Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-07 / 262. szám
% 4 6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1034. november 7. Tüntetés Péterváron Lenin a száműzetésben Az Auróra cirkáló A Téli Palota ostroma Á Téli Palota ostrom átél Az ideiglenes kormány bukása Részletek John Reed: Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvéből. November 7-én, szerdán, későn keltem. A Péter-Pál erőd felől éppen a déli ágyúszó hallatszott, amikor a Nyevszkijen végigmentem. Hideg, barátságtalan idő volt. Az Állami Bank elzárt kapui előtt szuronyos katonák álltak. „A kormány emberei vagytok?” — kérdeztem őket. „A kormánynak már befellegzett! Szlava bogul (Hála istennek!)” Ennél többet nem tudtam meg tőlük... Vettem egy „Rabocsij Puty”-ot, más lapot nem árultak; később másodkézből, egy katonától vettem egy „Gyeny”-t. A Szt. Izsák tér sarkán lévő katonai szálloda előtt fegyveres matrózok álltak. A szálló halijában sok fel-le sétálgató, vagy suttogó hangon beszélgető fiatal tisztet láttam; a matrózok nem engedték ki őket a kapun... A palota nyugati sarka előtt nagy páncélautó állt. Rajta vörös zászló, újonnan ráfestett, vörös betűk: SZRSZD (Szovjet Rabocsihi Szol- datszkih Gyeputatov). A Szt. Izsák téren ágyúkat állítottak fel. A Novaja ulica torkolatában barikádot emelték: ládáik, hordók, egy régi ágybetét, egy vagon. A Mojka-rakpart végét .farakással torlaszolták el. A ház előtt végig ugyancsak mellvéddé magasodó farönkök... „Gondoljátok, hogy itt harcra kerül sor?” — kérdeztem. „Bizony, mégpedig hamarosan” — felelte egy katona idegesen. — „Jó lesz, elvtárs. ha elmegy, mert könnyen baja eshet. Abból az irányból fognak jönni” — mutatott a tengerészeti hivatal felé. „Kik fognak jönni?” „Azt nem tudnám megmondani,'testvér” — mondotta, és köpött egyet. A palota bejárata előtt katonák és matrózok csoportosultak, egy matróz beszámolt a Köztársasági Tanács végóráiról. „Szépen besétáltunk, és minden ajtóhoz katonákat állítottunk. Odamentem az ellenforradalmár komyilovistához, aki elnökölt: „Nincs többé Tanács. Menjetek haza!” A körüiállók nevettek. A Szmolnij masszív homlokzata ki volt világítva, amikor odértünk, és az oda torkolló sötét utcákból csak úgy özönlöttek a siető emberek. Autók és motorkerékpárok jöttek-mentek. A kapun kiforduló óriási elefántszürke páncélautó erősen tülkölt. Tornyán két vörös zászló lobogott. Hideg volt, a külső kapunál őrt álló vörös- katonák tüzet gyújtottak. A belső kapunál is lobogott egy tábortűz, az őrök ennek gyenge fényénél lassan betűzték ki igazolványainkat, és fürkésző tekintettel vizsigálgattak berniünkét. A kapu melleti kétoldalt felállított négy géppuskáról már levették a vitorlavászon takarót, és a géppuskaheveder kígyóként tekéredett rájuk. Az udvaron a fák alatt hosszú sorban zakatoló páncélautók álltak. A hosszú, népteden. rosszul világított csarnokok tompán visszhangzottak a léptek, beszéd, kiabálás zajától... A légkör tele volt nyugtalansággal... A lépcsőn nagy tömeg jött lefelé, munkások fekete zubbonyban, kerek fekete prémkucsmában, soknak közülük puska lógott a vállán, katonák piszkos színű köpenyben és szürke szőrmesapkában, itt-ott egy-egy vezető — Lunacsarszkij, Kamenyev —, kezükben hatalmas aktacsomóval, a siető, izgatottan tárgyaló, fáradt, gondterhelt arcú emberek csoportjai között. Éppen ekkor ért véget a Petrográdi Szovjet rendkívüli ülése. Kamenyevhez léptem — egy széles, élénk arcú, rövid nyakú, mozgékony emberkéhez. Kommentár helyett folyékony franciasággal felolvasta az imént elfogadott határozatot: „A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje köszönti a petrográdi proletariátus és helyőrség győzelmes forradalmát, és különösen kiemeli azt az egységet, szervezettséget és fegyelmet, amely a tömegek felkelését jellemezte; alig ismerünk ennél vértelenebb és sikeresebb felkelést. A Petrográdi Szovjetnek meggyőződése, hogy a munkás- és parasztkormány, amelyet a forradalom — mint a szovjetek kormányát — létra fog hozni, és amely az ipar; proletariátus részére biztosítja majd a szegényparasztság támogatását, habozás nélkül a szocializmus útjára lép, mert csak ily módon menekülhet meg az ország a háború szörnyűségeitől, a háború előidézte szenvedésektől. Az új munkás- és parasztkormány azonnal igazságos és demokratikus békét fog, ajánlani az összes hadviselő országoknak. Azonnal megszünteti a nagybirtokot, és a földet felosztja a parasztok között. Megvalósítja az ipari termelés és az elosztás feletti munkásellenőrzést, biztosítja a bankok ellenőrzését, majd államosítását. A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje felszólítja Oroszország összes munkásait és parasztjait, hogy minden erejükkel támogassák a proletárforradalmat. A Petrográdi Szovjetnek meggyőződése, hogy a nyugat-európai országok proletariátusa segítségünkre lesz a szocializmus tényleges és végleges győzelmének kivívásában.” „Szóval, önöknek az a véleménye, hogy már győztek?” Kamenyev vállat vont. „Egyelőre még igen sok dolgunk van. Rengeteg. Még csak a kezdet kezdetén vagyunk...” A lépcsőn Rjazanovval, a szakszervezetek alelnökével találkoztam. Tekintete komor volt, idegesen rágta szürkülő bajuszát. „Őrültség! őrültség!” — ordítozta. „Meg vannak bolondulva. Az európai munkásság nem fog,_m eg m ózd u 1 - ni. Egész Oroszország...” Legyintett, majd elsietett. Rjazanov és Kamenyev is ellenezte ama emlékezetes ülésen a felkelést, és Lenin bizony nem kímélte őket... Pontosan hajnali 5 óra 17 perc volt, mikor Krilenko a fáradtságtól imbolyogva, kezében egy távirattal, az emelvényre lépőtt. „Elvtársak! Távirat az Északi Frontról. A 12. hadsereg üdvözli a szovjetkongresszust, és jelenti, hogy Forradalmi Katonai Tanács alakult, amely átvette a parancsnokságot az Északi Fronton.” Pokoli lárma. A küldöttek könnyeztek, összeölelkeztek. ..Cseremiszov tábornok elismerte a Tanácsot. Vojtinszkij, az Ideiglenes Kormány biztosa — lemondott!” Lenin és a petrográdi munkások a felkelés mellett döntöttek, a Petrográdi Szovjet megbuktatta az Ideiglenes Kormányt, és meghiúsította a szovjetkongresszus ellen tervezett puccsot. Most a feladat: megnyerni egész Oroszországot és utána — az egész világot! Vajon követni fogja-e őket Oroszország, és lerázza-e a bilincseket? És a világ többi népei? Követni fogják-e a hívást, és egyesülnek-e egy nagy vörös világáradatban? Már reggel hat óra felé járt az idő, de még mindig sötét volt és hideg. A csendes Utcák felett csak valami különös, sápadt fény derengett — az Oroszországra virradó nehéz nap előhírnöke... Lenin beszél az Összoroszországi Szovjet Kongresszusán. a*
