Tolna Megyei Népújság, 1964. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-01 / 281. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. december 1. Tolna megye brigadérosa Háromszáz éve született Balogh Ádám Törökbársony süvegéről nóta szól, Szekszárion egy vén fát hoz összefüggésbe vele a legend'ate remtő képzelet, nevét a megye- székhely egyik termelőszövetkezete viseli, és a megyei múzeum. Szobra még nincs a megyében, pedig a legtöbbet itt harcolt a szabadságért és itt is esett császári rabságba: — tehát megérdemelné. Balogh Ádám 1664. körül született Vas megyében. Már a török ellen is harcolt, éppúgy, mint ősei, akik már a XVI. században várkapitányok voltak, („még török ellenségünk idején is tapasztaltam azt alkalmas harcokon” — írja egy helyütt.) Apai hagyatékból Tolna megyei birtokos lett, méghozzá egyáltalán nem a jómódúak közül való. Faddi jószága a XVIII. század fordulóján huszonhat jobbágyat számlált, akik hat házban laktak és százötven hold földet műveltek. Jószág alig volt, a rossz rétek nem adtak többet negyven boglya szénánál. Csak a dunai halászat jövedelmezett évi 80—100 forintot. Rövidesen közhivatalt vállalt, szülővármegyéjében lett főszolgabíró. A Rákóczi-szabad- ságharc kezdetekor a jóhírű vitézt Bercsényi ezredesi rangra emelte és már 1704-ben elfoglalta csapataival Kőszeget, márciusban pedig Ausztriában por- tyázott. A hagyományos rajtaütő magyar hadvezetés művésze volt. Amikor a szabadságharc elején a császári túlerő szétszórta a dunántúli kuruc hadakat, bevette magát a Bakonyba és — mai szóval élve — partizánhadviselést folytatott. „Böcsületemért nem szánom mindenemet is elvesztenem, csak böcsületem maradhasson meg” — írta a feie- delemnek. Bár apósa, Festetich Pál — a későbbi hercegi család megalapítója — császárhű volt, ő haláláig kitartott Rákóczi mellett. 1705-ben már Vak Bottyán parancsnoksága alatt szolgált. Szigorú és igazságos vezér volt. „Részeg, maradozó katonáimat jó formán megverettem.” Ugyanezeket a katonákat leveleiben azonban általában nagy szeretettel „szegénylegény katonáim”, „jó és derék katonáim” névvel illette. Vak Bottyán nagy dunántúli hadjárata idején Tolna megye volt táborozókerülete. Részt vett Si- montornya véres elfoglalásában, amiről a korabeli nóta így emlékezett: „Híres generális az öreg VakBottyány; Vagyon véle mastan sok derék kapitány: Vitéz Bezerédi, jó Ebeczky István. Kisfaludi László, seríny Balogh Adány” Körülzárta Székesfehérvárt, győzött Pákozdnál, majd 1706. november 7-én fergeteges lovasro hamával eldöntötte a győztes győrvári csatát, ahol háromezer császári esett el. Itt: „Magát is Balogh uram, ot főben alkalmasint megvagdalták: mert ember módjára, sullyára ment az ellenségnek.” A dicséretekkel igencsak takarékos Bottyán így írt róla: „Balogh Ádám Uram valóban dicséretesen viseli magát a sok portázással.” 1707-ben Kenésénél szétverte Rabutin generális seregét, nem sokkal később azonban Sitkénál súlyos sebet kapott és hónapokig az ágyat nyomta. Közben Vas megyei jószágai elpusztultak, csa-1 ládja nyomorgott. Rákóczihoz fordult, hogy „véghső képpén meg rontott szegény öregh eözvegy asszony anyámat s úgy testvér hasonlóképpen özvegy hughomat s velek s feles árváikkal megh szaporodott magamnak és azon kívül nyolcz gyermekimmel való családomat táplálhassam.” „kinek nincsen mássa activi- tásra ezen darab földön” Rákóczi a harcoktól kíméltebb helyen házzal jutalmazta hű ezredesét. Felgyógyulva még azon esztendőben Németkereszturnál és Mosonszolnoknál is győzelmet aratott, a következő év szeptem-1 herében pedig Kölesdnél, a Ta- bódi mezőn egyenlő erejű csapataival szinte egy szálig elpusztí-1 tóttá Pflueg ezredes 1503 szerb' gyalogosát és 1000 lovas határ-j őrét. Rákóczi ekkor úgy véleke-! dett róla, hogy: 1709-ben ismét Ausztriában portyázott, de mivel a Dunántúl ebben az évben a kurucok részére elveszett, Érsekújvárra vonult. Innen kelt át kis csapatával 1710- ben a Dunán, hogy még egyszer i megtegye ami tehető. A kuruc lovasteljesítményekre jellemző, hogy míg szeptember 27-én még Kőszeget égette fel, két nappal később már Szekszárdnál keveredett csapatai maradékával harc-' ba. Itt Petrasch császári ezredes! szétszórta a kurucokat és Balogh Ádám Szekszárd mellett, lovával i egy mély árokba ugratva, ahonnan nem tudott kikeveredni, rabul esett. Fogságában is hű maradt a fejedelemhez, mondván: I „Inkább akarok Rákóczinál dir.znópásztor, mint a császárnál magas hivatalnok lenni.” Előbb Eszékre vitték, majd sai- kán, bilincsben Budára. Kivégzését halogatták, mert féltek, hogy Rákóczi a fogságban lévő császá-1 ri tiszteken áll majd bosszút. A magyar Pálffy azonban követel- ■ te halálát és így 1711. február 6-án Budán lefejezték. (ordas) JORZY EDIGEY 12. Megjelent a Jelenkor decemberi száma Színes és változatos tartalommal jelentkezik a Pécsett megjelenő Jelenkor c. folyóirat új száma. A lap Bertha Bulcsu, _Bé- kés Sándor és Végh Antal elbeszéléseit közli. Verssel — többek között Dudás Kálmán, Keresztúry Dezső, Mátyás Ferenc és Takáts Gyula jelentkezett. A Horizont rovat két angliai tárgyú írást közöl, a Hagyományok közül kiemelkedik Siptár Ernőnek Az ember tragédiája a bécsi Burgtheáterben c. írása. Pé- czely Oldódás és kristályosodás címen verstani tanulmányt közöl. A Művészet rovatban Szíj Rezső Képzőművészeti őrjárat Dunaújvároson című írása mellett Ámos Imréről és Farkas István- j ról olvasható megemlékezés. A Jegyzetek közül kiemelkedik | B Nagy Ernő tanulmánya Balázs . Béla A fából faragott királyfi c. I művéről. A Szemle rovatban kritikák jelentek meg Lengyel Jó-1 zsef, Kamondy László, Győri Dezső és Szabó György új könyveiről. A számot Kelle Sándor, Lantos Ferenc és Pálfalvi János rajzai színesítik. Walicówon, a rendőrség kerületi parancsnokságán. Rajski főhadnagy kissé csodálkozott, hogy a főkapitányság Kahátújj után érdeklődik. Ilyen „jómadár”-nak, aki még a legfelsőbb hatóság figyelmét is magára vonja, senki nem hitte volna. De jól ismerték, és azonnal megadtak róla minden felvilágosítást. — Kabátujj tulajdonképpen Jan Napiórkowski — közölte a főhadnagy anélkül, hogy aktát is elővett volna, — tizenegyszer volt büntetve. Legutóbb öt esztendőt kapott. Két hónappal a büntetési idő letelte előtt szabadult, jó viselkedéséért. A börtönben mindig megbecsüli magát. Ha viszont szabadon van, annál „nehezebb” fickó. Visszaeső tolvaj. Kétszer rábizonyították, hogy áldozatát, akit megtámadott és egy ütéssel elnémított, kirabolta... — Kedves főhadnagy — szakította félbe az őrnagy — mindezt körülbelül tudom, de most nem a Kabátujj múltja érdekel engem. Mit tudnak róla, amióta kijött a börtönből? — Eljött hozzám és pártfogásomat kérte, azt mondta: szakít a múltjával, és dolgozni akar. Megígérte. hogy nem hallunk róla többet. A „Kasprzak” gyárhoz irányítottam, biztos ott dolgozik ma is. Különben jó precíziós csiszoló. Szakmájába ! többet keresne, mint a homokkal megtöltött kabátuj- jal. A háború előtt Grochówban dolgozott, az Állami Mérnöki Műszerek gyárában. Csak a megszállás és a pálinka vitte lejtőre. — össze van zúzva az egyik füle? — kérdezte az őrnagy. — Úgy van. Látom a főkapitányságon mindent tudnak, még a gondjainkra bízott emberek különleges ismertető jeleit is számon tartják. — Mitől olyan a füle? Bokszoló volt? — Nehéz erre válaszolni. Kabátujj sokszor hencegett azzal, hogy a háború előtt az „Okecié- ben” bokszolt. Még magát Kolc- zynskit is kiütötte, ami nyilvánvaló hazugság. De egyszer megkérdeztem a „varsói gyereket”, — Tolus Komudát, és ő valóban emlékezett Kabátujjra, mint bök - szolóra. Kabátujj különféleképpen mesélte el fülsérülése történetét. Egyszer úgy, hogy Walerek Karpinski zúzta szét, amikor a „Varsó győztese” címért küzdött, aztán meg úgy is. hogy a megszállás alatt, a hitleristák elleni harcban egy golyó letépett egy darabot belőle. A legvalószínűbb, hogy valahol, amikor berúgott, egy üveggel szétzúzták. — Főhadnagy úr, szeretném, ha, természetesen úgy, hogy ne ijesszük meg Kabátujjt, óvatosan kinyomoznák, hogyan megy most sora, és hogy a múlt hét keddjén dolgozott-e. Nagyon kérem, tegye ezt meg. Sürgősen szükségem van ezekre az adatokra. — Kevés emberem van, mert szabadságon vannak. A munka is több, mint máskor, a főkapitányság meg segítség helyett újabb munkával halmoz el — panaszkodott Rajski. — Ez nem a főkapitányság kérése, hanem az enyém — magyarázta az őrnagy — egyszerűen erről van szó: az egyik barátomnak Kur ügyésznek sok kellemetlensége van, és azt gyanítom, hogy éppen Kabátujj miatt. Szeretnék segíteni a barátomnak, és ezért kértem, hogy ne adják át ezt az ügyet a Mostowski Palotának, hanem személy szerint csak nekem. Itt az őrnagy elmesélte Rajski főhadnagynak a merénylet történetét. • Kur ügyész dolgozószobájában, — az őrnagy egyenesen Waliców- ról ment oda, — síri hangulat uralkodott A főnök idegeskedett, hogy az ügy, véleménye szerint, nem halad elég gyorsan előre. Az ügyészségen ott voltak azok az emberek is — mint általában mindenütt — akik irigykedtek, hogy az aránylag fiatal, harmincöt éves jogász ilyen karriert futott be. Most ezek a „jóakarók” igyekeztek Kur körül megfelelő han—- Fordította: BÁBA MIHÁLY Rajski főhadnagy megtartotta szavát. Másnap értesítette az őrnagyot, hogy nagyon sok híre van Kabátujjról. Krzyzewski azonnal Walicówra sietett. — Azt hiszem őrnagy úr, hogy a helyes nyomon vannak. Kabát- újj „Kasprzak”-nál dolgozik, de kedden csaknem három órát késett. Kilenc óra előtt ért be munkahelyére. És ami még érdekesebb, mostanában megint kocs- mázik. Pénze van, és fizet boldog-boldogtalannak. — Ki kellene hallgatni, persze ügyesen, hogy ne tudja, voltaképpen miről van szó, ellenkező esetben nemcsak őt, másokat is elriasztanánk. — Házkutatást tartsunk nála? gulatot teremteni: lám másként nem is történhetnek a dolgok, ha a felelős állásokat tapasztalatlan fiatalokkal töltik be. Jerzy Kur fájdalmasan érezte át ezt a mérgezett hangulatot. Még Wilska sem tudta megvigasztalni, pedig ő igazán együttérzett az ügyésszel. — Ne aggódj, Jerzy — az őrnagy optimistábbnak tetette magát, mint amilyen valójában volt. — Amíg nem vették fel a pénzt a Donau-bankból, addig nincs veszve semmi. Kabátujj egy-két nap múlva a kezünkben lesz. Ha bebizonyítjuk bűnösségét, akkor úgy megszorongatom, hogy mindenről „köp”, amiről tud. Kabátujj után sor kerül Macioszkára és a „fehér gengszterek” egész üzérhadára is. Biztos egyikőjüknél van az az átkozott csekk, amely olyan zűrzavart csinált körötted. Mi van Lisewskivel? Aláírta a meghatalmazást? — Képzeld, nemcsak aláírta, de még a különféle megjegyzésekkel sem fukarkodott, hogyan lehet a legjobban megkapni ezt a pénzt. — Ahogy feltételeztem, még semmit sem tud a lopásról. Ma- cioszek nélküle követhette el. Milyen híred van Kalinkowskiról? — kérdezte az őrnagy. — Kalinkowski már sokkal jobban van. Holnap elhagyja a kórházat és négy nap múlva jön dolgozni. — Már holnap? — az őrnagy kinyitotta noteszét és valamit feljegyzett. — Ez érdekes. De sem az ügyésznek, sem Wils- kának nem magyarázta meg, hogy mi érdekes lehet abban, hogy a joggyakornok a kórházból hazatér, aztán meg dolgozni jön. — kérdezte a főhadnagy. — Nem — döntötte el az őrnagy. — Nála nem találnánk semmit. Hogy az ügy nem az ő ötlete volt, arra a legjobb bizonyíték: még Kalinkowski óráját sem csatolta le. Nem is szólva a pénztárcájáról, amiben néhány száz zloty volt. — Számomra tulajdonképpen ez a legfurcsább az ügyben. Merőben eltér Kabátujj szokásától — jegyezte meg Rajski —. Ami pedig Kabátujj lebuktatását illeti, ne féljen őrnagy úr, művészien hajtjuk végre. Csak menjen el valamelyik kocsmába és egy kicsit igya le magát. Az egyik emberünk némi zűrzavart csinál, beveri a kirakatüveget, vagy valami hasonlót követ el. A másik ezalatt kiugrik a kocsmából és elkiáltja magát: „rendőr, segítség”. A kocsi természetesen a közelben lesz, és a kocsmából mindenkit behozunk, a verekedés miatt. Reggel aztán sorban kiengedjük őket. Kabátujjt utoljára visszük fel. Senki nem gyanakodhatik, hiszen a ml kerületünkben nincs olyan este, hogy valamelyik kocsmában ne robbanjon ki kisebb vagy nagyobb verekedés. Sajnos, így van. Az ügyeletesnek meghagyom, hogy amint Kabátujj a kezünkbe kerül, azonnal értesítse az őrnagy urat. Ezért arra kérem, adja meg az otthoni telefonszámát, mert az értesítésre feltételezhetően késő este, vagy éjszaka kerülhet sor. Reggel aztán eljön az őrnagy úr és ketten „megdolgozzuk” az emberünket. (Folytatjuk)
