Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-29 / 280. szám

4 « TOLNA HEGYEI NEPÜJSÁG 1064, november 29. Bongós gyerekek A Béla téri Is­kola előtti téren hétről hétre fiata_ lak csoportját le­het látni, amint körbe-körbe „don­góznak”, tanulják a motorvezetést. Szekszárd város három iskolájá­nak VIII. osztá­lyos tanulói ad­nak itt találkozót, hogy a politechni­kai órák kereté­ben gyakorlatilag is megismerkedje­nek az elméletben már megtanul tak- kal. Az első félév­ben a kerékpúr- és motorszerelés­sel ismerkedtek meg a tanulók Boda István fiatal pedagógus gondos, szakszerű ismer­tetése és felügye­lete mellett. Kép­sorozatunk már a vezetési gyakorlat közben mutatja be a lelkes dongózó­kat. Első képünk Vass Sándort, a Il-es számú is­kola tanulóját mutatja, amint in­dításra készíti elő a Dongó motort. Második képün­kön Boda István tanár megmutatja az ifjú vezetők­nek, milyen útvo­nalon haladjanak. Harmadik ké­pünk éppen az egyik vezetőt mu­tatja motorozás ' közben: Bakodi 'Árpád szintén a "II-es saimú iskola tanulója, biztosan ül a nyeregben. — A második ■félévben-' — mond­ja Boda László búcsúzóul — már elektrotechnikai gyakorlatokat vet­tünk tervbe az if­jú poli technikások számára. (Foto: Túri Mária) JORZY EDIGEY _ 1„ .’iÉtfeV-~ ’ Fordította: BÁBA MIHÁLY 1L — Igen. tegnap. Ma csak be­fejezzük a vallomását. Különböző kérdéseket tettem fel neki. Lehet, hogy valóban semmit sem tud, vagy egyszerűen ügyesen sánész- kedik. Még csodálkozott is, hogy miért kérdem olyan dolgokról, ‘ amelyeket a korábbi kihallgatáson j bevallott. Javasolta azt is, a „Bu- I dex”-ból valakinek a nevére meg­hatalmazást állit ki, s így fel tud­ják venni a pénzt a „Donaubank- ban”. Közölte, számít arra, hogy a bíróság ezt enyhítő körülmény­nek tekinti. Ebben az ügyben te­lefonáltam a „Budex-be” is. Azt javasolták, Lisewski adjon egy meghatalmazást a bécsi kereske­delmi tanácsosnak. Ha Lisewski t idevezetik, akkor odaadom neki aláírásra. asztalt, mert innen jól láthatott mindenkit, aki belépett a klub­ba. Kávét rendelt, és türelmesen várt. Nem kellett sokáig várakoz­nia. Egy negyedóra múlva feltűnt az ajtóban Kizlo ezredes alakja. Az őrnagy felugrott, üdvözölte és meghívta asztalához. Krzyzewski az ezredes egész­sége. munkája felől érdeklődött, s arról, hogy mi történik a kul- túrházban.’ Kizlo hirtelen félbe­szakította a társasági beszélgetést, és így szólt: — Őrnagy úr, ne szédítsen en­gem. Vén róka vagyok én. Ha engem ilyen fiatal ember az asz­talához hív, kávét akar fizetni, és a reumám miatt aggódik, ak­kor érthető, hogy valamit akar tő­lem. Tehát kivele őrnagy úr, mert az idő is kevés, meg a játék is vár. — Még, csak egy pillanatra, kedves ezredes úr — az őrnagy igyekezett visszatartani az idős urat. —' Ismer olyan bűnözőt, akinek deformált füle van, lapos, aki valamikor bokszoló lehetett? — Miért érdeklődik Kabátujj felől, őrnagy, ha ismeri. Az öreg Kizlot vizsgáztatja, vagy mi a szösz? Hiszen Kabátujjnak lapos a bal füle. — Bocsánatot ezredes úr, de én valóban nem tudtam semmit er­ről a Kabátujjról. Egyszerűen azt a bűnözőt keresem, aki megtá­madta az egyik bírósági joggya- komokot, és egy homokzsákkal ütötte le. Amint a merényletnek az egyik, nem közvetlen szemta­núja mondta, a tettesnek defor­mált füle van. — Az nem lehet más, csak Ka­— Hált igen. Ez azt jelentené, hogy vagy nagyon biztos a dol­gában, vagy valóban semmit sem tud. Ém inkább úgy gondolom, hogy nem tud semmit. Egy rendőrőrmester lépett a dolgozószobába, és jelentette az ügyésznek, hogy Lisewski letar­tóztatottat előállította a földszinti rabszobába. — Vezesse fel, őrmester — mondta az ügyész. — Akikor én megyek — állt fel az őrnagy és elbúcsúzott, Wiska kisasszonytól és az ügyésztől. — Ha valamit megtudok Kizlotól, akkor holnap reggel telefonálok. A varsói rendőrség és a Bel­ügyminisztérium dolgozói között kj ne ismerte volna Kizlo ezre­dest? Idősebb, őszülő halántékú úr azzal a diszkrét eleganciával öltözködött, amely annyira jel­lemző a hatvan éven felüli fér­fiakra. Mindig sötétkék ruhában volt, szivarzsebében fehér zseb­kendő, a cipője pedig tükörfényes. Az ezredes az egyik legismertebb alakja volt Varsónak. Bár két esztendővel ezelőtt a jól megér­demelt nyugdíjba ment, mégsem vesztette el kapcsolatát az appa­rátussal. Részt vett a kultúrott­hon munkáiban, a „Gwardia” ve­zetőségi tagja volt, de mindenek előtt tanácsokkal segítette fiata­labb kollégáit. Élő lexikon volt, nemcsak a Lengyelországban, de az Európa-szerte elkövetett bűn­ügyeket is ismerte. Még az Inter­pol is gyakran fordult az ezredes­hez véleményért, információért. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy Krzyzewski őrnagy elhatá­rozta: felkeresi az idős urat és kikérdezi a bokszoló fülű bűnö­zőről. Az ezredest nem volt nehéz megtalálni. A Rakowiecka utcán, a Belügyminisztérium új épülete mellett áll egy emeletes épület. Széles lépcső és üveges ajtó ve­zet a Belügyminisztérium dolgo­zóinak klubjába. Krzyzewski őr­nagy igen gyakran utazott vidék­re, így a klubban ritka vendég volt. Ezért a ruhatáros, amikor este hat óra tájban elvette tőle a kabátot, meg is jegyezte: — Az őrnagy úr egy fél éve, vagy talán még hosszabb ideje is, hogy nem volt nálunk. — Istenem! — nevetett az őr­nagy — látja, mégiscsak eljöttem. Kizlo ezredes itt van? — Még nincs, de minden pilla­natban jöhet. Ptak őrnagy már várja. Kawon igazgató nem régen telefonált, hogy Wyrzewicz dok­torral rögtön itt lesznek. Az őrnagy a kávéházi rész­ben választott magának egy kis — Ezredes úr emlékszik olyan bűntényekre, amit homokzsákkal követtek el? Az érdekel engem, mikor használtak zsákot, illetve homokkal megtöltött kabátujjat, amivel a támadó elnémítja áldo­zatát, hogy aztán kirabolja. Az ezredes elgondolkodott. — Voltak ilyen specialisták. Emlékszem égy Mamája nevűre, Krakkóból, és á sosnowi Karski- ra. De ennek szénpor volt a zsá­kocskájában. No, és a mi varsói „Kabátujjunk”... — Miféle kabátujj? Azt hiszem, ez érdekel engem! ;— „Kabátujj”, ez csak amolyan gúnynév. Amikor először kapták el -„munka - közben”, találtak nála egy régi. kabátból kitépett ujjat, az egyik végén bevarrva. Ezzel a homokkal megtöltött hurkával kó­lintotta fejbe a mi emberünk az áldozatát. Amikor az áldozat el­ájult, akkor szépen megkopasz- totta. Ezért nevezték el „Kabát- ujj”-nak. A családi neve viszont nem jut eszembe, de a bíróságon az ipsét ismerik. Legalább tízszer volt büntetve. Legutóbb öt eszten­dőt sóztak rá, még biztosan ül, hacsak amnesztiát nem kapott' Kérdezze még WpHcówon. Ott mindent elmondanak róla, mert szeretett inni és mulatozni. Gyak­ran, minden héten a rendőrőrsön kötött ki. Na. de nincs időm, őrnagy úr. a doktor éppen inte­get a lépcsőn... Ha szüksége lesz, ne feledkezzen meg rólam, az öregről. bátujj. Biztos, korábban engedték ki. De, hogy Kabátujj valami­lyen jogigyakornokot támadjon meg? — csodálkozott Kizlo. — Ö mindig a kocsmából kijövő része­gekre vadászott, elsősorban azok­ra, akiknél nagyobb pénzösszege­ket látott. Ment a kiszemelt ál­dozat után, és valahol, egy sötét utcában „elaltatta”. El kell is­merni, nagyon finom keze van. Olyan nagyszerűen tud ütni, hogy az áldozat rövid időre, csak tíz- husz percre veszti el az emléke­zetét — Valószínű nem rég jött ki a börtönből, és még nem nyerte vissza régi gyakorlatát — nevetett az őrnagy —. mert az én klien­semet csaknem egy napra „altat­ta el”. Ebben a pillanatban az asztal­hoz lépett Ptak őrnagy. Az őrnagy megitta a kávéját, néhány szót váltott még az isme­rősökkel, és elment a klubból. Elégedett volt. Végre rátalált az első nyomra, csak e] ne veszítse, és türelmesen érjen célhoz, amely e?y kis darab papír volt, a „Do- haubank Wien” cégjelzésével. Egy papírdarab, amelynek értéke 80 ezer dollár. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents