Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-19 / 42. szám
1965. február 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Amikor ötvenöt ház volt a város Énekóra FAD DON Szekszárd első adófizetői — A baktai vízvezeték Evlia Cselebit, a derék és jó hírű, de túlzásokra mindig hajlamos török utazót 1663-ban alighanem ismét elragadta kissé a fantáziája. Szekszárdnak bajosan lehetett ekkoriban félezer lakóháza. Biztosabb egy kilencven évvel korábbi adat. Eszerint Szekszárd aprócska várában nem volt több, mint öt ház, egy török templom és egy fürdő. 4 város két utcából állott A Bartinában negyven, a Felső- utcában tizenöt ház volt. A kevéske ház lakói mostoha életet éltek. 1526-ban a szultán, 1532-ben Kászon bég égette fel a várost. 1535-ben a szigetvári magyarok érezték alkalmasnak erre az időt, 1598-ban pedig a hajdúk vetettek üszköt a házakra és rendeztek mészárlást. A sok pusztulás után a helybeliek szerencséjére 1686. szeptemberében harc nélkül szabadult fel Szekszárd. Annyira rossz állapotban lévő, jelentéktelen hely volt azonban, hogy a polgári közigazgatást jelentő kamarai tiszttartóság sem itt, hanem Dunaföldváron, majd Ujpalánkon székelt, egészen 1703-ig. Szekszárd újjászületését első földesurának, egy később kemény kuruccá és a fejedelem kedvelt hívévé vált papnak, Mérey Mihály apátnak köszönhette. Nevét ma utca őrzi Szekszárdon. Mérey apát komolyan vette földesúri feladatát. Két évvel ide- érkezte után, 1696-ban, Szekszárdnak 448 magyar és 459 rác lakója volt. A vagyoni viszonyokra azonban jellemző, hogy nyomorúságos vesszőkunyhókban laktak és mindössze tizenhárom adófizető akadt közöttük. Igaz, a vad rác hajdúk nem is nagyon törték magukat az adózásért, később pedig javarészt elköltöztek a városból. Szekszárd első adózó polgárait névszerint ismerjük: Borsos István, Horváth Ferenc, Iszkady Ferenc, Jónál Péter, Kelecsényi László Lábér Miklós, Szukordi Péter magyarok és Illia, Marko, Petko, Radoszan, Stephan és Vészelnie szerbek. Ettől kezdve viszonylagos pontossággal figyelemmel lehet követni a felszabadult város lélekszámúnak változtát- 1696: 907 lakos 1700: 70 család 1703: 96 család 1715: 75 család 1716: 66 család 1717: 64 család 1718: 62 család 1719: 91 család 1729: 134 család 1730: 154 család 1731: 149 család Az első németek — Schwarz, Holczperger, Mathis, Témer — 1703-ban bukkantak fel. 1719-ben a lakosság egyhatoda, tíz évvel később egyötöde német volt. A lélekszám hullámzását a háborús idők magyarázzák. A kurucapát Mérey, 1711 júniusáig a császár rabja volt, de hazatérése után folytatta céltudatos telepítő és városfejlesztő tevékenységét. Mai mértékegység szerint 1696- ban Szekszárd határában 21 holdon gazdálkodtak. Föld volt bőven, minden évben új tagot törtek fel és a régit ugaron hagyták. A teljes állatállomány 5 ló, 15 ökör, ugyanennyi tehén és sertés, valamint 13 borjú volt. Csatárt ekkor még egyáltalán nem lakták, de jellemző, hogy a csekély szántóföldi gazdálkodás mellett 13 hold volt a szekszárdiak szöl- leje. Hét évvel később azonban már 213 szántót műveltek és az állatállomány felszökött 44 lóra, 78 ökörre, 102 tehénre, 36 borjúra, 142 sertésre, 35 juhra. Legelő, rét kevés volt, ezt a szomszéd határokban bérelték, a sertéseket mak- koltatni Csatárra jártak. 1715-ben 37, 1724-ben 54 holdon folyt a szőlőtermesztés. Mérey apát a vár helyén és köveiből egyemeletes, nyolcszobás házat építtetett magának. Templomot emelt, sőt gimnáziumot is akart alapítani, ez a terve azonban nem valósult meg. Sokat jelentett a szekszárdiaknak, hogy a baktai forrás vizét saját költségén, csövön bevezettette a városba. A tevékeny pap 1718-ban halt meg Halálakor két-két kovács és kádár, egy bognár működött a lassan városiasodó Szekszárdon. Tíz évvel utóbb az iparosok száma már huszonöt volt és szinte minden fontosabb szakma képviselője szerepelt közöttük. A törökvilág utáni első állandó , kereskedő 1719-ben telepedett meg Szekszárdon. Rácz Istvánnak hív- | ták és első évi működése összesen j húsz forint forgalmat eredményezett. (ordas) Megkezdték a SZOT tüzelőakció szervezését A napokban a Szakszervezetek Országos Tanácsán és a megyei székhelyeken a Szakszervezetek Megyei Tanácsán megkezdték a SZOT 1965. évi tüzelőakciójának szervezését. Az akció lebonyolítása hasonló a múlt évihez Szén. és brikettutalványra 48Ó forintért, tüzifa- és kokszutalványra 718,50 forintért (ez esetben igazolólap kell), I a nyugdíjasoknak 396 forintért nyílik lehetőségük az akcióban részt venni. A tüzifautalványokat. 1965. június 30-ig kell beváltani A tüzelőutalvány beváltását követő bérfizetéskor kezdik a levonást, hat hónapon keresztül, hat egyenlő részben. Az akció április elsején kezdődik, és egy dolgozó legfeljebb egy utalványt kaphat Így él az emlékezetben Egy katona CSILLAGOT VÉSETT A FÁBA Húsz év alatt hatalmasra nőnek a fák. És húsz év alatt megöregednek az emberek. Ha most újra megjelenne Andrej, aki két nappal a front elvonulása után kerékpározni vitte az ismeretlen kisfiút, már senki sem ismerné meg. A kisfiú sem. Este volt, mikor betoppant. Ketten jöttek, Andrej, és egy egészen fiatal, szinte gyerekember. Csendesen jöttek, és váratlanul, de senki sem ijedt meg tőlük. Nem kopogtak, és nem kértek elnézést. Andrej jött elöl, szélesre tárta az ajtót, de csak egy másodpercig szemlélte az arcokat, rögtön intett a fiúnak is, hogy bejöhet. A nénike nem sikoltott fel, pedig nem volt férfi a házban, hisz a kisfiú tulajdonképpen semmit sem jelentett. Meg se rézzent, pedig általában félt az idegenektől, s mindig összeborzadt, ha egyenruhásokat látott az utcán. Nézte Andrejt, amint sután és mégis nagyon határozottan a társára mutat, s megértette a keze mozdulatát: szegény gyerek megsebesült, és nagyon-nagyon fáradt... Felugrott, eligazította az ágyat, s intett, hogy feküdjék le. Andrej elmosolyodott, és azt mondta: mamka. És nagyon szelíden nézett, és nagyon szomorúan. Másnap kerékpározni vitte a kisfiút. Felültette a vázra, s vé- gigkacsázott az úton. Az emberek utánuk fordultak. Egyesek rémülten nézték a gyereket, aki integetett nekik, mások meg rámosolyogtak. A katona egyébként nem volt beszédes, azt sem kérdezte meg a kisfiútól, mi a neve. És a kisfiú sem volt kíváncsi, pedig egyáltalán nem értette, honnan került ez a bicikli, és azt sem tudta, hová mennek. Talán fél órát karikáztak, talán egy egészet, mikor a katona lassított. A kisfiú azonban megragadta a karját, s bár tudta, hogy egyetlen szavát sem értik, könyörögni kezdett, hogy tovább... Sokáig keringtek, megkerülték az egész falut, mikor végre a kisfiú nyöszörögni kezdett, hogy le akar szállni. A patakparton álltak, a grófi kastélyt ölelő hatalmas park fái alatt. A katona elfektette a gépet. Megropogtatták a csontjaikat. A kisfiú boldog volt, mert ilyen messzire még sohasem távolodott el otthonról. Futni kezdett a vízszagú fák között. A katona nézte egy darabig, s aztán utána iramodott. Mikor beérte, úgy tett, mint aki fáradt. A kisfiú tapsolt örömében. Már esteledett, mikor hazaindultak. A szőlőhegy felől alattomos morgások lopakodtak a falu felé. A katona felkapta a fejét. Lövések. 122-es tarack. Ránézett a kisfiúra. Az semmit sem vett észre, nagyon távoli volt a dörrenés, és még mindig nevetgélt. Andrej ekkor leszállt a bicikliről. A grófi park utolsó fája előtt álltak. Magas, hajlékony törzsű kőrisfa volt. Felnézett a csúcsáig, s az jutott eszébe, hogy a kőris nem szokott ilyen magasra nőni. Megsímogatta a kisfiú fejét, s aztán hirtelen mozdulattal előkotorta kését, s vésni kezdett a fába, egy ötágú csillagot. A kisfiú szerette volna megkérdezni. mi lesz az, de Andrej most nem mosolygott, és a karjából is eltűnt a simogató lágyság. Vadul dolgozott. Mikor kész lett, hátrább lépett, megnézte, hogy sikerült, igazított rajta, s mikor mindent jónak talált, azt mondta a kisfiúnak: — Ugye, szép? A kisfiú nem tudta, mit vésett a katona a fába, de azért ráöólin- tott. Később, mikor a katona már elhagyta a falut, és nem hallatszott a morajlás a szőlőhegy felől, a kisfiú egyedül újra elment a fához. Sókáig nézte. S aztán hosz- szú ideig nem mehetett. Mikor I évek múltán újra látta, már nagy volt, szinte legény. Állt a fa előtt, s örült, hogy a csillag éppen any- nyit nőtt, amennyit ő. BÉKÉS SÁNDOR Az iskolai énekkar régóta készül már az úttörő-seregszemle járási döntőjére. Kiss Istvánné énektanárnő a szolmizálást gyakoroltatja az V.jc osztályos lányokkal, A kottaírás nehéz még. A hangjegyeknek külön világa van. Tori M. felvételei. )
