Tolna Megyei Népújság, 1965. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-17 / 14. szám
TOLNA MEGY VftAC PROtPTAUTAf. EGYES tflfETEE < NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1 eresők I XV. évfolyam, 14. szám. ARA: 80 FILLÉR Vasárnap, 1005. Január 11. Pálfai boldogságkeresők a—3. o.) Ahogy mi látjuk 3. o. Négysxemköxt ax szemközt orvossal Minőség, gazdaságosság, termelékenység A felszabadulási verseny első lépései a Simontornyai Bőrgy árban Az ez évi tervek még nem kerültek nyilvánosságra a gyárban. Délután lesz a műszaki konferencia, ahol az igazgató, a főmérnök és a főkönyvelő ismerteti majd a múlt évi eredményeket, az ez évi terveket, a gyár kollektívája előtt álló feladatokat. Ezután került sor a tervek felbontására, az üzemekben, részlegekben a termelési tanácskozásokra, ahol mindenki megtudja, mit várnak tőle ebben az évben, hol kell javítani a munkán, hol lehet még többet is adni annál, amit a tervek előírnak. Nagyjából jól sikerüli az 1964-es esztendő Teljes termelési tervétől csak minimális mennyiséggel maradt el a gyár, komolyabb hibák a minőségnél sem voltak. A létszámtervet azonban közel két százalékkal túllépték és ami még ennél is nagyobb hiba, nem mindig úgy adták — olyan minőségi összetételben, olyan választékban — a cipőgyáraknak a nyersanyagot, ahogyan azt a szükségletek megkövetelték volna. Az idén, meny- nyiségileg nem lesz változás a múlt évi tervhez képest, azonban növelni kell a jobb minőségű, korszerű eljárásokkal kikészített bőrféleségek arányát, jobban kell alkalmazkodni a felhasználók igényeihez, növelni, legalább két és fél százalékkal a termelékenységet. Változás következik be a gyár nyersanyagellátásában, drágább anyagot kapnak. És a rendelkezésre álló anyagból kell úgy gyártani a készárut, úgy ellátni a cipőgyárakat, hogy azok folyamatosan, a fajta-, vastagság-, színösz- szetételnek megfelelően kapják az alapanyagot. A termelési tanácskozások még nem kezdődtek meg, azok előkészítéséhez most bontják fel a terveket. Az egyes részlegek dolgozói, a brigádok még nem tudják, hogy konkrétan, miből, mennyit kell gvártaniok, milyenek a részlegre vonatkozó egyéb tervszámok, mutatók. Azonban mégis, készülődnek. Mert azt már tudják, hogy náluk hol van lehetőség a minőség javítására, az anyaggal, munkaidővel való takarékosságra, a gépek jobb kihasználására. A talphengerlő üzemben a „Béke” szocialista brigád dolgozik. Gara János brigádvezetőtől érdeklődünk, hogyan készülnek a felszabadulás évfordulójára. — Már megbeszéltük, mit tudunk javítani a munkán — mondja a brigádvezető. Azelőtt nálunk a norma szabta meg, hogy mit gyártunk. Vannak olyan munkák, amelyeknek a normája szorosabb, vannak, amelyek jobban fizetnek. Hát az volt az igazságos, hogy minden brigád kap a rosszból is, a jóból is. Hogy ne fizessen rá. Az, hogy mit szólnak mindehhez a cipőgyárak, nem volt érdekes, hiszen azok kilóban, tonnában kapták meg a kiutalást, mi súlyban szállítottunk. Vékony talpat | is, vastagot is. Ahogy a részlegnek a norma-diktálta „érdeke” megkívánta. Lehet, hogy vastag talpat kaptak akkor, amikor éppen vékony árura volt szükségük. — Épp a délutáni műszaki tanácskozáson lesz szó arról, hogy igazítani kell a normákon, megszüntetni azt az állapotot, hogy a jólfizető munka vigye a rosszat — vetem közbe. — Az nagyon jó lesz. De mi nem vártunk arra. Megbeszéltük, hogy úgy ütemezzük a különféle munkákat — függetlenül, hogy jól, vagy rosszul „fízet”-e, ahogy a cipőgyárak rendelik a különféle árut Nekünk nem lenne káros, de a népgazdaságnak igen, ha felhalmozódnak a készletek a cipőgyárakban azért, mert mi nem olyan talpat szállítunk, amire éppen szükség van, közben meg ne tudjanak termelni. Most már ötnaponkéut ellenőrizzük, hogy a választéknak megfelelő-e a gyártás és szállítás, Az új év eleje óta e téren nem volt hiba. Persze, nemcsak ezt vállaljuk, hanem tovább javítjuk a minőséget is, elsősorban a csípés) százalék csökkentésével. A boxkikészítőben a puhítógépeknél dolgozik Horváth István szocialista brigádja. — Eddig is az volt a fö tennivalónk a versenyben, hogy. csökkentsük a hulladékot. Nehéz lesz a további „szorítás”, de már megbeszéltük, hogy a jelenlegi 1,30-as átlagot — ezer kiló sómentes nyersbőrre számítva ennyi volt a hulladékunk — még öt százalékkal csökkentjük. Műszakonként egy félbőrt takarítunk meg. V kikészítő emeletén dolgoznak a kenők. Most éppen a két szocialista brigád dolgozik a kenőszalagokon. Mint Tauker István üzemvezetőtől megtudjuk, a kenés az egyik legfontosabb művelet a kikészítésnél. Ha rosszul, csíkosán kennek az asszonyok és így megy tovább a többi műveleten is a bőr, a készáruátvételnél „ugrik ki” a selejt. Vagy leminősítik a bőrt, vagy visszaadják átdolgozásra. Akkor újból kell csiszolni, kenni, spriccelni, a különféle fedőrétegeket rádolgozni és közben jónéhányszor átfut a szárítóberendezéseken is az anyag. Tavaly az egész évi mintegy négyszázezer darab felsőbőrből több, mint 'háromezer-hatszáz darab került átdolgozásra. Az idén Úgy számolnak, hogy ezt 2145-re lehet csökkenteni. Mi már ezt régen elértük — vet) közbe Hegyi Jánosné,' a „Március 8” szocialista brigád vezetője, az évi hatvan-hetvenezer bőrből, amit a mi brigádunk kent. talán százharminc jött vissza. — De már megbeszéltük a brigádunkkal — mőndja Mitler Jánosné. a „Kállai Éva” szocialista brigád helyettes vezetője, hogy ezt is leszorítjuk. Ugyanúgy, mint a másik brigád. Két ezrelék volt a Visszakapott áru tavaly, ez most egy ezrelék lesz. A keiiorészleg állag-selejtje tehát egy százalék volt tavaly, a két szocialista brigádé két ezrelék:: lía csak ezt éri el az egész részleg, nem lösz több, mint nyolcszáz darab átdolgozásra kerülő, vagy leértékelt bőr. Hogy hogyan érik el ezt? Bárkit kérdezünk a szalagnál, ezt mondja: Jobban odafigyelünk, jobban vigyázunk nemcsak a saját, hanem társaink munkájára is. ..Hivatalosan” még nem kezdődőit meg a felszabadulási verseny a bőrgyárban. A vállalásokat majd csak a termelési tanácskozásokon teszik meg a dolgozók. De ténylegesen már versenyeznek, elsősorban a szocialista brigádok. (J) A Központi Statisztikai Hivatal jelentése az 1964. évi népgazdasági terv teljesítéséről 1964-ben a népgazdaság tovább fejlődött, javult a lakosság anyagi egészségügyi és kulturális ellátása. A nemzeti jövedelem — előzetes számítások szerint — több mint 4 százalékkal nagyobb volt, mint 1963-ban. Áz ipari termelés jelentősen, a mezőgazdaság össztermelése kismértékben meghaladta az 1963. évi szintet. To- j vább nőtt a lakosság jövedelme! és fogyasztása, bővültek a népgazdaság álló- és forgóalapjai. Fokozódott a külkereskedelmi tevékenység, erősödtek és tovább szélesedtek az ország nemzetközi kapcsolatai. A tervnek a termelés gazdaságosságára vonatkozó előirányzatait több területen nem teljesítették; 1964. évi gazdasági, egészség- ügyi, kulturális helyzetet részleteiben az alábbi adatok jellemzik : 1964-ben a szocialista ipar mintegy 9 százalékkal termelt többet, mint 1963-ban és ezzel kb. 3 százalékkal tújteljesítette az éves teljes termelési tervet. Az átlagosnál gyorsabban nőtt Ipar anyag-iparban. Jelentősen — bár az átlagosnál, kisebb mértékben — nőtt a termelés a Kohó- és Gépipari Minisztérium gépipari vállalatainál. 1964-ben az ipari termelés és a a termelés a vegyiparban, az' termelési terv teljesítése a követélelmiszeriparban és az építő-; kezűképpen alakult: AZ 1964. ÉVI • TERMELÉS 1963. évi termelés a% 1964. évi ( százalékában terv • százalékába a Nehézipari Minisztérium 109,7 104,0 Bányászat 103,2 102.0 Vegyipar 112,7 105,6 Kohó- és Gépipari Minisztérium 107,1 00,2 Kohászat 104,3 103,2 Gépipar 108,5 98.9 Építésügyi Minisztérium Építőanyagipari Vállalatai 113.7 99,8 Könnyűipari Minisztérium 1Q6.9 101,2 Élelmezésügyi Minisztérium 110.1 106.6 Tanácsi ipar 108,8 104,3 Állami ipar 108,8 102,7 Szövetkezet) ipar 110,8 110,8 Szocialista ipar együtt 108.9 103,1 1964-ben 3,5 százalékkal több termelése az 1903. évi szinten Washington továbbra is hallgat a Laosz elleni bombázásokról Washington (MTI) Az amerikai sajtó cikkeiből nyugtalanság csendül ki amiatt, hogy Washington továbbra is teljes titoktartással övezi a laoszi területen fekvő célpontok ellen végrehajtott amerikai légitámadások részletest es körülményeit. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője szerdán sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről. Amerikai hivatalos személyisége*, másrészről igyekeznek meggyőzni a közvéleményt arról, hogy az Egyesült Államok nem tervezi a dél-vietnami háború kiterjesztését. A szóvivő a Reuter jelentése szerint nem válaszolt arra a kérdésre, „vajon az Egyesült Államok kötelezőnek érzi-e még magára nézve az 1962-es Laoszról szóló genfi egyezmények betartását, amelyek megtiltanak bármiféle külföldi katonai beavatkozást.” A külügyminiszter, aki éppen a szenátus külügyi bizottságának zárt ajtó mögött megtartott üléséről távozott, cáfolta azt a hírt, amely szerint a napokban a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen is végrehajtottak támadást. Sparkman szenátor a bizottság, ,ülése után kijelentette: „Egyértelműén állítjuk, hogy nem terjeszt-í jük ki a háborút. A kiterjesztésre ! ! vonatkozó egyes hírek pontatla-; ‘nők voltait”. A dél-vietnami Hazafias Arc- Ivónál hírügynöksége jelentést tett közzé a Celszabadítási hadsereg 11964-ben Dél-Vietnam középső részében végrehajtott hadműveleteiről. Eszerint a dél-vietnami hazafiak tavaly több mint 30 000 ellenséges katonát megsemmisítettek és ; 4500 fegyvert zsákmányoltak, elpusztítottak 1800 úgynevezett stratégiai falut, felszabadítottak j 120 helységet és több száz tele- j | pülést. A felszabadított területek j lakossága 1,2 millió fő. E területek népe megerősített. falvakat épített, a melyeik béri eredményesen veheti fel a harco* az ellenség támadásaival szemben. Iskolákat, tájékoztató köz-! pontokat és egészségügyi állomá- j sokat létesítettek. i A hírügynökség jelentése sze- j ■rint a katonai cselekmények so- • rdn az ellenségnek körülbelül' 35 000 katonája állt át a felsza- j badító hadsereg oldalára. szenet, 2,5 százalékkal több kőolajat, 28 százalékkal több földgázt és 9.4 százalékkal több villamos energiát termeltek, mint 1963- lan. Jelentősen nőtt a fűtőanyagok és a Villamosenergia behozatala is. A hengerelt acél — és ezzel összefüggésben az ».cél — termelésének kisebb mértékű csökkenése főleg a Lenin Kohászati Művek hengerművének rekonstrukciójából adódott. A gépiparon belül 1964-ben aj híradástechnikai cikkek termeié-j se 13 százalékkal, a műszereké 3l százalékkal nőtt, a szerszámgépek! maradt. Az év folyamán mintegy 30 százalékkal több háztartási villamos gépet gyártottak, mint 1963-ban. Tovább nőtt a gépek és gépi berendezések kivitele. 1964-ben a könnyűiparon belül a bútoripar termelése 13 százalékkal, a textilruházati iparé 6 százalékkal, a cipőipar termelése 7 százalékkal nőtt. A szövet, a kötöttáru és a harisnya termelésén belül különösen a szintetikus szálakat tartalmazó cikkek termelése nőtf. Az egyes fontosabb iparcikkek termelése és tervteljesítése 1964- ben a következőképpen alakult: V/ 1964. ÉVI TERMELÉS mennyiségben a? 1963. évi termelés %-ában a* 1964. é v terv °o-ában szc 31,5 millió t 103.5 101,1 kőoh 1,8 millió t 102,5. .1Q0.Q bauxit 1,5 millió t 109,2 01,9 villamosenergia 10,6 milliárd kWó 109,4 01,4 acél 2,4 millió t 1,7 millió t 99,6 102,4 hengerelt acél 99,1 102,7 alumínium 56,9 ezer t 102,5 100,5 cement 2,3 millió t 125,5 ! 00,3 nitrogénműtrágya 448 ezer t 115,8 114,8 szuperfoszfát 539 ezer t 105,2 109,6 autóbusz 2462 db 103,7 103,1 televízióvevő-készülék 270 ezer db 107,3 mosógép 174 ezer db 103,4 96,7 hűtőszekrény 70 ezer db 194,1 100,1 pamutszövet 304 millió ms 107.3 100.5 gyapjúszövet 36 millió ms 102,9 99.7 cipő 24,8 millió pár 104,3 101,2 cukor 449 ezer t 119,7 100,4 vaj 19 ezer t 107,9 107.3 sör 4,2 millió hl 103,6 103.1 (Folytatás a 2. oldalon)