Tolna Megyei Népújság, 1965. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-16 / 39. szám

Í0S5. feTírnár 16. < TOLNA MEGYEI NEPÜJ8AG 3 Szóljanak hozzá az érdekeltek Mitmerjek tenni ? Se gyakorlat, se tekintély, se leménye. Én mindenesetre mást már, de a szakmának kijáró te- élettapasztalat. Éppen ezért — mondok. Tsz-elnök létemre lehet, kintéllyel még nem rendelkezik, magyarázta a tamási járás egyik hogy elfogult vagyok, de állítom. Még nem olyan meglett ember, termelőszövetkezetének elnöke — más okok játszanak közre, nem hogy komolyan vegyék, és hogy úgy vélem, kissé egyoldalúan üt a vaskalaposság. szavának súlya legyen. Nincs is, bennünket a sajtó, a rádió és a Nálunk a tehenészetben dolgoz- de erről ki tehet? És ilyen eset­tv. Mintha mi tsz-vezetők sző- nak olyan idősebb emberek, akik ben én, mint termelőszövetkezeti rösszívűségből, vagy rosszindu- 30—10 esztendős tapasztalattal' elnök, mit tegyek? latból akadályoznánk a fiatal rendelkeznek! Rájuk nyugodtan Tovább megyek. Helyesnek és szakmunkások érvényesülését és rábízhatjuk az elletéstől kezdve jogosnak tartom, hogy a szak- mintha szándékosan lennénk azon mindazt a tennivalót, amelynek munkások többet keressenek, mint hogy ők megrövidüljenek. Én jó, vagy rossz elvégzése gyakran a nem szakmunkások. Az elv jó, őszintén megvallom, gondban va- a jószág életébe kerülhet. De de miként hajtsuk ezt végre a gyök. Mi vetődik fel ellenünk, merjem-e vajon rábízni mindeze- gyakorlatban? Amint már emlí- bíráló éllel, leggyakrabban? két a tennivalókat egy 18.—20 éves tettem, dolgozik a tehenészetben Elsősorban az, hogy hiába szer- szakmunkás-bizonyítvánnyal több olyan ember, aki 30—40 esz- zi meg a fiatalember a szakmun- ugyan rendelkező, ám kevés gya- tendős gyakorlati tapasztalattal kás-bizonyítványt, még sincs rá- korlattal bíró fiatalemberre. Nem bír. Állítom, sokkal többet tud, bízva semmi. A munkahelyeken merem. Attól tartok, bajt csinál, mint az újdonsült szakmunkás, továbbra is a képzetlen öregek Nem szándékosan a gyakorlat Hogyan álljak én most ez elé az dirigálnak, a szakmunkás pedig hiánya folytán. Szóval, joggal tar- ember elé és miként mondjam háttérbe szorul. Ha ez előfordul tok attól, hogy éltetésnél a szak- neki, hogy magának a keresete és valóban előfordul, akkor ennek munkás-bizonyítvány még nem 10 százalékkal kevesebb, a mellet- a tsz-vezetők vaskalapossága az minden, és ha baj tesz, a közös- te dolgozó fiatalembernek pedig oka7 A tv a rádió valamint a ^ károsodik. No már most, 10 százalékkal több, mert a fia­sajtó munkatársai szerint általá- hogy nem tatember szakmunkás, maga vi­becsüljük a fiatal szakmunkaso- szont nem. Mit merjek tenni? bán igen. Sót, gyakran általában kát? Dolgozik nálunk egy fiatal, Akárhogyan nézem ugyanis ezt a a felsőbb szerveknek is ez a vé- félig gyermekember. Szakmunkás kérdést: nem lenne igazságos a —------------- , fiatal, jóval gyakorlatlanabb szak­F élmillió veszteség a „madarak“ miatt Ezekben a napokban sokat be- csaknem másfél ezer munkásnak, szélnek az üzemekben a múlt évi hogy a fluktuáció olyan magas gazdálkodásról. Most van a volt. A jövő és menő munkások mérlegkészítés, jóváhagyás ideje, munkába állása, leszámolása, a S nem csoda, ha a számszaki em- ruha-értékcsökkenés, betanulási berek, minden oldalról alapos idő, és még sok tényező járult a elemzés alá veszik a mérleg két félmillió forint összegyűléséhez, oldalát. A 11-es AKÖV-nél pél- Ez pedig azt jelenti, hogy vég- dául, egy elemzés során, megálla- ; eredményben kevesebb nyereség pították, hogy a „madarak” elvit-' jut a dolgozóknak. És a másik lek félmillió forintot. oldala a dolognak: ha a vállalat­.... , , ,, , . Inál, az 1964. évben nem lett vol­Vandormadarakrol van szó, tér- ;na mllnk!Uvá,nH0rl4. akknr a meszetesen, az olyan munkások ! na munkásvándorlás, akkor a "»• akik átjáróháznak .»róják a SlT» “ró vállalatot, a hivatalt, a gyárat. A zott —, csak háromszázezer adó- 11-eseknél félmillió forintja bánja Sággal kezdték volna az új évet.;; Ünnepi megemlékezést tart február 17-én ez MSZBT A magyar—szovjet barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együtt­működési szerződés megkötésének 17. évfordulója alkalmából az MSZBT Tolna megyei Elnöksége ünnepi megemlékezést tart feb­ruár 17-én. Az ünnepi megemlé- I tagja mond. kezést a Hazafias Népfront Szé­chenyi u. 38. szám alatti klubjá­ban tartják. Ünnepi beszédet Kedves Henrik, a Babits Mihály általános iskola igazgatója, az MSZBT Országos Elnökségének munkásnak többet fizetni, mint az idős, de nagyon tapasztalt em­bernek, aki nem rendelkezik szakmunkás-bizonyítvánnyal. * Ezeket mondta el a tamási Uj Étet Tsz elnöke. De vajon mi er­ről az érdekeltek véleménye? A témával kapcsolatban várjuk ol­vasóink leveleit. — ir. — Több mint hatmillió forinttal növekedtek a társadalombiztosítási kiadások Ülést tartott a Társadalombiztosítási Bizottság A Társadalombiztosítási Bizott­ság pénteki ülésén a Társadalom- biztosítási Igazgatóság 1964. évi munkáját vitatták meg Bakos Ferencné igazgató előterjesztése alapján. Az ülésen részt vevő szakszervezeti szakmák képvise­lői mellett Ott voltak az egysé­gesítéssel újonnan beválasztott tagszervek, a MÉSZÖV. KIOSZ, Termelőszövetkezeti Tanács és a KISOSZ képviselői is. Tolna megyében az átszervezés nem okozott különösebb zökke­nőt. A KSZKBI Alközpont és a KISZÖV e területen dolgozó ügyintézői átkerültek a Társada­lombiztosítási Igazgatóság állo­mányába. A megszaporodott lét­számot az igazgatóság épületében hely hiányában nem tudták el­helyezni. így a „szükség törvényt bont” elve alapján, két ügyviteli részleget, a számviteli osztályt és a családi pótlék csoportot, a megszűnt KSZKBI alközpont Széchenyi utcai helyiségében he­lyezték el. Az elmúlt évben, 1963-hoz vi­szonyítva, 42 020-ról 1964-ben 44 495-re szaporodott az ipar­ban foglalkoztatott biztosí­tottak száma. A tsz-biztosítöt.tak száma 40 344, az egyéb munkaterületeken fog­lalkoztatottak száma 16 348. Tol­na megyében összesen 101277 biztosítottat tartanak nyilvántar­tásban. Az igazgatóság munkájának. alakulását érdekesen mutatják be a számadatok. Táppénz címén 1963-ban 12 millió 739 ezer fo­rintot, 1964-ben 13 millió 666 ezer forintot fizettek ki. A gyógy­szerköltség növekedése évről év­re szembetűnő: addig, amíg 1963-ban a 98 615 jogosult részé­re 21 millió 769 ezer forint ér­tékű gyógyszert utaltak ki, ad­dig 1964-ben a 101 277 biztosított: több mint 24 és félmillió forint értékű gyógyszert vett igénybe! Családi pótlék címén több mint 17 millió forint került kifizetésre. A jellemzőbb, összegszerűen is számottevőbb költségek kifizetése mellett útiköltség, szülési segély, gyógyászati segédeszközökre stb- re fordított költségekkel együtt a Társadalombiztosítási Igaz­gatóság kiadása 1964-ben 68,6 millió forintra nőtt az 1963. évi 62,5 millió forinttal szem­ben. Ha a két év kiadási mérlegének arányát egybevetjük, a biztosítot­tak számának növekedésével lát­juk, sok millió forintot tesz ki az a pénzösszeg, ami ugyan nem ke­rül be a dolgozók fizetési borí­tékjába, de közvetve az emberről való gondoskodást tükrözi. P. M. Autósok o áz i s a % *' „Lécelók“ — Hány liter egy centi ? Piros teteje megszokott szín- konycsontúnák látszó asszony, hoz, olyan gondosan ápolt, hogy foltja a városnak. Kék köpenyes Ütemesen, könnyed kézzel moz- az idegen újnak is nézhetné, de * I kezelőire ritkán figyel az utas- gatja a kút fogantyúját. Néha a benzinkút kezelőnője még a ember. Inkább a mutatók moz- megkérdik: gazdájánál is gyorsabban emlék ­gását nézi, s a tartályba csorduló — Nem nehéz? szik: olajat: — Jöjjön, próbálja meg! — in- — Már kétéves, ugye? — No még tíz liter jöhet! vitái ilyenkor Székelyné, s a Megvitatják a magasabb ok­’ & J ' húszéves fiatalember sóhajtva fe- tánszámú benzin előnyeit. A tu­I Letépik 32 el°re elkészí- jezj,^ be a hatvanadik liternél: lajdonos úgy vélekedik: — ----------— tett benzinjegyet, — Nem gondoltam volna, hogy — Nekem megfelelt a régi. m ár indulhat is az autó. Ha üyen fárasztó!. Elég száraz az uj, vigyázni kell szerencséje van a sofőrnek, alig Pedig a kísérletező csak bele- a keverésnél. Nyáron, Siófokon időzik néhány percet. kóstolt a munkába, s a minden- véletlenül többet használtam a — Ma csendes napunk van — napok 2—3000 literjéig még éles szokottnál, és olyan gyorsan el­nyugtázza a délután forgalmát a határ. Erősebb napokon hiába indult a kocsi, hogy megijedtem. Székely Sándomé. Szőke, vé- hív a melegedőszoba: Befut a tartálykocsi, kezdőd­— Előfordult, hogy hófúvásban hét a „lécezés”. Leemelik a 10 000 sem tudtam szünetet tartani. — literes tartály fedőlemezét, vé- dörzsöli össze gémberedett keze- kony fémrudat hoznak. Bekrétáz- it a benzinkutas asszony. Ma két- zák, és megmerítik az olajban, ten teljesítenek szolgálatot, társa Rovátkolt oldalára tapadó ned- magas fiatalember. Szívesen se- vés sáv jelzi, hogy hány liter gít a nehezebb feladatokban, s olaj van még a kútban. A jelölés ja a gazdaságosság fokozása, a tér- még nem minden kérdésben ért vezetéssel együtt jár az utasítási az országutat ő is az ismerős sze- szerint most 2930 liter. Egy centi melékenység emelése, az önkölt- velünk egyet. jogkör. De más az utasítás és más mével fürkészi. Zöld Moszkvics — ^ ségcsökkentés. A feladatokból adó- A párt gazdaságszervező-munka dik; úgy dolgozzunk minden tér- nélkülözhetetlen feltétele a párt- melő egységben, hogy minél ki- és a gazdaságvezetés munka köz- sebb legyen a ráfordítás és minél ben kialakult jó együttműködése. nagyobb tegyen a gazdasági ered- A jó együttműködésnek abban ni kell azt is. hogy a határozott- mény. Jól élni és rosszul dolgozni, kell kifejezésre jutni, hogy köl- ság és a ridegség között nem le- a kettő nem megy. Legalábbis csönösetn támaszkodnak egymásra, hét, és nem is szabad egyenlőség­hosszú ideig nem. És pártszerve- segítik egymás munkáját. A jó jelet tenni. Ha az emberek isme- zeteinknek a jobb munkára ősz- kapcsolat alapja az is, hogy mind- rik, miért és hogyan akarunk va- tönző anyagi érdekeltséget sem két részről tisztán lássák a célo- lámát megvalósítani, támogatják szabad figyelmen kívül hagyni, kát, a népgazdasági és a közös a vezetőt. Az 1965. évi tervek si- Ezt a nagyon is mozgósító eszközt érdek összefüggését. Mindez nem keres végrehajtásának is egyik az alapszervezetekben és a termelőüzemekben jogkör. De más az utasítás és más a kiskirályoskodó parancsolgatás. A rideg hangon kiadott parancs soha nem tud az értelemre hatni, sőt az emberek kedvét szegi. Lát­45 liter. lassít, vezetője egyhe türelmet- Elhúzódik a töltés, de a vára- lenséggel mondja: kozók nem sürgetnek, magukban — Siessünk, megyek Bonyhád- arra gondolnak, hogy ez a jobbik ra, mára befejeztem. eset: az is megeshet, hiába jön­Nyéki János készségesen mo- nek, kiürült „az autós-oázis”. A zog, s a távozó autó után barát- jelzőtábla szerint a legközelebbi ságosan integet. Vezetőjével együtt kút Pécsett van. Ha kotyog a végezte el a gép jármű vetetői benzintartály, hosszú az út odáig, tanfolyamot. A jogosítványt meg- Nemcsak négykerekű járművek szerezte, de nem szívesen yáltoz- várakoznak, mert jönnek ide tatna foglalkozást. Három eve áll kenyérgőzössel” is mint az a kútnál, jóformán névről ismeri egyik biciklitulajdonos találóan szintén fal kell használni a több- zárja ki a vitát, a mun Ica fogya- feltétele az, hogy a dolgozók meg- ; a környékbelieket, s a minden- megjegyezte. Fánál rostokol a A --7 Qimrn +Ab-rvocvó rf.ó 4- V r-i 11 ó 1A V\.í 1 o q Air- a Hívr»évmVw3<r!Í V>a^.ánrwat TI cl DOS t Ö FZS V Ördögöké r K/-2V foordo K; ni 1^-11 «•«-» r? A 4 _ ^ ^ 11 termelés előmozdítására. Az anya- tékosságát kritizáló bírálatot, a ismerjék a decemberi határozat gi ösztönzés mellett azonban párt- tervek végrehajtásának követke- tartalmát, lényegét, szervezeteink ne feledkezzenek zetes ellenőrzését. A párt- és gaz- A párt gazdaságszervező mun- meg az erkölcsi ösztönzésről, az daságvezetés munkájában a sok kaja széles területet ölel fel. Sa- elismerésről, dicséretről. A kol- között van egy terület, ahol külö- játos munka, mert a pártmunka lektíva előtt elhangzott jó szó, di- nősein nagyon körültekintőnek kell eszközei állnak rendelkezésre, s csérét biztatást ad a további lenni. Vigyázni .kell arra, hogy ezzel kell megoldani a feüadato- munkához. A pártszervezet so- amikor meghozták a határozatot, kát. A párt gazdaságszervező kát tehet á tervek teljesítéséért, a utána minden vezető egynyelven munkája sok színű és változatos, vezetés megszilárdításáért. Sok beszéljen, s egyértelműen csele- Alkalmazását nem lehet sablono- kezdeményező, bátor gazdaságve- kedjen. Felmerülhet a gondolat: san végezni. Figyelembe kell ven zetőnk, szakemberünk van, de „Nem úgy vagyunk-e ezzel a so „ , vannak és pedig szép számmal kát hangoztatott gazdaságszervező nyes munkára ható körülménye- gatják a vannak, akiket ilyenné kell nevel- munkával, hogy a pártszervezet két. Egyet azonban _ nagyon meg nünk. Á kommunista szakember- agitál, meggyőz, a gazdaságvezető- kell nek e tekintetben nagyobb a fe- nek meg az a feladata, hogy uta lelőssége Rá vár az a feladat, sítson.” Sajnos van ilyen is, de gazdasági feladatok is kerüljenek , , .., , . . . , nem megengedhető. A pártszerve hogy munkajavak, magatartasaval k GL.lvesen iéDÍenek fel a: szívlelni minden párt- és gazdaságvezetőnek: Bármilyen napos törzsvendégekét. Egy bordo bicikli, gazdája sorbaáll, az olaj- £°kl®dárol; tudja, hogy a ME- kályhát nem hagyhatják kihűlni. SZOV tulajdona, es messziről Erősödik a hideg, de a forga- megállapítja a teherautók gaz- lom is öt óra van, végére jár dáit is. — Jönnek az állatforgal- az egy műszakosok munkaideje, mis°h! az előrelátó sofőrök most tankol ­I Már itt is vannak, bizal- nak. A parányi irodában hiába '--------------------- másán újságol- izzik a hősugárzó, a benzinkuta­j ák, hogy megszerezték a család sok most nem élvezik melegét; kenyerét, mert Nagydorogon nem Sötétedik. Székelyné az irodá- sütnek ilyen szépen. Vitázni nem bán otthonos/ mozdulattal kattint az eredmé-1 érdemes, olyan örömmel szórón- egy kapcsolón, és künn az utcán : a „zsákmányt”. a kút felett felizzik az ostornyeles A MÉSZÖV sofőrje kívülről lámpa, fújja, melyik betűjel milyen vál- A hidegben mindenki sietőseb- lalatot jelöl a kocsik rendszám- k^n lépked, s akinek olajkály- tábláján. Székelyne figyel; mert: haja, se benzinfogya^z ó járműve Eddig csak annyit tudtam, nincs, talán félre fordítja a zetek erélyesen lépjenek fel az ^*frbe’ sohasem szabad megfe- a (--betűs, az maszek kocsi, mint fejét'' ha elhalad’a” kút 'mellett jó irányba befolyásolja a parton ilyen gyakorlat ellen. Természe- ledkezm az emberről az anyagi ez jtt, az ügyészünké. kívüli szakember szemléletét aki tes. hogy az egyszemélyi felelés javaik termelőiről. Szép szürke Skoda fiáról a kút- (Moldován)

Next

/
Thumbnails
Contents