Ennek igen egyszerű a magyarázata — állította a profesz- szor. — A sztrihnin növényi eredetű méreg, ennél fogva igen gyorsan felszívódik az emberi szervezetben. Taylor professzort annak idején tévedhetetlen . szakembernek tekintették Nagy-Britanniiában, a méregismeret terén. Közben Franciaországban már jóval előbb megdöntötték fenti véleményét. Orfila professzor, párizsi méregszakértő már évekkel élőbb bebizonyította, hogy éppen a sztrihnin rendkívül ellenálló az oszlási folyamatokkal szemben. Még ha a halott gyomrában nincs is nyoma, a testszövetekben hónapokkal vagy akár évekkel később is ki lehet mutatni A mérgezéssel vádolt orvos védői hivatkoztak a francia szakértő megállapításaira, és azt indítványozták, hogy a bíróság rendelje el John Parsons holttestének kihantolását. Az államügyész ellenezte az indítványt. Az esküdtek a csalhatatlannak tartott Taylor professzor véleménye alapján kimondták a vádlott bűnösségét. Dr. William Palmert halálra ítélték és kivégezték. Még ma sem tisztázódott, nem történt-e ebben az esetben is végzetes tévedés. . Még mielőtt végrehajtották az ítéletet a halálra ítélt orvoson, még egy szíri hnines mérgezés történt Londonban. John Dove londoni tisztviselő megunta a feleségét. Élénk figyelemmel kísérte dr. Palmer bűnperének tárgyalását. Jól megjegyezte Taylor profesz- szor szakvéleményét, amely szerint a sztrihnin könnyen és gyorsan felszívódik az emberi szervezetben, ezért nem lehet kimutatni. Bízott a szakvéleményében — és sztrihninnel megmérgezte a feleségét. De balszerencséje volt. Ugyanis a boncterembe betévedt az őr kiskutyája, felnyalt, egy vérfoltot a padlóról (akkoriban még nem voltak olyan jól felszerelt boncolóhelyiségek, mint mia, a boncolást rendszerint nyitott színben végezték), és egykét perc múlva kirhúlt. Gyorsan felboncoTták, s gyomrában sztrihnin nyomokat találtak. John Dove követte az akasztófára dr. Palmerf. * Marika Sigalla testrészeit újra elküldték a beutheni egészségügyi 1 intézetnek, de most már nem te- I tanusz-bacillusok, , hanem sztrihnin kimutatása végett. 1 Ez most már nem okozott olyan nehézséget, mint csaknem száz évvel azelőtt, a két londoni eset idején. A vegyészek pontos és megbízható módszert dolgoztak I ki, s alkohol meg kénsav segítségével képesek a legcsekélyebb sztrihninmennyiséget is kimutatni. Színtelen kristályos por volt a beutheni vegyészek munkájának eredménye. — Sztrihnin — állapították meg. Most már nem volt kétséges, hogy a négy gyermekes fejőasz- szonyt sztrihninnel megmérgezték. De ki mérgezte meg és miért? A beutheni rendőrség gyilkossági nyomozócsoportjának feladata volt ezt kideríteni A csoport tagjai rögtön kiszálltak a helyszínre a tanúk kihallgatása végett. Mivel a meggyilkolt asszony és a tanúk is a broslawitzi birtokon dolgoztak, a nyomozók a birtok egyik hivatali helyiségében ütötték fel főhadiszállásukat. Ott hallgatták ki a tanúkat. A bizottság megérkezése nagy szenzációt keltett. Hamarosan egész sereg asszony vette körül a birtok igazgatósági épületét, úgy, hogy a nyomozócsoport vezetője a kerületi csendőrparancsnokságtól egy csendőr kiküldését kérte a rend fenntartása végett. — Springer közcsendőr alázatosan szolgálatra jelentkezik — jelentkezett hamarosan egy csendőr és átvette a rend fenntartását. Á tanúkét beidézett asszonyokat sorban a bizottság elé bocsátotta, a többieket távoltartotta az épülettől ei * «' 4 %ifr Az ismeretlen férfi a falhoz támasztotta kerékpárját, a kormánykerékről levette aktatáskáját és bekopogott Sigalla fejősmester lakásának ajtaján. A fejősmester felesége Marika ajtót nyitott, és bebocsátotta a látogatót. A kíváncsi szomszédasszonyok hallották, hogy az idegen elbeszélget az asszonnyal és a gyermekekkel. Körülbelül tíz perc múlva távozott. Marika kikísérte. Az idegen megkérdezte, hol van az ura, majd barátságosan elbúcsúzott, kerékpárjára ült és elhajtott. A tanúként kihallgatott asszonyok szerint ez 1932. április 23- án szombaton délelőtt fél tizenegy óra tájban történt. Tíz perccel később Marika átment az egyik szomszédasszonyhoz. Heves fejfájásról, rosszul- létről. hányingerről panaszkodott. A szomszédasszony ebben nem talált semmi különöset, mert tudta, hogy Marika néhány nappal azelőtt elvetélte magzatát. Azzal vigasztalta, hogy fájdalmai hamarosan elmúlnak A fiájdalmak azonban nem csökkentek, s amikor Marika a szomszédból hazaindult, a küszöbön hirtelen összeesett. Több asszony futott össze a szomszédságból. Hazavitték az eszméletlen asszonyt, ágyba fektették, négy gyermekét kiküldték a szobából. — Megmérgeztek! — sóhajtotta alig hallhatóan Marika, amikor eszméletlenségéből magához tért. Az asszonyok hitetlenkedve összenéztek, Marika azonban megmaradt állítása mellett. Azt mondta, hogy látogatója cukorkával kínálta gyermekeit és neki egyenesen a szájába nyomott egy pralinét. — Ki volt az az ember? — érdeklődtek a szomszédasszonyok. Marika azonban nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre. Egész testében rángatózni kezdett, végtagjai teljesen megmerevedtek. — Megyek az orvosért — mondta az egyik asszony. A többiek visszatartották. Ha a községi orvos megvizsgálja Marikát, , egészen biztosan megállapítja, hogy elvetélte magzatát. Tiltott beavatkozásra fog gyanakodni, talán a rendőrséget is értesíti. .. Marika Sigalla állapota percről percre rosszabbodott. A görcs- rohamok egyre gyorsabban követték egymást. Arca a felismer- hetetlenségig eltorzult, úgyhogy a babonás szomszédasszonyok azt hitték, az ördög szállta meg, és rémülten keresztet vetettek. Az egyik asszony egy csésze tejet hozott, de Marika nem tudta meginni, még erőszakkal sem tudták kinyitni a száját. Egy hosszabb roham után teljesen elernyedt a teste. Homlokát elborította a verejték, nehezen lélegzett. Most képes volt néhány csepp tejet meginni. — Megmérgeztek ... megmérgeztek ... hívjatok orvost..; — nyögte ki nagy nehezen. Utána újabb, még hevesebb görcsroham következett. Az egyik asszony orvosért futott. Mire a községi orvos odaérkezett, az asszonyok már a halotti imádságot mormolták, Marika Sigalla kiszenvedett. Ez derült ki a tanúként kihallgatott asszonyok vallomásából. — Ki volt Marika látogatója? Ki adta neki a mérgezett cukorkát? — kérdezte a nyomozócsoport vezetője az asszonyoktól. Senki sem tudta megnevezni. — Nem ismerem — hangzott a válasz — írja le a külsejét. — Magas ember. Szürke vihar- kabátot, szürke kalapot és fekete szemüveget viselt, úgyhogy szemét nem láthattuk. Bal arcán két nagy rózsaszínű sebtapasz ’ volt." így írták le egybehangzóan az ismeretlent azok az asszonyok, akik lakásuk ablakából kilesve látták és megfigyelték. — A két sebtapasz bizonyára álcázásra szolgált — szögezte le a csoportvezető, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy az ismeretlen mérgezési szándékkal látogatta meg Marika Sigallát. — Kinek lehetett oka megmérgezni Marikát? — faggatta sorra az asszonyokat, de kérdésére csak vállvonogatás volt a válasz. Délben a csoportvezető félbeszakította a kihallgatást, azzal, hogy ebéd után, két órakor folytatja. Az asszonyok szétszéledtek, a nyomozócsoport tagjait a birtok jószágigazgatója meghívta ebédre. Mielőtt asztalhoz ültek, a mosdóhelyiségbe mentek kezet mosni. Egy öreg béresasszony törülközőt hozott, közben megjegyezte: — Az asszonyok egytől egyig hazudnak. Nem merik megmondani az igazat. Félnek ... — Kitől félnek? — érdeklődött a csoportvezető. — Ki mástól, mint Springer csendőr úrtól. — válaszolta halkan az öregasszony, s szája elé tette a kezét, hogy szavait a többiek ne hallhassák. — Miért félnek tőle? — kérdezte a csoportvezető ugyanolyan halkan. — Mi köze volt Springer csendőrnek Marika Sigallához? Ezt a kérdést válaszolatlanul hagyta az öregasszony. Gyorsan eltűnt a mosdóhelyiségből, mint aki megbánta, hogy annyit is mondott. A nyomozócsoport vezetője az asztalnál megismételte a kérdést. — Vajon mi köze lehetett Springer csendőrnek a meggyilkolt asszonyhoz? . — Önök ezt nem tudják? — kérdezte a jószágigazgató csodálkozva. — Semmit sem tudunk. Mit kellene tudnunk? (Folytatjuk) KOfLVfKQV ÉLŐIT TOLY SOR.OZAT CSAPOTT LE. AZ ŐRÁ/AGY FEGYVERÉVEL VÁLASZOLT, ,----7--. .. CSIZ/W&A , AAFL V JOßß LA BÁN TÁG VOLT, ÜLDÖZŐDNEK. ZSÁK- AAA'NYA LE 7T.
